Kelet-Magyarország, 2010. december (70. évfolyam, 279-304. szám)
2010-12-06 / 283. szám
2010. DECEMBER 6.. HÉTFŐ SETA 11 Diákok a természettudós nyomdokain lépdelve Ismét eredményesen szerepeltek az ÉVISZ-es diákok a 35. Kitaibel Pál Biológiai és Környezetvédelmi Tanulmányi Verseny Nemzetközi Döntőjében, melyet ebben a tanévben anyagi okok miatt április vége helyett október elején rendeztek meg Mosonmagyaróváron. Az iskola évek óta állandó résztvevője ennek a versenynek, és tanulóiknak minden évben sikerül bekerülniük a nemzetközi döntőbe, ahol rendszerint dobogós helyezéseket érnek el. Idén a szakközépiskolák 10. évfolyamának kategóriájában Maroda Ágnes 10. C osztályos tanuló első helyezést ért el, Székely Sára 9. C osztályos tanuló pedig a szakközépiskolák 9. évfolyamának kategóriájában a 10. helyen végzett. A tanulóknak versenyen számot kellett adniuk széleskörű tudásukról a növény- és állatrendszertan, az ökológia és a környezetvédelem területéről. Immár ők is példval szolgálnak diáktársaiknak! A sikeresen szereplő diákok: Maroda Ágnes és Székely Sára fotó: évisz A minden reggeli bejárás életnek az egyik jelentős hátránya az állandó jellegű korán kelés. Már csaknem 2 éve, hogy minden reggel ugyanarra a vonatra szállók fel, ami Gégény és Nyíregyháza között közlekedik. Amikor ismerősök, barátok, iskolatársak kérdezik, hogy milyen távolságról jövök, és azt mondom: „Csak 30 km-ről”, ők meg azt válaszolják, hogy jó messze lakom! És ezután jön a kérdés: „És miért nem vagy kollégista?” Ez a kérdés adta az ötletet, hogy leírjam, hogyan alakul egy napom bejáró diákként, és hogyan alakulna akkor, ha kollégista lennék! A tanítási Idő ugyanannyi Mindkét helyzetnek megvannak a maga előnyei és hátrányai is. A minden reggeli bejárós életnek egyik jelentős hátránya a korán kelés, gyakran előfordul, hogy egy órával korábban kelek, mint kollégista barátaim. Mivel különböző járművekhez vagyok kötve (mint pl.: vonat, busz), gyakran ha ezek késnek, én is elkésem az iskolából. Utazásom 1,5 óra a kapunktól az iskoláig, mig egy kollégista diák 15 perc alatt, pontosan (tanítás előtt 20 perccel) bent van az iskolában. Akár kollégiumi diák lennék, akár bejárós vagyok, a tanitás ugyanaddig tart. De utazásunk „hazáig” 1 órával Egy kis mókázásra mindig kaphatóak a diákok - kétségtelen tény: kollégiumi közösségben könnyebben pattan ki egy-egy jó ötlet, s lesz belőle azonnal egy jó buli ILLUSZTRÁCIÓ: SIPEKI PÉTER tér el, akárcsak a kötelező tanulással töltött idő. Én minden átlagos nap (ezek nem dolgozatírás előtti napok) 1 órát tanulok a vonaton, míg egy nem bejárós diák 2-2,5 órát tanul. A nehezebb út A két óra tanulás ellenére a kollégista diák nyugodtan mondhat igent akár a késő délutáni programokra (edzések, késői színház), míg egy bejárós diáknak figyelembe kell venni, hogy télen már korán sötétedik, hideg van, és azt is, hogy ne csak aludni menjen haza, mint egy szállóvendég. A lefekvésről röviden csak annyit,' hogy ugyanakkor fekszem le, mint egy kollégista barátnőm! Ezek után jogosan kérdezhetem magamtól, hogy akkor miért választottam a „nehezebb utat”. Röviden összegezve annyit, hogy bár korán kell kelnem, nagyban függök a tömegközlekedéstől, gyakran jó programokról kell lemondanom. A késői időpont miatt estéimet az otthon melegében tölthetem, szabadon talál- kozhatom a barátaimmal (leggyakrabban a vonaton és a buszon), az otthoni számítógéppel megírhattam ezt a cikket, és szabadon megnézhetem a megszokott tv műsoraimat. Szabadon választhat Ugyanakkor az se keseredjen el, aki a kollégiumot választja, mert így biztos lehet benne, hogy nem kell a kakassal kelnie, nem késik el az iskolából, és szabadon választhat a programok között, de ezért áldozatokat kell hoznia. Azt hiszem, most már nem csak én tudom, hanem mások is tisztában vannak vele, hogy mit fogok felelni arra a kérdésre, hogy miért nem vagyok kolis! SZÉKELY SÁRA No? Kolis vagy bejárós? © DIÁK ÚJSÁGÍRÓINK Székely Sára Vásárhelyi Pál Építőipari és Vízügyi-Környezetvédelmi Szakközépiskola, Nyíregyháza Megértés a diák részéről Országos méreteket ölt a 2011- ben is folytatódó „Mindenkinek becsengettek!” program, amelynek keretein belül iskolákat is felkeresnek értelmi fogyatékkal élő gyermekek. Az ötletgazda Down Egyesület „Mindenkinek becsengettek!” elnevezésű programja hosszútávon nemcsak az értelmi fogyatékos, hanem az ép gyermekekről is szól, s főleg arról, hogy megtanulják tolerálni társaikat. Heti 1-2 alkalommal értelmi fogyatékkal élő gyerekek vesznek részt a hagyományos csoportok és osztályok foglalkozásain. Boros Zsanett egykori diák Ady Endre Gimnázium Csenger Felkészítő tanán ___________________Magos Margit Lesku Alexandra, Tancsik Róbert Dr. Béres József Kollégium Záhony Felkészítő tanár: Háda Zoltán SÉTA-oldalak: a Ti cikkeitekkel és fotóitokkal! NYÍREGYHÁZA. Az idei tanévben is elindította SÉTA- programját a Kelet-Ma- gyarország, ám új alapokra helyezzük az elmúlt években kialakult nagyszerű együttműködést. Keressük azokat a középiskolákat, amelyekben már működik iskolaújság, esetleg iskolarádió. Felajánljuk segítségünket ezek készítésében, illetve a suliújságba készült cikkeket szívesen lehozzuk a SÉTA-oldalainkon. Emellett az iskolák újságíró közösségeit, illetve az érdeklődőket szerilátogatásra hívjuk. Jelentkezés Nyéki Zsolt szerkesztőnél (nyeki@inform. hu). HIRDETÉS Mozgás az egészségért! Izmaink megfelelő ellazftása, nyújtás és relaxációs gyakorlatok éppoly fontosak, mint az intenzív testmozgás fotó: boros Zsanett Sok ember arcán látni lehetett a verejték- cseppeket, ugyanakkor a kitartás is megvolt. November 16-án rendezték meg a már minden évben ismerté vált aerobik-napot Debrecenbe. Szép számmal gyűltünk össze, a rendezők becslései szerint 430-an lehettünk. Egy közös cél vezérelt mindnyájunkat, hogy megmozgassuk minden por- cikánkat. Mates, Tae-bo és Step Aerobik órákon vehettünk részt teljesen ingyen. A step-aerobikot Leskovics István vezényelte. Nem volt egyszerű követni a különböző lépéseket, némi koordinációs készségre is szükség volt, hiszen a step-padra fel-le kellett ugrálni. A következőkben Tae-bo-val folytattuk a mozgást, Jóna Katalin segítségével. Itt mindenki kiadhatta magából a felgyülemlett feszültséget. Ütés-rúgás kombinálva, egy kis guggolással fűszerezve. Levezetésként az utolsó órában Nagyné Varga Katalin irányításával pilates órán vehettünk részt. Itt nyilvánvalóvá vált, hogy a be- és kilégzés, a helyes testtartás, izmaink megfelelő ellazítása, nyújtás és relaxációs gyakorlatok éppoly fontosak, mint az intenzív testmozgás. Mindhárom óra hangulata emlékezetes marad, melyhez a zenei összeállítások is hozzájárultak. Mi felelünk az egészségünkért, nekünk kell megtenni azokat a bizonyos lépéseket! BOROS ZSANETT Diákelőadás Felső-Szabolcsról Szűkebb pátriájuk természeti és épített értékeit mutatták be. A Nagybányán rendezett Prioritások és perspektívák a környezeti fenntarthatóságért elnevezésű diákkonferencián vettek részt nemrégiben a záhonyi középiskolások. A Dr. Béres József Kollégium diák zöldkörének képviselői másodszor kaptak meghívást Máramaros székhelyének egyik legnagyobb tanodájába, a Nenitescu Ökológiai Szak- középiskolába. A határvárosi zöldek szűkebb pátriájuk természeti és épített környezeti értékeit mutatták be a román nyelvű közönségnek. Felkészülésüket Háda Zoltánná szaktanárnő és Agárdy Sándor Apáczai Csere János-díjas környezeti nevelő segítette. A prezentációban helyet kaptak a tiszai holtágak különlegességei, a tájegység jellegzetes madarai, rovarai, növényei, gombái, az épített környezet kisvárdai, dögéi, eperjeskei, fényeslitkei, mándoki, zsurki értékei és nem a lakóhely, Záhony műemlékjellegű és modern épületei. A konferencia mellett a vendéglátók gazdag szakmai és szabadidős programot is szerveztek a háromnapos látogatás alkalmából a ll fős záhonyi küldöttség számára. LESKU ALEXANDRA, TANCSIK RÓBERT KELET Magyarország legnagyobb informatikai Célod a szakmai fejlődés? Nálunk az IT világ számos szegmensében kamatoztathatod tudásod és válhatsz szakterületed specialistájává. Aktuális állásajánlatainkért látogass el honlapunkra: www.it-services.hu IT Services Az előadás pillanata FOTÓ: KFRTÉSZ TIBOR