Kelet Magyarország, 2011. január (68. évfolyam, 1-25. szám)

2011-01-17 / 13. szám

2 Mindenfelől KEQET 2011, JANUÁR 17.. HÉTFŐ FOTÓ: LIMO Mandela halál­hírét keltették aTwitteren JOHANNESBURG. Halálhírét keltették a volt dél-afrikai elnöknek, apartheid-ellenes harcosnak, Nelson Mandelá­nak a Twitter közösség olda­lon. A politikus alapítványa vasárnap határozottan cáfol­ta, hogy elhunyt volna. Sello Hatang szóvivő elmondta: „Mandela jól van és üdül.” A Twitteren szombaton kezdett terjedni az a hír, hogy elhunyt a 92 éves politikus. fh Kilenc ember (hat nő, egy kisgyerek és két férfi) meg­halt vasárnap Afganisztán északi részén, amikor bomba robbant autójuk mellett - kö­zölték helyi tisztségviselők. Sebesültekről nem érkezett információ. A támadás Baglán tartományban történt, ahol a magyar katonák szolgálnak. A bomba egy olyan úton rob­bant, amelyet sűrűn használ­nak a nemzetközi erők. fh A thaiföldiek többsége eladná a szavazatát Bangkok. A Bangkok Post című thaiföldi lapban meg­jelent felmérés eredményei szerint a thaiföldiek 53,2 szá­zaléka hajlandó lenne eladni szavazatát, ha a jelöltek pénzt kínálnának, és 40.2 százalék utasítaná el az ajánlatot. A megkérdezettek majdnem nyolcvan százaléka mond­ta azt, hogy választókerüle­tében megszokottnak számít a szavazatvásárlás. fh Menekülnek Irakból a rettegő keresztények Bagdad. Egyre több keresz­tény hagyja el Irakot a nö­vekvő erőszak miatt. Az AFP tudósítása szerint elsősorban a szomszédos Törökországba menekülnek, sokszor a szü­lők csak a gyereküket küldik oda. A menekültek először egy isztambuli káldeus kato­likus közösséget keresnek fel segítségért, és csak ezután fordulnak az ENSZ-hez vagy más civil szervezethez. fh JEGYZET Francia fotós halála Tunéziában Tunisz. Belehalt sérüléseibe vasárnap egy francia újságíró, aki a tunéziai zavargásokról tudósított fotóriporterként. Lucas Mebrouk Dolegát egy könnygázdoboz találta fejbe. A fotós a European Picture Agency párizsi irodájának dolgozott. A 32 éves férfi ha­lálhírét a tuniszi francia kon­zulátus is megerősítette. A fotós még pénteken sérült meg egy rendőrségi könny­gázgránáttól. A tüntetésekről és annak elfojtásáról készí­tett fotósorozatot, amikor fejbe találta a löveg. Azonnal kórházba szállították, de va­sárnap reggelre elhunyt. Ő az első külföldi újságíró, aki életét vesztette a tunéziai za­vargásokban. FH Könnyíteni akarja a Kubába utazást Obama WASHINGTON. Könnyebbé akarja tenni az amerikaiaknak a Kubába utazást az Egyesült Államok elnöke - írja a BBC. Az Egyesült Államok állam­polgárai hivatalosan csak szi­gorú feltételek mellett, pél­dául kutatási, tudományos céllal, vagy rokonlátogatóba utazhatnak Kubába. fh C DEVIZAÁRFOLYAM | (2011.01.16.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 276,00 +0,74 USA dollár 206,42-2,84 Svájci frank 214,33-0,67 Angol font 326,95-2,53 Román lej 64,65-0,01 Ukrán hrivnya 25,95-0,32 Horvát kuna 37,31 +0,13 Lengyel zloty 71,05-0,24 IOgazdasag.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB Már 112-en haltak meg Nagy-Britanniában az influenza szövődményeiben október óta - 95 áldozatot a H1N1 influenzavírus fertőzött meg. FOTÓ: NET Civil bojkott 13 multi ellen Civilek bojkottra szólít­ják a magyar vásárlókat a 13 multi cég ellen. Budapest. 34 civil közéleti személyiség kezdeményezé­sére indult el egy bojkottra való felhívás a Brüsszelhez fordult multinacionális cé­gek ellen. (Mint ismert, a kormány különadót vetett ki azokra a multinacionális cé­gekre, melyek bevételei gya­korlatilag minden körülmény között biztosított, ez ellen emeltek kifogást az érintett cégek - a Szerk.) Támogatják a törekvést A kezdeményezők szerint tűrhetetlen, hogy hazánkban emberek százai fagynak meg a fűtetlen lakásokban, gye­rekek ezrei nélkülöznek és éheznek, családok százezrei süllyednek nyomorba, és em­berek milliói nyögik a növek­vő banki adósságokat, miköz­ben a multinacionális cégek egy része mindent megtesz azért, hogy kivonja magát a közteherviselés alól. Mint írják, teljes mérték­ben támogatják az Orbán- kormánynak azt a törekvését, hogy az extraprofit haszonra szert tett magyar és külhoni nagyvállalkozások fizessenek „különadót”, és ragaszko­A multinacionális cégek közül sokan segftettek a bajban is, mások pedig... dunk a „különadó” maradék­talan behajtásához. „Határozottan elítéljük azt a 13 külföldi - osztrák, német, holland és francia - céget, melyek az Európai Unió brüsszeli központjához fordultak azzal, hogy diszk­riminatívnak tartják a „kü­lönadó” megfizetését. Ezek a multinacionális energetikai-, szolgáltató- és biztosító cé­gek éveken keresztül privile­gizált helyzetben voltak, és óriási extraprofitot vittek ki hazánkból, amely után nem, vagy csak csökkentett mér­tékben fizettek adót. Most viszont - a magyar vállalkozá­soktól eltérően - nem akarják kivenni a részüket a globális válság elviselhetetlenné nőtt lokális terheiből, a hozzájuk hasonló cégek által okozott válság következményeit tel­jes mértékben a magyar em­berekre akarják hárítani. De ebből elég volt!” - olvasható közleményükben. Míg bocsánatot nem kérnek Mindezek miatt országos boj­kott-felhívással fordulnak a tudatos magyar vásárlókhoz. Kérik, amennyiben lehetőség van rá, a magyar érdekekkel ellenkező magatartásuk mi­att bojkottálják a 13 multi­Már 127-en fagytak meg itthon szeptember óta Budapest. Szeptember vége óta 127 ember halt meg a hi­deg miatt Magyarországon a szabadban vagy az otthoná­ban a Magyar Szociális Fórum (MSZF) adatai szerint. 51-en közterületen hűltek ki, 76-án pedig otthonukban. Ebben az összesítésben azok nincsenek benne, akik már a kórházban hunytak el, ez 120-130 em­bert jelent. Velük együtt ed­dig 240-260-an haltak meg a hideg miatt. Az áldozatok túlnyomó többsége ötven év feletti. A Szociális Fórum Kerék­asztala egy héttel az után hozta nyilvánosságra a leg­frissebb adatokat, hogy „el­sőrendű politikai kérdésnek” minősítette az emberéletek védelmét, és azonnali szük­ségintézkedésekre szólította fel Orbán Viktor miniszter- elnököt. Arra kérték a kor­mányt, hogy - mivel a többség saját otthonában hűl ki - kor­mányrendelettel kötelezzék a hatóságokat a veszélyeztetett emberek rendszeres látogatá­sára és ellátására. FH Izrael és Amerika közös fejlesztése a Stuxnet? new YORK. A New York Times szerint az amerikai és izrael titkosszolgálat közösen fej­lesztette ki a Stuxnet nevű számítógépes virust, hogy megakadályozzák Iránt ab­ban, hogy atombombát készít­sen. A stuxnet miatt állítólag az iráni nukleáris centrifugák ötödé állt le novemberben. Emiatt késésben van a teherá- ni atomprogram. Bár a perzsa állam szerint békés célokra akarják felhasználni az atom­technológiát, de ezt Amerika és a Nyugat kétségbe vonja. A tesztelést a szigorúan őr­zött Dimona komplexumban, a Negev sivatagban hajtották végre. Itt folyik egyébként a Közel-Kelet egyetlen, igaz el nem ismert atombomba programja is. A lap informá­ciói szerint a számítógépes vírust az izraeliek az ameri­kaiakkal együtt dolgozták ki, valószínűleg brit és német segítséggel. Az egyik ameri­kai szakértő azt mondta: „Az, hogy a féreg hatásos volt azt jelenti, hogy az izraeliek be­vetés előtt kipróbálták.” fh C MINDENTUDÁS EGYETEME 2.0 - ÚJRAINDULT Barabási Albert-László előadásával indult a magyarországi tudományos ismeretterjesztés legnépszerűbb prog­ramsorozatának folytatása. A Magyar Telekom és a Magyar Tudományos Akadémia által alapított Mindentudás Egyeteme közel négy év szünet után, a Norvég Alap támogatásával, megújult szerkezettel és a tudomány újdonsá­gaival tér vissza az előadótermekbe és a képernyőkre. A16 előadást Buda­pesten és 6 vidéki egyetemi városban hallgathatják meg az érdeklődők, a témákhoz kapcsolódó 48 televíziós műsort pedig a Magyar Televízió és a Duna Televízió sugározza. Az új sorozat előadásai a mindentudas.hu honlapon követhetők. Többen, ésszel! Közel négy év szünet után ezzel a szlogennel és Barabási Albert-László előadásával indult a Mindentudás Egyeteme 2.0, a nagy sikerű tudományos ismeretterjesztő sorozat folytatása január 15-én. Az Egyesült Államokból kifejezetten ez alkalomból hazalátogató professzor az emberi viselkedés dinamikájának kiszámíthatóságáról tartott előadást a budapesti közönségnek. A Minden­tudás Egyeteme 2.0 többi előadója is nemzetközileg elismert magyar kutató, akiktől az elkövetkező hetek során hallhatunk egyebek között a lelki egészségről, az alváskutatás és a genomika legújabb eredményeiről, az asztrobiológia, a nanotechnológia és az őssejt-kutatás izgalmas kérdéseiről. „A Magyar Tudományos Akadémia közfeladatai között a világszínvonalú kutatások mellett fontos a kutatási eredmények hiteles és közérthető tolmácsolása a közösség, a nemzet minden tagja számára. Nincs sikeres társadalom, állam vagy nemzet tudás, és a tudás megbecsülése nélkül. A korábbi években sikeres Mindentudás Egyeteme jól ellátta ezt a feladatot”- jelentette ki az MTA elnöke a tájé­koztatón. Pálinkás József hozzátette: „Azt szeretnénk, hogy a megújulva most elindított Mindentudás Egye­teme is sikeresen és hitelesen lássa el feladatát. A Magyar Tudományos Akadémia által felkért kiemelkedő előadók és kutatók hiteles forrásból, felelős módon keresik a választ az új tudományterületek és új témák által felvetett kérdésekre." Az MTA elnöke bízik abban, hogy a kiemelkedő tudományos műhelyek vezető kutatóinak előadásai nyomán sok-sok fiatal érez majd kedvet a természet-és társadalomtudományok műveléséhez és választja a kutatói pályát. Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója az indulás kapcsán elmondta: „ A Magyar Telekom társadalmi felelősségvállalá­sát a jövőbe történő beruházásnak te­kintjük, ezért azt a mostani gazdasági helyzetben is fenntartjuk, sőt tovább bővítjük olyan innovatív programok­kal, mint a Mindentudás Egyeteme 2.0. Ez az egyedülálló és mindenkinek elérhető program jó példája annak, hogy a társadalmi felelősségvállalás­ban is figyelembe vesszük az ország érdekeit. A tudomány népszerűsíté­sével és az oktatás támogatásával is hozzá kívánunk járulni a digitális felzárkózáshoz, a társadalmi esély- egyenlőség és fenntartható fejlődés erősítéséhez, ezáltal Magyarország FOTÓ: ÉM-ARCÍHVUM céget, de közülük legalább egyet zárjanak ki eddigi üz­leti partnereik sorából, vagy csökkentsék a minimálisra a vele való kapcsolatot. Ne vá­sároljanak tőlük, ne vegyék igénybe szolgáltatásaikat, ne tartsák náluk pénzüket, amíg Brüsszelbe és a nyugati mé­diához szaladnak saját anyagi érdekeik védelméért. A szervezők szerint a boj­kott addig tart, míg az érintett cégek nem kérnek bocsánatot a magyar adófizetőktől. fh © Kezdeményezésükhöz várjuk egyének és civil szervezetek csatlakozását: www.polgarinfo.hu M. Magyar László Tragédia a diszkóban egdöbbentő tragédia tör­tént szombat éjjel az egyik budapesti szó­rakozóhelyen: három fiatal leány az életét vesztette. A haláluk oka vasárnap még nem volt egyértelmű, a vizs­gálatok szerint valószínűleg pánik tört ki a zsúfolt disz­kóban, s a menekülő tömeg halálra taposta a leányokat. Még belegondolni is szörnyű: az egyik pillanatban önfeled­ten szórakoznak, táncolnak a fiatalok, néhány perc múlva pedig már tragédia helyszíne a szórakozóhely. A diszkós helyett az újraélesztést végző mentősöké és a helyszínelő rendőröké a főszerep. S vajon mit élhettek át az elhunyt fiatalok szülei? Abban a tudatban várták otthon gyermeküket, hogy egy biz­tonságos belvárosi diszkóban szórakozik, de leányuk már soha többé nem tér haza... Megfoghatatlan, érthe­tetlen a három fiatal halála. Közben egyre szövevénye­sebb az ügy: nem volt a szórakozóhelynek működési engedélye, a szervezők csak bérelték a helyiségeket, s különben is szerintük máskor jóval többen is elfértek ott. Ellentmondó híreket hallani a pánik okáról is. Lehetetlen egyelőre tisztán látni, sok még a vitatott kér­dés. Az azonban biztos, hogy nagyon nagy a felelősségük mindazoknak, akik tömeg- rendezvényeket szerveznek. magyar@lnform.hu KäliLUHil A kibertámadás után is arról lehetett hallani, hogy Izrael áll mögötte. Teherán azonnal a zsidó államot és Amerikát okolta érte. Irán emellett az ő számlájukra írja két atomtudósának meggyilkolását is tavaly november­ben. A vírustámadás után Tel-Aviv és Washington is úgy értékelte, hogy ez az iráni nukleáris programot több évvel vetette vissza. A Stuxnet két területen működött. Az egyik része tönkretette a centrifu­gákat, amelyek az urándúsításhoz szükségesek. A másik pedig rögzítette a nukleáris létesítményben a normál üzemmód jeleit, majd a szabotázs alatt ezeket továbbította a megfelelő helyre - így az irániak egy ideig nem is tudtak arról, hogy baj van. A Stuxnet a német Siemens által gyártott ellenőrző berendezéseket támadta meg. Ilyen eseteket azonban főleg Iránban érzékeltek, ezért is merült fel, hogy célzott és nem pedig véletlen támadásról van szó. versenyképességének javításához. Rendelkezünk az ehhez szükséges képességekkel, hiszen az ország vezető infokommunikációs vállalata­ként biztosítani tudjuk az ismeretek, a tudás és az élmények megosztását bármikor és bárhol.” A Mindentudás Egyeteme 2.0 tizenhat előadásából tíznek a budapesti Semmelweis Egyetem Tűzoltó utcai épülete ad otthont, a többit hat egyetemi városban: Debrecenben, Miskolcon, Pécsett, Sopronban, Sze­geden és Veszprémben rendezik. Az előadások ingyenesen látogathatók, de a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Jelentkezni a mindentudás, hu-n lehet. Az előadások pontos ide­jét, helyszínét és részletes információt szintén a megújult honlapon találnak az érdeklődők.

Next

/
Thumbnails
Contents