Kelet-Magyarország, 2010. november (70. évfolyam, 254-278. szám)
2010-11-19 / 269. szám
Mai lapunkban találják a TV Plusz mellékletet 16 oldalon. ígKNAPLÓ LXVII. ÉVFOLYAM, 269. SZÁM, ÁRA: 110 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 72 FT ■ ■ Nekem nem w w számít, hogy esik vagy fúj, az időjárás nem befolyásol. KULCSÁR SZABINA 3. OLDAL FÜGGETLEN NAPILAP PÉNTEK 2010. NOVEMBER 19. A gyanúsítottak érdeke is ez Az előzetes letartóztatás alkalmazásáról és szabályairól, ezek változtatásának esetleges szükségességéről tartott csütörtökön megbeszélést a parlament alkotmányügyi bizottságának ellenőrző albizottsága a Kozma utcában, a Budapesti Fegyház- és Börtönben. A bírósági eljárások felgyorsítása közérdek és a gyanúsítottak érdeke is, de költségvetési oldalról nézve is fontos. FH Nemzetközi bűnszövetkezet NYÍREGYHÁZA. Cigarettacsempészetre és értékesítésre specializálódott bűnszervezetet számoltak fel a vám- és pénzügyőrség és a rendőrség munkatársai. A nyomozók egy évig tartó felderítési munkája eredményeképpen csütörtök hajnalban egyszerre 15 helyszínen tartottak házkutatást, ll ember került előzetes letartóztatásba, egy pedig őrizetbe. Összedőlt házra vonják a hitelt felsőzsolca. Ötödik hónapja, hogy elsodorta az árvíz a házukat és mindent elvesztettek. Egy felsőzsolcai család kálváriája azonban még mindig nem ért véget. A bank a mai napig vonja az ösz- szedőlt házukra felvett hitel részleteit. A ház biztosítva volt, de a biztosító még nem utalta el a kárösszeget a banknak. A család rendkívüli nehézségek között él, még a családi pótlékot sem kaphatják meg. Ügyvédhez is fordultak. A bank azt mondja, két napon belül jóváírják a kárösszeget. fh Nem nő a gáz ára jövőre Ezerkétszáz köbméternyi éves fogyasztás alatt változatlan marad a tarifa. NYIreGYHÁZÁ Nem emelkedik a gáz ára jövő januártól 1200 köbméternyi éves fogyasztás alatt - jelentette be a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón a nemzeti fejlesztési miniszter. Fellegi Tamás elmondta, hogy ennél magasabb fogyasztás felett úgynevezett sávos rendszer szerinti lesz a drágulás: 1200 és 1500 köbméternyi éves fogyasztás esetén például 0,7 százalékos lesz az emelkedés mértéke. Sávos rendszer szerint fog változni a gáz ára jövő január elsejétől a fogyasztástól függően - mondta Fellegi Tamás, nemzeti fejlesztési miniszter. Nem lesz drágulás, azaz fenntartják az ármoratóriumot azoknál, akik kevesebb mint 1200 köbméternyi gázt fogyasztanak évente. Ez az emberek 57 százalékát érinti. Akik 1200 és 1500 köbméter között fogyasztanak évente, minimális, 0,7 százalékos áremelkedéssel számolhatnak. Ebbe a kategóriába a fogyasztók 9 százaléka tartozik. A miniszter szerint így az átlagfogyasztók, a nagy- családosok, a szegények és a nyugdíjasok 0 vagy 1 százalék alatti drágulásra számíthatnak. A legmagasabb áremelkedést azok könyvelhetik el, akik évi 3500 köbméternél többet fogyasztanak, ebben a kategóriában 9,3 százalék lesz a drágulás. /2. AZ ESŐBEN IS PARKOSÍTOTTAK AZ OVISOK! A rossz időben is fákat, cserjéket ültettek Semmi sem riasztotta vissza a nyírszőlősi Napsugár Óvodába járó gyerekeket, akik tegnap örömmel segédkeztek egy kis parkgondozásban, fák és cserjék elültetésében, asztalok és padok telepítésében, egy pályázati program keretében. fotó: racskó tibor Finomhangolás az uniós elnökségre készülésben Budapest. Folyik a jövő év első félévében esedékes magyar uniós elnökség programjának „finomhangolása”, amelynek keretében a magyar kormány állandó konzultációban áll az európai uniós intézményekkel - mondta csütörtökön a külügyminisztériumban tartott sajtóbeszélgetésen Győri Enikő, a magyar elnökség koordinációjáért felelős államtitkára. Győri Enikő szerint a program „első, óvatos bemutatása” a jövő héten kezdődik az Európai Parlamentben, míg a hivatalos bemutatást januárban tartja az EP-ben Martonyi János külügyminiszter és Orbán Viktor miniszterelnök. A magyar program témáiról szólva az államtitkár elmondta, hogy bár az euróválság és a 20ll-es uniós költségvetés körüli konfliktus átírta az elnökség forgatókönyvét, azért a fontosabb témák így is napirenden maradtak. Ezek közé tartozik egyebek mellett a gazdasági kormányzás kérdésköre, a Duna-stra- tégia, vagy a Keleti Partnerség kérdésköre. Utóbbival kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a magyar elnökség szeretne konkrét javaslatokkal előállni, ám ennek részleteire nem tért ki. A fontos témák között említette az uniós bővítés kérdéskörét is. A magyar elnökség lesz az első, ami teljes egészében a Lisszaboni Szerződés szerint működik, és a sorban Magyarország mögött következő elnökök erős elnökségi jelenlétet várnak Budapesttől, fh Az átadások délutánja: európai színvonalon! NYÍREGYHÁZA. Schmidtné Makrai Katalin, az államfő feleségének jelenlétében adták át csütörtökön a Jósa András Oktató Kórház képdiagnosztikai berendezéseit, valamint az európai színvonalú új A gyógyítás új helyszínén a vendégek konyháját és éttermét. Az ünnepélyes szalagátvágás után az államfő feleségének dr. Kiss Zoltán Tamás, az Egészségügyi Holding vezérigazgatója (képünkön jobbra) mutatta meg az intézményt. /5. FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Másképp látják a koccanást KÉKCSE. Személyi sérülés nem történt, csak anyagi kár, amikor két autó ütközött egymással Kékese belterületén csütörtök dél körül. Az egyik autó a Fő utcán tartott Kisvárda felé, amikor egy másik gépkocsi kanyarodott elé, és összeütköztek. A felek nem tudtak megállapodni a felelősség viselés feltételében, ezért rendőrt hívtak. szón Százezres bírság a nem oltásért BUDAPEST. Kevesebben ol- tatják a kutyájukat, mióta a veszettség elleni védőoltás beadatása a tulajdonos felelőssége. Országosan 10-20 százalékkal csökkent idén a beoltott kutyák száma tavalyhoz képest, pedig súlyos következményei lehetnek az oltás elmulasztásának. A kötelező védőoltás be- adatására a gazdáknak már csak egy hónapjuk maradt ebben az évben. Ha egy kutya megharap valakit, és kiderül, hogy nem volt beoltva az állat, akkor a sérült kártérítési igénnyel léphet fel, emellett bírságot szabnak ki a kutya gazdájára. A bírság összege több százezer forint is lehet. Ennek oka, hogy a veszettség halálos betegség, meggyógyulni nem lehet belőle. FH Életben találták az eltűnt bácsit NA6YKÁLLÓ. Szerdán éjjel és csütörtökön délelőtt a Nyíregyházi Rendőrkapitányság állománya, polgárőrök és speciális mentők - összesen mintegy százötvenen kutattak egy 80 éves férfi után Nagykálló határában. A tájékozódni képtelen bácsi még kedden délelőtt tűnt el otthonából, de felesége csak másnap este jelentette a rendőrségen. A kutatócsoport csütörtökön dél körül, a házától kb. egy kilométerre lévő erdős területen találta meg az idős embert. Miután két éjszakát töltött a szabadban, csak any- nyit mondott a rendőröknek, hogy nagyon fáradt. A bácsit megfigyelésre kórházba szállították. KM Vitatott ereklye GYŐR. Győrben látható a katolikus egyház legvitatottabb ereklyéje, a torinói lepel hiteles másolata. Magyarországon ez az egyetlen olyan reprodukció, amely az eredeti leplet őrző és készítő torinói bizottság engedélyével készült. A kegytárgyat pénteken mutatják be a Szent Kamillus templomban. FH Tisztázatlan okok fotó: pusztai ajánlata 2010. november 1B-21-éig: ‘Sertéslapocka 849 Ft/kg “Csirkemellfiié (előhűtött) ___ 1099 Ft/kg ^‘Pecsenye kacsa egész 799 Ft/kg ; Família étolaj 1 L __________ 379 Ft [? Nyíregyházi üzleteink: Alma u., Búza tér, Damjanich u., Dugonics u., Ferenc krt., Korányi F. u., Szent I. u., Úttörő u. Vidéki üzleteink: Balkány, Kálmánháza, Kótaj, Nagycserkesz, Nyirpazony, Nyírszőlős, Nyírtelek, Szakoly |(AraH* ^ászlW ere}éig érvérryesek!‘Csak a lókehúst is értékesitó dztelek^nkben kapható!)