Kelet-Magyarország, 2010. november (70. évfolyam, 254-278. szám)
2010-11-19 / 269. szám
2010. NOVEMBER 19.. PÉNTEK KELET Háttér 3 Vita a megyei közgyűlésen NYÍPEGYHÁZA.Tizenhárom napirendi pontot tárgyalt tegnap a megyei közgyűlés. Az előterjesztések sorában az egy éve létrehozott Egészségügyi Holding beszámolója generálta a legtöbb felszólalást. Elhangzott: az illetékbevételek 700 millió forintos kiesése drasztikus csökkenést jelent. Dr. Kiss Zoltán vezérigazgató az Egészségügyi Szervezési és Szolgáltató Holding Nonprofit Zrt. tevékenységéről és eredményeiről szólva hangsúlyozta: hurráoptimizmusra semmi ok, de elismerésre méltó eredmény, hogy az anyagi nehézségek ellenére költséghatékony lépésekkel sikerült megfékezni a zuhanást a gazdálkodás területén. Bár egy év alatt több mint egymilliárd forint adósságot faragott le az új vezetés - hangzott el a beszámolón -, a felszólaló ellenzéki képviselők megkérdőjelezték a megyei kórházakat tömörítő szervezet hatékony működését. km Irtó |ó közösségi program lehet a parlagfű Irtása fotó: ékn-archIv Pollenrekord a légtérben-KÖZÖS ALKOTÁS Debreczeni Zsóka és Pelcz Zoltán szobrászművész-házaspár alkotásai tekinthetők meg csütörtöktől Nyíregyházán a Képcsarnok Galériában. FOTÓ: RACSKÓ TIBOR A valaha már legmagasabb pollenkoncentrációt mérték a megye- székhelyen. NYÍREGYHÁZA. A parlagfű valaha mért legmagasabb pollenkoncentrációját regisztrálták idén a szakemberek, a csúcsértéket nyáron mérték Nyíregyházán - hangzott el az ÁNTSZ sajtótájékoztatóján. Idén és tavaly egyébként igen magas értékeket mértek, legutóbb hasonló adatok 2001-ben és 2002-ben voltak. Összességében egyébként az idei pollenszezon - amelyben a parlagfű mellett más növények pollenkoncentrációját is mérik - nagyjából megegyezett az előző két évvel. Az időjárásnak köszönhetően idén a szokásosnál rövidebb volt az igen allergén parlagfű szezonja.- Évek óta küzdők a betegséggel. Eleinte nem tettem semmit ellene, csak kivártam a szezont végét - árulta el Kallós Jenőné. - Hallgattam az orvosi tanácsra, beszélgettem sorstársaimmal, szép lassan elkezdtem felkészíteni tavasszal a szervezetemet a várható polleninvázióra. Amióta homeopátiás szereket szedek, ugrásszerű a változás. Nem dugul el az orrom, nem megy el teljesen az ízlelésem. Ebben az évben a szokottnál is kevesebbet küszködtem, és hamarabb elmúlt a kellemetlen állapot - jegyezte meg hűséges előfizetőnk. Páldy Anna, az Országos Környezetegészségügyi Intézet főigazgató-helyettese szerint az látható, hogy a 2001-es és 2002-es évek után a 2009-es és az idei esztendőben mértek igen magas pollenkoncentrációt. Az elmúlt nyáron augusztus 15-e és szeptember 15-e között voltak azok a napok, amelyeket az allergiások igen megszenvedtek, Nyíregyházán pedig a valaha mért legmagasabb pollenkoncentrációt mérték. A szakember szerint a parlagfű kapcsán jelentős javulást akkor lehetne elérni, ha hosszú távú - 15-30 éves - átgondolt mezőgazdasági és erdőgazdasági programokat dolgoznának ki, hiszen a legtöbb parlagfű ezeken a területeken van. Emellett persze szükségesek a lakossági akciók is. Páldy Anna beszélt arról is, hogy teljes pollenszezon idén nem sokkal tért el az előző két évtől. A szezon mindig január végén vagy február elején indul a mogyoró pollenszórásával, áprilistól a fűfélék, J augusztustól pedig a parlagfű pollenje okozhat kellemetlen tüneteket az allergiásoknak. Itthon egyébként az emberek 20-25 százaléka szenved az allergiától. KM Parlagfű nevelő volt az idei év Nem art tudni: megyénkben csak a megyeszékhelyen található pollencsapda. NYÍREGYHÁZA. Az allergén virágport okádó növények közül az első számú közellenségnek kikiáltott parlagfű kötelező irtását a földhivatal szakemberei ellenőrzik megyénkben is. Az általuk felderített, elhanyagolt, gyomos területek adatait átadják a megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságának, s ez utóbbinak a feladata a törvényben előírt intézkedések meghozatala.- Közérdekű védekezést rendelünk el, illetve végre is hajtjuk, ha kell, vagyis ha a gazda a hivatalos felszólításunkra sem teszi ezt meg. Utóbbi esetben növényvédelmi bírságot is ki kell szabnunk, mértéke a terület nagyságától függ - részletezi a hatóság lehetséges intézkedéseit Sipos Tibor igazgató. Ami a Nyíregyházán „valaha mért legmagasabb pollenkoncentrációt” illeti, nem árt tudni, hogy megyénkben csak a megyeszékhelyen található pollencsapda. Abelterületeken egyébként a jegyzők jelentik az első fokú növényvédelmi hatóságot, a településeken tehát az ő joguk és kötelességük intézkedni parlagfű mentesítési ügyekben, azzal együtt, hogy a bírságot ez esetben is a növényvédelmi hatóság rója ki.- Az idei esztendő legnagyobb problémáját az okozta, hogy rég nem látott hatalmas mennyiségű volt a vegetációs időben lehullott csapadék - emlékeztet Sipos Tibor, számadatokkal is alátámasztva állítását: - Szabolcs-Szatmár- Beregben az idén szeptember végéig 870 mm (!) eső esett, szemben a tavalyi 380-nal. Ennek következtében óriási lett a belvizes-, illetve túlnedvese- dett terület a megyében, amelyeken egyrészt tavasszal nem lehetett hatékony vegyszeres gyomirtást folytatni. km-gb Havazni fog a jövő héten NYÍREGYHÁZA. Ma többnyire erősen felhős, borult lesz az ég, tartósan párás, ködös marad a levegő. Szombattól szerdáig javarészt sok lesz a felhő, főként vasárnap és hétfőn fordulhat elő eső, zápor. Napközben kevesebb helyen, az éjszakai órákban azonban sokfelé várható sűrű köd. Szerdán már havazásra is számíthatunk, nappal -3, éjszaka 0 C-fok lesz az átlaghőmérséklet. Az orvosmeteorológiai jelentés szerint pénteken a hideg levegő újabb hulláma vonul át felettünk, emiatt a frontérzékenyekre ismét nehezebb időszak vár. Erősödnek a görcsös jellegű betegségekben szenvedők panaszai. Fokozódnak az asztmatikus panaszok is. km NÉZŐPONT Ladái Tóth Lajos Parlagias stílusú küzdelem pompás szerdai klíma előrevetítette a saruban serénykedő Mikulás árnyképét. Aztán kiderült: szarvashiba ilyesmit feltételezni. Szán- tuk-bántuk, csütörtökön pedig már vigasztalanul esett, őszies jelleget öltött az időjárás. A prognózis szerint visz- szafordíthatatlan a folyamat, lassan, de biztosan megyünk a télbe. Maradnak a párás, ködös, csapadékos napok, szerdán pedig hébe-hóba még hó is előfordulhat. Szervezett támadás a frontos szervezetek ellen! Majd ha fagy... Ebben reménykedtek a parlagfűre érzékenyek, hiszen úgy tartja: ha nulla fok alá ereszkedik a hőmérő higanyszála, végleg befellegzik a gyomnövénynek. Valójában már jó ideje visz- szavonulót fújt a gaz, szinte csak az aktuális pusztítások emlékeiből élt. A személyes tapasztalatok alapján úgy tűnt, hogy idén lényegesen barátságosabb, élhetőbb a szezon, ezek után mellbevágó szembesülni a ténnyel: soha nem volt ekkora a parlagfű által okozott koncentráció mértéke Nyíregyházán. A bölcsek már a virágzást megelőző hónapokban elkezdték a védekezést, olyan tabletták naponkénti lenyelésével, amik hozzájárultak a gyötrő pollenekkel szembeni küzdelem eredményességhez. Nem az idei harc volt a végső, élesedik a helyzet a kaszálók és a gyógyszerlobbi szereplői között. Jövőre természetesen újfent kiássák a csatabárdot, ezt a harcmezőt valószínűleg már sosem hintik be sóval. Vagy fu-szer- rel. lada@infomn.hu Mikor terítette le végleg egy villáin Nagyarban a Petőfi-fát? a) 1974 b) 1986 c) 1995 d) 2001 A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el O MEGKÉRDEZTÜK: Önnek rányomja bélyegét a közérzetére a borús időjárás? BALOGH BÉLAfgy tor- KOVÁCS ZOLTÁNNÉ: KULCSÁR SZABINA: nádó sem tudná elvenni Nincs okom búslakodni, Nem számit, hogy esik a jó kedvemet I bármilyen Is az idő. vagy fúj. SITKU ADRIENN Nem LÁSZLÓ ALBERTA KOVÁCS ISTVÁNfiltkán szegi kedvem a borús télies Időjárás teljesen szomorkodom, teszem a Idő. hidegen hagy. dolgom. Mit nekem rossz idő! Még egy tornádó sem tudná elvenni a jó kedvemet, mert tegnap „jöttem össze” a barátnőmmel. Ki szomorkodna ilyen derűs esemény után a borús felhők miatt? - újságolta a kálmánházi Balogh Béla. Kovács Zoltánné alapvetően mosolygós, vidám természetű, boldog nagymama. - Ha körülöttem vannak a szeretteim, nincs okom búslakodni, bármilyen legyen is az időjárás - felelte. Kulcsár Szabina így válaszolt: Ha jó napom van, pozitív élmények érnek, nem számít, hogy esik vagy fúj. Az időjárás kicsit sincs hatással a közérzetemre. Barátnője, Sitku Adrienn elmondta: az idősebbeket gyakran hallja panaszkodni a frontváltozások miatt, és ismer olyanokat is, akiknek mindig kedvét szegi a borús idő. - Én szerencsére - koromnál és vidám természetemnél fogva - nem tartozom egyik táborba sem - tette hozzá. László Albert (Berkesz): Az élet gondjai, problémái olykor elkedvetlenítenek, de a téliesedő időjárás teljesen hidegen hagy. A nagyobb hőingadozásokat is remekül viselem. Kovács Istvánt vidám, derűs embernek ismeri környezete. - Ritkán vagyok szomorú. Végzem a munkám, teszem a dolgom, és igyekszem megőrizni optimizmusomat „viharos körülmények” esetén is - mesélte. Nyitva az új bejárat NYÍREGYHÁZA. Hivatalosan is megnyitották a forgalom előtt á Nyíregyháza-Oros Regionális Hulladékkezelő Üzem 403. sz. keleti elkerülő út felőli bejáratát. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Térségi Hulladékgazdálkodási Kft. és az Észak-alföldi Környezetgazdálkodási Kft. együttműködésével határidő előtt adták át az új bejáratot. Az új útvonallal tehermentesítették a Szálási utat fotó: racskó tibor