Kelet-Magyarország, 2010. november (70. évfolyam, 254-278. szám)

2010-11-16 / 266. szám

2010. NOVEMBER 16- KEDD KELET Hűségkártyám van, és nem félek használni! Csábító ajánlat, kivételes lehetőség nyIregyhAza. A Kelet Hűség­kártyával rendelkezők azért, hogy megtiszteltek bennünket bizalmukkal, tőlünk értesül­nek a megye és a nagyvilág hí­reiről, vagy arról, hol találnak jó ajánlatra, akcióra, olcsóbban vásárolhatnak majd. A Hűség- kártya-program célja, hogy hozzuk közelebb az üzleti partnereket az olvasóhoz. En­nek érdekében 2010-ben számos újdonsággal találkozhatnak a Hű­ségkártyájukat szorgosan haszná­lók. KM W Hasznos kezdemé­nyezés a Hűség­kártya. Miért jó előfizetőnek lenni? •48 üzletág elfogadóhelyén vásárolhat. • Közel száz üzletben és szolgáltatónál kap kedvez­ményeket. • Évente több ezer forintot spórolhat meg vásárlásaival. • 2010-ben új akciókat, ked­vezményeket biztosítunk hűséges előfizetőinknek. • Hiszen ön számunkra a legfontosabb! © CSUPA-CSUPA KEDVEZMÉNY Mi a Hűségkártya-program? A Kelet-Magyarország hűségkártyát ad minden régi olvasójának. A kártyával rendelkezők kedvezményes vásárlási lehetőségekhez és szolgáltatásokhoz jutnak a programban részt vevő partnereknél. Mi a program célja? A Kelet Hűségkártya-program nem titkolt célja elismerni és honorálni régóta elköte­lezett olvasóink és partnereink hűségét egyaránt. Kik kapnak Hűségkártyát? A Hűségkártyát automatikusan megkapja minden előfizetőnk, akinek legalább egy éve élő előfizetése van. Mások is kaphatnak kártyát? Igen. Azon előfizetőink, akik legalább egy évre előfizetnek a lapra, szintén kapnak kártyát. Hogyan kell jelentkezni a programra? Előfizetőinknek nem kell külön jelezni a programban való részvételi szándékukat. Hogyan kézbesítjük a kártyákat? A kártyákat terjesztőhálózatunk segítségével kézbesítjük. Mire jó a kártya? A kártyával rendelkező olvasók a programhoz csatlakozó cégek által kínált ter­mékekből vagy szolgáltatásokból előre meghirdetett kedvezményekhez jutnak. A kártyahasználat során havonta akár több ezer forintot is meg lehet takarítani, így az újság előfizetési ára gyorsan megtérül. A Hűségmagazin A programhoz csatlakozott cégekről, illetve a kedvez­ményekről a Kelet- Magyarország- ban havonta megjelenő Hűségma­gazinból gyor­san és köny- nyedén tájéko­zódhatnak olvasóink. Bevásárlónap Havonta egy hétfőn partnereink kiemelt akciókat tartanak kizá­rólag Hűségkártyával rendelkező olvasóink részére, amikor az addigiaknál is nagyobb kedvezménnyel vásárolhatnak, illetve vehet­nek igénybe szolgáltatásokat. Rengeteg lehetőség dukál előfizetőinknek NYÍREGYHÁZA, a Kelet-Magyar­ország hűségprogramjának el­indulása óta olvasóink és part­nereink pozitív visszajelzéseit kaptuk a program sikeréről. A Kelet-Magyarország hű­ségprogramját amiatt hívtuk életre, hogy jutalmazzuk leg­hűségesebb olvasóinkat és legkedvesebb üzleti partnere­inket. Olyan vásárlói kedvez­ményrendszert dolgoztunk ki, amellyel olvasóink és a ked­vezményt nyújtó elfogadóhe­lyek egyaránt jól járnak, amely végső soron lapunk sikerét és a hűségkártya sikerét is jelenti. A hűségprogram elindulása óta olvasóink és partnereink pozitív visszajelzéseit kaptuk a program sikeréről. Hernádi Pálné régi kedves olvasónk is arról számolt be, hogy nagyon örült, amikor megkapta a Hű­ségkártyát. Az első Hűségma­gazin megjelenésekor azonnal átböngészte az oldalakat, és számos elfogadóhelyet jelölt meg, ahol a kártyával enged­ményt kap, s így jelentős ősz- szeget spórolhat meg. Például az olvasnivalóit a kedvenc könyváruházában szerzi be. Kezdeményezésünket frap­páns, jó ötletnek tartja, főként azért, mert tudatosan, előre tervezve tud kedvezményt .kapni. Csatlós Kálmánné előfize­tőnknek egyik családtagja ajánlotta a hűségprogramot és a hűségkártyát. Kiszámolta, hogy a nagyobb bevásárlások alkalmával mennyi pénzt meg lehet takarítani a Hűségkár­tyával, a Kelet-Magyarország előfizetési díjának akár több­szörösét is minden hónapban, ami a mai világban nem meg­vetendő. KM Ősi tudás kedvezménnyel A Chi Kung a kulcsa az erőnek, a koordinációnak, a gyorsaságnak és a rugalmasságnak fotó: km Tizenöt és húszszá­zalékos kedvezményt is igénybe lehet venni akár. NYÍREGYHÁZA, NYÍRBÁTOR. „Ősi, kipróbált megoldás az ön mai problémáira” - ez a Chi Kung lényege. Fáj a háta, a gerince, vagy egyéb más egészségügyi problémája van? Vagy csak egyszerűen meg akarja őrizni egészségét, fiatalságát? A rohanó élet­tempó mellett is lehetséges kiegyensúlyozottnak, energi­kusnak lenni! Állítsa helyre a kibillent egyensúlyt, tölt­se fel energiakészleteit, nö­velje életerejét, vitalitását a legtermészetesebb módon! A Kelet-Magyarország Hűség­kártyával 15% kedvezmény jár a havi bérletre, 20% ked­vezmény pedig a negyedéves bérletre, viszont fontos tudni, hogy ez csakis új jelentkezők esetén érvényesíthető. Egészségmegőrzés Hogyan lehet hasznosítani ma az ősi tudást? A Chi Kung a belső energiák összponto­sítása. A csikung (chikung, chi kung, qigong, gugong) a kínaiak ősi tudása, mintegy 4500-5000 éves múltra te­kint vissza. Alapját képezi a harcművészeteknek, a kínai gyógyításnak, az önfejlesz­tésnek, egészségmegőrzés­nek, készségfejlesztésnek. A kezdetektől napjainkig a Chi Kung főleg az egészség megőrzésére, betegségek le­győzésére és megelőzésére és hosszú élet elérésére hasz­nálatos. Eredetileg a kinai gyógyítás részeként lett kifej­lesztve, azonban fokozatosan eggyé vált számos harcmű­vészettel a gyakorló fiziku­mának alapvető és kiegészí­tő megerősítése céljából. Mindnyájan ki vagyunk téve stressznek, káros hatások­nak, a Chi Kung megtanítja, hogyan ellenőrizzük az ezek­re adott reakcióinkat annak érdekében, hogy elkerüljük a betegségeket. A sportban és a harcművészetekben a Chi Kung a kulcsa az erőnek, ko­ordinációnak, gyorsaságnak, rugalmasságnak, a sérülések­kel szembeni ellenálló képes­ségnek. Regionális edzőtermek A megyében két felszerelt re­gionális edzőteremmel várják az önvédelmet tanulni vágyó­kat. Nyíregyházán a Csaló köz 2. szám alatt (a volt gyógy­szertári központ épületében) kedden és csütörtökön 9-10 vagy 20-21 óráig lehet érdek­lődni. Nyírbátorban a Báthory u. 24. szám alatt (a vár és a református templom kö­zött) hétfőn és csütörtökön 19-20 óráig tartják a Wing Tzun Kungfu- és a Chi Kung- foglalkozásokat. km Nyíregyházi Egészségmegőrző és Harc­művészet! Központ Nyíregyháza, Csaló köz 2. _____________ Tel: 70/776-9176 _________________ Nyírbátori Egészségmegőrző és Harcművé­szeti Központ ______________________ Nyírbátor, Báthory u. 24. ______________ Tel.: 70/776-8098 _________________ Web: www.ebmaswingtz.5mp.eu _______ E-mail: keletebmaswt@gmail.com Munkavédelmi termékek tíz százalékkal olcsóbban Nyíregyházán és Kisvárdán egyaránt lehet élni a RUMED Kft. ajánlatával. NYÍREGYHAZA, KISVARDA. A RUMED Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 1994 óta az SKF Svéd Golyóscsapágy ZRt. szerződött partnere. Az SKF ezen eltelt időszakban két alkalommal sikeres szakmai tevékenységüket az év SKF Szerződött Partnere díjjal is­merte el. Nyíregyházi és kisvárdai szaküzleteik készleteiből több mint 10 000 típusú áru­cikk raktárról történő azonna­li kiszolgálását, igény esetén házhozszállítását biztosítják a felhasználóknak. Törzsvásárlóik a felhasz­nálási igények függvényében ár- és fizetési kedvezmények­ben részesülnek. A Kelet-Ma­gyarország Hűségkártyájával érkezőknek minden munka- védelmi termékre 10% ked­vezményjár.- Vállalkozásunk célkitűzé­se, hogy partnereink az álta­lunk forgalmazott termékek­kel kapcsolatban kifogástalan kereskedelmi és széles körű műszaki szolgáltatásokban Nyíregyházán és Kisvárdán egy­aránt él az akció fotó: sipeki Péter és különböző szintű oktatási programokban részesüljenek - mondta Ruszki Péter ügyve­zető. KM SKF Csapágy szaküzlet Nyíregyháza, László u. 17. __________ Nyitvatartási idő, hétfőtől csütörtökig 8.00-16.30, pénteken 8-16-ig, szombaton 8-12 óráig. ____________ Kisvárda, Árpád u. 99. _____________ Nyitvatartási idő, hétfőtől péntekig 8-16.30, szombaton 8-12 óráig.­Fogyjon a Kelettel! A Kelet-Magyarország nagyon sok szeretettel várja a szépülni, karcsúsodni, és fogyni vágyó vendegeket a Forma-Bontó-Med Stúdióban Mi segítünk elérni a tökéletes s rég áhított alakot! Egyénre szabott kezelésekkel várjuk kedves vendégeinket, férfiakat és nőket egyaránt. 30-féle alakformáló, karcsúsító kezeléssel, látványos zsírbontó, fogyasztó, alak- formáló injekciós zsírbontás. Nobutries tőzegpakotás, csúcsminőségű alakfor­máló gépek, mikroinjekciós arc-, nyak-, dekoltázs-ránctalanítás. mikroinjekciós hajkezelés. Mit kell tennie? Vágja ki kuponunkat, mutassa fel az alábbi helyen és a Nobutries tőzegpako­lás, illetve a csúcstechnológiájú fogyasztógépek 50% kedvezménnyel vehetők igénybe. (A kupon egyéb szolgáltatásokra nem vonatkozik. 1 kupont egy fö egy kezelésre használhat fel.) A kupon érvényes: 2010. december 10-ig. Elfogadóhely: Forma-Bontó-Med Stúdió: Nyíregyháza. Debreceni u. 60.- Bejelentkezés: a 06-70/9789-984-s telefonszámon. Az akcióban csak a Kelet-Magyarország-előfizetői vehetnek részt a hűség­kártya és a kupon felmutatásával. Név* Cím* Tel* E-mail cím*: * A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező! Hűségkártya sorszáma: KELET HIRDETÉS

Next

/
Thumbnails
Contents