Kelet-Magyarország, 2010. november (70. évfolyam, 254-278. szám)

2010-11-27 / 276. szám

2010. NOVEMBER 27., SZOMBAT 2 Mindenfelől KELET Sztálin a felelős a katyni mészárlásért MOSZKVA. Az orosz parlament pénteken elfogadta a nyilat­kozatnak a szövegét, amely kijelenti: Sztálin személyes utasítására hajtották végre az 1940-ben történt katyni mé­szárlást. A második világhá­ború után a Szovjetunió a nád Németországot vádolta a több ezer lengyel katonatiszt kivég­zésével. Moszkva csak 1990- ben ismerte el, hogy a szovje­tek követték el a mészárlást, fh Az idei évben augusztus-ok­tóberben a munkanélküliek száma az egy évvel korábbi­hoz képest 5,9 százalékkal 466 ezer főre nőtt, ami 0,5 százalékponttal magasabb, azaz 10,9 százalékos rátát eredményezett, s lényegében megegyezik az előző három hónában mérttel - áll a Köz­ponti Statisztikai Hivatal pén­teki, erről közzétett jelentésé­ben. FH A166 mumbai áldozatra emlékezett India újdelhi. India a 166 halálos áldozatot követelő mumbai terrortámadás második év­fordulójára emlékezett pén­teken. 2008. november 26-án este tíz fegyveres érkezett a tengeren keresztül India gaz­dasági központjába, és terror- támadásokat intéztek a város több pontja ellen is. Az indiai biztonsági erőknek csak há­rom nap elteltével sikerült megszüntetni a veszélyt, fh Dél-Korea: „vicces” üzenet, vádemeléssel Szöul. A dél-koreai hatóságok vádat emeltek 22 ember el­len, akik hamis e-maileket és sms-eket terjesztettek a keddi, észak-koreai tüzérségi táma­dás után. A viccesnek szánt üzenetek arról szóltak, Dél- Korea mozgósította tartalékos haderőit. .Dél-Korea hivatalo­san háborúban áll északi szom­szédjával, és minden dél-kore­ai férfinak kötelező a kétéves sorkatonai szolgálat. fh Háborús feszültségben Észak- és Dél-Korea Phenjan szerint kitör­het a háború a dél-kore- ai-amerikai hadgyakor­lat miatt. phenjan. Háború kitörésével fenyegette meg Észak-Korea pénteken Szöult, amennyiben megtartják a tervezett dél-ko- reai-amerikai hadgyakorlatot, amelyen egy atommeghajtású amerikai repülőgép-hordozó is részt vesz. Elutasított gyakorlat A figyelmeztetés akkor hang­zott el, amikor Phenjan tüzér­ségi gyakorlatot kezdett nem messze attól a vitatott hova- tartozású délrkoreai sziget­től, ahol kedden négy ember meghalt, 18 pedig megsebe­sült, miután az észak-koreai hadsereg tüzérségi lövedéke­ket lőtt ki a területre. Közben a korábbi vezérkari főnököt nevezte ki a dél-koreai elnök védelmi miniszternek, és feladatává tette, hogy állítsa helyre a fegyveres erők iránti megrendült bizalmat. A keddi incidens után ugyanis heves bírálatokat kapott a hadsereg, amelyet erőtlennek nevezett a média az északi támadás utáni „gyenge válaszreakció miatt”. Ennek következtében mondott le az eddigi védelmi miniszter. Kína, Észak-Korea egyetlen szövetségese pénteken eluta­sított mindenféle hadgyakor­latot a gazdaságilag fontos tér­ségben. FH Babázhatnak 3 évig Ismét Polt Péter lehet majd a legfőbb ügyész Budapest. Polt Pétert javasolja a köztársasági elnök a legfőbb ügyész posztjára - az államfő erről pénteki levelében tájé­koztatta Kövér Lászlót, az Or­szággyűlés elnökét. Polt Péter 2000 . és 2006. között már be­töltötte ezt a tisztséget. Polt Pétert csütörtökön hi­vatalában fogadta az államfő. A legfőbb ügyészi poszt váro­mányosa akkor azt mondta, hogy a tisztség mandátumá­nak 9 évre hosszabbítása, il­letve parlamenti interpellál­hatóságának megszüntetése az ügyészségek függetlensé­gének megerősítését szolgál­ják. A parlament a tervek szerint még december elején meg is választhatja az új legfőbb ügyészt. A jelenlegi főügyész, Kovács Tamás mandátuma december közepén jár le, ami­kor betölti 70. életévét. fh Jövedelempótló agazdáknak ajka. Jövedelempótló tá­mogatásra pályázhatnak az iszapkatasztrófában érintett gazdák december l-je és 8-a között, vagyis egy héten ke­resztül. A pénzt a tervek sze­rint még karácsony előtt kifi­zetik - mondta Ajkán tartott sajtótájékoztatóján Molnár Csaba, miniszteri biztos, aki hozzátette: a termelők és a fel­dolgozók pályázhatnak majd, előbbi érintettek 15 ezer euró- ra, míg a feldolgozók 500 ezer euróra fejenként. Összesen 72 olyan gazda van, akik igényt tarthatnak a támogatásra, fh Hl™ PÉNZNEM _____árfolyam változás Euró 279,87 +3,23 USA dollár 211,22 +3,20 Svájci frank 210,76 +3,05 Angol font 331,26 +3,23 Román lej 64,94 +0,61 Ukrán hrivnya 26,52 +0,40 Horvátkuna 37,72 0,41 Lengyel zloty 69,58 -0,04 Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB Tavaszra lezárják a sérült tározót KOLONTÁR. Tavaszra lezár­ják a Kolontár mellett meg­sérült vörösiszap-tározót, idén év végéig pedig meg­épül majd a települést védő második védmű is. Az ok­tóberi katasztrófát követő munkálatokról és a jelenlegi helyzetről pénteken tartott sajtótájékoztatón hangzott el ez a bejelentés is. fh Nem várja a demográ­fiai helyzet javulását a gyes meghosszabbítá­sától a szociológus. Budapest, Miskolc. Újra há­rom évig maradhatnak otthon a kismamák gyermekükkel, döntött a napokban a kor­mány. A hosszabbítás vissza­menőleg is érvényes, tehát azokra is vonatkozik majd, akik most gyesen vannak. (Nekik a jelenlegi szabályozás szerint két éves gyes jár.) A kabinet vissza kívánja állítani azt a gyakorlatot is, hogy ha a édesanya visszamegy dolgoz­ni, akkor maximum négyórás munkaidő mellett kapja meg a gyest, a nyolcórás munka­idő mellett már nem. A gyes emelése viszont nincs benne a jövő évi költségvetésben. Inkább gyesen legyen Veres Edit szociológus (Mis­kolci Egyetem) örül a válto­zásnak. Több indokot is felho­zott a hosszabb gyes mellett. Mint fogalmazott, a magyar társadalom kultúrájában a 3 év az elfogadott. Ami azonban a nagyobb problémát okozta, hogy a bölcsődei intézmény- hálózat nem volt alkalmas a gyes rövidítése miatt kiala­kult rohamra. Ezek az intéz­mények többnyire csak a na­gyobb városokban elérhetők, Anyaság. Megint három éves lesz a gyes (illusztráció) fotó: ádám János a vidéki kismamák számára pedig semmi esély nincs, hogy bölcsődébe írassák gyermeküket. Előbb az intéz­ményhálózatot kellett volna kialakítani, utána változtatni, hangsúlyozta a szakember, hozzátéve: a hosszabb gyes azért is jó megoldás, mert a válság miatt nemigen várható jelentős munkahelyteremtés. A családok jobban járnak, ha az édesanya inkább gyesen van, mint munka nélkül. A családban jó Nagy hangsúlyt kell azonban fordítani a kismamák mun­kahelymegtartására is, ennek Nemrég változott meg A KSH adatai szerint tavaly körülbelül 170 ezer nő volt gyesen Magyarországon. A gyes alanyi jogon jár min­denkinek, annak is, akinek az előzetes munkaviszonyhoz kötött gyermekgondozási díj (gyed) nem. A gyed összege a korábbi fizetés függvényében változik, a gyes jelenleg min­denkinek havi 28 500 forint. A Bajnai-kormány alig né­hány hónapja, május else­jétől léptette életbe a 2010. április 30. után született, szü­lető gyerekekre vonatkozó gyesszabályokat. A gyes idő­tartamának rövidítéséről akkor azt mondták, hogy több, mint egyszerű megszorítás: hosszú távon a nők foglalkoztatott­ságának növekedését várják tőle. Jelenleg Magyarországon az aktív korú nők csupán fele dolgozik. A kisgyerekes anyák foglalkoztatottsága csak Mál­tán alacsonyabb az uniós or­szágok közül. egyik eszköze lehet a rugal­mas munkavállalási formák erősítése, jelezte Veres Edit, megjegyezve: szerinte a hosz- szabb gyes nem hozza magá­val a több gyermek születését, mert ahhoz a családok bizton­ságérzetét és jövőképét kelle­ne erősíteni. Ha a gyermekvál­lalás túlságosan megrendíti az amúgy „kétkeresős” családok anyagi helyzetét, az a plusz egy év valószínűleg nem segít a demográfiai helyzeten, fo­galmazott. Juhász Katalin gyermek­szakpszichológus is üdvözli a gyes meghosszabbítását. Sze­rinte a gyerekeknek minimum hároméves korukig a család­ban van jó helyük, természe­tesen akkor, ha ott megfele­lően bánnak és foglalkoznak velük. A gyermeknek ez a sze­mélyiségfejlődése és szociális fejlődése szempontjából rend­kívül fontos, hangsúlyozta a pszichológus. ÉKN-HE W A bölcsődék többnyire a nagyobb városokban elérhetők. VERES EDIT JEGYZET Dankó Mihály A gyerekről szóljon itathatatlan, hogy fogy a magyar. Nemrégiben adták hírül, hogy az or­szághatáron belül a tízmilliós „kritikus” határ alá süllyed a lakosság száma. Hiába az öregkor kitolódása, még mindig többen halnak meg, mint születnek. Emlék­szem, mennyire nagy vív­mánynak tartotta mindenki, amikor bevezették a gyest. A nagymamák sóhajtoztak: bezzeg az ő idejükben, a csecsemőt a hátunkra kötve kapáltak, vagy a föld végén egy „kalitkába” tartva, várta a kicsi, anyukája visszaérjen a marokszedésből. Sokan érveltek a gyes mellett: a gyereknek az anyja mellett a helye! Nem mind­egy, hogy a bölcsődei dadus, vagy a szülő „éli meg” az apróság első lépéseit, hallja meg az első szavakat. Az el­lenzők fő aduja az volt, hogy a ma dolgozó édesanyák kiesnek a munkából, három évig be kell tölteni a helyü­ket. Nem könnyű, különösen manapság visszakerülni a nagy körforgásba. A szinte havonta változó technikák, technológiák újbóli elsajátítá­sa, a beilleszkedés... Hallani olyan munkaadóról is, aki csak akkor veszi fel a dolgo­zót, ha megígéri, nem szül rövidesen gyermeket! Az is a cél, hogy az ismét megkapott három év, ne egyfajta túlélés, megélhetési forrás legyen. Tényleg a gyerekről szóljon! danko@lnform.hu „Diszkriminálják az orosz cégeket” MOSZKVA. Az orosz kormányfő szerint az orosz cégek terjesz­kedni akarnak Európában, de gyakran politikai és gazdasági ellenállásba ütköznek. Vlagyi­mir Putyin azt mondta pén­teken, egy berlini gazdasági konferencián, hogy érthetetle­nek az elutasítás okai. Putyin példaként említette az Opelt. A General Motors bajba került leányvállalatát tavaly akarta megvenni az osztrák-kanadai Magna autóbeszállító cég az orosz Szberbank részvételével, de az üzlet megbukott, az orosz kormányfő szerint a bank irán­ti fenntartások miatt. fh ÓÉT: nincs megállapodás az idei bértárgyaláson „Nehéz szívvel” tett ajánlatok - van közele­dés, de... Budapest. A szakszervezetek tisztában vannak a gazdaság teherbíró képességével, ezért „nehéz szívvel” azt ajánlják, hogy jövőre a minimálbér 79,5 ezer forint legyen, a szak­munkás bérminimum 97,5 ezer, amivel nem teljesül az az eredeti igényük, hogy reál- veszteség ne érje a munkavál­lalókat - hangzott ez az Orszá­gos Érdekegyeztető Tanács ülésén. A munkaadók 77,4, illetve 93,2 ezer forintra emel­nék a minimális béreket. Az országos bérajánlás az érdek­védők szerint 4,5-6,5 százalék emelés legyen; a munkaadók egy később meghatározandó kedvezményezett jövedelmi rétegnek adnának 3-4 száza­lékkal többet. Végül nem szü­letett megállapodás, egy hét múlva folytatják. Nem született megállapo­dás az OÉT-ben, mert noha közeledtek egymáshoz a két oldal által megajánlott ösz- szegek, a távolság túl nagy maradt. A szakszervezetek szerint egyébként akkor nem érné veszteség az alkalmazot­takat, ha a minimálbér 80,881 ezer forint lenne, a garantált bérminimum (szakmunkás bérminimum) 97,5 ezer. fh Plusz egy hónapnyi pénz Támogatják a Sem­melweis Tervet az egészségügyi szakmai vezetők. Budapest. Pozitívan értékel­ték az egészségügyi államtit­kárság Semmelweis Tervét a szakmai szervezetek vezetői, miután egyeztettek annak részleteiről Szócska Miklós államtitkárral pénteken. Ál­láspontjuk szerint ésszerűsí­teni kell az egészségügyi ellá­tó rendszert, ugyanakkor arra is felhívták a tárca figyelmét, hogy az emberi erőforrásban komoly gondok vannak. „Túlélő csomag” Szócska Miklós a konzultáció után arról számolt be: a szak­mai szervezetekkel megvitat­ták az ezévi „túlélő-csomag” megfelelőségét és a technikai részleteket, valamint a jövő évi finanszírozást. Az egész­ségügyért felelős államtitkár negyedévente találkozik majd az ágazati képviselőkkel és közös munkát ígért a többi kö­zött a betegutak átszervezése tekintetében. Hozzátette: a Semmelweis Terv vitairatának véglegesítésénél figyelembe veszik majd az elhangzott ja­vaslatokat. Kérdésre válaszol­va arról is beszélt: idén egy hónappal több pénzügyi forrás jut az intézményeknek, ami jövőre 12 hónapra oszlik el, az egészségügyi dolgozók pedig minimális bérkorrekcióra is számíthatnak. Eszenyi Géza, a Stratégi­ai Szövetség a Kórházakért nevében úgy nyilatkozott: nem lehet egy év alatt rend­be tenni az egészségügyet, de a Semmelweis Terv al­kalmas arra, hogy megin­duljon a változás. Felhívta a figyelmet arra, hogy a dol­gozók „kiégettsége” gyak­ran nagyobb probléma a vidéki kórházakban, mint a pénzhiány. fh W Negyedéven­te egyezte­tünk majd az egészségügy­ről. SZÓCSKA MIKLÓS A katyni áldozatok sírja fotó: net

Next

/
Thumbnails
Contents