Kelet-Magyarország, 2010. november (70. évfolyam, 254-278. szám)
2010-11-09 / 260. szám
2010. NOVEMBER 9., KEDD KELET Fórum 7 Mezei Rózsa Szilvia, csengeri olvasónktól: M A bocsánatkérés a bátorság őrzője, a gyűlölet ellenszere, és sohasem a gyengeség jele. Csupán a büszkeség ára. WILHELM INA MENDES Géczi Ferencné NYlREGYH Az A. Géczi Ferencné- ék 1970 óta előfizetői a Kelet- Magyarországnak. Hűségüket ajándékcsomaggal jutalmaztuk.- Több mint 40 évet töltöttem az oktatásban. Főképpen magyart tanítottam, de 1981- ig oroszt is. Pedagóguspályám felét falun töltöttem, a másik felét az Eötvös gyakorlóban. Két gyermekünk, 3 unokánk köszöntött nemrégiben bennünket aranylakodalmunkon.- Nagyon szeretünk olvasni, minden érdekel. A Kelet-Ma- gyarország elhozza a napi híreket, a sok érdekes információt. Örülök a diákújságírók megjelenésének. Szeretjük a Az én drága nagymamám és nagypapám... így köszöntötték Rohodon a legifjabbak, az óvodás- és iskolás gyermekek nagy- szüleiket az Idősek Napja alkalmából megrendezett ünnepségen. A Református Egyházközség és a helyi Nőszövetség szervezésében a falu idős, megbecsült polgárai gyülekeztek össze, hogy ünnepeljenek, találkozzanak, hiszen idős korban már nem gyakran mozdul ki az ember megszokott otthonából. Magyar Ildikó lelkésznő üdvözlése után az óvodások, majd a kisiskolások, a nagyobbak kedveskedtek műsorral. A drága nagymamához, nagypapához szóltak a versek, az énekek, a jelenetek, amelyekből kiderült, milyen nagy szolgálatot tesznek a háznál a szorgos kezek. A nagymamák, nagypapák maguk is elcsokeresztrejtvényeket, jó ötlet az olvasói fényképek megjelentetése, ablakot nyitnak a múltra, a világra. De hiányoljuk az irodalmat az újságból. Sok jól író ember él megyénkben, közülük sokan igazi művészi színvonalon írnak. Jó lenne olvasni róluk, tőlük. Helyeslem, hogy megszűntek az ún. „buli” oldalak. dálkoztak, amikor a gyerekek saját készítésű Házi Áldásképpel kedveskedtek nekik. A Nyíregyházi Magdaléneum Szeretetotthon lakói már hagyományosan, minden évben eljönnek Rohodra, hogy kis előadásukkal az idősek szívéhez szóljanak. Mint ahogy a Nőszövetség tagjai is, énekkel, mesetörténettel tették szebbé, emlékezetessé a délutánt. Köszöntötték azokat az idős házaspárokat, akik a legrégebben fogadtak hűséget egymásnak, bajban, betegségben, Isten akaratából együtt, egymás mellett tudtak megöregedni. Éles Tibor, polgármester mondott hálás szavakat az idősek megbecsülésére. Az idősek nevében Nagy Zoltánné, Klárika néni, nyugdíjas pedagógus köszönő szavai az ifjúságnak, mindazoknak szóltak, akik valamilyen formában hozzájárultak, hogy idős, beteges napjaikat megédesítsék ezzel a szép eseménnyel. NÉMETHNÉ CSUBÁKÉVA Ajándék nagymamának fotó: a szerző @ JÓL SZÓRAKOZNAK A tarpai Gondozási Központ évente többször meghívja a lakosságot is a rendezvényeire. A nézőtéren helyet foglalnak a vendégek, a gondozottak és jól szórakoznak a különböző műsorszámok alatt. FOTÓ: BERKI KÁROLY LAKÓHELYEM © TELEPÜLÉSI ALOLDALAINK lakohelyem.szon.hu Minimális Ez már közhely hogy a politika és a politikusok nem értünk vannak! Rám és többi kollégáimra (biztonsági őrök vagyunk) is ránk kényszerítették, hogy csak vállalkozóként dolgozhatunk. Minimálbérünk és minimál órabérünk sincs! Mi alkalmazottként kapjuk a fizetésünket, ami minimálbér, de mint vállalkozó adózunk belőle. Én mint vállalkozó, havi 10 000 forintot tudok a családomra költeni. Van olyan kollégám, aki 250 forintos bruttó órabérért dolgozik mint vállalkozó. Ki lehet számolni, hogy menynyit keres, adózik és visz haza szegény. Több helyre nem mehetünk dolgozni, mert kirúgnak, az órabeosztásunkat is törvény határozza meg. Év végén, ha nem adózunk, mert nincs miből, az APEH székházában szégyenkezhetünk. Én is azt szeretném már, ha lenne vállalkozói rendes minimálbérem, ami nem havi bruttó 75000 forint. Ez már 10 éve így van, és senki nem veszi észre, hogy mi miből adózunk. EGY KÉNYSZERVÁLLALKOZÓ Bosszúságok Nagyon bosszantó, amikor mások hanyagsága, hozzá nem értése miatt éri az embert kellemetlenség. Kora ősszel mentünk a mátészalkai fürdőbe. Jármi irányából érkeztünk a városba, és azt kellett tapasztalnunk, hogy a gyér forgalom ellenére sem kapcsolták a lámpákat sárgán villogóra, és nem is voltak összehangolva. így a Az oldalon a Kelet- —" Magyarországhoz érkező olvasói leveleket, fényképeket közöljük. Lehetőségeinkhez mérten minden olyan írást megjelentetünk, amelynek tartalma nem ütközik érvényes jogszabályba, valamint nem sért személyiségi és kisebbségi jogokat, jó ízlést. A levél megjelentetése azonban nem jelenti azt, hogy szerkesztőségünk bármilyen részletében egyetértene az abban leírtakkal. A leveleket az élvezhetőbb olvashatóság érdekében általában rövidítjük, az azonos mondandójúakat összevonjuk. Az olvasói oldalon csak a teljes névvel és címmel érkező, telefonszámmal is ellátott leveleket közöljük. A kirándulók csoportja fotó: olvasónktól Kellemes idő, lelki feltöltődés A Nyíregyházi Örökzöld Nyugdíjas Egyesület tagjai nemrégiben őszi kirándulást szerveztek. Az úti cél Mátraverebély- Szentkút-Szurdokpüspöki volt. A kirándulók hangulatát fokozta a napfényes időjárás, a gyönyörű, változatos táj. Ha valaki elfáradt, segítségére volt a karnyútásnyira - romantikus környezetben - feltörő sok-sok forrás hűs, enyhítő hatása. Útikalózunk, Korpái Ferencné, Szegedi Irma a kegyhelyekről, a zarándok- utakról elhangzott részletes ismertetője még jobban felkorbácsolta az érdeklődést. (Köszönet ezért neki!) Ha a betervezett úti célból néhány ki is maradt (Pásztó, Eger-Szépasszony völgye), ezeket Egerszalók sokszorosan kárpótolta. Az idei termést szüretelő család borpincéjének megcsodálása, a tájjelegű borok megkóstolása, vásárlása a kirándulás csúcspontja volt. A szervezésért, a kitűnő hangulatért a csoport nevében köszönetét mondok Komáromi Géza klubvezetőnknek. További munkájához jó egészséget, türelmet és sok sikert kívánok! BÁNSZKI JÁNOS, KLUBTAG 2 km-et 10 perc alatt tettük meg. Nagy dolog lenne ezen változtatni? Kevesebb kipufogógáz kerülne a város levegőjébe. Az már csak hab volt a tortán, hogy a fürdő (még főszezon volt) karbantartás miatt zárva volt. Rendszeresen járok Nyíregyházán a 41-esen is, ahol például a Shell kútnál a 30 km-es sebességkorlátozó tábla bosz- szant. Nem igaz, hogy más mindezeket nem veszi észre! Csak figyelni kellene! SZ. ELEK LÁSZLÓ, NYlRMADA Megbecsült munkát szeretnék Tartósan beteg gyermekét egyedül nevelő anya, gyermekem születése óta (10 éves) kisebb megszakításokkal munkanélküli vagyok. Bár érettségivel, titkárnői képesítéssel és ECDL bizonyítvánnyal rendelkezem, szinte lehetetlen elhelyezkedni, mivel kislányomat heti 2-3 alkalommal fejlesztő foglalkozásokra és orvosi felülvizsgálatokra kell hordanom, ezért nem vállalhatok sem műszakba járást, sem napi 8 órás munkát. Mostanra sajnos kilátástalan helyzetbe kerültünk, bankhitelem miatt otthonunk elvesztése fenyeget és a rezsit sem tudom fizetni. Csak az jelentene megoldást, ha állást kapnék, amely megélhetést biztosítana számunkra. Elsősorban nem pénzt kérek, hanem becsületes munkát. Telefonszámom: 20/9721-633- Illetéktelenek ne hívjanak! EGY ELKESEREDETT ÉDESANYA @ HÍMZETT ABROSZOK A Beregi Tiszahát egyik legszebb faluja Csaroda, természeti és építészeti értékei mellett jelentős szerepe van a településen a hímzésnek. Az ügyes kezű asszonyok gyönyörű térítőkét, abroszokat készítenek. fotó: olvasónktól 3 LAKÓHELYEM -1 Ön is lehet szerkesztő! Tisztelt Olvasóink! Bizonyára sokan ismerik és böngészik lapunk internetes portálját, a Szabolcs Online-t ( www.szon.hu ) is. Megyei hírportálként fontosnak tartjuk, hogy településeinkről minél több információ jusson el az ott élő emberekhez, ezért indultak el a „lakóhelyem” aloldalak, melyeken az olvasók megtalálhatják a saját településükről szóló híreket. A Szabolcs Online-on jelenleg 21 település aloldala szerepel. Ezek a felületek interaktívak: azaz bárki feltölthet rá képeket, cikkeket, információkat, amelyeket meg akar osztani lakóhelye közösségével, illetve kereshetik az oldalak „felelőseit”, akiknek elérhetőségeit feltüntetjük az oldalakon. Közterületi névadókról vetélkedtek A nemes versengésen 9 csapat vett részt, szép számú közönség szurkolása mellett. NYÍREGYHÁZA. Nagy sikerű vetélkedőt szervezett Nyíregyháza és Térsége Nyugdíjas Szövetség megbízásából a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Holdfény Nyugdíjas Egyesület október 28-án. A vetélkedő témája: Nyíregyháza város közterületeinek névadói. A szervező és lebonyolító kis csapat 26 névadót választott ki. A versenykiírás szerint 3 felnőtt és egy 18 év alatti unoka jelentkezhetett. Az unokáknak előzetesen le kellett adni pályaműveiket „A legkedvesebb utcám, terem” címmel. Megkaptuk a megyeháza gyönyörű Bessenyei termét és a technikai eszközöket. A megyei és városi vezetőknek ezúton is szeretném megköszönni a versenyhez való pozitív hozzáállásukat. A zsűri elnöke dr. Bihari Albertné, a Megyei Könyvtár igazgató- helyettese, tagjai Szabóné dr. Csiszár Gabriella, a Nyugdíjas Szövetség elnöke és dr. Ulrich Attila, a Megyei Múzeum osztályvezetője volt. A köszöntők után a Holdfény Nyugdíjas Egyesület kórusától örökzöld dallamokat, Majchrovics Jánosné előadásában Váci Mihály: Én szőke városom című versét hallgattuk meg. A játékvezető - aki egyben az egész vetélkedő kitalálója és főszervezője - Szőllősi Ferenc volt. Eredményhirdetés előtt a Kodály Zoltán Általános Iskola zenetagozatos, 30 tagú Napsugár kórusa adott mintegy 20 perces színvonalas műsort. Az első helyezett 124 ponttal a Margaréta Nyugdíjas Klub (Borbánya), második helyezett a Dialóg Közhasznú Nyugdíjas Egyesület 122 ponttal, harmadik helyezett a Kodály Iskola 'Nyugdíjas Klub 119 ponttal lett. Az unokák versenymunkái teljesen véletlenül, de ugyanazt a helyezést érték el, mint a felnőttek. Ez a rendezvény nagy élményt jelentett, ezzel mindannyian gazdagabbak lettünk. AGURA PÉTERNÉ Krúdy Gyula élete is szerepelt a feladatok között