Kelet-Magyarország, 2010. november (70. évfolyam, 254-278. szám)
2010-11-04 / 256. szám
2010. NOVEMBER 4„ CSÜTÖRTÖK KELET Hazai tájakon 11 A 45 éves osztálytalálkozó résztvevői Újfehértón fotó: magánarchívum Régi emlékek, diákcsínyek idéződtek fel a távolból újfehértó. „....nincsen szebb kora az emberiségnek, mint az ifjúság első évei. Azon láncok, amelyek akkor köttetnek, nem szakadnak el soha, mert nem a világban keressük még akkor a barátokat, hanem barátainkban leljük fel az egész világot” - mondotta Kölcsey Ferenc. Az Újfehértói Gimnázium 45 évvel ezelőtt, 1965-ben végzett első osztályának volt diákjai is így érezték, amikor a közelmúltban ismét találkoztak. A 45 év nem múlt el nyomtalanul felettünk sem. Ezerfelé szórt a sors bennünket is. Ez a találkozó az iskola szemszögéből is jeles esemény volt, hiszen ebben a tanévben ünnepli félévszázados fennállását, áldásos működését. A jubileumi év alkalmából az iskola igazgatónője, Buczkó Ágnes oklevéllel, a következő időkben is használható újabb „tarisznyával” és Ady Endre örökérvényű versével köszöntötte „a nemes, küzdő, szabadlelkű” öregdiákokat. Egyperces néma felállással és gyertyagyújtással emlékeztünk elhunyt tanárainkra és négy volt osztálytársunkra. Akik rendszeresen résztvevői az ötévenkénti találkozóinknak, ők tudják, hogy ünnepelni gyűlünk össze, ünnepeim egymást és örülni annak, hogy 45 év után is „értjük egymás szavát”, még akkor is, ha a régi sláger nyomán: „mécses lett a régi fáklyaláng.” A finom vacsora mellett kötetlen formában beszélgettünk az elmúlt évtizedről, valamint gyermekeinkről, unokáinkról. A 2015-ös találkozás reményében bízva, feltöltődve indultak haza a fiatalságukba visszatekintő öregdiákok - számolt be az eseményről lapunknak Nagy József öregdiák. km Visszaadni méltó fényét Kispaládon hiszik, hogy a település jövőjét a hit révén újraépülő lelki és szellemi élet alapozhatja meg. KISPALÁD. A harangok ugyanúgy zúgtak Kispaládon október 16-án 14 órakor, mint más napokon, azonban a református templomban tartózkodók jól tudták: messzire hallatszó hangjuk rendkívüli eseményt ad most hírül a nagyvilágnak: a református templom fennállásának századik évfordulóját ünnepük a gyülekezet tagjai és a vendégek. Számtalan bátor lépés- Az ünnepi istentiszteleten dr. Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyház- kerület püspöke, a Jelenések könyve 18. fejezete alapján hirdette Isten igéjét a közel 300 főből álló gyülekezetnek. Az évfordulóra a gyülekezet tagjai templomi bársonyterítő garnitúrát készíttettek, amit Bartha Gyula, a Szatmári Református Egyházmegye esperese áldott meg. Az ünnepi istentiszteleten szolgált Molnár Mariann vezetésével a Fehérgyarmati Református Gyülekezet Kórusa is, valamint három verset hallhattunk Orgován Valentina, Pfeiffer Kinga és Krakkó Gyula W Meg kell mutatnunk:Kispa- í- Iád élni akar. ^ • KUSTÁRNÉ RÁCZVERA X A előadásában. A kárpátaljai református egyház nevében Seres János Máramaros-Ugocsa megye esperese és Mecséri Károly nagypaládi lelkész köszöntötte a megjelenteket - tájékoztatta lapunkat az ünnepségről Kustárné Rácz Vera tiszteletes asszony. - Felemelő érzés volt azt megtapasztalni, hogy amikor a templomért kell tenni, akkor több száz kispaládi gyökerű emberben, és több helyben lakóban felébred a tenniakarás. Két évvel ezelőtt ennek eredménye volt mintegy 4 millió forintnyi Mert azok a térítők, amiket feltettünk, az összefogás és együtt meghozott áldozat jelei. Ebben a terítőgarnitúrában nem a feleslegből adott kevés van benne, hanem az egyébként is szűkösből odaáldozott sok!- Ez a garnitúra egyben a remény jele: történhet csoda, lehet még élet, és lehet még hova összejönni majd oda, ahol a nagyszüleink is összejöttek az Istent imádni! Adományok az ünnepségen- A centenáriumi ünnepség során 600 ezer forint gyűlt össze, amelynek egy része a gyülekezeti életet, másik része pedig a templom felújítását segíti majd. Hisszük, hogy településünk jövőjét, a hit révén újraépülő lelki és szellemi élet alapozhatja meg, melynek centruma a méltóbb fényét visszanyerhető templom lehet. mml Megérett a felújításra a templom alsó része Megtelt hívekkel és vendégekkel a centenáriumi istentiszteleten a kispaládi református templom fotó: pál noémi adomány. Ez csak az első lépés volt, és ezt az első lépést követnie kell még számtalan hasonlóan bátor lépésnek. Ez a pénz arra elég, hogy körbeállványozzuk a templomot. Viszont a templom felújításához ennek a pénznek a többszörösére van szükség. Ugyanakkor meg kell mutatnunk azt is, hogy ez a falu életképes, élni tud és akar, és azt is, hogy nem 12 embernek újítunk templomot, hanem egy élő gyülekezetnek.- Ennek az élni akarásnak a szemünk előtt vannak a jelei. Harmatcseppek a versek „Szeretem ezt a kis várost,/ Ezt az áldott Szent világot.” mámapócs. A közelmúltban megújult a máriapócsi kegytemplom és környezete. A megszépült kegyhely meg- áldásának ünnepére jelent meg egy helybeli lakos, Tamás Lászlóné Évike verseskötete, amelyben emléket állít szeretett lakóhelyének, Máriapócsnak, s megfogalmazza versekben az egyházhoz és Szűz Máriához fűződő kapcsolatát is. így vaü a háromgyermekes édesanya: „Szeretem a határtalan Csendet. Ebben a zajos, felgyorsult világban meg A könyv borítója fotó: km tudtam tanulni megkeresni, s ráhangolódni valamire, amit talán belső beszédnek is mondhatnánk. Gondolom, ennek köszönhetem, hogy Szűz Mária még közelebb tudott magához engedni.” November 7-én lesz Szent Mihály főangyal búcsúja, amelyen ll órakor P. Szócska A. Ábel OSBM tartományfőnök ajánlásával mutatják be Pócsi Éva: Boldog mosolyára várva Felnézek a Szűz Anyára című kötetet. A könyv előszavában a tartományfőnök atya a következőt írta: „Számomra ezek a versek oly egyszerűen gyönyörűek, mint a napkeltében megcsillanó hajnali harmatcseppek.” A könyvben a szerző fia, Tamás Lacika rajzai láthatók, palóczy Tímea Vodafone Junior Prima díjat nyert Semsei Zoltán Tamásné Koós Hajnalka A Vodafone Magyarország és a Prima Primissima Alapítvány immár negyedik alkalommal jutalmazta az oktatás iránt elkötelezett fiatalokat. A Junior Prima Díjat évente tíz, 30 év alatti fiatalnak ítélik oda, akik kiemelkedöek az oktatás vagy a köznevelés területén - idén megyénkben Semsei Zoltán Tamásné Koós Hajnalkát, a Tiszaeszlári Általános Iskola tanítóját jutalmazták.- Minden iskolarendszer szilárd alapja a felkészült pedagógus, munkájukra a nemzet jövője épül. A tanítók, tanárok kulcsszerepet játszanak a gondjaikra bízott gyermekek életében, a nemzeti kultúra megőrzésében és továbbadásában, a gazdaság fejlődésében - emelte ki a díjat átadó Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár.- Magyarország méltán híres szellemi tőkéjéről, tudósairól, akiket az évszázadok során az egyetemes tudománynak adott. A tehetség felismeréséhez és gondozásához elengedhetetlen egy olyan tanár, aki mind emberileg, mind szakmailag segíti diákjait. A Vodafone idén újabb tíz fiatalnak ítélte oda a Junior Prima díjat, amely c révén az oktatási, nevelési munka rang| jához, erkölcsi és anyagi megbecsüléséhez szeretnénk hozzájárulni - tette hozzá Lakatos Péter, a Vodafone Magyarország stratégia, márka és kommunikációs vezérigazgató-helyettese. A magyar oktatás és köznevelés kategória jelöltjeit szakmai szervezetek, egyetemi rektorok, illetve a kategória eddigi Junior Prima és Prima Primissima-díjazottjai javasolták. Megyénkből Semsei Zoltán Tamásné Koós Hajnalkát, a Tiszaeszlári Általános Iskola tanítóját. A közoktatás területén végzi munkáját, ahol az oktatás és nevelés magas színvonala nagy mértékben befolyásolja diákjai életútját. Tanítványai hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetűek, így gyakran minden nebulója számára személyre szabott óratervet készít. «ATTILA A NAP BABÁtA A kocsordi Puskás Attila Mátészalkán született 2010. február 21-én. Édesanyja neve Halász Noémi, édesapja neve Puskás Attila. folytassa nagy esélyekkel! öeieKteiesi tanacsaooKent gyaxran tesziK rei ugyieieim a Keroesi, rogy mi a legjobb befektetés. Természetesen ezt szinte lehetetlen megmondani, ezért mindig azt tanácsolom, hogy alakítsanak ki egy olyan portfólíót, ami a befektetési céljaiknak és kockázatviselési képességüknek egyaránt megfelel. Lehetnek azonban olyan befektetési célpontok, amelyek egy adott pillanatban ígéretesebbnek tűnnek, mint más lehetőségek. Ez így volt két évvel ezelőtt is, a válság tombolása idején. Ekkor indult a megtakarítások szakértőjének legújabb alapja, a K&H prémium nagy esélyesek alap amely a tőkevédelem mellett egy speciális részvénykosár pozitív teljesítményéből kínált részesedést A részvénykosár azért volt különleges, mert a kosarat alkotó, egyébként kiváló vállalatok részvényei akkor már nagyon sokat veszítettek az értékükből, többet mint a saját szektoruk átlaga. Ezért azt vártuk, hogy ezek a vállalatok a gazdasági folyamatok javulásával hamar új erőre kapnak, és részvényeik árfolyama gyorsan emelkedik. Várakozásunk beigazolódott, az alapból vásárló ügyfelek döntése pedig kiválónak bizonyult hiszen a K&H prémium nagy esélyesek alap a két éves futamidő végére 33,85%-os hozamot (EHM maximum: 15,49%) biztosított befektetői számára. A történet folytatódik, az alap átalakul és ismét egy izgalmas részvénykosár pozitív teljesítménye esetén nyújt részesedést a töke teljes védelme mellett a két és fél éves futamidő alatt. A részvénykosár olyan vállalatok részvényéit tartalmazza, amelyek jól vészelték át a válságot, sőt, kifejezetten nyertesei lettek az elmúlt időszaknak, és megítélésünk szerint további jó kilátásokkal rendelkeznek. Most Önnek is lehetősége van arra. hogy a K&H prémium nagy esélyesek alapon keresztül részesedjen a válságban megerősödött vállalatok jövőbeni eredményeiből. Természetesen továbbra is javasoljuk a kockázatok megosztását, és új megtakarítási lehetőségünket is az Ön kockázatviselési képességének leginkább megfelelő portfólióban ajánljuk. Kérdéseivel forduljon hozzám, vagy befektetési tanácsadó kollégáimhoz bizalommal! Korcsmáros Józsefné u a*aP kockázati besorolása: ftrnárcta L :iöva,os ÜBHM K&H TeleCenter (06 1/20/30/70) 335 3355 -> www.kh.hu -> www.enbefektetes.hu Mm nrdaes nem rnrOsii vnmteu* ngr tmuaesi tmcsaűaeci* * I»« wiemenyek a K&H 8a* és i Wíi A£*kezrtíi mmureara* a nytranossao szamaa «me» es »»mai M etmaaokim awo snkm* natamen*« tartalmazzak. may upö> attak tuti* vyMtmáqn tazatka cselen valaki* A bemutatót eozän 2006 óta*» 6 es 2010 outae 1» kötőn aai nafta keteetmtoyS liktfc ma* nem tat gamer* a sMtxn Mjesknenyekr# Az kap 2010 cMWe 15 napán a Tpl 260 M zupán ette ■nejhrtew Mn4k**k* nyHyegü. Marazzlan Maiak* kappa MM a Az eup Masuts mat oaetiaas» pokkaia. kockazak bestraasa sz kkkatas at oaaoaesi ooMkaam «oouzak eenuttsaa aertrf Az ausxa icszMes enu w eaeuaesi pakkat Mkhaas* Mem a Taanztao as Kern» szán*» anamazzas moyek coles* a UK Bank tnnjaoan. net tajainazaa lekMaa a am «lakpoktiz «safari a wwwieihu etemeaas OkUon A megalapozik Mlilifii «sees enttetan aozdcsen aaoosan azsMM aaq a 1ae aasnerainoaian szacptt atafctaa. taonoeen az csefleges koctazkokat A KÄH lOknedeD alapok szármázták* csatomé latia. ezen a szokásos» Mara kockázat szakink' A tote mcgoatsara ronakczo garer csak a Mcs ManeHre-rtOM mosatta — v-r-N •naa aaaaats eaaai menyei an kam*ag az tap* pénzügy esztoza as Mekkára poNk* tnzttsaSák kftmére harmadt same* (Í. párának nem MM A tiaknesiz jegyek Miauéit» koteaqera «gtazoHon a kmatnazasi IMycten Mttati ttraamcnyctta ts a totgapnazo V, erersrjkhlei «tonafcs attaké A MSMHesi regimes a diszkóra kr es a never** törött arkübrtúzek es a hozama, tárakba a Meade* legyekre veget Menta« »Maats u»MM Wtörlve a tod» «mnsrasook szamwo joveMem MakOSes az adó ment» es összege szórtján az T5ÜST 5 tettek eper» arm, akt)» Maratna» meg Az akna a U/H AlaitnaSO kezel, am* a PSZÁf anno 056-2002 szám wgedkye $ A K&M Bank kmokemsk (rkkresfiese során a WR0 ranőetkezesamak ma^aleöer p * a KBC csoport tagja OT l ................................. . .. ............................................................................................. ■ r.T......................— ■ i.n ..................................... HIRDETÉSEK f : - ■ -