Kelet Magyarország, 2011. január (68. évfolyam, 1-25. szám)
2011-01-28 / 23. szám
2011. JANUÁR 28., PÉNTEK 4 Hazai tájakon 1X117 Zsűri előtt koncerteznek a zenész növendékek N YÍRIOYHÁZ A. A művészpályát életcélul kitűző ifjak számára csak előnyös lehet, ha minél többször jutnak fellépési lehetőséghez, hiszen a sok gyakorlás mellé a szereplési rutint is meg kell szerezniük. Mindezt segíti az a pályázati hangverseny, amelyet immár több évvel ezelőtt indított útjára a nyíregyházi Művészeti Középiskola és Kollégium zeneművészeti tagozata a félévi meghallgatáson legjobban szerepelt növendékek számára. Az idei pályázati hangversenyt január 3l-én 18 órától rendezik meg az oktatási intézmény koncerttermében. Köszöntőt mond Halkóné dr. Rudolf Éva alpolgármester, majd szakértő zsűri előtt mutatja be produkcióját 12 diák. A zsűri munkájában részt vesz Nádor György zongora- művész, Varga Zoltán kürtművész, Szatmári Zsolt klarinétművész. A zsűri a legjobb három produkciót választja ki, de a közönség tagjai is szavazhatnak a legjobbnak vélt produkcióra. Új kezdeményezésként az idén először veheti majd át az „Universitas-gyűrűt” valamelyik szereplő. Áz ezt a díjat az átadó szakember - valamelyik egyetem művészeti karának vezetője - egymaga határoz az általa legkiemelkedőbbnek tartott produkcióról. Az idén dr. Duffek Mihály zongoraművész, a Debreceni Egyetem zeneművészeti karának dékánja dönt a gyűrű gazdájának személyéről. A pályázati koncerten szereplő fiatalok játszanak többek között blockflőtén, zongorán, kürtön, gitáron, klarinéton, trombitán, fuvolán. A műsorban Vivaldi, Schumann, Castello, Chopin, Dohnányi, Louis Ganne művei csendülnek fel. KM A művészpályára készülő fiataloknak fontos, hogy minél több rutint szerezzenek illusztráció: racskó tibor A temetes miatt nincs parkolás a templomnál N YlRMVHAZA. Mint lapunkban is megírtuk, életének 85., áldozópapságának 58. évében, 2011. január 21-én elhunyt dr. Váradi József általános hely- nök, apostoli protonotárius, egri mesterkanonok, ny. szabolcsi főesperes, ny. nyíregyházi plébános. A temetése január 29-én, szombaton lesz Nyíregyházán. A Magyarok Nagyasszonya Társszékesegyházban 10 órakor kezdődik az érte szóló engesztelő szentmise, majd azt követően a nyíregyházi köztemető papi parcellájában helyezik örök nyugalomra. A gyászszertartás miatt szombaton 7 órától 12 óráig a megyei könyvtár előtt, és a Római Katolikus Társszékesegyház melletti parkolókban nem lesz parkolási lehetőség. A helyeket a temetésre érkező főpapi kocsiknak, illetve azoknak az autóbuszoknak tartják fenn, amelyek a papokat, a családot és a híveket szállítják ki a temetőbe, s majd a sírbatétel után vissza is viszik a templomhoz a gyászolókat. km A nyíregyházi tiniszépség régiós királynő Angliában Bihari Berill területi szépségversenyt nyert Angliában FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL MANCHIITIR. A külföldiektől gyakran halljuk azt a megállapítást, amit mi magunk nagyon is jól tudunk: nagyon szépek a magyar lányok. Ezt a büszkeségünknek roppant hízelgő tételt egy újabb hír is megerősíti, amelyet most kaptunk Angliából. A nyíregyházi születésű Bihari Berill bejutott az angliai United Kingdom Galaxy Pageants elnevezésű szépség- versenyre, miután elnyerte a Miss Teen Uxbridge Galaxy, vagyis a tiniszépségkirálynő címet az ottani területi versenyen. A tizennégy esztendős lány az ötven döntős közül az egyedüli magyar lesz a február 20-án, Manchesterben esedékes fináléban, amelynek igen nagy a tétje: az első és a második helyezettje az egyesült államokbeli világdöntőbe jut be. km « A MAGYAR KULTÚRA NAPJA MÁTÉSZALKÁN A napokban megrendezett ünnepségen szerepeltek a Kálvin János Református Általános Iskola diákjai. fotó: művelődési központ Vitézek és veteránok koszorúztak a Hősök kertjében Tiszadadán. TISZAOADA. Harangszó köszöntötte a közel félszáz fős emlékező közönséget, akik a minap fejet hajtottak és koszorút helyeztek el Tiszadadán a Hősök emlékművénél. Emlékező szavak, virágok Mint minden évben, most is megemlékeztek a településen az egykori Don-kanyart megjárt katonákról. A Himnusz elhangzása után Mizser Zsolt polgármester mondott emlékező beszédet, majd a résztvevők koszorúkat helyeztek el. Koszorúzott a tiszadadai képviselő-testület, a Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetsége képviseletében vitéz lovag Rásonyi István, a község szülötte, valamint a Vitézi Rend Borsod - Abaúj - Zemplén Megyei székkapitánya, vitéz Szász Ottó vitézi hadnagy is. Veteránok, vendégek és vendéglátók a Hősök emlékművénél Tiszadadán FOTÓ: IFJ. KOVÁCS GÉZA Az emlékezés lángjainak meggyújtását követően a vitézeket és a veteránokat az önkormányzat látta vendégül. Az ebéd előtti köszöntőbeszédek elhangzását követően az egykori katonáknak Tiszadada polgármestere emléklapokat adott át. A jó hangulatú ebéd közben ki-ki elmesélte katonaélményeit, visszaemlékezéseit is. Ebéd után az emlékezők csoportja átment a helyi idősek napközi otthonának társalgójába, ahol vitéz Szász Ottó székkapitány tartott vetítéssel egybekötött ismertető előadást a vitézi rend történetéről. Jövőre ismét találkoznak Az eseménydús nap zárásaként vitéz lovag Rásonyi István nemzetőr százados köszönte meg az önkormányzatnak, hogy lehetővé teszik minden évben a veteránok találkozóját, s részükre vendéglátással, kulturális programokká egybekötött emléknapot rendeznek. A veteránok úgy köszöntek el egymástól, hogy ha egészségük engedi, egy év múlva újra találkoznak - tájékoztatta lapunkat Ifj.Kovács Géza kulturális szervező. Emlékezés a doni áttörésre Mesékkel versenyeztek a térségben élő óvodások kAntoujAnoai. A Magyar Kultúra Napja alkalmából mesemondó versenyt szervezett január 21-én a Kántorjánosi Napköziotthonos Óvoda. A házigazda intézmény vendégei voltak az őri, rohodi, nyírcsaholyi, nyírkátai, ko- csordi óvodások. Minden résztvevő számára felejthetetlen pillanatokat jelentett ez a délután, hiszen a gyermekek sok szép mesével készültek erre a napra. A benevezett mesemondó gyermekek az általuk kihúzott sorszámok alapján mondhatták el meséjüket, amelyért a verseny végén ajándékot kaptak. A résztvevő 33 óvodás közül a legeredményesebb gyermekek külön jutalomban részesültek. Az óvoda méltó módon megemlékezett a Magyar Kultúra Napjáról: a gyermekek és szüleik, illetve a meghívott vendégek és pedagógusok sikerekben és élményekben gazdagon térhettek haza. I. helyezettek: Becsei Nikolett (Kántorjánosi), Csóka Noémi (Kántorjánosi), II. helyezett: Istók Róbert (Nyírcsaholy), Ili. helyezettek: Paragh László (Nyírcsaholy), Erős Eszter (Kocsord). Különdíjban részesült Milák Roland (Nyírkáta), Paragh Péter (Nyírcsaholy), Szabó István (Kocsord), Bauman Egon (Nyírcsaholy). A mesemondó verseny résztvevői FOTÓ: ÓVODA Lesz immár fogorvosi rendelő Nagycserkeszen NA0VCMHKMZ. Nagyot lépett előre Nagycserkeszen az egészségügyi alapellátás, ugyanis február 2-ától immár helyben látja el fogszakorvos a fogproblémákkal hozzá forduló helybelieket. A lakosság régi álma vált valóra, ugyanis eddig a fogorvosi ellátás érdekében Nyíregyházára kellett beutazniuk a nagycserkeszieknek. A helyi önkormányzat közel 3 millió forintos költséggel az egészségházban alakított ki fogorvosi rendelőt, ahol dr. Gutlébeth Linda fogszakorvos február 2-ától meg is kezdi a rendeléseket. A helybeliek heti három alkalommal, hétfőn, szerdán, pénteken kereshetik majd fel fogbetegségeikkel a szakorvost. km PSiF SALGÓTARJÁN Tel: 06 (80) 810-110 INGYENESEN HÍVHATÓ „...A VALÓBAN PIACKÉPES DIPLOMA!” ÁLLAMILAG FINANSZÍROZOTT NAPPALI ÉS LEVELEZŐ KÉPZÉSEK /2011-2012./ Alapszakok: • Gazdaságinformatikus (ANA, ANK) ÚJ! * Gazdálkodási és menedzsment (ANA, ANK) • Pénzügy és számvitel (ANA, ANK, ALA, ALK) Felsőfokú szakképzések: • Adóigazgatási szakügyintéző (FNA, FNK, FLA, FLK) • Banki szakügyintéző (FNA, FNK, FLA, FLK) • Idegenforgalmi szakmenedzser (FNA, FNK) • Pénzügyi szakügyintéző (FNA, FNK, FLA, FLK) • WEB-programozó (FNA, FNK) ÚJ! 3100 Salgótaiján, Kistarján út 5-7. www.pszfs.hu felveteli@salgo.pszfs.hu, 06-32-522-400 BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA tBGF BUDAPEST BUSINESS SCHOOL Képzés típusa Tagozat Finanszírozás módja A: alapképzés F: felsőfokú szakképzés N: nappali tagozat L: levelező tagozat A: államilag támogatott K: költségtérítéses Például: ANA = Alapképzés, Nappali, Államilag támojgatott HIRDETÉS