Kelet Magyarország, 2011. február (68. évfolyam, 26-49. szám)
2011-02-09 / 33. szám
2011. FEBRUÁR 9.. SZERDA 2 Mindenfelől =1 Mubarak fotó: facebook Budapest. A Matolcsy György által bejelentett reformcsomag, az oktatás, az egészségügy kérdése, illetve a Balsai István által jegyzett semmisségi indítvány is szóba kerül majd a Fidesz és a KDNP frakciójának szerdán kezdődő, háromnapos siófoki ülésén. Lázár János frakcióvezető keddi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy Orbán Viktor miniszter- elnök kezdeményezte az ülést, BUDAPEST. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez fordul a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége, mert ügyféljelzések alapján úgy látja, hogy elkezdődött a bankadó áthárítása a kliensekre. Van olyan bank, amelynek szerződési feltételei széles körben módosulnak: átlagosan 10-50 százalékkal emelkednek a számlavezetési és tranzakciós díjak, a készpénz- felvétel költsége - mondták el a Független Hírügynökségnek a FEOSZ-nál (megnevezve a bankot). A szövetség felEzrek használják a Navigont Budapest. Alig több mint négy hónappal a bevezetése után már közel 16 ezer iPhone-os használja a T-Mobile ügyfelek számára letölthető, NAVIGON select navigációs szoftver- csomagot. Az App Store-ban elérhető NAVIGON select T-Mobile Edition az iPhone beépített GPS-vevőjét használva Magyarországon segít a könnyebb tájékozódásban. A navigációs alkalmazásért, amely a magyarországi App Store-ból iPhone 3G, 3GS és iPhone 4 készülékekre (iOS 3-as verziótól felfelé) tölthető le június 30-ig, a letöltéshez és licencellenőrzéshez szükséges adatforgalmi díjon kívül nem kell fizetni. ékn © DEVIZAÁR ÍFOLYAM 1 (2011.02.08.) ■■ PÉNZNEM ____árfolyam változás Euró 268,21 -0,27 USA dollár 197,13 -0,28 Svájci frank 206,44 +0,22 Angol font 317,73 -0,95 Román lej 63,07 -0,10 Ukrán hrivnya 24,77 -0,05 Horvátkuna 36,17 -0,03 Lengyel zloty 69,25 -0,16 A gazdasag.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB „Hosszú időre” Németországba megy Mubarak? BERLIN. Hoszni Mubarak egyiptomi elnök Németországba készül, egy „hosszú ideig tartó orvosi felülvizsgálatra” - közölte a Spiegel című német hetilap. A lap információi szerint tartanak az elnök fogadásának előkészületei Németországban. Az egyiptomi tüntetések kitörése óta már többször is felmerült a lehetősége, hogy az elnök Németországba utazik. FH amely mellett a Fidesz elnökségi egyeztetést is tart, illetve kormányülés is lesz. Lázár János a háromnapos egyeztetés kiemelt témájaként említette az alkotmányozás folyamatát. Azt kezdeményezi, keressék fel az ellenzéki pártokat, hogy ismét vegyenek részt a folyamatban, a parlament pedig március 15-től április végéig csak az új alaptörvénnyel foglalkozzon. FH hívja a figyelmet arra, hogy a levélben kapott tájékoztatás után az ügyfél nem köteles elfogadni a szerződésmódosítást: a hatálybalépés előtti napig ingyen felmondható a számla- és bankkártya-szerződés. A FEOSZ úgy véli, hogy más pénzintézetek is követik majd az érintett bankot, ezért fordultak a PSZÁF-hoz, kérve annak kivizsgálását, hogy a társaság magatartása megfe- lel-e a törvényi előírásoknak. A bankokat pedig arra kéri, indokolatlanul ne hárítsák át költségeiket az ügyfelekre. FH Menedékjog: sokan kivártak Budapest. Jelentősen csökkent tavaly a menedékjogot kérők száma Magyarországon. A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója, Végh Zsuzsanna szerint ennek oka elsősorban az, hogy megváltozott az országba érkezők összetétele. Csökkent a honosítási kérelmek száma is: sokan nem indították el az eljárást, inkább kivárták: életbe lépjen a kettős állampolgárságról elfogadott törvény, fh A parlamentben remélnek több konkrétumot Orbán Viktortól a Duna Televízió által megkérdezett elemzők. Budapest. Simon János és Kéri László politológusok a csatorna műsorában elemezték a miniszterelnök évértékelő beszédét. „Konkrétumok” „Úgy értelmezem Orbán Viktor beszédét, hogy eltelt több mint kilenc hónap a kormányzás idejéből, és a mindennapi kormányzási terhek mentén nyilván egészen másképpen látszanak ugyanazok a kihívások, mint amikor az ember egy választási kampányban Tizenhárom megye 152 településén kell védekezni az ár- és belvíz ellen. Az országos katasztrófavédelem tájékoztatása szerint hétfőn újabb kilenc embernek kellett elhagynia az otthonát, a kitelepítettek száma így 303- ról 312-re nőtt. A belvízzel elöntött területek nagysága 317 ezerről 314 ezer hektárra csökkent, ebből 174 ezer hektárnyi vetés és szántóföld, fh A kétharmados választás után is a politikusokban bíztak a legkevésbé a magyarok. Budapest. Az intézmények iránti bizalom Magyarországon továbbra is kritikusan alacsony szinten áll - ez derül ki a Közösségi Kezdeménye- • zéseket Támogató Szakmai Hálózat (KÖZTÁMHÁLÓ) tavaly szeptemberben 3000 fős, de nem reprezentatív mintán végzett közbizalomfelméréséből. A politikusokban, képviselőkben például a válaszadók 80 százaléka egyáltalán vagy nem nagyon bízik, annak ellenére, hogy a kutatás a kétharmados eredményt hozó országgyűlési választások után zajlott. Bár a középértéket egyik felkínált intézmény sem érte el, a megkérdezettek még leginkább a rendőrségnek és a civileknek szavaztak bizalmat. Szórásban A felmérés szerint a rendőrség bizalmi indexe a korábbi évekhez képest stagnált, a civileké minimális csökkenést mutatott. Ezeknél valamivel kisebb a bizalom az egyházak, az önkormányzatok és az igazságszolgáltatás iránt. Az igazságszolgáltatás eredménye a korábbihoz képest némileg javult, az ön- kormányzatok megítélése stagnált, az egyházak bizalmi indexét egyelőre nincs mivel összehasonlítani, mert először mérték. A közbizalom legalsó szintjén - a korábbi trendeknek megfelelően - a parlament és a politikusok álltak. Igaz, a parlament megítélése minimálisan, de javult a korábbi évhez képest. Hatájelenti be a jövővel kapcsolatos igényeit” - fogalmazott Kéri László politológus. Amit első nekifutásra látok, ez nem volt egy szokványos évértékelő beszéd, hiszen ha évet értékelnek, akkor elmondják, mi minden történt az elmúlt évben és ennek szakaszait hogyan értékelik. Ilyen értelemben még csak az amerikai évértékelő beszédekre sem hasonlított, nemhogy a korábbi magyar évértékelőkre - reagált Simon János politológus a miniszter- elnöki hétfői mondandójára. Az okokról szólva úgy látja: Orbán Viktor idei értékelése azért térhet el az eddig megszokottaktól, mert egy folyamat része volt: január első felében nyilatkozott a Száz vámost és határőrt vettek őrizetbe BUKAREST. Ismét vámosokat és határőröket vettek őrizetbe Romániában. A hatóságok a román-szerb határon fekvő öt határátkelőhöz szálltak ki kedd hajnalban, ahol száz határőr és vámost vettek őrizetbe. Az érintett határátkelőknél dolgozó vámosok és határőrök tevékenységét hónapok óta figyelték a bűnüldöző szervek. Az akció idejére a teljes határfogalom leállt. FH rozottabban pozitív változást mutatott viszont a helyi befolyás lehetőségében bízók aránya. Kik és kiben bíznak? A felmérés azt is megállapította: az alacsonyabb iskolai végzettségűek bíztak meg inkább a rendőrségben, a civil szerveződésekben pedig a 26-35 éves, főként felsőfokú végzettségűek. Az igazságszolgáltatás intézményeinek megítélésének javulása a kutatók szerint azzal is magyarázható, hogy az elmúlt évben sok leleplezésről lehetett hallani, több nagy port felvert per volt, nyilvánosságra kerültek csalások, megvesztegetések, több ítélet született korrupcióval kapcsolatban. miniszterelnök a Széchenyi- programról, a jövő héten a parlamentben beszél. Kéri László a konkrétumok hiányát részben szintén azzal magyarázta, hogy majd egy hét múlva, a február 14-i parlamenti beszédében mondja el ezeket a miniszterelnök. Ez a mostani beszéd ahhoz a tradícióhoz kötődött, miszerint a saját tábornak mindig kell mondani valami felrázó, ösz- szetartó, ideologikus beszédet - hangoztatta a politológus. “Néztem az arcokat, akik ott ültek az értékelőn, láttam a feszült várakozást, és ehhez képest iszonyú hosszú idő telt el, huszonvalahány perc, mire az első taps felcsattant. Az ott ülő tábor eléggé reprezentatív képviselői is vártak Az évértékelés annak a kétharmadnak szólt, amelyet Orbán Viktor a mai napig egyedül képes volt egyben tartani; Az egyházakkal kapcsolatos megítélés a legszélsőségesebb, itt volt a legtöbb olyan válasz, hogy „egyáltalán nem bízik” benne és a legtöbb „nagyon bízik” is. A legelfo- gadóbbak az egyházakkal az 55 év felettiek és az alacsony iskolai végzettségűek. Egyéni karrier A kutatás arra is felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt évben az egyéni karrier egyre inkább a középpontba került - főként a fiatalok esetében. Ők akkor vennének részt közösségi tevékenységben, ha az a pályájuk javára válik. Ez azt is jelentheti, hogy ők valójában csak követők lennének, de kezdeményezők aligha. fh valamit, amibe szerettek volna belekapaszkodni; elég nehéz dolguk volt ” - érvelt Kéri László. Egyben tartani Fontos megkérdezni, hogy kinek szólt ez a beszéd - mondta Simon János, aki úgy látja: Orbán Viktor a társadalomhoz beszélt. Mit kezd majd ezekkel az általános szinten megjelölt értékekkel a kisember? -vetette közbe Kéri László, aki szerint ezekbe mindenki azt álmodik bele, amit akar. Kéri azt is felvetette, mi volt valójában a beszéd funkciója? Simon János úgy reagált: annak a bázisnak szólt, annak a kétharmadnak, amelyet Orbán Viktor a mai napig egyedül képes volt egyben tartani; a JEGYZET Dankó Mihály k Érzelmi leépülés nnek a sokat szidott, kritizált M médiatörvénynek f jgg - így első nekifutásra - vannak azért jó gondolatai is. Ez jutott eszembe, amikor a napokban valamelyik televízió csatornán véletlenül ráakadtam a DopeMan Tv-re. Bizony, a műsor nyelvezete és a szó- használata kicsapta nálam a biztosítékot. Tudom, lelke rajta mindenkinek, hogy mit néz. De ez fő műsor időben megy, s bármikor, bárki - egy gyermek is - ráakadhat erre az adásra. Nem egészen értem, kinek, s miért van erre szüksége? Talán, ha csak nem akarnak megbotránkoztatni? Mert, akkor jelentem, sikerült. Erre én is azt mondom, meg kell akadályozni - ha szükséges a törvény eszközeivel is -, hogy tovább rombolja ez a nem valós világot tükröző métely gyermekeink, unokáink amúgy is érzékeny lelkét. Nehéz bűnöst találni, ki és mikor rontott el valamit. Kinek a felelőssége, ki az, aki megakadályozhatná az érzelmi szennyezést? Tény, különösen az internet világában, nem könnyű megtenni a lépéseket. De végre legalább próbáljuk meg, mert ha csak ölbe tett kézzel ülünk, az elsivárosodás, az érzelmi leépülés már gyermekkorban megmételyezi az embert. És ha a lélek sérül, a test sem engedelmeskedik. danko@inform.hu Kiszűrni a káros tartalmat BUDAPEST. Szalai Annamária, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság elnöke elmondta: „A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a jövőben is támogat minden olyan civil törekvést, amely elősegíti az internethasználó kiskorúak védelmét.” Az NMHH egyik fontos célkitűzése, hogy a szabályozás adta keretek között csökkentse az interneten elérhető káros tartalmakat, és megóvja azoktól a kiskorúakat. Áz internet a korlátlan lehetőségek birodalma, de veszélyeket is rejt magában, amiket ki kell szűrni. funkciója az volt, továbbra is egyben tartsa őket - mondta a politológus. DUNA TELEVÍZIÓ Orbán Viktor fotó: facebook Alkotmányozásba hívják (vissza) az ellenzéket A rendőrökben es a civilekben bíznak ’ 1 ^ A * * * “l fit J Ü 1 •-» ■'Ü i • ■ .7IV------il-“* ; 3 T-> 4U * a Uä.. 3 v a p r— • II m4' 1— Mr Gunda Levente iskolarendőr Miskolcon (illusztráció) fotó: bujdos tibor Áthárítják a bankadót a fogyasztóvédők szerint Évértékelés-értékelés: kinek szólt ez a beszéd?