Kelet-Magyarország, 2010. november (70. évfolyam, 254-278. szám)

2010-11-04 / 256. szám

101945 2010. NOVEMBER 4., CSÜTÖRTÖK 14 Gazdaság KELET Új munkahelyek a svéd­magyar fejlesztés révén NYÍRBOGDÁNY. Megháromszo­rozhatja termelését a főleg észak-európai piacra gyártó nyírbogdányi cég annak a fejlesztésnek köszönhetően, amellyel új munkahelyeket is teremt. AtelephelyétaNyírbogdány Ipartelepen kiépítő Bogdány Plusz Kft. műanyag feldolgo­zással foglalkozik. A cég - a jogelődjével együtt - több mint 10 éve van jelen a magyar- és nemzetközi pia­con, fejlesztései révén a vegy-, és élelmiszeripar részére gyárt flakonokat, kannákat, de a kí­nálatban megtalálhatóak a tartalék üzemanyag kannák, valamint a vizeskannák is. A társaság 35 dolgozót fog­lalkoztat, ám a foglalkozta­tottak köre az első lépésben további hat fővel emelkedhet a „Műanyag feldolgozó ka­pacitás fejlesztése munka­helyteremtéssel” című ÉÁOP- program nyertes pályázatának köszönhetően. Az építés, a fejlesztés és az eszközbeszer­zés összes költségének félét (18,7 millió forintot) teszi ki a támogatás. A termékfejlesztésbe a svéd Maimark International AB-t is bevonták, a termékek kb. 70- 75 százalékát is a svéd part­ner forgalmazza az északi or­szágokban. A jelenleg kb. évi 300 000 db kannás szállítást a fejlesztéssel évi 1 ooo ooo db- ra szeretnék növelni. A prog­ram keretében egy csarnok is épül. A projekt megvalósítá­sához első ütemben 6 fő lét­számnövelést tervezik, amely kis lépés ugyan, de segítség a környék munkanélküli lako­sainak az elhelyezkedésében. KM-NYZS A Ny írbogdányban előállított termékek zöme az északi országokban talál vevőre fotó: a szerző Tudománya gazdaságért a főiskolán nyíregyháza. „Tudománnyal a régió társadalmi-gazdasági fejlődéséért” a mottója annak a tudományos ülésnek, ame­lyet a Nyíregyházi Főiskola Gazdasági és Társadalomtu­dományi Kara rendez az idei Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából. A 2010. november 9-én, kedden 14 órakor kezdődő rendezvény plenáris ülé­sén előadást tart az erdélyi Sapientia egyetem dékánja, a kárpátaljai magyar főiskola elnöke, valamint megyénkből a kereskedelmi és iparkamara titkára, majd közgazdaság-, illetve társadalomtudomá­nyi szekcióban folytatódik az Ülés. KM-GB Szervezői munka hatékonyabban nyíregyháza. A vezetői sze­repkör folyamatos átalaku­lásával egyre nagyobb hang­súlyt kap a személyre szabott fejlődés és tanulás. Most egy nap alatt is megszerezhe­tők azok a kompetenciák, amelyek megkönnyíthetik a napi munkavégzést, s lehe­tőséget teremtenek a szer­vezési és vezetési feladatok hatékony kezelésére is. A DFT-Hungária őszi Egynapos Programsorozata Nyíregy­házán a Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara támogatásával valósul meg. A programról bővebb információ a http:// egynaposprogramok.dft.hu/ oldalon olvasható vagy a 06- 1-266-7601-es telefonszámon kapható. Túl sok a por a levegőben A kerékpárosok már régóta erről (is) beszélnek... illusztráció: a szerző Az érzékenyek most kevesebbet legyenek a szabadban. NYÍREGYHÁZA. A Felső-Tisza- vidéki Környezetvédelmi, Természetvédeími és Víz­ügyi Felügyelőség lakossá­gi tájékoztatásából kiderül: Nyíregyházán, a Széna téren található légszennyezettség mérő automata állomás mé­rési adatai szerint a szálló por 10 mikrométer szemcseméret alatti frakciója meghaladta a 24 órás tájékoztatási küszöb­értéket (75 mikrogramm/köb- méter).- A túllépés legfőbb oka a kedvezőtlen meteorológiai körülmény: magas légnyo­más, csapadékmentes, borult idő, szélcsend, amely akadá­lyozta a kibocsátott szennye­ző anyagok feljutását, felhígu­lását a magasabb légkör felé - mondta el a szmogriadóról is egyeztető bizottság ülése 2010.10.29- én 77,2 mikrog/m3 2010.10.30- án 84,5 mikrog/m3 2010.10.31- én 89,6 mikrog/m3 2010.11.01 -én 84,7 mikrog/m3 után Szentesi Péter, a felügye­lőség igazgatója. Nyíregyháza eredendően szembesül a szálló por okozta problémákkal a környezeti, pontosabban a talajviszonyok miatt. A térségben jellemző laza szerkezetű homoktala­jokról könnyebben kerül por a levegőbe, ehhez jön most a téli időszak lakossági fűtése, valamint a fent említett idő­járási viszonyok. A szálló por kedvezőtlen egészségügyi hatásai: a porrészecskék in­gerük, esetleg sértik a szem kötőhártyáját, a felső légutak nyálkahártyáját. A 10 mikronnál kisebb por­részecskék lejutnak a tüdőhó­lyagokba. A tüdőelváltozást befolyásolja a belélegzett por mennyisége, fizikai tulajdon­ságai és kémiai összetétele. A por belégzése a légzőszervi betegek (asztma, bronchitis) állapotát súlyosbítja, csök­kenti a tüdő ellenálló képes­ségét a fertőzésekkel, toxikus anyagokkal szemben. A por­részecskék toxikus anyago­kat (pl. fémeket, karcinogén, mutagén anyagokat), vala­mint baktériumokat, víruso­kat, gombákat adszorbeálnak és elősegítik bejutásukat a szervezetbe. Egyéb veszélyek: a finom por rontja a látási viszonyo­kat, megtöri, illetve elnyeli a fényt. Forgalmas utakon a füst tömeges baleseteket is okozhat. Veszélyeztetettek a légúti betegségben szenve­dők, az idősek és a gyerme­kek, ők kerüljék a szabadban való tartózkodást. E napokban célszerű mel­lőzni a személygépjárművek (főként dízel üzeműek) hasz­nálatát, érdemes választani a tömegközlekedést vagy kerékpáros- és gyalogos köz­lekedést. Kerülendő a tüzelés szénnel, fával. A légszeny- nyezettséggel kapcsolatos adatok, aktuális információk folyamatosan elérhetőek a www.kvvm.hu/olm/ honla­pon, illetve a felügyelőség honlapján ( http://ftvktvf . zoldhatosag.hu). km-nyzs Thomas Anders FŰNIK CSARNOK Info: maxfm.hu info@maxfm.hu 52)555-655

Next

/
Thumbnails
Contents