Kelet-Magyarország, 2010. november (70. évfolyam, 254-278. szám)
2010-11-09 / 260. szám
2010. NOVEMBER 9., KEDD Fárasztó vasárnap volt, éppen csa buszsofőr meg takarítónő nem voltam mélázott Falcslk Miklós, aki a Mátészalkai MTK NB ll.-es női és férfi kézllabdacsapatávat is megyei rangadót nyert. Mint arról hétfői számunkban beszámoltunk, a Nyíregyházi KSK NB I. B-s férfi kézilabdacsapata megszerezte első győzelmét a bajnokságban. Váczi Sándor együttese a Hajdúböszörményt verte a bujtosi csarnokban, a begyűjtött két ponttal ugyan nem mozdult el a tizennegyedik helyről, de talán megkezdheti a felzárkózást. Megépülhet a Löki új stadionja labdarúgás. Már biztos, hogy kap támogatást Debrecen az új futballstadionra. A vasárnap esti kormányülésen döntöttek az épülő stadion sorsáról. Eszerint két részletben kapja meg a város a 10 milliárd forintot. Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője az ülés után elmondta, hogy közös projektcéget hoznak létre a megyeszékhely önkormányzatával, hogy az ellenfeleket méltó helyen tudja fogadni a korábban a Bajnokok Ligájában szereplő Löki. 9 Döcögött, de halad a Spartacus szekere Szombaton szünet után a támadójátékot érhette jogos kritika. labdarúgás. Megy a szekér! Az utolsó öt meccset kapott gól nélkül, győzelmekkel szállította a Nyíregyháza Spartacus NB II.-es labdarúgó csapata, így továbbra a Keleti-csoport élén tanyázik. Szombaton hazai pályán a váciak ellen szerezték meg a három pontot Minczérék. A győzelemnek minden Szpari- szimpatizáns örül, ám a játékkal már nem lehettek elégedettek. Joggal!- Magam is csak az eredAz ellenfelek már készülnek belőlünk. BREKKJÁNOS ménnyel vagyok elégedett- reagált a felvetésre Brekk János, a Szpari mestere. Azzal főzött, ami voltl- Az első félidővel még nem volt nagy gond, ám szünet után gyenge volt a támadójátékunk. Bajzát hiányzott, Andorka nem tudta megtartani a labdát, Fekete és Batizi-Pócsi pedig nem tudott sokat hozzátenni. Ennek eredményeként a középpályások sem tudtak megfelelő hatékonysággal felzárkózni, szerencsére Pákoliczban és Demjénben mindig benne van a gól, most mindkettőjükből ki is jött. Tudott, hogy Zabost és Ambruszt megműtötték, Szilágyinak izomszakadása van, akit pályára lehetett küldeni szombaton, az lehetőséget is kapott. Szünet utáni játékunkat joggal érheti kritika, de abból tudtunk főzni, ami volt.- Ami még hiányérzetem a szombati mérkőzéssel kapcsolatosan: a két belső védőnk fejjátéka nem volt hatékony - folytatta visszapillantását Brekk János. - Igaz, ebben szerepe van annak, hogy elég kevés pontrúgást kaptunk, ráadásul azok sem voltak pontosak. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy az ellenfelek már készülnek belőlünk, igy nehezebb is megoldani az elképzeléseinket. MTK ellen Budafokon Az őszi szezonból még két meccs van hátra, közte az egyik talán legrázósabbnak tűnő mérkőzés. Ugyanis szombaton Budafokon a tabellán második MTK fiataljainál vendégeskedik a Szpari, Brekk János ezt és a barcikaiak elleni hazai szezonzárót is szeretné megúszni kapott gól nélkül, és persze győzelemmel. Van is rá esély. km-ml A lecseréltek, Andorka (balra), Pákolic és Fekete sem szomorkodtak az eredmény miatt fotó: sipeki Péter A mérkőzést sosem szabad feladni! A különbség csökkentésére törekedett az NYKK, majd azon vette észre magát, hogy győzelmi esélye van. KOSÁRLABDA. Legutóbb három és fél évvel ezelőtt, 2007. március 3-án bonyolódott hosszabbításos meccsbe a nyíregyházi férfi kosárlabda- csapat. Akkor Kecskeméten kétszer öt perces ráadás kellett ahhoz, hogy a hazai fél felülkerekedjen az NYKK-n. Hasonlóan á legutóbbi esethez, Sopronban sem a későbbi győztesnek állt a zászló. A negyedik negyed elején tizennégy (88-74), nem egészen három perccel a vége előtt pedig tíz pont (95-85) volt a hazai előny, ám egy 10-0-ás szakasz- szál sikerült eltüntetni a különbséget. A hosszabbításban felülkerekedett a feltámadásból eredően lélektani plusszal rendelkező csapat, így története során először nyert meg az NB I. A csoportban idegenbeli hosz- szabbításos partit az NYKK. A tanulság? Alighanem az, hogy soha nem szabad feladni!- A meccs előtti taktikai ér tekezletet azzal zártam, hog> alakuljon bárhogy az eredmény, egyetlen pillanatra se adjuk fel, és mivel a Sopror várhatóan riválisunk lesz a nyolc közé jutásért vívotl harcban, a különbségnek is jelentősége lehet - mondta a témáról Ferenczi Tamás vezetőedző. - Éppen ezért le is szúrtam Savicot, hogy a hosz szabbítás időntúli büntetők kihagyta... Komolyra fordítva a szót, tízpontos soproni előnynél azért kezdtünk el játszani, hogy minél szűkebb legyen a differen- c i a , aztán azon vettük észre magunkat, hogy győzelmi esélyünk van. Hektikus meccs volt, és bár minden időkérésnél a védekezés fontosságát hangsúlyoztam, és ismerve a soproni kollégát, Meszlényi Róbertét, alighanem ő is így tett, végül mindkét csapatnak a támadójáték volt az igazi fegyvere. Mindkét oldalon kiemelkedő volt a dobószázalék, bementek az üres helyzet- t bői elengedett dobások, nálunk pedig mindenki Lekli palánk alatti teljesítménye is kellett a sikerhez fotó: sipeki Péter hozzá tudta tenni a magáét a sikerhez. Olyan emberek is, akik nem mindig kerülnek főszerepbe, mint például a hosszabbítás kiharcolásában elévülhetetlen érdemeket szerző Nagy vagy a találatait a legjobb periódusokra időzítő Siska. Sitku pontszáma és teljesítménye önmagáért beszél, Savic pedig a megszerzett tizenkilenc pontja mellett tizenhárom gólpasszt is kiosztott. A hétvégén bajnoki nélkül marad a csapat (a Falco KC elleni hazai meccs új időpontja december 8.), így nincs lehetőség egy újabb siker begyűjtésére, viszont van idő a sebek nyaldosására.- A hétfő délelőtti jutalomfocit délután dobóedzés követte, aztán pedig dolgozunk tovább - mondta a menetrendről a nyíregyházi kispadon első hosszabbításos meccsét letudó szakvezető. - Nem jön rosszkor a szünet, mert legalább az eddig betegeskedő Bosko Sztojakovics erőben utolérheti magát és van idő tudatosítani azt is, hogy a soproni siker is akkor ér valamit, ha az úgynevezett kötelező győzelmeket továbbra is szállítani tudjuk, km-bt O ASZTALITENISZ: BAJNOKI EREDMÉNYEK Az apagyi Fodor István szenzációs volt Jászberényben FOTÓ: KM-SPORT NBL, férfi Jászberény SC-Apagy SE 5-13 A bentmaradásért harcoló csapatok küzdelmében a bravúrosan teljesítő Fodor István vezérletével magabiztos vendéggyőzelem született. Legalábbis a végeredményt tekintve, mert amúgy négy óra hosszán át tartott a küzdelem. Sorsdöntőnek bizonyult, hogy a két párost és az első két egyénit egyaránt 3:2-re nyerték az apagyi játékosok, akik ebből erőt merítve meg sem álltak a 11 -2-es vezetésig. Nagyon fontos pontokat szereztek a vendégek. Győztek: Fodor 1.4, Hodász, Berecki 3-3, Fodor G„ a Fodor l„ Fodor G. és a Hodász, Berecki páros 1-1. ____________ NB I. A csoport, női Érdért SE-NAC Benczúr Nyíregyháza 8-10 Az elején elhúzott 4-0-ra és 7-2-re a vendégcsapat, de a meccs közepét „elaludta" a NAC, így 8-8-at követően kellett bebiztosítani a sikert. A győzelemmel a nyíregyháziak a tabella élére álltak. Gy.: Karádi 4, Badarász 2, Fajcsák, Mura, a Badarász, Karádi és a Mura, Fajcsák páros 1-L __________ NB II., férfi Apagy SE ll-TTszaú|városl SC 1-17 Az igen jó erőkből álló tiszaújvárosiak ellen csak ennyire futotta, de az apagyiak lelkesedésével továbbra sincs baj. Gy.: Benga 1. __ Nyírbátori ASE ll-ÓzdiVSE 16-2 A fiatal ózdi játékosok nem tudtak komoly ellenállást tanúsítani a többnyire rutinosabb versenyzőkből álló hazai csapat ellen. Gy.: Bánhidi, Szöllősi T. 4-4, Szarka, Tóth G. 3-3, a Szarka, Tóth G. fea Bánhidi, Szöllősi T. páros. NB III., férfi Debreceni ABE-Levelek SE 10-8 Az esélyesebb hazai csapat ellen a Leveleknek majdnem sikerült a pontszerzés, de a betegségek hátráltatták a vendégeket. Gy.: Német T. 3, Márföldi 2, Joó Z., Bodrogi F. és a Német T„ Márföldi páros 1-1. _ _ Hortobágy l-Vásárosnamény 11-7 A három döntő szettes mérkőzés elvesztése a végelszámolásnál sokba került a vásárosnaményiaknak. Gy.: Sztoj 3, Szilágyi Z., Misák 2-2. TEVA-Dobracon SE lll-Nagykálló 16-2 Munkahelyi elfoglaltság miatt továbbra is tartalékosán áll ki, és ebben az összetételben csak ennyire képes a Nagykálló. Gy.: Pataki Zs. és a Nagyidat Papp S. páros 1 -1. TEVA-Debrecen SÉ ll-Nylrmadal ISE9-9 Győzelmi esélyt szalasztott el a nyírmadai csapat. Gy.: Pacuk P. 4, Szabó S., Paszternák 2-2 és a Paszternák, Pacuk P. páros. Nem tudtak élni a nagy eséllyel Oroszlányban TEKE. Nem fogott ki jó napot a házigazda Oroszlány, az esély- lyel azonban mégsem tudott élni a Nyíregyházi TK NB I.-es férfi tekecsapata. Nem hiányzott sok az idegenbeli bravúrhoz, de a három pontszerzőn kívül nem volt még valaki, aki a sikerhez szükséges újabb pontot behúzta volna, csapatfában pedig a hazaiak bizonyultak jobbnak. km O TEKE: FÉRFI NB \. KELETI-CSOPORT, 8. FORDULÓ Oroszlányi SZE-NyfregyháziTK 5-3(3221-3146) NYTK: Szlovenszki T. 60 3 (1 pont), Péter S. 52 5, Éliás G. 501 (1), Péter D. 492, Varga I. 494, Kastura Zs. 5 31 (1). Ifi: 4-0(1057-888). |; f* Ü S » Soproni KC Marso-Vagép NYKK Kétpontos dobások: 28/51, 55% 29/45, 64% Hárompontos dobások: 10/22, 45% 11/27, 41% Mezőnydobások összesen: 38/73, 52% 40/72, 56% Büntetődobások: 22/29, 76% 18/25, 72% CSAPATSTATISZTIKÁK (zárójelben az egyéni legjobbak) Lepattanó: 32 (Townes, 10) 32 (Marshall, Mohácsi,Lekli, 6-6) Gólpassz: 18 (Kelley,7) 23 (Savic, 13) IBM-mutató: 123 (Townes, 32) 121 (Marshall, 32) ■ Soproni KC Lepattanó ^ > a Marso.vagép NYKK Gólpassz iBM-mutató j^^j^jJSSBSSSSSSEESSSSSSP 0 30 60 __ 90 ___ J120 150_ GRAFIKA: ÉKN A nyíregyházi férficsapat eddigi hosszabbításos mérkőzései az élvonalban 2004/05 NYKK-Zalaegerszeg___________________________________100-96 (alapszakasz) NYKK-MAFC ____________________________________84-89 (alsóházi rájátszás) 2005/06 NYKK-Szolnok 101-91 2006/07 Debtecen-NYKK ______________ 82-78 NYKK-Szolnok __________________________________________________71-67 Kecskemét-NYKK 82-81 20ÍÖ7Í1------------------------------------------------------------------------------------------Sopron-NYKK ________________________________________________108-109. A hosszabbításos meccsek mérlege nyíregyházi szempontból: 4 győzelem, 3 vereség.