Kelet-Magyarország, 2010. december (70. évfolyam, 279-304. szám)
2010-12-15 / 291. szám
2 Mindenfelől 2010. DECEMBER 15.. SZERDA KELET MASVtROftSttO Richard Holbrooke fotó: internet „Befolyásolni próbál a kormány” Budapest, a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa tagjai kinevezésének megváltoztatása és a felügyelőbizottsági tagok díjazásának módosítása annak jele, hogy a kormány megpróbálja a jegybank elnökét feladatai ellátásában befolyásolni, ami az uniós szerződésbe ütközik - áll az Európai Központi Bank (EKB) elnökének, Jean-Claude Trichének kedden nyilvánosságra hozott levelében. Az EKB azt kifogásolja, hogy a Monetáris Tanács tagjainak jelölési jogát részben megváltoztatnák, a külső tagokra nem tehetne javaslatot a jegybank elnöke, hanem a parlament gazdasági bizottsága. A felügyelőbizottság tagjainak megemelt fizetése pedig magasabb lenne az MT egyes tagjainak nemrégiben csökkentettjavadalmazásánál. FH „Küldje vissza, megfontolásra” Budapest. Küldje vissza az Országgyűlésnek megfontolásra, vagy az Alkotmánybíróságnak véleményezésre a Költségvetési Tanács feladat- és hatáskörének változásáról szóló törvényt az államfő - ezt kérik Schmitt Páltól levélben a KT tagjai. A szervezet szerint jelentősen csökkentené a közpénzügyek átláthatóságát és a gazdaságpolitika hitelességét, ha a jövőben nem követhetnék folyamatosan nyomon és nem mutathatnák be a szaktörvények költség- vetési hatásait. FH WSJ: „harcban áll azMNB-elnök” WASHINGTON. Harcban áll a magyar jegybank elnöke az ország politikai vezetőivel - írta online kiadásában a Wall Street Journal. Az amerikai lap egyebek között közölte: az MNB vezetője szerint a kormányzópárt adó- és nyugdíjpolitikája kockázatot jelent, és kikezdi a befektetők bizalmát, ami a legnagyobb potenciális veszély a magyar gazdaságra. FH Meghalta daytoni béke létrehozója WASHINGTON. 69 éves korában, egy washingtoni kórházban, elhunyt Richard Holbrooke, világszerte ismert amerikai diplomata. Holbrooke-nak elévülhetetlen szerepe volt a boszniai háborút lezáró, 1995- ös daytoni béke létrehozásában. Richard Holbrooke az amerikai elnök Afganisztánnal és Pakisztánnal foglalkozó különmegbízottja a múlt pénteken lett rosszul. fh 14 kiemelt aluljárót adott vissza a főváros rendeltetés- szerű használatra a Társadalmi Megbékélési Programban - jelentette be Tarlós István főpolgármester. Az eddig ott élő hajléktalanok 80 százaléka vállalta: munkásszállókra, bérlakásokba költözik, és lehetőség szerint munkát vállal. A többiek 2, tolerancia ponton maradhatnak, itt minimális fűtés és mosdó lesz. fh Egykamarás maradhat az országgyűlés Budapest. Az új alkotmány koncepciójában az egykamarás törvényhozás szerepel. A kormánypárti képviselőkből álló testület kibővítené az államfőjogkörét: három sikeres bizalmatlansági indítvány a költségvetés elutasítása mellett akkor is feloszlathatná az Országgyűlést, ha azzal „súlyos bizalomvesztés miatti alkotmányos, politikai válság feloldását szolgálja”. fh ■ ■Azt javasolniuk, hogy a kormány március 15-éig terjessze a parlament elé az új alkotmány tervezetét. Ez színvonalas, koherens szakmai vitaanyag. SALAMON LÁSZLÓ BIZOTTSÁGI ELNÖK O INTERJÚ: Dr. Lévai Anikóval, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat egyik alapítójával „A jó példa az érző szívűeket is adakozásra készteti...” Dr. Lévai Anikó fotó: ékn Dr. Lévai Anikót, a kormányfő feleségét az ünnepvárásban a jótékonysági munkájáról is kérdeztük. Budapest. Szeretet. Éhség. Mindazt, amit e két egymás mellé illesztett szó jelenthet, találóbban aligha szimbolizált volna bármi más, mint az a szíves mézes puszedli, amivel az adventi adománygyűjtő koncert vendégeit lepték meg az Iparművészeti Múzeumban. A különleges zenei esemény két házigazdája dr. Lévai Anikó és Kovács Kokó István, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövetei ezen a jól sikerült adventi ünnepségen örömmel jelentették be, hogy egyre több a segítőkész ember. Ám szomorú, hogy ennél is nagyobb arányban nő a rászorulók száma. A kormányfő felesége, dr. Lévai Anikó öt gyermekük nevelése mellett mindig talált időt a különböző jótékonysági szervezetekben végzett munkájára. Alapító tagja a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatnak és jószolgálati nagykövetsége mellett szívén viseli a Vakok Batthyányi László gyermek- otthonának sorsát. Miként jut ideje minderre? dr. LÉVAI ANIKÓ: Kevesen tudják, hogy immár tizenhárom esztendeje tanítok a gödöllői agrártudományi egyetemen. A gyermeknevelés és a háztartás vezetése mellett a legszorosabb időbeosztással is a jótékonysági munkát csak őszinte elhivatással lehet végezni. A katasztrófa sújtotta területeket meglátogatni, az árvízben mindenüket elvesztett embereket személyesen vigasztalni vajmi kevés. Mindannyian tudjuk, hogy a bajban, amiből mostanában nem volt hiány, kevés az együtt érző részvét. Fontos a megnyugtató jó szó, a segíteni akarás, ám ahhoz, hogy sehová ne menjünk üres kézzel, valamennyi szeretet- szolgáíat és segélyszervezet együttes gyűjtőmunkájára van szükség. A háttérben sok száz lelkes aktivistánk dolgozik azért, hogy támogatóink adományai pontosan célba érjenek. A jó példa az érző szívűeket is adakozásra készteti. Azért örülök, hogy lapjukban rendre beszámoltak a segélyszervezetünk látogatásairól. S ezek a híradások újabb adományozókkal bővítették támogatóinkat. A minap egy országos napilapban azt nyilatkozta Orbán Viktor, hogy a mostani megnövekedett uniós elnökségi teendőihez a felesége támogatása ad erőt. dr. LÉVAI ANIKÓ: Nem olvastam, de jólesik hallani. A nyilvános dicséret talán annak is szól, hogy manapság többször is elkísérhetem a hazai és a külföldi útjaira. Korábban körülményesebb lett volna a kisebb gyermekek felügyeletét megoldani, amíg nem vagyunk itthon. Most, hogy már nagyobbak - bár komoly szervezéssel jár -, könnyebben utazom a férjemmel. Mondanom sem kell, hogy a hivatalos szereplések kulisszái mögött milyen nagy jelentősége lehet a családi segítségnek. Nemrégiben jelent meg a Konyhaablakból című szakács- könyve. A nagy sikert aratott mű az utolsó példányig elkelt. Ebből kiderült, hogy nemcsak a katedrán, de a konyhában is megállja a helyét. DR. LÉVAI ANIKÓ: Magam sem gondoltam volna, hogy ennyire kapós lesz. Barátaim unszolására ragadtam tollat, hogy személyes élményeimmel fűszerezve kedvenc ételeim, családi ételeink receptjeit megosszam a nagy nyilvánossággal. Szerencsés vagyok, hogy a szülői házban sosem mentettek fel a kötelező konyhai szolgálat alól. így ezekhez a receptekhez egy életen át kötnek a megszokott ízek s a személyes élmények. Ám ha azt kérdezné, hogy mik a kedvenceink, csalódást okozok: mindenevők vagyunk. Egy ilyen nagycsaládban nem is igen adódik lehetőség úgynevezett a Iá carte rendelésekre. Mi lesz a menü karácsonykor? dr: lévai ANIKÓ: Ez alkalommal hajlandó vagyok szeretteimmel kivételezni. Még nem tudom pontosan, mi lesz az asztalon, de halászlé, töltött káposzta és bejgli biztosan. Milyen karácsonyra készülnek? dr. LÉVAI ANIKÓ: Ez a legnagyobb családi ünnep. Az összetartozás napjai. Az advent, az ünnepre készülődés különleges eseményt tartogat számunkra. Mikuláskor Vatikánba, a pápához készültünk: a gyerekek különösen nagy izgalommal várták. A három nagy, akik 1998 őszén már jártak II. János Pál pápánál, mesélnek arról a látogatásról a kicsiknek. A karácsonyt mindannyian nagyon várjuk, legkisebb lányunk, Flóra már nagyon izgatott, idén először díszíti velünk együtt a karácsonyfát. A mostani ünnepen néhány napig az egész család együtt lehet. Ez az utóbbi időben ritka kincs a számunkra. Lehetőségünk lesz a szülők, a nagyik meglátogatására. Mivel az idén ezen a téren tetemes lemaradásunk gyűlt össze, nagyon várjuk ezeket a napokat. SZÁNTÓ ISTVÁN istvan.szanto@infomn.hu JEGYZET M.Magyai László Maradni? Visszalépni? ■| mmm őst légy okos, • Domokos! V? - hangzik el mindenbizony- ■M wP ■Ml nyal a mondás sok magyar családban azzal kapcsolatban, hogy az országgyűlés hétfői határozata után nem tudják eldönteni: maradjanak-e továbbra is a magánnyugdíjpénztárnál, vagy annak hátat fordítva lépjenek-e vissza az állami rendszerbe. Az átlagember tehetetlen, vajon kinek is higgyen most. Ő csak annyit szeretne: az anyagi félelem terhe nélkül érhesse meg a nyugdíjkort, s ha elérte, gondtalanul tengesse nyugdíjas napjait, s esetleg segíthesse is gyermekeit. Mindenki másképpen értékeli a parlamenti többség hétfőn leadott igenjeit. A kormány szerint ez a helyes út, míg az MSZP a fiatal nemzedékek gyásznapjának nevezte a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvény megszavazását. A Stabilitás Pénztárszövetség szerint a „ magyar történelem legsötétebb időszakát eleveníti fel” a 3 ezer milliárdos vagyon államosításának módszere. Lényegében én egy közgazdásszal értek egyet, aki szerint a gazdaság mindenkori teljesítménye a kulcskérdés: ha nem teljesít jól, akkor mindegy, hogy melyikben vagyunk, ha pedig lendületben van, mindkét helyen őrzi, gyarapítja a befizetéseket. magyar@inform.hu Praxisalap, és praxisjog BUDAPEST. Jövő júliustól VÍSZ- szakapják a háziorvosi praxisok az előző Orbán-kor- mány alatt bevezetett, majd 2007-ben megszüntetett eszközfinanszírozást, a tervek szerint 2-3 milliárd forintból létrehoznak egy praxisalapot és bevezetik a praxisjogot is - a többi között ezt jelentette be Szócska Miklós kedden azon a konzultáción, amelyen 200 háziorvos előtt mondta el, mi a kormány terve jövőre az alapellátással. Az egészségügyért felelős államtitkár a konzultáció utáni tájékoztatón közölte: a háziorvosi praxisokkal kapcsolatos stratégia lényege, hogy fejlesszék a finanszírozásukat, megoldják a betöltetlen állások problémáját, ismét vonzóvá tegyék ezt a szakmát. fh PÉNZNEM _____árfolyam változás Euró 276,42 -1,59 USA dollár 205,78 -4,50 Svájci frank 213,33 -0,98 Angol font 326,82 -4,08 Román lej 64,45 -0,32 Ukrán hrivnya 25,80 -0,58 Horvátkuna 37,29 -0,25 Lengyel zloty 69,28 +0,20 cL gazdasag.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB A pénztárszövetség kéri: „azonnal segítsenek!” A pénztárszövetség „a történelem legsötétebb időszakát” látja visszatérni. BUDAPEST. Az Európai Bizottság elnökéhez fordult a Stabilitás Pénztárszövetség a magánnyugdíj-pénztári vagyon megvédése érdekében, egyben felszólítja Schmitt Pál köztársasági elnököt, hogy a törvényről kérjen előzetes normakontrollt az Alkotmánybíróságtól. „A magyar történelem legsötétebb időszakát eleveníti fel” a módszer, a 3 ezer milliárdos vagyon államosítása - írja keddi közleményében a pénztárszövetség. A szervezet levélben kérte Jósé Manuel Barrosót, az Európai Bizottság elnökét és két, területileg illetékes tagját: hatáskörük alapján azonnal segítsenek a 3 millió pénztártag érdekeinek megvédésében. FH MSZP: „a fiatal nemzedékek gyásznapja” Budapest. A fiatal nemzedékek gyásznapjának nevezte a magánnyugdíj -pénztárakról szóló törvény megszavazásának napját az MSZP szóvivője kedden. Török Zsolt szerint december 13-án „ellopták a fiatalok biztos időskorhoz való jogát”. A sajtótájékoztatón Szanyi Tibor, országgyűlési képviselő, az MSZP elnökségi tagja egy fekete lobogóval tiltakozott a döntés ellen a parlament egyik erkélyén. fh feliMlHil Határidő: január utolsó napja Budapest. Az Országgyűlés hétfőn fogadta el a Nyugdíj- reform és Adósságcsökkentő Alapról szóló, s a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő törvényt. Január 31-ig nyilatkozhatnak a kötelező magánnyugdíjpénztári tagok, maradnak-e a magánnyugdíj-pénztári rendszerben, ellenkező esetben automatikusan visszakerülnek a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe. fh Demján Sándor: „Nincs más út” Budapest. Növekedésre van szükség, 1,5 millió dolgozóra a termelő szférában a jelenlegi félmillió helyett - mondta Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének ügyvezető elnöke. A kérdésre, jó-e a magánnyugdíjpénztári vagyon egy részét és a különadókat folyó kiadásokra költeni, azt felelte: nem jó, de nincs más lehetőség, mert az előző kormányok túl sok hitelt vettek fel, amit vissza kell fizetni, fh