Kelet-Magyarország, 2010. december (70. évfolyam, 279-304. szám)
2010-12-02 / 280. szám
151132 2010. DECEMBER 2., CSÜTÖRTÖK KELET Megyei tükör 5 Állatkínzás miatt indított eljárást a rendőrség Tolták, sózták a megye útjait nagycserkesz. Az Állatbarát Alapítvány a PCAS Egyesület, a nagycserkeszi polgárőrség és a helyi rendőrség segítségével szállított egy elhanyagolt szamarat az alapítvány állatotthonába. A Kalács névre hallgató kancát gazdái hosszú ideje nem körmölték, így patáin a szaru annyira eldeformálódott, hogy alig bírt ráállni a lábára a fájdalomtól. Ha a vizsgálatok kedvező képet is mutatnak, a rehabilitáció hosszú hónapokig is eltarthat. Az állat a gyógyítás kezdeti szakaszát az Állatbarát Alapítvány Állatotthonában tölti, de ha felépül, elköltözik a mátracserpusztai lómenhelyre. Az állatvédelmi törvény szerint azzal, hogy a tulajdonos elmulasztotta az állat kör- mölését és ezáltal szükségtelen és indokolatlan fájdalmat okozott neki, állatkínzást követett el. Az állat „gazdája” ellen a rendőrség állatkínzás miatt eljárást indított. km A havazás utáni esőzés és a fagypont alatti hőmérséklet mindenkinek feladta a leckét. nyíregyháza. Filmbe illő jelenetek szemtanúi (rosszabb esetben résztvevői) voltak tegnap mindazok, akik a hideg aszfalton jégpáncélt kialakító ónos eső hatására „korcsolyázó” autók és az egyensúlyukat megőrizni törekvő gyalogosok mozgását figyelték megyénk közútjain. Hűséges olvasónk, Balogh László úgy vélte, a hófehér égi áldásból hamarjában átok lett a gyalogosok és a gépkocsivezetők számára. - Csak nemrégiben ültem a volán mögé, még nincs olyan rutinom az úton, mint a tapasztaltabb sofőröknek. A kialakult helyzet azonban mindenkitől fokozott körültekintést és óvatosságot követel, függetlenül attól, mióta koptatja az aszfaltot - mondja a fiatalember. A Magyar Közút megyei igazgatóságának ügyeletese, Tóth Zoltán megerősítette olvasónk félelmeit. - Szerdán délután Mátészalka kivételével megyeszerte beborította az utakat az ónos eső, ami szinte azonnal ráfagyott az útburkolatra. A jégpáncél a 4l-es és a 36- os főúton volt a legveszélyesebb, cégünk összes sószóró gépe - 25 darab - folyamatosan dolgozott a főutak sózásán. Az autósoknak azt tanácsoltuk, ha nem muszáj, ne üljenek volán mögé, de ha már úton vannak, álljanak félre, és várakozzanak, amíg a só kifejti hatását. Ilyen időjárási viszonyok a jó felkészültségű autóknak és autósoknak is feladják a leckét, és rendkívül körültekintő vezetést kíván! - mondta a szakember. Igazi kihívás- A megyeszékhelyen szerdán fél 12 körül öt toló-sózó géppel kezdtük meg az utak síkosságmentesítését - mondta lapunknak Márczi Imre, a Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Kft. szolgáltatási igazgatója. A nagyteljesítményű gépek nedvesített sót juttattak a városrészeket összekötő első és másodrendű főutakra, s a forgalmas tömeg- közlekedési utak felületére. Sóztak, ahogy csak tudtak- Ezzel az tapadásból adódó lejegesedés megelőzése volt a cél, most azonban az igaz kihívást az esőzés és a fagypont alatti hőmérséklet miatti fagyás jelenti - tette hozzá az igazgató. A burkolt utakon az alásózás után csak akkor kezdik eltolni a havat, ha annak vastagsága eléri a 3-5 centimétert, földút esetében 10 centiméternél kezdik a hótolást.- A belvárosi tereket, járdákat, sétányokat közcélú foglalkoztatottak, és a saját dolgozóink takarítják, s környezetkímélő anyaggal szórják fel. Örökösföldön és a MalomkertFOTÓ: RACSKÓ TIBOR ben alvállalkozó végzi a feladatot, a buszöblök hószolgálati tevékenységét is vállalkozó látja el. - A kft. Tüzér utcai telephelyén 480 tonna sót, illetve só-furészpor keveréket tárolnak, s napi 24 órás ügyeletet és szolgálatot vezetett be, hogy a jegesedést csökkentsék, illetve meggátolják, km-bm, pi W Mindenki legyen nvatn^ függetlent} attól, mióta vezet! BALOGH LÁSZLÓ <§) KOSZORÚZÁS A „Jósa András Múzeum Napja" programsorozat részeként tegnap megkoszorúzták az Intézmény névadójának sírját az Északi temetőben. fotó: sipeki Péter Debrecen minden érzékére hat! Szívmelengető jókedvvel várja a látogatókat az Aquatlcum élményfürdő Konferencia és verseny a megújuló energiáról Advent idején számos különleges program várja a látogatókat Debrecenben. Debrecen. A belváros vízkeresztig pompázó fényei minden látogatót elvarázsolnak. A karácsonyi hangulatot a vásári forgatag mellett a sült gesztenye, a kenyérlángos és a forralt bor illata is fokozza. Nemcsak a hagyománykedvelők, hanem a zene- és sportrajongók is találnak kedvükre való programot a cívisvárosban. Zene és gasztronómia A sikeres előadó, Jan Garbarek sajátos hangja és stílusa az Ön számára is tartogat élményeket. A jazz-zenész egészen új világba repít el mindenkit december 7-ei koncertjén. Emelkedett hangulatot és vidám pillanatokat is ígér a Nemzetközi Betlehemes Találkozó december 10. és 12. között. Az 5. Debreceni Halvasámapon betlehemes játékokat és műsorokat láthatnak az érdeklődők a karácsony előtti utolsó hét végén. Az étlapon halpástétom, sült pisztráng, vegyes halászlé és a kihagyhatatlan a harcsapaprikás is szerepel. Akad-e olyan, aki ne ismerné az Oh, Happy Day! című dalt? Kedvelői a Magyarországra először látogató New York State Mass Choir műsorának köszönhetően élőben is meghallgathatják az ismert dalt december ll-én. Az év utolsó napjaiban még inkább felpezsdül Debrecen. December 27-30. között nemzetközi teremlabdarúgó torna, 29-én kézilabda gála, 31-én pedig hazánk legnépszerűbb rockzenekara, a debreceni Tankcsapda szabadtéri koncertje biztosítja a jó hangulatot. A téli hidegben szívmelengető jókedvvel várja a látogatókat az Aquaticum mediterrán élményfürdő, ahol gyermek- és bébimedence, hullámmedence, 12 csúszda, mászófal, s vízichopperek gondoskodnak a szórakozásról. Dús trópusi környezetben, az élményfürdő pálma- és banánfái között mérettethetik meg magukat a legügyesebbek Magyarország első országos csúszdabajnokságán december 4-én a bajnoki címért és az értékes ajándékokért. Ám aki pihenéssel szeretné tölteni szabadidejét, az a szaunacentrumban és a termálfürdő melegvizes gyógymedencében relaxálhat, a thai masszázscentrumban pedig a keleti masszázskultúra jótékony hatásait is megtapasztalhatják a vendégek. Információ: www.debrecen.hu , www.gotodebrecen.com nyíregyháza. A megújuló energiaforrások volt a témája annak a szakmai konferenciának, illetve versenynek, amelyet a nyíregyháziak és a szatmárnémetiek a „Nyíregyháza és Szatmárnémeti testvérvárosi együttműködésének széleskörű fejlesztése” című projekt keretében valósítottak meg. A Magyarország és Románia Határon Átnyúló Együttműködési program 2007-2013 adott lehetőséget arra, hogy nyíregyházi és szatmárnémeti szakemberek, illetve gyerekek tapasztalatot cseréljenek, s összemérhessék tudásukat a „Zöld energia” témakörében. November végén Szatmárnémetiben rendezték meg azt a találkozót, amelynek első részében környezetvédelemmel foglalkozó szakemberek tapasztalatcseréjére került sor. Szó esett az éghajlati hatások csökkentésének módszereiről, Szatmárnémeti panelprogramjáról, s a megújuló energiaforrásokról. A találkozó második részében a Zöld energia versenyen két szatmárnémeti és két nyíregyházi középiskola (Krúdy gimnázium és az ÉVISZ) mérte össze tudását. Elkészült négy, a környezetünk megóvására vonatkozó figyelemfelkeltő film is, melynek első díját a Krúdy Gyula Gimnázium érdemelte ki. A nap második részében a delegáció ellátogatott a Renovatio Napelem gyárba, ahol a vendégek a megújuló energiafelhasználást szolgáló szerkezet elkészítésébe nyerhettek betekintést. Ezzel a találkozóval a végéhez közeledik a közel egy éven át tartó együttműködés, melynek záró konferenciáját a jövő év márciusában tervezi a projektgazda egy nyíregyházi helyszínen. / \ Lakáskultúra L _________) Két színházi bemutató is lesz egy napon nyíregyháza. December 4-én mutatja be a Móricz Zsig- mond Színház társulata A Karamazov testvérek című darabot, Dosztojevszkij világhírű regényét Nyíregyházán Telihay Péter állítja színpadra. A darabban Antal Olgát, Jenei Juditot, Fazekas Istvánt, Horváth László Attilát, Koblicska Kálmánt, Olt Tamást és Pásztor Pált láthatja a nagyérdemű, a bemutató előadás a Krúdy Kamarában szombaton este hétkor kezdődik. Ugyanezen a napon délelőtt ll-kor a Művész Stúdióban a Télapóca a pácban című bábelőadást nézhetik meg a gyerekek. km MümtiiMdraa Ki és mikor népesítette be német telepesekkel Vállalt? b, 1740-es évek végén Károlyi Ferenc C JOSAVAROSIUNNEPVARO SOROZAT December 8-án és 2 2-én 17-18 óra között_____________________________ Karácsonyra elkészülhet: hozott textíliák felhasználásával varrhatnak ajándékokat az érdeklődők, amelyhez varrógépet, ötleteket, mintadarabokat és segítséget kaphatnak a Jósavárosl Művelődési Házban December 15.16 árától ______________ Irodalmi karácsony: karácsonyi versek, történetek, dalok a Jósavárosl Olvasókör Rendezvénysorozatot szervez a Porcsalmai Református Egyház- község. porcsalma. Az adventi esték elnevezésű eseménysorozat foglalkozásait a gyülekezeti teremben rendezik meg. A szeretet szolgálata címmel az első előadást Fodor Gusztáv, a Magyar Rerformátus Szeretetszolgálat lelkészigazgatója tartja december 2-án. A következő foglalkorészvételével a Jósavárosl Fiókkönyvtárban December 16.14 órától ______________ Nyugdíjas karácsony: a Gyertyafény Nyugdíjas Klub karácsonyi ünnepsége a Jósavárosi Művelődési Házban _______________ December 23.10-12 óra között _______ Karácsonyi családi játszóház: ajándék- és karácsonyi disz készítése a Jósavárosi Művelődési Házban________________ Bővebb információ: 42/448-005 zás december 9-én lesz szintén 17 órától a gyülekezeti teremben. Adventi készülődés címmel Tóth Nándor karnagy és felesége mondja el gondolatait a várakozás időszakáról, az ünnepi felkészülésről. A zárófoglalkozás egy távoli világba vezeti el az érdeklődőket, ugyanis Ésik Sándor újságíró a távoli Báli szigetének karácsonyi szokásairól tart majd érdekfeszítőnek ígérkező előadást. © „LÓGÓS” MUNKÁSOK Szó szerint lógnak a munkában az ipari alpinisták, akik a házak külső festését végzik Nyíregyházán a Vasvári Pál Utcán. FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Adventi estékre várják az érdeklődőket Porcsalmán HIRDETÉSEK v Kelet kosár k Friss és fagyasztón V baromfivásári Székelyben Nyíregyháza felől az első bejárat. [Befúvásos cellulóz alapúü namfagyveszéNes I