Kelet-Magyarország, 2010. november (70. évfolyam, 254-278. szám)
2010-11-16 / 266. szám
785686 2010. NOVEMBER 16., KEDD 16 Képes krónika Legutóbbi koncertjén szexi fehér, átlátszó ruhában lépett fel fotó: mon new york. Az énekesnő eddig is botrányos viselkedéséről volt híres, és nem is fogja meghazudtolni 18. születésnapja alkalmából sem, mivel tervei szerint teljesen le fog vetkőzni, és megmutatja bájait a nagyközönségnek. Miley 16 éves kora óta kap ajánlatokat a nyuszis magazintól, azonban mindenképp meg akarják várni, amíg betölti a 18. évét. Most hivatalossá vált a megállapodás, mivel Miley aláírta nem sokkal 18. születésnapja előtt a hivatalos szerződést. A képeket a Playboy legjobb fotósai fogják készíteni. A különleges és nagyon csinos lány hiába él botrányos életet, mégis rengeteg rajongója van világszerte. mon 5 órán át lángolt a felhőkarcoló shanghaj. Legalább 42 halottja van a hétfői sanghaji felhőkarcolótűznek. A délután kettő | órakor keletkezett tüzet csak öt órával később sikerült eloltani a több mint 80 tűzoltóautóval kivonuló lánglovagoknak. A { felújítás alatt álló 28 emeletes lakóépületben több mint 90 ember sérült meg, kilencen súlyos állapotban vannak. A 150 háztartásnak otthont adó felhőkarcolóban főleg nyugdíjas tanárok laktak. FH © További videók video.szon.hu *> ÁLMOS VÍZILÓ Hamlet, a Nyíregyházi Állatparkba Dániából érkezett törpe víziló királyfi délutánra mindig elálmosodik. fotó:Balázs attila Hatalmas esés a kötélről a vízbe Elegánsan, a kötélről akart a nő a vízbe érkezni. Hatalmas pofára esés lett a vége. © MEGER EGY MOSOLYT Egy elegáns férfi az utcán megkérdez j - Gyakorlással uram, sok-sok gyakoregy hegedűtokkal sétáló urat: | lássál! ______________________- Mondja, hogy jutok el az operába? © További viccek humor.szon.hu KELET A volt szerető új sztorija Tigerrel való viszonyáról Tiger szeretői ismét a címlapokra kerülnek azzal, hogy újabb részleteket közölnek a golfozóval való kapcsolatukról. NEW YORK. Tiger Woods volt kedvese, Rachel Uchitel is megtörte a hallgatást és elmondta, hogy miért kezdett viszonyt a golfcsillaggal. A 35 éves diszkó hostess Uchitel volt az első a közel két tucat szerető közül, aki azt állította, hogy lefeküdt Woodssal. Azt is elmondta, hogy miért menekült egy kapcsolatba az után, hogy vőlegénye, Andrew O’Grady a 9/U merénylet áldozata lett. „Mióta elvesztettem Andyt, kétségbeesve kerestem a tökéletes férfit, nem tudtam tiszta fejjel gondolkodni, és olyan kapcsolatba rohantam bele, amit nem lett volna szabad. ” Állítólag Tiger Woods - a világ legjobban fizetett golfozója - 6 millió fontot fizetett neki azért, hogy nem szivárogtathat ki semmilyen részletet a nyolc hónapig tartó kapcsolatról. Az elmúlt évben Rachel magánnyomozói engedélyt szerzett, és azokra a férjekre specializálja magát, akik megcsalják a nejeiket. Nem véletlen, hiszen neki óriási tapasztalata van házasságok tönkretételében. gbm Tiger és Rachel fotó: gbm Szexet ajánlott a nukleáris vétóért egy német írónő Meghökkentő ajánlatot tett Christian Wulff német elnöknek egy írónő. BERLIN. Charlotte Roche hajlandó egy éjszakát az államfővel tölteni, ha Wulff nem támogatja a németországi nukleáris létesítmények élettartamának meghosszabbítását célzó kormányzati javaslatot. „Lefekszem vele, ha nem írja alá” - fogalmazott a 32 éves írónő . „A férjem is beleegyezett. Már csak a First Ladynek kell az áldását adnia rá” - tette hozzá az atomenergia-ellenes aktivistaként is ismert Roche, aki 2008- ban a „Nedves tájak” című erotikus regényével robbant be a köztudatba. Az írónő az elmúlt napok demonstrációm is részt vett, amelyek során környezetvédők próbálták megakadályozni, hogy eljusson németországi célállomásához egy nukleáris hulladékot tartalmazó francia szállítmány. FH www.szon.hu További képek és videók " ELKÖTELEZETT Dóri fiatal kora ellenére már most elkötelezett egészségvédő, ezért népegészségügyi ellenőrként szeretne dolgozni, hogy minél kevesebb káros hatás érhesse az embereket. FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Tűkkel kínozzák a bejárónőket Kórházban D. M. Chandima, a tűkkel szürkéit nő fotó: net Ismét azzal vádolta meg egy Srí Lanka-i asz- szony a külföldi munkaadóját, hogy varrótűkkel kínozta meg. COLOMBO. A Jordániában dolgozó nő a harmadik, aki rövid időn belül hasonló vádakkal él. A colombói Külföldi Munkavállalói Iroda vezetője szerint a bejárónőként dolgozó D. M. Chandima azzal ment Sri Lanka ammáni diplomáciai képviseletére, hogy a munkaadója arra kényszerítette, hogy lenyeljen hat varrótűt. „Várunk még a teljes orvosi jelentésre” - fogalmazott Kingsley Ranawaka, hozzátéve, hogy a hatóságok ezután teszik meg a következő lépéseket az ügyben. Egy nappal korábban egy másik Sri Lanka-i bejárónő vádolta meg kuvaiti munkaadóját, hogy tűket szúrt a testébe. Az őt kezelő kórház igazgatója szerint a 38 éves asszonyból hazaérkezése után eltávolítottak kilenc varrótűt abból a 14ből, amelyeket előzőleg röntgenfelvételekkel mutattak ki a szervezetében. Az asszony azt állitotta a sebészeknek, hogy munkaadója szúrta a tűket a karjaiba és a bal lábába, amikor félévnyi munka után elkérte a fizetését. Augusztusban egy másik Sri Lanka-i asszony állította, hogy szaúdi munkaadója szúrt büntetésből 24 varrótűt a testébe. A tűk többségét a nő hazatérése után eltávolították a szervezetéből. Az ügyben szintén rendőrségi vizsgálat indult, ám az asszony állítását kétségbe vonták a szaúdi hatóságok, azt állítva, hogy a nő így akart pénzt kicsikarni egykori munkaadójától. Több mint egymillió nő 1,8 millió Sri Lanka-i dolgozik külföldön, 70 százalékuk nő, akik rendszerint bejárónőként helyezkednek el Szingapúrban vagy Hongkongban. Többször hallani arról, hogy a munka-, adóik megkínozzák a külföldön dolgozó, kiszolgáltatott helyzetben lévő nőket. fh Velence: elég a turistákból! Ironikus demonstrációt tartottak vasárnap Velence lakói, tiltakozva az egyre nagyobb méreteket öltő turizmus ellen. VELENCE. A helyiek szerint Disneyland mintájára látványpark, azaz „Veniceland” lesz a városukból. „Velence annak a húszmillió turistának a szórakoztató parkjává vált, akik évente elárasztanak minket” - közölte a tiltakozást szervező Venessia csoport szóvivője, emlékeztetve, hogy az északolasz városnak mindössze 59 ezer lakója van. „Most már csak annyit tehetünk, hogy rendezünk egy partit, és felavatjuk a Veniceland szórakoztató parkot. Ez egy ironikus provokáció a város vezetőinek, akik, úgy tűnik, nem képesek visszafordítani a folyamatot” - áll a közleményben. A megmozdulás résztvevői venicelandi „belépőket” árultak a turistáknak a város vonatpályaudvarán. FH Kokaint vittek a terhes nők MADRID. A spanyol rendőrség lefülelt egy kokaincsempész- bandát, amelyik terhes nőket alkalmazott futárként, kihasználva, hogy a kismamáknak nem kötelező átmenniük a reptéri testszkennereken. 15 embert - nyolc kolumbiait, két spanyolt, három dominikait, egy németet és egy paraguayit- vettek őrizetbe az ügyben. A futárok óvszerekbe és műanyag tasakokba csomagolva szállították a kokaint a vaginájukba rejtve, vagy lenyelve azt, a Madrid és a Kanári-szigetek között közlekedő légi járatokon. „A komoly kockázat ellenére, a szervezet állapotos nőket használt, hogy kijátsszák a röntgensugaras ellenőrzést”- közölte a rendőrség. FH HIRDETÉS Egy hét múlva már lehet pucéran fotózni Cyrus-t KELET-TAXI W inUZON HUÜNK1 M-Mfr