Kelet Magyarország, 2011. január (68. évfolyam, 1-25. szám)

2011-01-17 / 13. szám

2011. JANUÁR 17., HÉTFŐ 6 Megyei tükör- BÚCSÚ A MUNKAHELYTŐL Kis ünnepség keretében a munkatársai elbúcsúztatták Kertész Erzsébet terjesztési ügyviteli vezetőt, aki 40 éves munkaviszony után megkezdi a nyugdíjas éveket. A négy évtizedből 33 éven keresztül a lapunkat kiadó Inform Média Kft.-nél dolgozott Kertész Erzsébet. fotó: racskó tibor Idős asszony buktatta le a trükkös tolvajokat NYÍREGYHÁZA. Pénteken né­hány perccel azután, hogy a postástól átvette nyugdíját, azzal csengettek be egy 79 éves nyíregyházi nénihez, hogy az önkormányzattól krumplit hoztak. Mivel az asz- szony a sajtóban már találko­zott a rendőrség ilyen tárgyú figyelmeztetésével, nem en­gedte be az idegeneket. A ka­puban álló férfi ezután a már szakállasnak számító trükkel próbálkozott. Azt mondta: tízezer forint jár a néninek, de csak húszezres van nála. A néni azonban ennek sem dőlt be, elzavarta a triikközőket. Feljegyezte kocsijuk rendszá­mát és felhívta a rendőrséget. A járőrök rövidesen ellen­őrzés alá vonták a jelzett gép­kocsit. Abenne ülő három 26- 29 éves Borsod megyei férfit előállították és lopás kísérle­tének megalapozott gyanújá­val hallgatták ki. A rendőrség kéri, hogy akit a képeken lát­ható személyek hasonló mó­don megloptak vagy meg­környékeztek, jelentkezzen a (42) 524-600-as telefonszám 3540-es mellékén, vagy hívja a 107-et! FOTÓ: RENDŐRSÉG Képviselői fogadóórák GÁVAVENCSELLÖ, BALSA, SZA­BOLCS. Dr. Karakó László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg 3. számú választókerület egyé­ni országgyűlési képviselője január 18-án, kedden több településen tart fogadóórát. Gávavencsellőn 10 órától 12 óráig a polgármesteri hivatal­ban, Balsán 13 órától 15 óráig szintén a polgármesteri hiva­talban, Szabolcs községben 15 órától 17 óráig ugyancsak a polgármesteri hivatalban várja az állampolgárok észre­vételeit, problémáit. A délelőtti ünnepséget este gálaműsor követi MÁTÉSZALKA. A magyar kultúra napja akalmából ünnepségso­rozatot rendeznek Mátészal­kán. Január 2l-én 11 órakor a Kölcsey parkban lesz megem­lékezés Kölcsey Ferenc em­lékművénél. Köszöntőt mond Szabó István, Mátészalka polgármestere. Az ünnepség szónoka Kasztovszky László, a Kölcsey Társaság titkára. Az ünnepségen közreműködnek a Kálvin János Református Ál­talános Iskola diákjai. A meg­emlékezés 18 órakor a városi művelődési központ Szálkái László Termében folytatódik. A bevezető performance-ok után Mi és a Himnusz... cím­mel az Ádám Jenő Pedagógus­kórus, a Bereczky Band és a Talán Teátrum mutatja be mű­sorát. Ünnepi köszöntőt mond Szabó István polgármester.-ÚJÉVI OPERETTGÁLA Neves énekesek, kiváló táncosok közreműködésével újévi operettgálát láthattak az érdeklődők szombat este Nyíregyhá­zán a Váci Mihály Kulturális, Művészeti és Gyermekcentrumban. FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Ma is időszerűek az intelmek Erősítenünk kell az értékek megőrzését, minden család aszta­lán ott kellene lennie a Parainesisnek. NYÍREGYHÁZA. A magyar kultú­ra napi ünnepségsorozat ré­szeként szombaton megem­lékezést tartottak a Kölcsey Társaság és a szatmárcsekei önkormányzat szervezésé­ben Nyíregyházán a megye­házán. Az ünnepségen részt vett Görömbei András akadé­mikus, Kossuth-díjas iroda­lomtörténész is, aki a Kölcsey Társaság idei kitüntetettje. A vidék is egyenrangú A vendégeket először Jáno­si Zoltán, a Kölcsey Társa­ság elnöke köszöntötte. A múltat felidézve elmondta, hogy a Kölcsey Társaság és a szatmárcsekei önkormányzat 1994 óta a január 22-ét megelő­ző vasárnap ünnepli a magyar kultúra napját a szatmárcsekei református templomban. Ha a kis szatmári település a perifé­rián is van, arra az egy napra nemzeti zarándokhellyé emel­kedik. Szatmárcseke immár a nemzeti egység jelképe, rajta keresztül átsugárzik a magyar­ság szellemi és kulturális egy­sége. A Kölcsey szellemiségét ápoló társaság elnöke átadta a költő üzenetét is az ünnep­ség résztvevőinek: nincs se az országnak, se a világnak peri­férikus, szellemi értelemben alárendelt helye, települése. A vidék is egyenrangú a világ fővárosaival a szellem síkján, illetve egyenrangú lehet a kul­túra is, ha szerkezetében elté­rő is. Utalt arra továbbá, hogy Kölcsey Ferenc „zseniális fel­találó” volt. Igaz, nem egy új tárgyat talált fel, hanem az új magyarság látomását, egy új Magyarországot fedezett fel. Az ifjúság példaképe „Kölcsey és az ifjúság” cím­mel Antal Balázs, a Kölcsey Társaság alelnöke is elmondta gondolatait az ünnepségen. Előadásában arra kereste a vá­laszt, hogy milyen képünk van Kölcsey Ferencről, s milyen képük van a fiataloknak a Him­nusz költőjéről. Hangsúlyozta, hogy Kölcsey Ferenc közel állt az ifjúsághoz, hiszen ő maga sem számított még idősnek. Eszméi frissek, fiatalosak vol­tak, szenvedélyesen fordult a fiatalok felé. S a Szatmárcsekén oly bezárkózott férfi azért lehetett a kora fiataljainak a példaképe, mert másképpen szemlélte a világ dolgait, mint az akkori politikusok, neme­sek. Soha nem hunyászkodott meg, az értékrendjéből soha nem engedett, s mindezt érté­kelték az országgyűlési ifjak is, akik példaképüknek tekintet­ték. A Parainesis című művét nem csak unokaöccsének írta, hanem véle az egész magyar fiatalságnak üzent. Szónoklat az örökváltságról Felszólalt Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke is, aki a kultúra szerepeként ki­emelte, hogy ötvözi a Kárpát­medence magyarságát, s a kultúrára építkezve élhetjük meg magyarságunkat napról napra. Szólt arról is, hogy nagy a feladatunk, a felelősségünk, hiszen elődeink elültették a gyökereket, s nekünk kell a bimbózáshoz teret biztosíta­nunk. Értékzavaros jelenko­runkban erősítenünk kell az értékek megőrzését, minden család asztalán ott kellene lennie a Parainesisnek, hiszen ma is időszerűek intelmei, ta­nításai. Az ünnepségen a Kölcsey Ferenc szónokverseny győz­tese, a mátészalkai Esze Ta­más Gimnázium diákja, Tóth Hajnalka elmondta a győz­tes szónoklatot az önkéntes örökváltságról, míg a Kölcsey szavalóverseny győztese, Bíró Vivien egy Kölcsey-verssel kedveskedett az ünnepség résztvevőinek. Az ünnepi gondolatok után a megemlékezés résztvevői megkoszorúzták a megyeháza előtt lévő Kölcsey-szobrot. A kultúra napi megemlékezést énekével gazdagította Papp Annamária Gina, a Cantemus Kórus tagja, Szabó János egye­temista pedig a Himnuszt sza­valta el. KM A Talán Teátrum szombaton a Nyíregyházi Főiskolán mutatta be „írás a palackban” című műsorát a közelgő magyar kultúra napja alkalmából. fotó: racskó tibor A modern rabszolgaság ellen küzd az egyesület Módosult a rehabilitációs járadékról szóló törvény Munka helyett em­berkereskedők kezébe kerülhetnek. NYÍREGYHÁZA. A nyíregy­házi Segítő Kéz 2003 Szo­ciális Egyesület pénteken tartott sajtótájékoztatóján Szlovenszki Lászlóné projekt­vezető elmondta: egyesüle­tük részt vesz - Magyarország- Szlovákia-Románia-Ukrajna ENPI Határon Átnyúló Együtt­működési Program partner­ség határok nélkül - az Együtt az Emberkereskedelem el­len pályázatban. Az ember­kereskedelem egy modern rabszolgatartási forma. Célja az áldozat kihasználása és a profit. A tévhittel ellentétben az emberkereskedelem nem egyenlő a prostitúcióval. Háromféle formában nyil­vánulhat meg: egyik a szexu­ális szolgáltatások révén a ki­használás, kizsákmányolás, a munkán keresztül a kihaszná­lás, illetve a szervkereskede­lem. Fokozottan veszélyezte­tett kategória: a tizennégytől huszonéves korú lányok cso­portja.- Fontos felhívni a figyel­met, hogy ezeket a személye­ket akaratuk ellenére, vagy „átjátszással juttatják el va­lahova”, valós vagy valótlan munkát kínálva. A sértettek a legtöbbször a tett helyszínén szembesülnek azzal, hogy mit is takar ez az „összjáték”. Ennek ellenére évről évre nő azoknak a naiv lányoknak a száma, akik jól fizető állás re­ményében külföldre szegőd­nek, de emberkereskedőknél kötnek ki. A pályázat fontos­sága, hogy felhívja a potenci­ális áldozatok és közösségek figyelmét a veszélyekre, mivel az emberkereskedők sokszor az áldozat hiszékenységét és bizalmát használják ki. Célunk ezt megelőzni. A program fon­tos tevékenységi körei: képzés magyar és ukrán szakembe­rek számára, figyelemfelkeltő kampányok iskolákban, ké­zikönyv emberkereskedelem témakörben, weboldal készí­tése, regionális konferenciák. Olvasóink nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseire válaszolt a szakember. NYÍREGYHÁZA. A „rehabos „kérdezőknek fontos válto­zásra, a rehabilitációs járadék­ról szóló 2007. évi LXXXIV. tv. módosítására hívta fel a figyelmét Brém Imréné a me­gyei kormányhivatal nyug­díjbiztosítás igazgatóságának illetékes szakembere a múlt hét csütörtöki telefonos vá­laszadás során:- Azok, akik rehabilitációs járadék folyósítása mellett ke­resőtevékenységet folytatnak és a rehabilitációs járadékban részesülő 3 egymást követő hónapra vonatkozó kereseté- nek/jövedelmének havi átla­ga meghaladja a rehabilitációs járadék összegének kétszere­sét és a mindenkori kötelező Hálószövők a biztonságért NYÍREGYHÁZA. A HálÓSZÖVŐk a biztonságért című projekt nyi­tókonferenciáját január 20-án 10 órától rendezik meg a Nyír­egyházi Rendőrkapitányság dísztermében. A konferenciát megnyitja, illetve a vendége­ket köszönti dr. Gere Zoltán r. ezredes, kapitányságvezető és dr. TarcsaCsabar. ezredes, meg­bízott főkapitány. A rendezvé­nyen szó lesz többek között a rendőrség munkájában szere­pet játszó pályázati források­ról, az egyes települések köz- biztonságának javítását célzó BM-pályázatokról, a Nyíregy­házi Rendőrkapitányság mun­kájának javítása érdekében tett lépésekről, a Hálószövők a biztonságért című projektről. legkisebb munkabér összegét, a rehabilitációs járadék össze­gét 50%-kal csökkenteni kell. Ha 6 egymást követő hónap­ban haladja meg a keresete az említett szintet, az ellátást meg kell szüntetni.- Nagy jelentőségű az a változás, hogy annak az egészségkárosodást szenve­dett személynek, aki 2011. december 31-éig a rá irányadó nyugdíjkorhatárt 10 éven be­lül eléri és rehabilitációs já­radékra lenne jogosult, 2007. december 31-ét követően be­nyújtott igénybejelentés ese­tén, valamint 2007. december 31-én rokkantsági nyugdíjban részesülő személy esedékes felülvizsgálata során, kérel­mére rokkantsági nyugdíjat kell megállapítani. Korábban a korhatárt 5 éven belül kel­lett betölteni. « „GŐZERŐVEL” DOLGOZNAK A negyven éves vezeté­kek korródálódása miatt több helyen is kilukadtak a távhőcsövek Nyíregyházán, melyek cseréjén napok óta dolgoznak a szakemberek. FOTÓ: RACSÓ TIBOR

Next

/
Thumbnails
Contents