Kelet-Magyarország, 2010. november (70. évfolyam, 254-278. szám)

2010-11-11 / 262. szám

2010. NOVEMBER 1L CSÜTÖRTÖK KELET Megyei tükör 5 Kiégett a tanári, nincs tanítás Megsemmisültek a szekrények, az aszta­lok, betörtek az abla­kok, megégett az ajtó. TiszAKERECSENY. Kiemelt fo­kozatú riasztást adtak ki an­nak a tűznek a nyomán, mely Tiszakerecsenyben lángolt az általános iskolában szerdára virradó éjszaka. Az oltáshoz Vásárosnamény, Nyíregyhá­za, Kisvárda, Mátészalka és Záhony tűzoltói vonultak. A lángok továbbterjedését a tűzoltók meg tudták akadá­lyozni, de a tanári teljesen ki­égett, a füst és a korom pedig mindent elárasztott. A tüzet az iskolával szemben lakó pedagógus vette észre FOTÓK: SZÓN Szándékosságra utaló nyomok Mint Fülöp Gergely r. száza­dostól, a megyei rendőr-főka­pitányság szóvivőjétől meg­tudtuk, az anyagi kár az el­sődleges adatok szerint meg­közelíti az ötmillió forintot. A helyszíni szemle során szán­dékosságra utaló nyomokat ta­láltak, ezért a Vásárosnaményi Rendőrkapitányság rongálás bűntett megalapozott gyanú­jával, szakértők bevonásával indított nyomozást. Ennyi maradt a tanáriból A tüzet az iskolával éppen szemben lakó pedagógus, Tóthné Végh Erika vette észre a férjével együtt.- Este háromnegyed tízkor kapcsoltam ki a televíziót, s megszokásból kinéztem az ab­lakon. Az iskolai kazán feletti szellőzőből töményen jött a fe­kete füst. Ez a szokatlan dolog nem hagyott nyugton, kimen­tem az utcára, hogy körbenéz­zem az iskolát, a férjem pedig jött utánam. Két határőr is arrajárt éppen, velük váltottam pár szót, ami­kor a férjem az iskola hátuljá­ról már kiabált, hogy tűz van a tanáriban - elevenítette fel a kedd esti eseményeket lapunk számára a napközis nevelőként dolgozó Tóthné Végh Erika.- Azonnal hívtam a tűzoltó­ságot, az igazgatóhelyettest, a körzeti megbízottat, majd a férjemmel és a két határőrrel megkezdtük a tanári oltását. Aztán jöttek a környékbeliek is, s az iskola udvarán lévő csapról oltottuk a tüzet, amíg meg nem jöttek a tűzoltók. JoónéSelejóErzsébet.atisza- kerecsenyi Közös Általános Is­kola és Óvoda igazgatója bele sem mer gondolni, mi lett vol­na, ha éber kolléganője nem veszi észre időben a tüzet. Nyáron ú|ították fel- Az iskolát nyáron újítottuk fel közel 15 millió forintból. Kicseréltük a nyílászárókat, s korszerűsítettük a fűtést. A tanévkezdéskor megszépült, megújult iskolát vehettek bir­tokba a tiszakerecsenyi diá­kok, s az itt tanuló mátyusi és barabási gyermekek. A tanári a földszinten van, a lángok szerencsére nem ér­hették el a tető faszerkezetét - mondta az intézményvezető.- Szerencse a szerencsétlen­ségben, hogy „csak” a tanári égett ki, a többi tanterem szin­te érintetlen maradt. A tanári­ban azonban megsemmisültek a szekrények, az asztalok, be­törtek az ablakok, megégett az ajtó, s megsemmisültek az ott tárolt technikai eszközök is, így az anyagi kár igen jelentős. Szerda délelőtt még helyszíne- lési vizsgálatok folytak, utána kezdődhetett a takarítás. A pedagógusok a szülőkkel közösen takarítanak, s a ter­veink szerint hétfőn már ismét lesz majd tanítás, erre a három napra pedig igazgatói szünna­pot kaptak a diákok. Ha szük­séges, még a hétvégén is taka­rítunk. Azt nem tudom még, hogy a megsemmisült eszkö­zöket miből pótoljuk majd. Van biztosításunk, s bízunk alapítványi támogatásban is. KM-MML Novemberben pénz all a hazai gazdák házához A termelők többsége már megkapta a terü­letalapú támogatás előlegét. nyíregyháza. Október végéig a kérelmezők 90 százaléka, mintegy 162 500 gazdálko­dó kapta meg a területalapú támogatás (SAPS) előlegét a Mezőgazdasági és Vidékfej­lesztési Hivataltól. Az MVH tájékoztatása szerint össze­sen 94,3 milliárd forintot, a kifizethető előleg 82 százalé­kát már átutalta az érintettek részére. A kérelmek ügyintézése to­vább folyik, így novemberben több ezer gazdálkodó számlá­jára érkezett, illetve érkezik meg a támogatás. Az előleg- fizetés keretében hektáron­ként legfeljebb 22 793 forint adható. A kérelmek egy kisebb ré­szére az uniós szabályok sze­rint ugyan nem fizethető ki az előleg, ám az adategyeztetési eljárás lezárulásával és a túl- igénylések tisztázásával, ezen kérelmek jelentős részére vár­hatóan decemberben SAPS végkifizetést utal a hivatal. Az EU korábban jóváhagy­ta, hogy az MVH október 18- ától kifizethesse a területala­pú támogatás 50 százalékát, 114,6 milliárd forintot, amely automatikusan érkezik azok­hoz, akik májusban nyújtot­tak be kérelmet. KM <§> A RÉGI IS LEHET ÚJDONSÁG Az utóbbi időkben az új könyvekkel szemben nőtt a kereslet az antikváriumi könyvek iránt. fotó: sipeki Péter Halloween-party a szakesten NYÍREGYHÁZA. A Nyíregyházi Főiskola Gazdasági és Társada­lomtudományi Karának and- ragógia alapszakos levelező és nappali tagozatos, Kommuni­káció és médiatudomány alap­szakos levelező tagozatos, va­lamint Társadalmi tanulmá­nyok alapszakos nappali tago­zatos hallgatói szakestet szer­veznek. A Halloween-party pénteken 20 órakor kezdődik a Vállalkozói Inkubátorház és Innovációs Központban. KM Mikor adták át a balsai Tisza-hidat? d, 1930-ban Keresve sem találhatnának jobb helyet az ilyen kutyusok a gazdi ölénél. FOTÓ: SIPEKI PÉTER Támogatás: nem igényelhető } AZ ELŐFIZETŐ KÉRDEZ W A KELET VÁLASZOL Gázártámogatásra vo­natkozóan új kérelem benyújtására már nincs lehetőség. nyíregyháza. Több olvasónk is azzal a kérdéssel kereste meg szerkesztőségünket, hogy mikor kell és lehet be- nyúj tani az új gázártámogatási kérelmeket?- Új kérelem benyújtására nincs lehetőség, és azoknak sem kell újabb kérelmet be­nyújtani, akik ez év június 30- áig részesültek támogatásban- tudtuk meg Kondor Kriszti­nától, a Magyar Államkincs­tár Észak-alföldi Regionális Igazgatóságának irodaveze­tőjétől. A kormány módosította a lakossági vezetékes gázfo­gyasztás és távhőfelhasználás szociális támogatásáról szóló kormányrendeletet, melynek alapján, akik 2010. június 30- án támogatásra jogosultak - új határozat meghozatala, illetve határozat módosítása nélkül - továbbra is támogatásban ré­szesülnek december 31-éig. Gázfogyasztás esetén a támogatás január 1. és de­cember 31. közötti időszakra legfeljebb 2000 m 3-ig, nagy- családos háztartás esetén 4000 m3-ig vehető igénybe. Jelenleg Szabolcs-Szatmár- Bereg megyében 69 ezer 407-en kapnak gáz-, illetve távhőtámogatást. Egyelőre nem ismert, hogy az ország- gyűlés hogyan alakítja át a támogatási rendszert. Addig azonban igények benyújtásá­ra nincs lehetőség. km EEEEIZ5Z3 2010. május 1. és 2 010. december 31. közötti időszakban Gázártámogatás fajlagos összege 57 ezer forintig: 0,771 (Ft/MJ) 57 001 forinttól 71 250 forintig: 0,278 (Ft/MJ) Távhőtámogatás fajlagos összege 57 ezer forintig: 1,767 (Ft/MJ) 57 001 forinttól 71 250 forintig: 0,6885 (Ft/MJ) Jótékonysági bál lesz Kemecsén kemecse. Jótékonysági bált szervez a kemecsei Arany Já­nos Általános Iskola tantestü­lete és szülői munkaközössé­ge. Az általános iskola javára rendezendő összejövetel no­vember 20-án 19 órakor kezdő­dik, viszont a helyek korláto­zottsága miatt belépőjegyeket elővételben csak november 16-áig lehet vásárolni. Ötéves az Idősek Otthona NYÍRKÁRÁSZ.A nyírkarászi Idő­sek Otthona megalakulásának 5 éves évfordulója alkalmából november 19-én 10 órakor ün­nepséget szervez - tájékoztat­ta szerkesztőségünket Márta Anna igazgató. Előadások hangoznak el, s kiállítás nyílik az otthon lakóinak a munkái­ból, a napot zenés-táncos ün­nepi műsor zárja. Segítő kezet nyújtanak a szatmári civileknek pátyod. A szatmári térségben tevékenykedő civil szerve­zetek munkáját rendhagyó módon segíti a közeljövőben a Szatmár Leader Közhasznú Egyesület.- A Nemzeti Civil Alapprog­ramtól nyert pályázati támoga­tásnak köszönhetően egy civil referens bevonásával köny- nyítjük meg a hozzánk tarto­zó hetvenöt település érintett szervezeteinek tevékenysé­gét - emelte ki Szigeti Lajosné munkaszervezet-vezető. A támogatás hat hónapon át, teljes munkaidőben pá­lyázatírási, hiánypótoltatási, elszámolási, ügyviteli, pénz­ügyi, számviteli feladatok ellátását foglalja magába, amelyhez az infrastruktúrát a Szatmár Leader Közhasznú Egyesület biztosítja. Á hamarosan induló pro­Bagi Róbert előadása közben FOTÓ: A SZERZŐ jekt nyitórendezvényét a na­pokban tartották Pátyodon, melyen előadásokat hallhat­tak a jelenlévők. Bagi Róbert, az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség koor­dinátora az aktuális pályá­zati kiírásokat ismertette és pályázatírási tanácsot adott, Vadnay Réka, a Szabolcs- Szatmár-Beregi Természetvé­delmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a Szatmár-beregi Na­túrparkról tartott előadást. KONCZ NÓRA Nyugdíjasok találkozója demecser. A Demecseri Ba­rátság Nyugdíjas Egyesület november 18-án délután 14 órától nyugdíjas találkozót I szervez a helyi művelődési házban. Hét egyesület jelezte rész­vételi szándékát, köztük a Gyöngykoszorú népdalkor Juhász Jánosné vezetésével, j melynek tagjai a Vass Lajos Kárpát-medencei versenyen Kiváló Nívódíjat kaptak - új­ságolta Kovács Borbála. Népköltészet a Bem-iskolában nyíregyháza. Hétfőn 11 óra­kor kezdődik a Népkölté­szet Hete a nyíregyházi Bem József Általános Iskolában. Kedden délután kettőtől a népdaléneklési és hangszeres verseny szerepel a program­ban. Szerdán a könyvtárban I próza- és mesemondó-ve- I télkedőt rendeznek. Csütör­tökön a második emeleti tantermekben szépolvasási versenyt szerveznek. A programsorozat pénteken ll órakor zárul a tornacsar­nokban. KM Emléktábla a tábornoknak GÁVAVENCSELLŐ. Rakovszky Sámuel honvédezredes halá­lának évfordulójára emlékez­nek, és emléktáblát állítanak Virányi Ferenc huszártábor­nok emlékére ma délelőtt Gávavencsellőn. A helyi ál­talános és művészeti iskola névadója 1871. november ll- én hunyt el. Az ünnepi megemlékezés j az aulában reggel nyolckor kezdődik, majdmegkoszorúz­zák Rakovszky sírját. v _____Kelet kosár ) Friss és fagyasztott r \ baromfi vásár! M /\\ m • mellfiié 1060 Ft/kg I Sí] fplr ■ * egész comb 525 Ft/kg ■ Cili ■ * szárny _________ 480 Ft/kg fi ( I / \ \ * máj szívvel _____370 Ft/kg H \ ií-—I «zúza 500 Ft/kg M -------——V ‘far-hát 145 Ft/kg " Székely, Kapitány u. 1. S 30/577-8312 ‘ ....Nyitva tartás: H.: 12-16, K-R: 8-16, Szó.: 8-12 Székelyben Nyíregyháza felől az első bejárat. —grwrWR * W 111 9 * VW* , \ Lakás­kultúra L ________J ÍBelúvasos cellulóz alapú, y, nemfaguueszelyes i ÍMID0] +áfa/mMől. HIRDETÉSEK

Next

/
Thumbnails
Contents