Kelet Magyarország, 2011. január (68. évfolyam, 1-25. szám)

2011-01-29 / 24. szám

191711 / 12 Fatár 2011. JANUÁR 29., SZOMBAT Több a foglalkoztatott és a munkanélküli is NYÍREGYHÁZA. Magyarorszá­gon a 15 és a 64 év közötti kor­osztályban az egy évvel ko­rábbi adatokhoz képest 2010 utolsó negyedévében nőtt a foglalkoztatottak száma. Ám az előző negyedévhez képest csökkent a számuk - derül ki a Központi Statisztikai Hi­vatal gyorstájékoztatójából. A munkanélküliek száma ugyanebben az időszakban 4,5 százalékkal nőtt. A tava­lyi munkanélküliségi ráta 11,2 százalékos volt, ami 1,2 száza­lékponttal magasabb a 2009- es adatoknál. 2010 utolsó három hónap­jában a 15-74 éves foglalkoz­tatottak létszáma 3 millió 804 ezer volt, ami 0,6 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. A vizsgált idő­szakban a 15-64 évesek 62,6 százaléka, vagyis 4 millió 235 ezer ember jelent meg (foglal­koztatottként vagy munka- nélküliként) a munkaerőpia­con. Ez 43 ezerrel több, mint 2009 azonos időszakában. A férfiakat jellemző 68,5 száza­lékos aktivitási arány lénye­gében nem változott, míg a nők 56,8 százalékos értéke 0,9 százalékponttal volt ma­gasabb a 2009 október-de­cemberben mértnél. A15-64 éves foglalkoztatot­tak létszáma átlagosan 3 mil­lió 774 ezer volt. Ez 23 ezerrel magasabb az egy évvel ez­előtti értéknél, ugyanakkor 17 ezerrel kevesebb, mint 2010 harmadik negyedévében. A 15-74 éves munkanélküliek száma 462 ezer volt, vagyis 20 ezerrel több, mint egy év­vel korábban. A munkanélküliség átlagos időtartama 19 hónap, 2,5 hó­nappal hosszabb az egy évvel korábbinál. A munkanélkü­liek létszáma 12,8 százalék­kal nőtt 2010 átlagában, így a munkanélküliségi ráta 11,2 százalék volt, ez 1,2 százalék- ponttal magasabb, mint egy évvel korábban. A múzeum munkatársai a foglalkozások terveit mutatták be a partnerintézmények képviselőinek FOTÓ: SZATMÁRI MÚZEUM Mindenkinek kötelező az egészségügyi járulék Irány a Szatmári Múzeum! nyíregyháza. Havi 5100 fo­rint egészségügyi szolgál­tatási járulékot kell fizetnie január elsejétől annak is, aki nem jogosult alanyi jogon az egészségügyi ellátásra. Amennyiben a járulékfi­zetési kötelezettség nem áll fenn a naptári hónap teljes tartalma alatt, akkor egy naptári napra az 5100 forint harmincad részét kell figye­lembe venni, azaz napi 170 forintot. A kötelezettség havi jellegű, azt a tárgyhónapot követő hó 12-éig kell megfizetni. Abban az esetben, ha a határidő nem munkanapra esik, akkor a kö­vetkező munkanap a teljesí­tés kötelező időpontja. Idén februárban a 12-e szombati nap, ezért a fizetési határidő 14-e hétfő lesz. A gyakorlati képzésre helyezi a hangsúlyt Leonardo Mé­dia Akadémia Informatikai Szakközépiskola és Gimná­zium, ahol február 7-én esti intenzív képzésben indul az Újságíró Fotóriporter OKJ-s tanfolyam.- Oktatási Intéz- ményünkben elhivatott média­személyiségek dolgoznak, akiktől nemcsak az el­méleti órán, ha­nem a szakmai gyakorlat során is elsajátíthatják az újságírás fortélyait. Dr. Angyal Sándor Aranytoll díjas újság­író, Szakács Tibor a Retro Rádió ügyvezetője, Gaál Tamás a Retro Rádió programigazgatója, Pokrovenszki Gergely a 25 sikertörténet című kötet szerzője, Dankó László a Nyíregyhá­zi Televízió sportszerkesztője, Pelyvás Adrienne, a Nyíregy­házi Televízió szerkesztő-riportere, Nagy István Attila színi- kritikus, újságíró is iskolánkat erősíti - nyilatkozta lapunknak Szondy Zsolt az intézmény fenntartója. Örömmel és büszkeséggel tölt el az a tény is, hogy már több diákunk is elhelyezkedett a helyi és az országos médiában. Rádió és tévéstúdiónk is igen népszerű a tanulóink körében, de az internetes megjelenésekben is élen járunk, hiszen a fi­atalok által megírt cikkek, interjúk megjelennek a Bulvaros.hu portálon. Mindemellett létrehoztunk a diákoknak egy gyakor­lati terepet biztosító internetes oldalt is, Szabolcsforum.hu né­ven. A Média Akadémiánkra 2011-ben országosan is elismert szakemberek érkeznek, akik Nyíregyházán előadást tartanak a szakma rejtelmeiről és kíváncsian várják majd a felmerülő kérdéseket - zárta gondolatmenetét Szondy Zsolt. Új kompetenciafejlesz­tő múzeumpedagógiai programok kezdődtek Mátészalkán. MÁTÉSZALKA. A projekt a Kelet- Magyarországon együtt élő nemzeti és etnikai csoportok kultúráját, kézműves mes­terségét, gasztronómiáját, a népmeséket, ezeken keresztül pedig a hagyományos falusi élet értékeit mutatja be öt ne­velési-oktatási intézmény, ösz- szesen 798 tanulója számára. Megvalósításával a Szatmári Múzeum erősíteni kívánja az iskolabarát múzeumi szemlé­letet; a programok új típusú gyűjteményhasznosítási mód­szerként is szolgálnak. A Magyar Kultúra Napjához kapcsolódóan, 2010. janu­ár 21-én tartotta az „Irány a múzeum!” című projekt nyi­tó rendezvényét a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Ön- kormányzat Múzeumok Igazgatóságának Szatmári Múzeuma, Mátészalkán. Az intézmény 32 millió 480 ezer forint vissza nem térí­tendő támogatásban része­sült Európai Unió-s forrásból, hogy tevékenységével hoz­zájáruljon a nevelési-oktatási intézmények tanórai, tanórán kívüli és szabadidős tevékeny­ségeihez. A14 hónapos projekt keretében a múzeum munka­társai élményszerű, kompe­tenciafejlesztő múzeumi fog­lalkozásokat dolgoznak ki, és valósítanak meg. A megvaló­sításhoz egy városi óvodát és négy iskolát hívtak parnernek, segítségükkel 2011. decem­ber 31-éig csaknem nyolcszáz gyermek vehet részt múzeumi foglalkozásokon.- Hatalmas lehetőséget je­lent múzeumunknak az uniós támogatás - hangsúlyozta Dr. Cservenyák László, a Szatmári Múzeum igazgatója - Munka­társaimmal jelenleg a program pontos előkészületeire törek­szünk, hogy a foglalkozások során már csak a gyerekekre összpontosíthassunk, minél teljesebb múzeumi élményt biztosítva számukra. A projektnyitó rendezvé­nyen a múzeum munkatársai részletesen bemutatták a fog­lalkozások terveit a partnerin­tézmények képviselői számá­ra. Három típusú úgynevezett foglalkoztatási formán belül nyolc különféle tematikájú foglalkozássorozat szerepel a projektben, 184 foglalkozás­sal. Az óvodások és alsó tago­zatosok a kétnapos Libalege­lő versenyeken ügyességi és testmozgásos népi gyermek- játékokon vehetnek részt, el­sajátíthatják a sityázás, vagy a fi -j------------------------- x L " Varrodai ■'szalagvezetőt'; I és 3 ! VARRÓNŐKET S ! nyíregyházi varrodába j h ; ^ fe,ve*zünk! [-^"Érdeklődni:""" | ;70/366-9278; 20/599-3989 V:-------------------------------------­GÉPIVARRÓI MUNKAKÖRBE KERESÜNK VARRÓNŐKET TISZALÖKI MUNKAHELYRE. JELENTKEZNI LEHET: 42/ 578 078 SZÁMON VAGY SZEMÉLYESEN: TISZALÖK, KOSSUTH U. 79/A. 44»Nym mmm »rip képlést indítunk I A tanulók gyakorlatorientált képzésben vesznek részt, ahol elismert, nagy szakmai múlttal rendelkező helyi szakújságíróktól tanulhatják meg az újságírói tevékenységeket! Képzési idő: 2 félév ,T ... . . , Képzés formája: esti Keszltsd Te a saJat sztoridat! Felvételi: felvételi elbeszélgetés Tandíj: 75 000 Ft/félév ™, * , A képzés indítása: 2011. február 07. CDf FELVÉTELT HIRDET ] Mérnök informatikus BSc, szakon I 3 Nyíregyházi Retjonális Konzultációs Központba isi A képzési forma: távoktatás. ;A teljes tananyag a tandíjban. Diákhitei í igénybevehető! Munka mellett is tanulhatsz! (Tájékozódhatsz a www.gdf.hu weboldalon is! Jelentkezési határidő 2011.február 15. Érdeklődhetsz a SzaboicsBit Kft. Nyíregyháza, Mező u. 18/b. Tel.:+36-20/355-9390; 42/407-027 5 -j E-mail: szabolcsbit@chello.hu ELKE Kft. keres QÖEläTDCÖ]iC^l]0’^ 03EEDQ33IÍ1 DtanHatCHö FELVÉTEL: fenti kompetenciák, jó kommunikációs képesség B kát. jogosítvány. Előny: angol, német nyelvismeret. Tel. :42/451-601, 20/4428-330. E-mail: czcsaba@elke.hu kanászos játékokat, kipróbál­hatják magukat a köcsögfára dobásban. A felső tagozatosok helytörténeti vetélkedője a szűkebb és tágabb környezet történelmi, kulturális és val­lási emlékeinek, hagyomá­nyainak feltárására, ápolására ösztönöz. A tanulók így meg­ismerhetik népünk kulturális örökségének sajátosságait, elsajátítják azokat az ismere­teket, amelyek az otthon, a la­kóhely, a szülőföld, a haza, a magyarság megismeréséhez vezetnek. A háromalkalmas témana­pok a hagyományos szatmári paraszti kultúrát és értékren­det ismertetik meg, bemu­tatják a természetben élő, a természetet tisztelő, azt fel­használó és nem kihasználó paraszti életmódot: a gaszt­ronómia, a lakáskultúra és a viseletek, a kismesterségek, valamint a népzene témáin keresztül. A program kiemelkedő ele­mét a Hopp te, Zsiga! tehet­séggondozó program alkalmai jelentik. A tíz foglalkozási al­kalom során a 10-16 éves fiúk és lányok Tóth Béla táncpe­dagógus segítségével sajátít­hatják el-a cigány tánc és az autentikus hangszerhasználat alapvető tudnivalóit. A foglalkozások eredmé­nyeképp, a szűkebb szülőföld hagyományainak alaposabb ismeretén keresztül a részt­vevőkben erősödik a hazasze­retet, olyan egészséges iden­titástudatuk alakul ki, amely pátosz és túlzó romantika nélkül tanítja meg nemzeti örökségünket megbecsülni, szeretni és tisztelni. Az uniós támogatás biztosít­ja a programokhoz szükséges alapanyagok beszerzését és a módszertani anyagok, szem­léltető eszközök elkészítését. Segíti továbbá a gyermekek és diákok múzeumi tartózko­dását. A megvalósítás után a Szatmári Múzeum legalább további 5 éves időszakig tartja fenn az együttmködést a part­nerintézményekkel. A program távlati célja, hogy a Szatmári Múzeum korszerű múzeumpedagógiai kínáltot nyújtson a nevelési-oktatási intézmények számára, s az élmények után a résztvevők visszatérő látogatókká válja­nak, a program címét vallva: „Irány a múzeum!” A képzés ele­me a Hopp te, Zsiga! tehet­séggondozó program. DR. CSERVENYÁK LÁSZLÓ KERESSE HIRDETÉSSZERUEZÖINKET: HOMONYIK TRIFONOV TIBOR ÉVA Telefon: 30/9034-045 Telefon: 30/3994-588 (tibor.homonvikfadnform.hu) (eva.trifonov@dnform.hu) Computer “ School MÁR AKÁR ÉRETTSÉGI NÉLKÜL IS! TEGYÉL EGY JÓ LÉPÉST KERESZTFÉLÉVBEN! Ingyenes, közép-, emelt szintű és felsőfokú szakképzésekkel várunk diákokat informatikai területen: • Számítógép-szerelő, -karbantartó - érettségi nélkül, 10. évfolyam elvégzése után! • Informatikai rendszergazda webmester elágazással • Web-programozó Nyíregyházán egyedülálló módon diákjainknak laptopot biztosítunk a képzés teljes időtartamára! Egyéb juttatások: Árvaellátás, családi pótlék, diákigazolvány, diákhitel. Jelentkezés és további információk: Computer School Szakképző Iskola Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. Tel: 42/500-462 E-mail: nyiregyhaza@computerschool.hu www.computerschool.hu HIRDETÉSEK

Next

/
Thumbnails
Contents