Kelet Magyarország, 2011. február (68. évfolyam, 26-49. szám)

2011-02-09 / 33. szám

2011. FEBRUÁR 9., SZERDA Leónak szüksége van a Barcelona többi játékosára. Egy csillogó csapat gyémántjának nevezte Lionel Messit Michel Piatini, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke. Kétéves doppingeltiltásának letöltését követően bejelen­tette visszatérését Claudia Pechstein, a németek 38 éves ötszörös olimpiai bajnok gyors- korcsolyázója. Pechsteint, a nemzetközi szövetség tiltotta el két évre, mert vörösvértest- állománya kiugróan magas értéket mutatott több korábbi tesztelés alkalmával. Már mozgatja a kezét Kubica autósport. Jó hírrel szolgál­tak a doktorok, szerintük is szépen gyógyul a vasárnap súlyos ralibalesetet szenve­dett Robert Kubica, a Forma- l-es Lotus-Renault lengyel pilótája, akire még további műtétek várnak, elsőként már ezen a héten. Csütörtö­kön a jobb vállát és a jobb lábát operálják, majd három-négy nappal később a könyökét és felkarját. Mindenki optimista, hiszen a pilóta önállóan iszik és képes apró mozdulatokat végezni sérült kezével. 9 Nagy ütközésekre készülnek a Tigrisek A Nyíregyháza Tigers már javában készül az idei szezonra. AMERIKAI FOCI. Vasárnap éj­jel sokan maradtak fenn, hogy élőben nézzék meg az NFL pontvadászatának záródurranását. A Superbowl két résztvevője közül végül a Green Bay ért révbe, hiszen 31-25-re nyert a Pittsburgh ellen. A magyar bajnokság él­vonalában ezüstérmes Nyír­egyháza Tigers tagjai, mint­egy félszázan együtt nézték a csúcsderbit.- Egy-két fanatikus kivé­telével igazából egyik csa­patnak sem drukkoltunk, magára a játékra voltunk kí­váncsiak - kezdte visszapillan­tást a meccsre Márton Tibor, a Tigers alenöke, edzője és játé­kosa. - Szerintem a Steelaers az elején elszúrta, és a csapat­ként remek napot kifogó Green Bay megérdemelten nyert. Rodgers remekül irányított, formáját remekül időzítette, miként az egész csapat. Ami a Tigriseket illeti, a csa­pat január második hetében elkezdte a felkészülését, hi­szen közeleg az újabb szezon nyitánya. A szakmai stábban Hanász Róbert a vezetőedző. Pályát keresnek edzésre- Hetente három edzés van, most az állóképesség, az erőn­lét fokozása a legfontosabb - folytatta Márton Tibor. - Mint­egy harminc-hamincöten jár­nak az edzésekre, amelyeket vagy tornateremben, vagy az erdei tomapályán tartunk. Február közepétől lépünk a felkészülés újabb szakaszába, ekkor már szerelésben, pá­lyán szeretnénk gyakorolni a különböző sorok speciális feladatait. Kiemelt fontos­sággal bír majd az ütközések csiszolása, hiszen a kemény, fizikális focival a meccsek ele­jén könnyebb megtörni az el­lenfelet, utána nagyobb esély van a ponterős játékra. Miként Márton Tibor el­mondta, a keret szinte telje­sen maradt a tavalyi, és ami jó hír, újoncok is vannak a csapatnál. Az elmúlt évben a juniorbajnokságban a mis­kolciakkal közös csapatot in­dítottak a nyíregyháziak, az idén már nem így lesz, csak a fiatal tigrisek szerepelnek majd a pontvadászatban. És mi van a pályával? Úgy néz ki, a mérkőzéseket az NYVSV Tiszavasvári úti sta­dionjában játszhatják a Tigri­sek, a nagyobbik, megoldás­ra váró probléma az edzé­sek helyszíne. A vezetők szeretnének találni Nyíregy­házán olyan területet, ame­lyen gyep van, és lehet gya­korolni. Ez elsősorban az utánpótlás-nevelés szem­pontjából lenne üdvözítő. El­sősorban azért, hogy a fiata­loknak ne kelljen Nagykállóba utazgatniuk. Háromszor hazai pályán A bajnokság március elején rajtol, a Tigers itthon kezd a Budapest Titans ellen, majd a sorsolás folytán még kétszer lép pályára hazai környezet­ben. Igaz, utána háromszor idegenben. Addig még van idő az erő gyűjtésére és a já­ték csiszolására. KM-ML Az utánpótlás miatt lenne jó az edzőpálya. MÁRTON TIBOR FOTÓ: MÁN LÁSZLÓ A Bujtosl csarnokban nagy sikerű bemutatómeccset pordukáltak a Tigrisek játékosai O AMERIKAI FOCI A Dtvtzió l-es bajnokság mezőnye Békéscsaba Raptors, Budapest Titans, Dunaújváros Gorillaz, Egere Heroes, Jászberény Wolverines, Miskolc Steeieres, Nyíregyháza Tigers, Szolnok Soldiers, Újbuda Rebels, Veszprém Wildfires, Zala Predators. Az alapszakasz mérkőzései után az első hat helyen végzett csapat jut a rájátszásba. A Nyíregyháza Tigers mérkőzései az alapszakaszban Március 12,15: Nyíregyháza Tigers- Budapest Titans Március 27., 15: Nyíregyháza Tigers-Miskolc Steelers Április23,15: NyíregyházaTigeis-Ujbuda Rebels Május 8., 15: Eger Heroes- Nyíregyháza Tigers Május 21.15: Szolnok Soldiers- Nyfregyháza Tigers Június 11., 15: Békéscsaba Raptors- Nyíregyháza Tigers A fiatalok (balról): Reznek Donét, Hrablna Alex és Tudja Dávid FOTÓ: MÁN LÁSZLÓ Alex, Dávid és Donát is szerződött Szerdán Kispesten lép pályára újabb edző­meccsen a Nyíregyháza Spartacus. LABDARÚGÁS. Három ifjú fo­cista számára nagy nap volt a keddi, hiszen aláírták első profi szerződésüket. A Nyír­egyháza Spartacus újabb te­hetségekkel kötött három évre szóló megállapodást. Hrabina Alex, a fociakadémia elsőse a korosztályos váloga­tottban már többször meg­mutatta, hogy sokra viheti a kapuban. A középpályás Rez­nek Donát Tiszavasváriból jár be nap mint nap edzésekre, és a Zrínyi-gimnáziumba, ahol másodikos. A támadó Tudja Dávidra a Vasvári-gimnázium ajaki végzőseként nemcsak a pályán, a suliban is kemény időszak vár. Nánásl Ismét Itt edz Ők hárman csatlakoztak a saját nevelésű fiatalok vona­lához, amelynek már tagja Banka Szabolcs, Batizi-Pócsi Balázs, Gergely Balázs, Makai István, Sánta Tibor és Vasas Gergő, akik már korábbról bírnak hasonló szerződéssel. Kedden egyébként folytatta a munkát a Brekk János irányí­totta együttes. A többiekkel készül az a Nánási Balázs, aki próbajáté­kon és edzéseken szerepelt Zalaegerszegen, ám mivel a két klub nem jutott dűlőre, a hátvéd Nyíregyházán folytat­ja felkészülését. A Szolnok elleni hazai győzelem (4-0) és a Debre­cenben elért döntetlen (2-2) után szerdán ismét élvonal­beli csapat ellen játszik fel­készülési mérkőzést a Szpari. Brekk Jánosnak leginkább az okoz gondot, hogy a kemény edzések és a műfű miatt jó pár játékosnál fennáll a sérü­lés veszélye, amit joggal sze­retne elkerülni a szakvezető, így aztán elképzelhető, hogy a Kispesten 13 órakor kezdő­dő találkozón néhányan nem fognak szerepelni. km-ml G> sport.szon.hu Képek. Helyi és nagyvilági sport Hanna sikere pályán és francia nyelvi versenyen M.TBRPHÍH Teke. Nyíregyházi amatőr csapat- bajnokság, Városi Stadion, 17. Labdarúgás. Előkészületi mérkő­zés: Záhony-Várda SE, 15. Tuzsér- Cigánd, 15. Ballack sorsa még kérdéses labdarúgás. Michael Ballack hosszú kihagyás után játszik ismét folyamatosan, ám Né­metország szerdai, olaszok elleni mérkőzésén biztosan nem lép pályára, miután Joachim Löw szövetségi ka­pitány nem nevezte. Löw figyelemmel kíséri Ballack szereplését, és ígéri, hogy márciusban eldönti, mi lesz a német középpályás jövője a válogatottat illetően, nbi.hu tenisz. Újabb éremmel gaz­dagította medálkollekcióját Nagy Hanna, az NYVTC teni­szezője. Az elmúlt hét végén a pécsi fedettpályás országos bajnokságon a a 12 éveseknél a dobogó harmadik fokára áll­hatott párosban a debreceni Aranyi Ágival. Hanna az itt szerzett pon­tokkal a korosztályos magyar ranglistán a tizedik helyen áll. Felkészítő edzői: Dajka László, Erőss Béla és Horváth Gábor. A kis Hanna nemcsak a pályán, az iskolában is reme­kelt a közelmúltban, hiszen a nyíregyházi Eötvös-gyakorló ötödikeseként az országos francia nyelvi versenyen az első helyen végzett. Nagy Hanna a suliban is helytáll FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL Dubajban tesztelhet Egervári Messi és Christiano Ronaldó egymás ellen a szerdai slágermérkő­zésen. labdarúgás. Szerdán jó pár válogatott főpróbázik a márci­usban folytatódó Európa-baj- noki selejtezőkre készülve. A hollandok ellen selejtezők­re készülő magyar együttes Dubajban lép majd pályára Azerbajdzsán legjobbjai el­len. Egervári Sándor együt­tesében a megsérült Szalai helyén a rutinos gólvadász, Tököli léphet majd pályára. Az azeriekkel eddig négy­szer játszottunk, mindannyi­szor a mieink nyertek. A hazai idő szerint szerdán 18 órakor kezdődő találkozón hazai já­tékvezetők fognak tényked­ni. A szerdai menüből ki­emelkedik a Messi-Christia- no Ronaldó párharca, az ar­gentinok portugáliai fellé­pése. O LABDARÚGÁS: Szerdai barátságos mérkőzések Azerbajdzsán-Magyarország, San Mari- no-Liechtenstein,Görögország-Kanada, Andorra-Moldávia, Lettország-Bolívia, Horvátország-Csehország, Izrael-Szer- bia, Törökország-Koreai Köztársaság, Albánia-Szlovénia, Dánia-Anglia, Bel­gium—Finnország, Hollandia-Ausztria, Lengyelország-Norvégia, Málta-Svájc, Németország-Olaszország, Észak-lror- szág -Skócia, Argentína-Portugália, Franciaország-Brazília, Spanyolország- Koiumbia. Dzsudzsák Balázsák szomjúznak a sikerre fotó: mán László

Next

/
Thumbnails
Contents