Kelet Magyarország, 2011. január (68. évfolyam, 1-25. szám)

2011-01-28 / 23. szám

2011. JANUÁR 28., PÉNTEK 2 Tudomány és oktatás KELET Tudás az indiai egyetemekről Legetséges, hogy egyre több indiai hallgatója lesz a Debreceni Egye­temnek. DEBRECEN. Egy korábbi indiai útja alakalmával, már jelezték dr. Nábrádi Andrásnak, a Deb­receni Egyetem Argrár- és Gaz­dálkodástudományok Cent­ruma Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési kar dékán­jának, hogy nagyon sok indiai és nepáli fiatal tanulna kül­földön, mivel az indiai állami oktatás nem képes befogadni a hallgatókat. - Katmanduban a Tribhuvan Egyetemen ösz- szesen kettőszázezer tanulót oktatnak, különböző alvállal­kozó college-okban, amelyek­ből Nepál területén, mintegy 700 található (Katmandu Ne­pál fővárosa ). Ez azt jelenti, hogy maga az egyetem adja a minőségbiztosítást, a coll- ege-ért pedig évente mintegy négy és félezer eurót fizetnek a hallgatók. - Mi feltérképez­tük a lehetőségeket, hiszen a Debreceni Egyetemen kö­zel háromezer külföldi tanul. Ezen diákok nagy része az or­vosi képzésben vesz részt, de a Gazdálkodástudományi Kar, a Természettudományi kar, il­támogatásáról, hiszen min­den diáknak egyenlő esélyt kell adni - vélekedett Nábrádi András. Nekünk is van mit tanulni Indiában tett látogatása során a dékán úr olyan tapasztalato­kat gyűjtött, amelyeket itthon is szívesen használna. - Tu­dom, hogy itt Magyarországon kivitelezhetetlen, de nekem nagyon tetszett, hogy a nepáli Tribhuvan Egyetem hallgatói egyenruhát viseltek, melynek köszönhetően megszűntek a társadalmi különbségek - je­gyezte meg. - Dr. Ajay Kumar Singh, a Delhi Egyetem dé­kánja rendszeresen hív kül­földi vendégoktatókat, illetve létrehozott egy nemzetközi oktatási hálózatot, melynek segítségével Amerikában és több európai országban is akkreditálták az intézményt. Úgy vélem, a képzéseik is pél­daértékűek. Tavaly a vállalko­zók értékelték a felsőoktatási intézményeket, és a Delhi School of Professional Studies and Research magánegyete­met a sok-sok száz felsőokta­tási intézmény közül, a 34-ik helyre rangsorolták - tette hozzá. ÉKN-TZ A Neshfield College hallgatóival is találkozott Nábrádi András letve a Bölcsészkar további öt­száz-ezer főt tudna még fogad­ni - közölte Nábrádi András. Az oktatásban a kiút Nepálban és Indiában is nagy a szegénység, és mindkét or­szág kormányzata úgy véli, hogy az oktatással lehet ki­húzni az országot a bajból. - A Goa Egyetem kereskedelmi karának dékánjával, egyben az Indiai Kereskedelmi Szö­vetség (ICA) szervezetének el­nökével, sikerült együttműkö­dési megállapodást kötnünk. Az egyetem hallgatóinak egy része szeretne a gazdálkodás­ban tanulni, amelyben a Deb­receni Egyetem képzéssekkel, és továbbképzésekkel is tud segíteni. Mi is tartunk angol nyelvű előadásokat, s mivel az indiaiak középiskolában már angolul tanulnak, a nyelvi aka­dályok is elhárulnak. Jelenleg FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM mégis az egyik legfőbb célunk, hogy a Delhi Egyetemmel közösen júniusra szervezett konferenciára meghívjuk elő­adónak az Indiai Köztársaság elnökasszonyát, ezzel emelve az egyébként is szakmailag magas színvonalú eseményt. Nem eltitkolt szándékunk, hogy őfelsége Pratibha Patil elnökasszonnyal beszélhes­sünk az indiai hallgatók ma­gyarországi tanulmányainak Diplomáztak fotó: archívum Már végeztek az első mérnökök nagyvárad. A Mezőgazda- ság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar a 2005/2006-os tanévtől iskoláz be hallgatókat a Mezőgazda- sági mérnöki BSc-alapszakra, államilag finanszírozott, leve­lezőképzésben a nagyváradi Partiumi Keresztény Egye­temre. A képzést a kar vezető oktatói, egyetemi tanárai vég­zik, amelyhez a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem biztosítja az infrastruktúrát. Tanévenként közel 50 hall­gatót vesznek fel a képzésre, amelynekidejea2006/2007-es tanévtől 6+1 gyakorlati fél­év. A kihelyezett képzésben először a 2007/2008-as tan­évben kaptak oklevelet. A BSc-alapszakon diplomát szerzettek számára lehetősé­get kínálnak a mesterképzés­ben való továbbtanulásra. ÉKN Akiállításon fotó: archív Vándorkiállítás Kárpátaljára DEBRECEN. Hamarosan utol­só, negyedik állomásá­ra, Beregszászra érkezik a „Multikulturalitás a minden­napokban” című utazó fotó- kiállítás. A Debreceni Egye­tem, a komáromi Selye János Egyetem és a brno-i Mendel University of Agriculture and Forestry intézmények után, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola látja vendé­gül a négy intézmény hallga­tóinak illetve dolgozóinak ké­peit bemutató kiállítást 2011. február 14-től 1 hónapig, ékn Az agrártudományi centrumban zajlott a szakmai tanácskozás az apróvadállomány megmentéséért. DEBRECEN. A közelmúltban az Agrár- és Gazdálkodás­tudományok Centrumában Magyarország egyik vadá­szati lapja szakembereinek kezdeményezésére a Ter­mészetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszék szervezésében szakmai ta­nácskozáson értékelték a belvízhelyzet hatását az apró- vad-gazdálkodásra. Apasztotta az állományt A hazai apróvad-gazdálko- dás helyzetét jelentősen sú­lyosbította a szélsőségesen csapadékos és hűvös idő­járás, majd a több százezer hektáros belvízi elöntés. A tavaszi és a nyár eleji belvíz Kevesebb vad kerülhet puska elé főként a fácán- és fogolyál­lomány szaporodási sikerét gátolta, de nem kedvezett a mezei nyúl populációjá­nak sem. Az őszi-téli belvíz leginkább a fácán és a me­FOTÓ: ARCHÍV zei nyúl téli túlélési arányát csökkentette, mely a vadá­szati hasznosítással együtt tovább apasztotta a két faj ál­lománylétszámát, nehezítet­te a vadászatok szervezését, lebonyolítását. Az apróvadas vadásztársaságok vadföldjei­nek egy része is víz alatt van, így a betakarításuk, illetve a további fenntartásuk (több éves vadföldek) komoly problémává vált. Konkrét javaslatok A szakmai tanácskozás az apróvadállomány védelme érdekében fel kívánta hívni a figyelmet a belvíz okozta vadgazdálkodási gondokra, segítséget kívánt nyújtani a vadgazdáknak a belvíz okozta károk felmérésében. A tanácskozás résztvevői záródokumentumot fogad­tak el, amelyben konkrét ja­vaslatokat fogalmaztak meg a károk elhárítási módjaira a nemzetközi szinten is ki­emelkedő értéket képviselő apróvadállomány megóvása érdekében. DR. JUHÁSZ LAJOS tanszékvezető Miként hat a belvíz az apróvadakra Wageningenben fotó: archív Kettős diploma Wageningenből DEBRECEN. A Debreceni Egye­tem Gazdálkodástudomá­nyi és Vidékfejlesztési Kara 2005-ben indította el közös kettősdiplomás-képzését a holland Wageningeni Egye­temmel. Eddig a gazdasági agrármérnök szak kereskede­lem-marketing és vállalkozás- fejlesztő szakirányos hallgatói vehettek részt a programban. A közelmúltban újabb egyez­tetések kezdődtek a két intéz­mény között és a megállapodás aláírása után a vállalkozásfej­lesztő MA-szakon is elindul­hat majd a közös képzés, ékn Kollégiumi lét az agráron - talán életük legszebb évei Aki még nem volt kollégista, egyszer mindenképpen ki kell próbálnia! Debrecen. Csak néhány diák beszélget a Veres Péter Kollégi­um recepciójánál. Az emeleten lévő folyosók teljesen üresek. Páran még most ébrednek a tegnapi buli után, mások pedig bőszen készülnek a délutáni, esetleg holnap reggeli vizsgá­ra. A szobák egyikében, ahová sikerült bejutnunk, az asztalon kávéfoltok és csokoládés papí­rok tömkelegé. Négy bentla­kó, Juhos Ferenc, Diósi Ger­da, Ragán Péter és Vendriczki Tamás mesél a kollégista élet szépségeiről.- Igazán a vizsga- időszak hozza össze az embe­reket. Vizsgaidőszak után termé­szetesen kiengedik a fáradt gőzt. - Hát van aki csak egy csendes beszélgetés formájá­ban, van aki ennek más formá­ját találja meg. Kolinapok, versenyek Arra a kérdésre, hogy hogyan tudnak együtt élni, egyhan­gúan a könnyen szót válaszol­ták. - Elég ritkán veszekszünk. Természetesen van olyan, amikor úgy bömböltétik a zenét, hogy rezeg a párna, és tény, hogy a falra aggatott ké­peket is erősen kell rögzíteni, de ettől eltekintve sokat neve­tünk, szórakozunk és tényleg olyan, mintha egy nagy csa­lád lennénk. - Előfordult már, hogy elcsenték a törölközőt a zuhanyzóból (persze idővel visszakerült tulajdonosához a törlő), de volt már olyan is, mikor egy diák, aki habár az ágyában, de a folyosón ébredt - közölte Tamás. - Mesélték az elődeink, hogy réges-régen megesett, hogy egy vécécsé­szét raktak a liftbe - tette hoz­zá Tamás. A Veres Péter Kollégiumban a programok mindig az igény­hez és a tanulók időbeosztásá­hoz igazodnak. Hagyománnyá vált a disznótoros vacsora, amelyet egy vetélkedővel köt­nek egybe, a kolinapok, illetve a főzőversenyek, ahol a taná­rokat is szívesen látják. Egyedinek számít a Men­tálhigiénés Szolgáltató Iroda, mely prevenciós célú progra­mokat szervez. - Előfordul­nak spontán bulik is. Én jár­tam már úgy, hogy csak főzni mentem ki a konyhába és mire észbe kaptam, már ott voltunk lO-15-en és egy nagyot buliz­tunk - fűzte hozzá Gerda. A szürke hétköznapokon is le­hetőségük van a tanulóknak például társasjátékozni vagy csocsózni a klubszobában. Aki kollégista szeretne lenni, természetesen néhány krité­riumnak meg kell felelnie. - Mindenféleképpen a Debrece­ni Egyetem hallgatójának kell lenni, ezután már csak a férő­helyek száma szab határt. Ter­mészetesen az államilag finan­szírozott tanulmányt végző diákok élveznek elsőbbséget. Mindenkinek egy jelentkezé­si eljáráson keresztül vezet az út a kollégiumba. Azoknak, akik jelentkeznek, a szociá­lis és anyagi helyzetükről ( valamilyen fogyatékossággal él együtt, egyedülálló szülő neveli) igazolást kell leadni, illetve a pontozásnál figye­lembe vesszük a hallgató kép­zésének helye és lakóhelye közötti távolságot. A pontha­tárt központilag a Debrece­ni Egyetem határozza meg, és aki ebbe beleesik, az lehet kollégista. Örülünk an­nak, hogy sikerült megtarta­ni a tavalyi árat, éppen ezért ebben a tanévben is csak tíz­ezer forint a bentlakás havi díja - tájékoztatott Szeman Gáborné. ÉKN-tz A disznótoros vacsora is jó hangulatban telik. fotó: magán archív

Next

/
Thumbnails
Contents