Kelet-Magyarország, 2010. november (70. évfolyam, 254-278. szám)
2010-11-20 / 270. szám
2010. NOVEMBER 20„ SZOMBAT 8 Megyei tükör © MSZP SAJTÖTAJEKOZTATO Füstbe ment tervek: alkotmány és kéménydíj NYÍREGYHÁZA. A napokban a Jobbik is kilépett az Alkotmány-előkészítő eseti bizottságból, mert a kormánypárti többség javaslatainak nagy részét lesöpörte az asztalról.- Néhány általános emberi jogi javaslatot leszámítva vita nélkül minden radikális változásra irányuló indítványunkat elutasították. Ilyen például a Szent Korona-tanon alapuló új alaptörvény, a magyar föld védelme, a stratégiai szolgáltató szektorok állami kézben tartása, a mentelmi jog és az álláshalmozás eltörlése, illetve az országgyűlési képviselők visz- szahívhatóságának megteremtése - mondta el tegnapi sajtó- tájékoztatóján dr. Gyüre Csaba országgyűlési képviselő. A legutóbbi megyei közgyűlésen elfogadott kötelező kéményseprő szolgáltatás díjemeléséről kifejtette, az áremelés indokolatlan! - A Jobbik nem szavazta meg az infláció mértékét bőven meghaladó áremelést, mivel a 25- 30 százalékos kintlévőséggel rendelkező megyei kéményseprő vállalat a rendszeresen és becsületesen fizetők vállára rak nagyobb anyagi terhet ahelyett, hogy erőteljesebben lépne fel az adósságbehajtási oldalon! KM © MSZP SAJTOTAJEKOZTATO Alternatív költségvetés: létezik más lehetőség is NYÍREGYHÁZA. Mi a sorsa vajon annak az 1447 módosító indítványnak, amelyeket az akkor még ellenzékben lévő Fidesz- képviselők nyújtottak be a Bajnai-kormány utolsó költségvetésének készítésekor? Kormányon már nem harcol a Fidesz a helyi ügyekért? - tette fel a kérdést pénteken nyíregyházi sajtótájékoztatóján Tukacs István, az MSZP országgyűlési képviselője. Mint a politikus kifejtette, akkor az MSZP-kormány nem tudott a helyi ügyek fejlesztésére forrást elkülöníteni, azonban a mostani költségvetés általános vitája során nem adták be ugyanazokat a módosító javaslatokat a fideszes honatyák, pedig a 2/3-os többség most biztos megszavazná azokat a parlamentben. Az említett ellenzéki képviselői javaslatok foglalkoztak többek között Ilk, Mándok, Pusztadobos, Tiszavasvári, Búj, Gávavencsellő, Kisar, Nagyar, Nyírbogát fejlesztéseivel közel 15 milliárd forint értékben. Ha komolyan gondolták a képviselők a fejlesztéseket, akkor adják be ismét a módosító indítványokat - hangsúlyozta Tukacs István, aki szólt arról is, hogy az MSZP alternatív költségvetést nyújt be. November 20-án és 21-én a következő állatorvosok adnak ügyeletét megyénkben: a klsvárdal-záhony! ügyeleti körben dr. Szabó Bertalan (06-20/213-5390), a baktalórántházl kistérségben dr. Róka István (06- 30/292-1930),az Ibrányl körzetben dr.Páler Béla (06-30/324-3520), a nyíregyházi ügyeleti körben dr. Gonda Gedeon (06-20/9440-111), a tlszalökl ügyeleti körben dr. Bónls László (06-30/9780-410), a mátészalkai ügyeleti körben dr. Molnár Gábor (06-30/477-5118), a csenged ügyeleti körben dr. Derzsy Attila (06-20/925-7461), a nyírbátori ügyeleti körben dr. Majoros Sándor (06-42/288-124), a nagykállói ügyeleti körben dr. Vonza András (06-30/555-4479), a fehérgyarmati ügyeleti körben dr. Almásl Sándor (06-30/299-7294), a vásárosnaményi ügyeleti körben dr. Benedek Sándor (06-30/303-1183). Vallási vonzerő MÁRIAPÓCS. Máriapócs Magyarország egyik legjelentősebb vallási központja. A vallási és turisztikai vonzerő megtartására 2008-ban beruházásba kezdtek. A projekttel kapcsolatosan 2010. november 20-án (szombaton), délután 14 órai kezdettel sajtónyilvános projektzáró rendezvényt tartanak. km tanFTT^'i'mq Tudja-e, hogy a szatmári Tlsza- hát egyik legszebb települését, Túrlstvándít hány kanyarulatban fogja közre az Öreg-Túr? d) 99 s Optical Group A Szatmár Optikai Kft. a nemzetközileg elismert Specsavers vállalat- csoport tagja. Csapatunkba olyan munkatársakat keresünk, akik szakmai és emberi kvalitásukkal hozzá kívánnak járulni a mátészalkai leányvállalat hatékony és dinamikus fejlődéséhez. Amennyiben szeretne egy fejlődő, fiatalos, szakmailag magas színvonalon álló csoportban dolgozni, legyen a munkatársunk! A következő nyitott pozícióra várjuk a jelentkezéseket: Bér és Társadalombiztosítási ügyintéző Feladatok: • Teljes körű bér- és tb számfejtési feladatok ellátása, • társadalombiztosítási jogszabályok változásainak követése, • kapcsolattartás, adatszolgáltatás a hivatali szervek felé • a számfejtéshez szükséges igazolások, bizonylatok bekérése, kezelése • személyi jövedelmekre vonatkozó adó és járulékafapok gyűjtése, adóigazolások, bérkartonok elkészítése, • a ledolgozott munkaidők, távollétek és szabadságok nyilvántartása, levelezések, • tb ellátásokhoz kapcsolódó ügyek intézése. Elvárt iskolai végzettség: • Középfokú szakirányú végzettség (bérszámfejtő, tb ügyintéző). Előny: • Minimum 2-3 éves szakmai tapasztalat; Jelentkezés: önéletrajzzal postai úton, személyesen vagy e-mailben. Szatmár Optikai Kft. 4700 Mátészalka, Curtis utca 1. kapcsolattartó: Tulipán Zsuzsanna (HR-osztály) tel.: 06-44/501-013; fax: 06^14/501-090 e-mail cím: zsuzsanna.tulipan@szatmaroptika.hu RlESWATMIRy^HiiiB EMBERIEM«« BEQpamjaink:, • Kapunyitási8; órakor-1 «* Egész éjszakán át élőzene • i9órakorfavacsora í. 22 órától svédasztaükorlátlan r-' ' 'Tt. ti—~~—----1------fogyasztással • Éjfélkor tűzijáték sí Bólé,, gezsgo^ sült-:malac: s< Tombolasorsolás; v Meglegjetésmüsop A jegyára:; 89&q,FJtv(<foj » Tökérete&hel^efeker.esilvállá* lataéyzáró,rendezy.én^éhez?i> V eip^éah&aialií efee^ek^ yacsorák, állófogadások 1&25Q fólgihel^ben.vagykiszállássall t* Tel[ésen»f|érúntott<30jfosiküp» löntermünk^sorffenagyter-^ mm^Momrnmo «& rendezyén^termunk^sokszi-v E.0N Védendő Fogyasztók Program A fogyatékossággal élők és a szociálisan rászorulók védendő fogyasztók. VÁLLALATI ÉVZÁRÓ RENDEZVÉNYEK im, amelyben a 2010. október 15-ig védendő Program keretében ugyanakkora összeget ennyit ők befizetnek, 2010. december 31-ig. Stella Rose Étterem-Panzió-Catering 4405 Nyíregyháza, Lujza u. 13/b www.stellarose.hu E-mail: infofffistellarose.hu Tel.: 06-42/460-060,06-70/389-22-33 Energiánkkal, Önökért HIRDETÉSEK KELET “ “