Kelet-Magyarország, 2010. december (70. évfolyam, 279-304. szám)

2010-12-27 / 300. szám

,1384?n 2010. DECEMBER 27. HÉTFŐ A fejlődés éve lesz 2011 Talán jobban figyelünk egymásra az ünnep idején Rehabilitáció az Egészségügyi Holding tagkórházában - hatékonysággal szolgálják a gyógyító munkát fotó: kelet-archív mummest. Jelentősen keve­sebb a karácsonyi öngyilko­sok száma az utóbbi években, idén is 12-16 beteget hoztak be a kórházba mérgezéssel, szemben a 20-25 évvel ezelőtti 30-35-tel - nyilatkozta Zacher Gábor. A fővárosi Péterfy Sán­dor utcai Kórház toxikológiai osztályának vezető főorvosa szerint ennek többek között az is lehet az oka, hogy az em­berek egy kicsit jobban odafi­gyelnek egymásra. Zacher Gábor elmondta: a szenteste és másnap a to­xikológiai osztályra hozott betegek között volt néhány „partiarc”, pár részeg, vissza­térő, tehát nem kifejezetten karácsonyi öngyilkosjelölt. Ráadásul a kísérletek mellett befejezett öngyilkosság alig akad az utóbbi években. Több évtizeddel ezelőtt sok magányos ember karácsony­kor kísérelte meg az öngyilkos­ságot, amihez mintát is kap­tak, hiszen például az egyik ismert színésznő is a hetvenes években ezen az ünnepen ve­tett véget az életének. Talán az emberek jobban odafigyelnek egymásra, és karácsonykor egy érdeklődő telefonhívás is sokat segíthet. fh Önkormányzati tulaj­donú patikarendszert alakítanak ki a holding tagkórházaiban. HVtaWVN&iA. 2010 az életben maradás éve volt, 2011 pedig a fejlődés, fejlesztés és szakma­iság éve lesz a megyei egész­ségügyi holding kórházaiban - mondta dr. Kiss Zoltán Ta­más, a holding vezérigazga­tója. A kórházak többségében már 2008-ban azt érezték: az egészségügyből több forrást már nem lehet kivonni, úgy, hogy az intézmények mű­ködőképesek maradjanak, ennek ellenére 2009-ben és 2010-ben is kevesebb jutott a működésre. A forráskivonás mértéke 2009-ben 2-2,5 milli­árd forint volt, és a folyamat 2010-ben folytatódott, az úgynevezett lebegő finanszí­rozási rendszer miatt havonta 300-350 millió forintos deficit alakult ki. - Mindezek ellené­re sikerült elérni, hogy a hitel- állomány nem növekedett.- A hároméves programunk első évének legfontosabb fel­adata volt a gazdasági helyzet stabilizálása, a működés, a működtetés racionalizálásá­val és központosításokkal. Ezzel fél milliárd forintos megtakarítást sikerült elér­ni - tette hozzá Béres György ■■jó úton hala- ^ ^ dunk, az ered­mények számukra is kézzelfoghatóvá és érezhetővé válnak. KISS ZOLTÁN TAMÁS gazdasági főigazgató. A hol­ding összes hitelállománya jelenleg 4,9 milliárd forint, ebből 3,7 milliárd forint a le­járt tartozás. A kormány 27 és fél milliárd forintos többletfi­nanszírozásából csaknem 1,4 tized milliárd forint érkezett a holding tagkórházaiba. Gyógyszertárakat nyitnak A jövő év a fejlődés, fejlesz­tés és szakmaiság éve lesz. A szakmai integráció révén a négy kórházban egységes betegellátást alakítanak ki, amely költséghatékonyabb működést, a betegellátás ma­gasabb szakmai színvonalát teremti meg. A jövő év elején kezdheti meg működését hazánk első, önkormányzati tulajdonú pa­tikarendszere a megyében - mondta Kiss Zoltán Tamás. A megyei önkormányzat fenn­tartásában lévő holding négy tagkórházában öt gyógyszer- tárat hoznának létre év eleji indulással. A nyíregyházi Jósa András Oktatókórházban két, a Mátészalkai Területi Kór­házban, a nagykállói Sántha Kálmán Szakkórházban és a fehérgyarmati Szatmár-Beregi Kórház és Gyógyfürdőben pe­dig egy-egy patika kezdheti meg a működését. Az új rendszer előnye - foly­tatta, hogy a gyógyszertárak­ból származó bevétel a kórhá­zakban marad, így a fenntartó megyei önkormányzat be­vételeit is növelik. Az ehhez kapcsolódó gyógyszerbeszer­zésre a korábbi évi 1,4 mil­liárd forint helyett csak 1,25 milliárdot költenek. Az indu­ló és folytatódó beruházások és fejlesztések, szakmai to­vábbképzések mind azt a célt szolgálják, hogy az integráci­ós folyamat második évében a dolgozóink és a betegeink is érezzék, jó úton haladunk, az eredmények számukra is kéz­zelfoghatóvá és érezhetővé válnak - mondta a vezérigaz­gató. ■ LAPOT KÉRT Lapunk ünnepi számának híreire még az egyesztendős Gere Richárd is kíváncsi volt, aki Szakolyban forgatta szakavatottan a megyei napilapot az ünnepek alatt. fotó: gere zsolt HIRDETÉS KELET Megyei tükör 5 Egy ragyogó, kellemes otthonért december l 27-31.

Next

/
Thumbnails
Contents