Kelet-Magyarország, 2010. november (70. évfolyam, 254-278. szám)
2010-11-27 / 276. szám
2010. NOVEMBER 27., SZOMBAT Hazai tájakon 13 KELET A nyílt napon sokan voltak kíváncsiak az iskola életére FOTÓ: FULLAJTÁR ANDRÁS Új férőhelyek az otthonban A hálaadó istentiszteleten keresztelték meg Bezzegh Blankát fotó: takács lajos NYÍREGYHÁZA. „Hallok, látok, beszélek - tanulok! című projekt nyitórendezvényét tartották pénteken a Start Szakiskola, Speciális Szakiskola és Kollégiumban Nyíregyházán. A speciális oktatási intézményt fenntartó Start Rehabilitációs Foglalkoztató és Intézményei Közhasznú Nonprofit Kft. vezérigazgatója, Balogh Zoltán bevezetőjében elmondta:- Húsz évvel ezelőtt nem gondoltuk, hogy egy olyan iskola alapítói leszünk, amely egyedülálló Magyarországon, de még Európában is. Sőt, a hírünk és az itt folyó oktatási módszerek eljutottak az Egyesült Államokba is. Most is várunk végzős egyetemistákat tapasztalatcserére. A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztésre beadott uniós pályázatot nyert el iskolánk. Kiemelt cél az iskolarendszerű oktatás informatikai fejlesztése, az ún. „intelligens iskola” létrehozása. A projekt kapcsán sajátos nevelési igényű tanulók - különösen vakok, gyengénlátók, siketek, hallássérültek, mozgássérültek, tanulási nehézségekkel küzdők - integrált oktatását segítő speciális eszközöket biztosít a projekt. Többek között: nagyothalló, siket, gyengénlátó és mozgás- sérült csomagokat. (A fejegér és a szemegér szett segítségével a felső végtag nélküli személyek is tudják használni a számítógépet!) A projekt összköltsége: 7,6 millió forint, a megvalósítás időtartama: 2010. november 2.- 2011. március 31. A projektnyitó ünnepséggel párhuzamosan nyílt pályaválasztási napot tartottak az iskolában. Közel 150 gyerek, szülő és pedagógus érkezett, hogy közelebbről is megismerjék az itt folyó oktatást - írta Fullajtár András. Hálaadó istentisztelettel kezdődött az idősek otthona új szárnyának átadása Fényeslitkén november 21-én. FÉNYESUTKE. Az istentiszteleten az igét dr. Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke tartotta. A fényeslitkei református egyházközség fenntartásában működő idősek otthona hét éve kezdte meg a bentlakásos gondozást. Az országra kiterjedő otthon ellátottjainak zöme a környező településekről érkezett az idősek otthonába, mely a település központjában, a református templom oldalában található. Az intézmény közel egy hektáros területen fekszik, mely parkosított udvarával, gyümölcsfáival áll az ellátottak rendelkezésére. Az épület átriumos udvara lehetőséget biztosít a szabadban töltött pihenésre. Az otthon saját konyhával rendelkezik, mely figyelembe tudja venni az ellátottak étkezési szokásait, igényeit. Az tiszavasvári. A tiszavasvári Vasvári Pál Múzeum újra várja a gyerekeket a Langaméta Játszóházba november 27-én, szombaton 14 órától. A gyerekek manómeséket hallgatellátottak ápolását, gondozását a háziorvos irányításával szakképzett ápolói személyzet biztosítja. Önerőből bővült A hálaadó istentisztelet kezdetén Bezzegh Gábor lelki- pásztor beszámolt az elmúlt évek áldásairól, az otthonépítésről, a templom és környékének szépítéséről, a szociális tevékenységeikről, valamint a gyülekezetben folyó sokhatnak és nézhetnek a kiállítótermekben vagy a felnőttek segítségével manósapkát, manólámpást, kismanókat készíthetnek csuhéból, nemezből, termésből és még rétű lelki munkálatokról és a sikeres nyári gyerektáborokról. Az eseményen részt vett Mártha Tibor, a település polgármestere, valamint a szomszédos települések egyházi képviselői is. Az ünnepséget az idősek klubjának műsora és a kisvárdai Weiner Leó Zeneiskola csellistáinak előadása is színesítette. E neves eseményen keresztelték meg Bezzegh Gábor tiszteletes és feleségének sok másból. Az elkészült remekműveket mindenki hazaviheti. A nap legérdekesebb programja várhatóan a „keresd a manót” verseny lesz, amit a negyedik gyermekét, Blankát. A hálaadó istentiszteletet követően a gyülekezet és a résztvevők átvonultak az idősek otthona épületéhez. Itt dr. Bölcskei Gusztáv püspök megáldotta az önerőből épült 660 m2-es és 22 szobás, európai színvonalú létesítményt. Az l és 2 ágyas, fürdőszobás lakrészek teljes kényelmet biztosítanak az itt élő, munkában megfáradt idősek számára. VINCZE PÉTER múzeumkertben az esti órákban rendeznek meg a szervezők. A manókat az elkészített lámpás segítségével kell megkeresni - tájékoztatta lapunkat Balogh Tamás. Lámpással keresik a manót az ifjak “ MEGÚJUL A VÁROSKÖZPONTI ABC IS Baktalórántházán a városközpont nagyszabású felújítása keretében megújul és bővül a helyi Áfész által üzemeltetett ABC is. FOTÓ: M. MAGYAR LÁSZLÓ r-y-urw.]:W«n»]!i November 27-én és 28-án a következő állatorvosok adnak ügyeletét megyénkben: A kisvárdai-záhonyi ügeleti körben dr. Varga József (06- 30/299-1788), a baktalórántházi kistérségben dr. Horváth Zoltán (06- 20/953-9687), az ibrányi körzetben dr.Tári László (06-20/352-7018), a nyíregyházi ügyeleti körben dr. Gubicz Pál (06-30/955-3463), atiszalöki ügyeleti körben dr. Kokas Gyula (06-20/4142-880),amátészalkai ügyeleti körben dr. Drabik Sándor (06- 30/477-4821), a csengeri ügyeleti körben dr. Lázár István, a nyírbátori ügyeleti körben dr. Molnár Csaba (06- 30/9762-661), a nagykállói ügyeleti körben dr. Szentmiklóssy József (06- 20/3891 -996), a fehérgyarmati ügyeleti körben dr. Erdélyi Miklós (06- 30/299-6829), a vásárosnaményi ügyeleti körben dr. Hajdú László (06-30/303-4145). Adventi délelőtt az evangélikus iskolában nyIregyhAza. Az érdeklődő szülők és a leendő iskolások bepillanthatnak a nyíregyházi Evangélikus Általános Iskola életébe azon az adventi dél- előttön, amelyet december 4-én 10 órától rendeznek meg az oktatási intézményben. A vendégségbe érkező gyermekek a pedagógusok segítségével változatos foglalkozásokon vehetnek részt az advent jegyében. Lesz többek között függődíszek készítése, gipszformák festése, zacskóbáb készítése, papírhajtogatás, karácsonyi képeslap készítése. A programban szerepel bábelőadás, közös játék és közös éneklés. Nyitott szívvel hív és vár minden érdeklődőt az Evangélikus Általános Iskola és Óvoda vezetősége és tantestülete. Közmeghallgatás Nyírbogdányban NYÍRBOGDÁNY. Közmeghallgatást tart a nyírbogdányi ön- kormányzat november 29-én 17 órától a Székely Elek Művelődési Ház és Könyvtár nagytermében, valamint november 30-án a gyártelepen, az általános iskola épületében, a nyugdíjasklub helyiségében. A rendezvényen Balogh Tibor polgármester először értékeli az önkormányzat 2010. évben végzett munkáját, majd szól a 2011. évi elképzelésekről, tervekről is. A közmeghallgatáson meghívott vendégek is részt vesznek: Hegedűs Miklós, az Alfa Bioenergetikai Ipari és Kereskedelmi Kft. ügyvezetője, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatóságának képviselője, dr. Mező Zsigmond háziorvos. A közmeghallgatáson a település lakói is elmondhatják észrevételüket, javaslatukat. oaiimmHm November 27., szombat NYÍREGYHÁZA 10.00: Különleges gyermeknap a Nagy Imre téri bevásárlóközpont 2. emeletén a Down Egyesület szervezésében 11.00: Félmilliomodik látogatóját köszönti a Nyíregyházi Állatpark 14.00: Családi nyelvtanulás napja a Kertvárosi Nyelvstúdióban (a régi ! könyvtárhelyén) 16.00: Rockfesztivál a VMK-ban (Előtag, Rockzone, Diamond, Judas Priest Tribute Band) i 17.00: Csángó est a Kávélázban MÁTÉSZALKA 18.00: Az Ádám Jenő Pedagóguskórus baráti hangversenye a művelődési központban a 90 éves Erdős Jenő I alapító karnagy tiszteletére November 28., vasárnap NYÍREGYHÁZA 15.00: Keresztállítás az Országzászló téren (Jobbik rendezvény) 16.00: Ünnepi fénygyújtás a Kossuth téren, szórakoztató programok 16.00: Rockfesztivál a VMK-ban (Toxin, Próbaidő, Nap együttes, Diamond zenekar) PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Vásárosnamény Város Önkormányzatának képviselő-testülete PÁLYÁZATOT HIRDET Vásárosnamény Város Önkormányzatánál KÖNYVVIZSGÁLÓI FELADAT ELLÁTÁSÁRA A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (Ötv) 92/A. § (2) bekezdésében foglaltak alapján az Ötv. 92/A. § és a 92/C. §-ában meghatározott könyvvizsgálati feladatok ellátására - Vásárosnamény Város Önkormányzatánál - a közbeszerzési törvény hatálya alá nem tartozó nyilvános pályázatot hirdet. Pályázati feltételek: > természetes személy esetén a Magyar Könyvvizsgálói Kamara által vezetett könyvvizsgálói névjegyzékben szereplő „költségvetési” minősítés megléte, > gazdasági társaság, szervezet esetén a könyvvizsgálói tevékenység folytatására való jogosultság, a Magyar Könyvvizsgálói Kamara által a társaságokról vezetett névjegyzékbe történő felvétel, külön igazolva a természetes személy (bejegyzett könyvvizsgáló) jogosultságát, > a természetes személynek és a gazdasági társaságnak is felelősségbiztosítással kell rendelkeznie, > a pályázónak nyilatkoznia kell az összeférhetetlenségről (Ötv. 92./B. § (2) bekezdés), > a díjazás a megállapodás szerint, > a pályázat egyfordulós, az önkormányzat a pályázat eredménytelenné nyilvánításának jogát fenntartja, > hiánypótlásra nincs lehetőség. Apályázó (könyvvizsgáló) feladata különösen: > Az Ötv. 92/A § (2) bekezdése alapján a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény, valamint a költségvetési szervek beszámolási és könyvvezetési kötelezettségéről szóló 249/2000. (XII.24.) kormányrendelet előírásaival összhangban készített költségvetési beszámolója valódiságának, szabályszerűségének vizsgálata. > Az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII.30.) kormányrendelet előírásaival összhangban készített költségvetési rendelet tervezet felülvizsgálata, könyvvizsgálói vélemény kibocsátása. A pályázathoz csatolni kell: > a pályázó nevét, adatait, > cégbírósági bejegyzésének/vállalkozási igazolványának, engedélyének számát, > a könyvvizsgálói névjegyzékben szereplő költségvetési minősítésének igazolását, > könyvvizsgálói cég pályázó esetében a vizsgálatra kijelölt személy nevét, > természetes személy pályázó, vagy a könyvvizsgáló cég részéről megnevezett természetes személy könyvvizsgáló esetében 3 hónapnál nfem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítványt, > pályázó nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy személyében összeférhetetlenségi ok nem áll fenn, > igazolást arról, hogy a pályázónak nincs 90 napnál régebbi lejárt köztartozása, > számlavezető pénzintézet 30 napnál nem régebbi igazolását a számlavezetésről, > könyvvizsgáló cég pályázó esetén 30 napnál nem régebbi hiteles cégkivonat, természetes személy esetén vállalkozói igazolvány másolatát, > államháztartás alrendszerében szerzett gyakorlat ismertetését, > referenciamunkák listáját, > könyvvizsgáló cég pályázó tevékenységének rövid szakmai bemutatását, > természetes személy pályázó, illetőleg a könyvvizsgáló cég részéről megnevezett természetes személy szakmai önéletrajzát, > a pályázó kockázatviselő képességét a könyvvizsgálói felelősségbiztosítási kötvény másolatának csatolásával, > a feladat ellátására vonatkozóan feladattervet, könyvvizsgálói munkaprogramot, > a vállalási feltételeket, > a díjazásra vonatkozó igényt és fizetési feltételek meghatározását, > a pályázó nyilatkozatát az ajánlati kötöttség időtartamáról. A megbízási szerződés időtartama: 2011. február l-jétől kezdődően 1 + 3 év. Az 1 év lejárta előtt 30 napig bármelyik fél indoklás nélkül felmondhatja, amennyiben ez nem történik meg úgy a szerződés az első év lejártától számítva, további 3 év határozott időtartamra meghosszabbításra kerül. Az első évet követő 3 évre vonatkozóan bármelyik fél írásban, 60 napos felmondási idő mellett kezdeményezheti a szeiződés megszüntetését. A pályázat benyújtásának határideje: A „Kelet-Magyarország” című napilapban történő megjelenéstől számított 20 nap. A pályázat benyújtásának módja: Kizárólag papíralapon ajánlott postai küldeményként zárt borítékban, a borítékra kérjük ráírni: „Pályázat Vásárosnamény Város Önkormányzata könyvvizsgálói feladatainak ellátására” Postai cím: Vásárosnamény Város Önkormányzat, Filep Sándor polgármester, 4800 Vásárosnamény, Tamási Áron u. 1. szám A pályázat elbírálásának határideje: benyújtási határidőt követő első rendes képviselő-testületi ülés napja. A pályázat eredményéről a pályázókat írásban értesítjük. A nyertes pályázóval a szerződés megkötésére a képviselő-testületi döntést követő 30 nappn belül kerül sor. Az önkormányzat fenntartja magának a jogot, hogy a pályázatot eredménytelennek minősítse és szükség esetén új pályázatot írjon ki. A pályázattal kapcsolatosan tájékoztatást ad: Fekeiéné Lázár Emese aljegyző - kizárólag elektronikus úten - a következő e-mail címen: feketene.emese@ vasarosnameny.hu HIRDETÉS „Intelligens iskola” segíti majd a diákok oktatását