Kelet-Magyarország, 2010. december (70. évfolyam, 279-304. szám)

2010-12-28 / 301. szám

2010. DECEMBER 28.. KEDD Ez történt 2010-ben 5 * EZ TÖRTÉNT 2010-BEN Kezdődik az év, kezdődik a kampány 2010. január Megsérült a Magas-Tátrában Erőss Zsolt, aki első magyarként mászta meg a Mount Everestet. A sportem­ber két társával szenvedett balesetet. Néhány nappal később a hegymá­szó jobb lábát térd alatt amputálni kellett. Erőss Zsolt ősszel visszatért szenvedélyéhez. A Cho-Oyu 2010 expedíció keretében próbálta meg­mászni a 8201 méter magas hegyet, de lavinaveszély miatt társaival nem jártak sikerrel. Napokon keresztül tucatnyi busz­járat vonalán volt fennakadás a fő­városban. A szakszervezetek azt állították, azért voltak járatkimara­dások, mert a sofőrök betartották az előírásokat, és ha hibát találtak, cserejárművet kértek. A vállalat menedzsmentje speciális ellenőrző csoportokat hozott létre, ezek napi 24 órában vizsgálták a járművek meghibásodásait. Azt ígérték, ha kiderül, hogy a sofőr jelentéktelen vagy nem létező hibára hivatkozva nem indult el, azonnal elbocsátják. A BKV sztrájkbizottsága visszauta­sította, hogy a buszvezetők indoko­latlanul tagadják meg a szolgálatot. Őrizetbe vették a rendőrök a BKV csaknem 100 milliós végkielégí­téssel távozó volt humánpolitikai igazgatónőjét. A számláin lévő több mint 54 millió forintot zárolták. Lakásán házkutatást tartottak, szá­mítógépet, iratokat foglaltak le. A nőt gyanúsítottként hallgatták ki különösen nagy kárt okozó csa­lás ügyében, a több mint bruttó 86 millió forintos végkielégítése miatt. A nyomozók adatai szerint az igaz­gatóasszony közös megegyezéssel távozott a BKV-tól, majd rövid időn belül visszafoglalkoztatta őt a közle­kedési vállalat. Felrobbant egy ház ötödik emelete Budapest belvárosában a Balaton utcában. A detonáció miatt a hom­lokzat egy része a járdára és az út­testre omlott. Az utcán 15-20 autó is megsérült. A tűzoltók az épületet kiürítették, a statikus lakhatatlanná minősítette az egész házat. A közel­ben működő bölcsődét és óvodát bezárták. A detonációban egy 81 éves férfi halt meg, akinek lakásá­ban felrobbant a gázpalack. Rajta kívül hárman sérültek meg. Sztrájkba léptek a BKV-dolgozók, miután a szakszervezetek nem tudtak megegyezni a közlekedési vállalat vezetésével a kollektív szer­ződésről. A munkabeszüntetés hatá­rozatlan ideig tartott. Két nap múlva 4 órás sztrájkot hirdetett a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete is. A VDSZSZ így akarta kifejezni szoli­daritását a BKV dolgozóival. A BKV- sok sztrájkja 17-én este fejeződött be, miután a szakszervezetek és a közlekedési vállalat menedzsmentje aláírta az erről szóló megállapodást. 18-ról 5 százalékra csökkent a távhő áfája. A kormányszóvivő szerint ez­zel az intézkedéssel nagyjából 650 ezer távfűtéses lakásban élő 2 millió ember terhei csökkentek. Számítá­sai szerint a korábbi mérsékléssel együtt akár 45-50 ezer forinttal lehet kevesebb egy átlagos budapesti táv­fűtéses lakás éves fűtési költsége. Megszökött a házi őrizetből a „fekete sereg” néven elhíresült bűnszerve­zet vezetője. A férfit számos bűncse­lekménnyel vádolja a bíróság, közte emberöléssel és a bűnszervezet lét­rehozásával is, illetve a vád szerint a férfi utasítására gyilkolták meg több évvel ezelőtt az alvilágban „Ragyás Tóniként” ismert embert. A banda­vezér a hírek szerint, akár ezer em­bert is képes volt mozgósítani. Nagy port kavart, amikor több társával - a súlyos bűncselekmények vádjának ellenére - kiszabadult az előzetes letartóztatásból, mert lejárt az ott eltölthető maximális három év. A férfi azóta sincs meg. Távollétében életfogytiglani kapott. A köztársasági elnök április ll-ére írta ki a 2010-es országgyűlési vá­lasztások első, 22-ére a második for­dulóját. A bejelentéssel hivatalosan is elkezdődött a választási kampány. Sólyom László - az eddigi szokások­tól eltérően - közleményben tudatta, hogy mikor lesznek a választások. Hatórás sztrájkot kezdett a MÁV Cargonál a létszámleépítés ellen a VDSZSZ. A munkavállalók a cégnél tervezett csoportos létszámleépítés elleni tiltakozásul szüntették be a munkát. Indoklásuk szerint a mun­káltató több száz, többségében ala­csony keresetű, nehéz helyzetben lévő fizikai munkakörben dolgozó munkavállalót kíván kirúgni, és to­vábbi létszámleépítés várható az év hátralévő részében. A szakszervezet szerint az ország egész területén si­keres volt a sztrájk. Boross Péter kilépett a Magyar De­mokrata Fórumból. A volt minisz­terelnök ekkor már egy éve nem vett részt az MDF életében, mandátumá­ról is lemondott egy évvel korábban, majd jelezte a pártvezetésnek, hogy szakít velük. Boross Péter 1993-ban és 1994-ben, Antall József halála után volt miniszterelnök. 2010 jú­niusától az Orbán Viktor minisz­terelnök mellett működő, és az új alkotmány koncepcióját kidolgozó testület tagja. Felfüggesztette a jogerős építési en­gedélyt a Legfelsőbb Bíróság, ezért nem építkezhetett a Honvédelmi Minisztérium a Tubesen. A bíró­ság a végzést azzal indokolta, hogy helytállónak találja a civilek kifo­gásait, amely szerint az építkezés megkezdése visszafordíthatatlan és később nem orvosolható károsodás­sal járna. A Honvédelmi Minisztéri­um jelezte, hogy tudomásul veszik a határozatot. A harmadik magyar- országi NATO-radar helyéről azóta sincs döntés. Az Alkotmánybíróság visszamenő- leges hatállyal megsemmisítette az ingatlanadót. A testület szerint a lakások értékének megállapítása bizonytalan, akár 30-40 százalékos ingadozást mutathat. A törvény rá­adásul önadózással vallatta volna be az ingatlan értékét, azaz a bizonyta­lanságból eredő kockázatot egyol­dalúan az adóalanyokra hárítja, ez pedig sérti a jogbiztonságot. Őrizetbe vették és gyanúsítottként hallgatták ki a BKV korábbi vezér- igazgatóját, Antal Attilát. A gyanú szerint szükségtelen vállalkozói és megbízási szerződéseket kötött és indokolatlanul magas végkielégí­tések kifizetését engedélyezte. A rendőrség nem csak a BKV-szék- házban, hanem Antal Attila lakásán is házkutatást tartott és tanácsadói szerződésekkel kapcsolatos irato­kat, illetve egy számítógépet foglalt le. A volt BKV-vezér vallomást tett, de panasszal élt a gyanúsítás ellen. Még 11-én gyanúsított lett Regőczi Miklós, a BKV korábbi kommuniká­ciós igazgatója is. Regőczit hűtlen kezeléssel gyanúsították meg. 2010. február Áremelésekkel kezdődött a febru­ár. Több lett a távolsági busz- és a vonatjegy ára. A vasúti és helyközi buszjegyek 15, a bérletek árai pedig átlagosan 10 százalékkal nőttek. Át­lagosan 4 százalékkal drágultak a BKV tarifái, így a jegyek 320, míg a havi bérletek 9800 forintra drágul­tak. Drágább lett a parkolás is febru­ár l-jétől Budapesten. Többe kerül azóta az ötös, a hatos és a skandináv lottó is. Mindhárom játékért 25 fo­rinttal fizetünk többet. Lemondott az egyéni képviselő-je­löltségéről, visszalépett az MSZP fővárosi listájáról és visszaadta fő­városi képviselői mandátumát is Ha­gyó Miklós. Ezt a volt főpolgármes­ter-helyettes jelentette be, miután tárgyalt a szocialista párt XII. kerü­leti elnökségével. Az országgyűlé­si mandátumát firtató kérdésekre Hagyó Miklós akkor azt mondta: megtette, amit a fővárosi MSZP kért tőle. Szerinte az, hogy visszalépett, azt mutatja: nincs takargatnivalója. A politikust májusban gyanúsított­ként hallgatták ki, előzetes letartóz­tatásba helyezték, 2011 februárjáig biztosan ott is marad. A politikust bűnszervezetben elkövetett külö­nösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel és más bűncselek­ményekkel gyanúsítják. A BRFK gazdaságvédelmi nyomozói hat emberrel közöltek újabb gya­núsításokat a BKV-val kapcsolatos büntetőeljárásban február elején. Hárman közülük már régebb óta gyanúsítottal voltak a BKV-ügyek- nek, hárman pedig február elején kerültek először a nyomozók elé. A gyanúsítottak között volt Tóthfalusi György, a BKV egykori igazgatósági elnöke, Regőczi Miklós volt értéke­sítési és kommunikációs vezérigaz­gató helyettes, Zelenák Tibor volt kommunikációs főosztályvezető, Horváth Éva - Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes egykori sajtosa Mesterházy Ernő és Mátay László, egy kommunikációs cég vezetője. Néhány nappal később Demszky Gábor, Budapest akkori vezetője azt mondta, hogy elismeri politikai felelősségét a BKV-val kap­csolatos ügyekben. Az andorrai hatóságok úgy döntöt­tek, hogy kiadják Magyarországnak Farkas Pétert, aki korábban egy bíró­sági tárgyalásról szökött meg, ami­kor ítéletet hirdettek ügyében. Miniszterelnöknek jelölte az Ösz- szefogás Párt Szoboszlai Barnát, aki árammal védte veteményesét, és emiatt egy ember meghalt. A kesznyéteni férfi ellen több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt folyt eljárás. Az Ösz- szefogás Párt elnöke elmondta: ha a 67 éves férfi hivatalos jelöltté válik, fel kell függeszteni az összes elle­ne indított eljárást. Szepessy Zsolt úgy fogalmazott: „ezzel meg tudják menteni a rá váró börtönbüntetés­től.” Szoboszlai Barna november vé­gén egy év fogházbüntetést kapott két év próbaidőre felfüggesztve a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei bí­róságon. Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész és az ügyvéd egyaránt fel­lebbezett. Megszüntették a nyomozást annak a férfinak a halálával kapcsolatban, akire 2008 augusztusában ráesett egy 8 kilós gipsz-stukkó Miskolc belvárosában. Az indoklás szerint az 1910-ben épült házat az akkori szo­kásoknak megfelelően építették, a stukkó pedig azért zuhant le, mert a vülamosközlekedés rezgéseket keltett, így nincs felelőse a tragédi­ának. Az elhunyt férfi családjának ügyvédje panasszal élt a nyomozás megszüntetése miatt. A hozzátarto­zók többmilliós kártérítést követel­tek. Két magyar katona sérült meg Afga­nisztánban egy gránáttámadásban. A két sérültet kórházba szállították, az egyiket megoperálták, társa hor­zsolásokkal megúszta az esetet. A támadókat elfogták. Másodfokú, jogerős ítéletet hirde­tett a Globex-ügyben a Fővárosi íté­lőtábla. Postáné Vellai Györgyike 6 év börtönt, Vajda László pedig 4 év börtönt kapott. Ez az ítélet lényege­sen súlyosabb, mint a Fővárosi Bí­róság 2006 decemberi, 2 és fél éves, illetve 1 év 8 hónapos ítélete, de eny­hébb, mint a Fővárosi ítélőtábla ké­sőbb hatályon kívül helyezett 2008 februári határozata, amelyben a két vádlott 7, illetve 6 évet kapott. Huszonkét ember megölésére ké­szült egy fiatal egyetemista Buda­pesten. Azt tervezte, hogy egy bevá­sárlóközpontban vagy az egyetemén lövi le áldozatait. Az elmeszakértő szerint már csak napok kérdése volt, hogy a 22 éves fiatalember akcióba lépjen. Február közepén nyomozók tartot­tak házkutatást a Zrínyi Miklós Nem­zetvédelmi Egyetemen és őrizetbe vették az intézmény rektorát, aki két nappal később előzetesbe is került. A gyanú szerint a rektor a német DHL magyar leányvállalatának vezetőit kereste meg azzal a kitalált törté­nettel, hogy a cég futárai fegyver- és drogkereskedelembe keveredtek, azonban a kapcsolatai révén el tudja simítani az ügyet. Ehhez viszont az kell, hogy a társaság az általa ajánlott biztonsági céget alkalmazza, illetve néhány vezetőjét váltsa le az általa mondott emberekre. Meggyógyult egy H1N1 vírussal fertő­zött csecsemő, akinek 27 éves édes­anyja januárban belehalt az újinflu­enza szövődményeibe. A koraszülött kislányt decembertől a nyíregyházi Jósa András kórházban kezelték. Az újinfluenzával fertőződött gyermek 1210 grammal született. Nem sokkal később újra kellett éleszteni, álla­pota hetekig életveszélyes volt. Az inkubátorban eltöltött hetek nem okoztak nála egészségkárosodást. A kislány 27 éves édesanyja még janu­ár 13-án meghalt. A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 0,25 százalékponttal 5,75 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot. Az elemzők előzetes várakozásával megegyező döntés­sel az addigi legalacsonyabb szintre süllyedt az alapkamat. Áprilisra 5,25 százalékig csökkent az alapkamat, és ez így is volt november végéig, amikor a Monetáris Tanács 0,25 szá­zalékponttal 5,5 százalékra, majd de­cemberben 5,75-re emelte. Forrás: Független Hírügynökség Boross Péter kilépett az MDF-ből fotó: ékn Megszüntették a nyomozást a halálos miskolci stukkóomlás ügyében fotó: ékn KELET Szoboszlai Barna lett az összefogás Párt miniszterelnök-jelölt|e (illusztráció) fotó: ém

Next

/
Thumbnails
Contents