Kelet Magyarország, 2010. szeptember (67. évfolyam, 204-229. szám)

2010-09-28 / 227. szám

2010. SZEPTEMBER 28., KEDD 4 Kultúra KELET A gyermek- és nőikarok CD-je aranylemez lett A végzetük felé rohannak Ha Tybalt garázdasága, s Mercutlo izgágasága föl nem lobbantaná, senkinek sem esne bántódása amiatt, hogy Montague vagy Capulet fotó: Balázs attila nyíregyháza. Az utóbbi évek kiemelkedő művészi és pia­ci sikere a Bartók Új Sorozat, mely Kocsis Zoltán művészeti irányításával készül. A sorozat 2006-ban megje­lent legelső korongja, A fából faragott királyfi és a Kossuth szimfóniái költemény már ko­rábban elérte az aranylemez példányszámát, mára pedig NYÍRBÁTOR. A Nyírbátori Kul­turális Központban október 5-én, kedden 14 és 19 órától láthatják az érdeklődők A Valahol Európában című mu­sicalt a Kassai Thália Színház társulatának előadásában. A második világháború vé­gén játszódó történet hősei csavargó gyerekek, akik kó­platinalemez rangra emelke­dett. Az azóta elkészült fel­vételek közül két korong is aranylemez lett. A Nyíregyhá­zi Cantemus Kórus számára külön öröm, hogy e két lemez közül az egyik a Cantemus Gyermekkórus és a Pro Musica Leánykar által feléne­kelt 27 gyermek- és nőikari kórusművek korongja lett. borainak, fosztogatnak, en­nivalót keresnek. Egy romos kastélyban találnak menedé­ket, ahol a híres karmester, Simon Péter is él. Először fel akarják akasztani, ám hama­rosan mély barátság szövődik közöttük, melyben a megbo­csátásnak, a szeretetnek és a zenének is nagy szerepe van. Nehéz próbatétel a Romeo és Júlia a szín­házban. NYÍREGYHÁZA, „a szép Vero­na tárul elénk” - hangzik el a Romeo és Júlia bevezetőjében, s közben egy lepukkant szín­padképet látunk: összetört üvegszemekatetőn,koszosbú­torok, de az előfüggöny, mely az előadás végén lezuhan, szintén szakadozott. Min­den ellentmond annak, amit Shakespeare a korabeli nézők­nek mesélt, hiszen nekik az üres színpadon kellett elkép­zelni a cselekmény helyszínét. A Móricz Zsigmond Színház egy alkalommal már megbir­kózott a tragédiával. Júliát Orosz Helga, Rómeót Petne- házy Attila alakította. A mos­tanit Bagó Bertalan állította színpadra. Júliát egy friss- diplomás színésznő, Budai Zsófi alakította, Romeo sze­repében egy tapasztaltabb fi­atalember, az idei POSZT-on A legjobb férfi alakítás díját elnyert Nagy Péter játszotta. A közerkölcs okoz halált A tragédiát szokás úgy értel­mezni, mint amelyben a kö­zépkori erkölcsök okozzák a szerelmesek halálát. Ha Tybalt garázdasága, Mercutio izgága­sága föl nem lobbantaná, senki­nek sem esne bántódása ami­att, hogy Montague vagy Capu­let. A fiatalok nem férnek a bőrükbe, önérvényesítésük te­ret keres magának, belefut a gyűlöletbe. A színpadon a szerelem három változata jelenik meg: Romeo Rózáért epekedik, Páris megkéri Júlia kezét. Ro­meo álmodozik, fájdalmát nem lehet és szabad komo­lyan venni. Páris a gyakorlat embere, nem Júliának, ha­nem az apjának udvarol. Romeo és Júlia találkozása mutatja a harmadik változa­tot, mely újszerűségében igazi, valóságos és légies. Ebben az eszményi kapcsolatban elemi erővel szabadul fel a szexuali­tás, s ez olyan sürgetővé teszi az egyes helyzetek megoldá­sát, hogy arra sincs idő, hogy a megoldási lehetőségeken töp­rengjenek a főhősök. Romeo és Júlia szükségszerűen a végze­tük felé futnak. Haláluk min­denkit megrendít, a családok kezet nyújtanak egymásnak. Ezért kellene meghalniuk? Vajon nem azt a nosztalgiát fo­galmazzák meg mind a ketten, hogy örökös vágyakozásunk a tiszta ifjúság után egyszer csak véget ér? Csak lélekben ma­radhatunk fiatalok, mert a tes­tünk megöregszik? Készen kell tehát lennünk, hogy lélekben újra meg újra feltámadjunk a szerelem által, mert egyszer végképp elérkezik az a kor, amikor képtelenek vagyunk az illúziókat valóságosnak meg­élni. Dilemma A nyíregyházi előadás markán­san hozta a felszínre azt a di­lemmát, hogy Júlia még nincs 14 éves, Romeo alig lehet va­lamivel több, így aztán lénye­gében gyerekek, még akkor is, ha akkoriban korán köttettek a házasságok. Shakespeare vi­szont olyan költői nyelvet ad a szájukba, olyan gazdag élet­filozófiai tartalommal, ame­lyet nem képesek közvetíteni, hitelesen elmondani. Ez az előadásban olykor rendkívül bántóan jelenik meg. Júliának alig van köze ah­hoz, amit át kell élnie, mintha tét nélküli játék részese len­ne. Rómeótól sem hisszük el, amit mond, megteszi, amit a szöveg előír a számára. Úgy tűnik, hogy sem Budai Zsófi, sem Nagy Péter nem rendel­keznek még annyi érzelmi, emberi tapasztalattal, hogy hitelesek, őszinték tudjanak lenni a szerepeikben. Bizo­nyára megszerzik. Az előadás legtartalmasabb alakítását Avass Attila nyúj­totta, aki Mercutio szerepé­ben gazdagon árnyalt jellemet rajzolt. Felszínesség az életvi­telben, mélység a gondolko­dásban, játék és önfeláldozás, nevetés és a megrendültség kiváltása. Puskás Tivadar Lő­rinc barát alakítása emberi, megrendítő tudott lenni. Sajnos, nincs hely részle­tesebb elemzésre, így aztán annyit: a Romeo és Júlia felol­vasó-színházi bemutató volt. NAGY ISTVÁN ATTILA ©KÉPAUKCIÓ A hétvégén a va|ai várkastélyban sikeres képaukciót rendez­tek, melynek 1,2 millió forintos bevételét a jövőben elkészülő II. Rákóczi Ferenc-emlékműre fordítanák. fotó: sipeki Péter Nyírbátorban a Valahol Európában című musical Az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. itt:<x3K*US FfcMttisSI IXi1*6*í£S FELHÍVÁST tesz közzé az Észak-Alföldi Operatív Program keretében, 2010-2013-as időszakban benyújtásra kerülő pályázatok, valamint a hazai forrású pályázatok értékeléséhez kapcsolódó SZAKÉRTŐI LISTÁRA való jelentkezésre. Jelentkezés határideje: 2010. október 11., 16 óra. Részletes felhívások és jelentkezési lap letölthető a www.eszakalfold.hu honlapról. S LAKÁSELADÁS Kertvárosban 105 nm-es, gázfűté­ses lakás sürgősen eladó. Tár: 14,5 M Ft. Tel.: 0620/340-3722. saras Nyíregyháza Pazonyi téren IV.em. 53 nm-es 2.szobás lakás tulajdono­stól eladó. Irányár: 7,1 M Ft. 0620/594-3548._________83380 Nyíregyháza, Országzászló téren 61 nm-es déli fekvésű lakás eladó. Tel.: 42/310-035. 84666 ALBÉRLETKÍNÁLAT Nyíregyháza belvárosában 1 szoba, nappalis 2. em.-i, egyedi gázfűté­ses, szép lakás üresen, belső udvari parkolóval kiadó. Érd.: 0630/367-5416. ________84870 Nyíregyháza, Kert utcán gázfűtéses 1+félszobás bútorozott, berendezett lakás kiadó. Számlaképes. Ár: 38 E Ft/hő+rezsi+1 hó kaució. Érd.: 0670/3883-185, ________84524 FÖLD, KERT Nyírlugos határában 1 ha szántó és 1 ha rét eladó. T:20/431-0061. 84808 GARÁZSBÉRLET Nyíregyházán garázs kiadó. Tel 0630/546-9287 _________85528 GÉP, SZERSZÁM EB 7-es pótkocsi papírok nélkül eladó. Érd.: 0630/548-4542. 84536 HW pótkocsik, billenősek és fixe­sek eladók. MTZ 82-es csere érde- kel. Érd.: 0630/616-7456. 84668 MTZ 80-as 2 db eladó, cserélhető. Érd.: 0630/616-7456. _____84663 MTZ892-es homlokrakóval vagy anélkül eladó. Tel.:06-30/299- 6705. 85066 3-4 fejes tele és réseit kormányle­mezes ágy és váltvaforgatős ekék, 21-25 soros gabonavetőgépek, 1,8 és 2,5 m-es függesztett tárcsák eladók. Tel.:06-30/299-7765. 54897 4.51 orosz pótkocsi, három oldalra billenő. I.ár 520 E Ft. Érd. 06-30- 598-8379. 85334 ÉLELMISZER, TAKARMÁNY Golden és mucsu alma eladó. Érd.: 0630/458-6262. _________84514 Tritikálé, rozs vetőnek és takar­mánynak, 7 db vegyeskorú juh eladó. Érd.: 0630/5911-042. 85530 10 mázsa szemes és 15 mázsa csöves kukorica eladó. Érd.: +3630/391-6585. ________85282 ÁLLAT Csirke, 2 kg-os, piros, 10 hetes, kukoricán nevelt, továbbtartásra alkalmasan , 60 db felett házhoz szállítással is eladó. Ár:470 ft/kg. 70/45-93220 ______ 71409 Eladó mtarka tehén 4 hetes üsző­borjával, 8 hetes mtarka üsző és 1 hetes fekete friz bika. Érd.: 30/ 932-4909. 84708 Fehér hússertések, 100-120 kg-o- sak eladók. Érd.: 0630/482-2910. _______________________84485 Fejőgép eladó tehénhez,minden tartozékával.Érd. :06-70/617-3145. _______________________85570 Hízók eladók Nyíregyházán. Érd.: 0630/317-0123. ______- 8+641 Méhcsaládok NB kereten, betelelve eladók. Érd.: 0630/517­8968. 84789 Nyírgyulajban hízók eladók, 120- 130 kg-osak. Érd.: 0620/9541- 265. 84696 Rottweiler kutya, 1 éves szuka, jó területőrző, jól fejlett eladó vagy ter­ményre cserélhető. Ár: 10 E Ft. Érd.: 0670/503-4512. _________84584 Sertés: húsjellegű választási mala­cok eladó. Érd.: 0670/7732-439. _______________________84802 Tanyasi baromfi kopasztva kony­hakészen eladó, csirke, kacsa, liba. Tiszaeszlár 0620/381-2692, 84693 Tyúkvásár! Vörös, jő tollazatú 420 Ft/db, kendermagos 460 Ft/db, fehér nagytestű 1000 Ft/db, vörös kakas 900 Ft/db, fehér kakas 1400 Ft/db szeptember 29-től. Nyíregy­háza, Vargabokor. Tel.: 0620/ 9370-200. _____________84660 1 db friss ellős fejőstehén, fekete­tarka, eladó. Érd.: 0620/261- 9219. 84652 Lakossági apróhirdetés feladás telefonon! TT 06 90 603-604 A hívás díja: 500 Ft/jpeixmáíá A hívás az apróhirdetés árát tartalmazza. A hibák elkerülése érdekében, a hirdetés I abba az esetben : jelenik meg, ha a szöveg I visszaolvasásra került. , usateüdh.üV'i 2 db magyar tarka borjú eladó, 1 hetes üsző és 5 hetes bika. Érd.: 0630/2622-704. ______ 84717 2 db magyar tarka és 1 db limuzin leválasztott bikaborjú eladó. Érd.: 0630/539-2534. _________84483 NÖVÉNY Étkezési napraforgót vásárolok. Az ár minőségfüggő. írd.: 0670/341­0663._________________84939 Almát vásárolok nagytételben 75 mm-től, étkezésit. 0670/617- 1808. 84677 Étkezési idared alma eladó. Érd.: 0630/696-5609. 85256 Jó minőségű magyar étkezési bur­gonya több fajtából eladó. Érd.: 0620/559-3252, _________84471 Jó minőségű vörösborszőlő és muskotályos szőlő eladó. Érd.: 47/ 350-140,0620/367-6990. 84574 UT-II Kleopátra vetőburgonya eladó, érd.: 0630/517-6906. 84690 EGYÉB KERESÉS Hullámpalát bontottat keresek megvételre. 30-1500db- ig.06302142902. _________84288 SZOLGÁLTATÁSKÍNÁLAT Aszfaltozást, útépítést, kövezést, kátyúzást vállalunk. Érd.: 0630/ 958-5593. _____________83964 SZOLGÁLTATÁS KERESÉS MlnDig tv bekötést vállalunk a 7 havidíj mentes vagy a +10 csa­torna, havidíjas szolgáltatásra (tel­jes ügyintézéssel).Beltéri egysége­ket,antennákat kedvezményes áron biztosítunk.Hívjon bizalommal a 06/20/255 6851-es szá­mon.(Hivatalos MinDig tv szerelő.) 84157 MUNKAHELYET KÍNÁL Alapozd meg a jövődet külföldön! Személyre szabott elérhető mun­kalehetőségek, kiemelkedően magas jövedelmek. Jelentkezz most! www.hajopincer.hu 30/ 301-4088 75949 Kőművest, ácsot felveszünk. Érd.: 0620/9573-583. _________84602 A Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság által meghatalmazott Országos Vízügyi Beruházási Mérnöki Konzulens és Tervező Kft. megkérte a Szamos-Kraszna közi árvízszint csökkentő tározó műveivel érintett földrészletek tározóba sorolását. A Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség 2010. október 14-én 16.30 órakor Mátészalka városban, Városi Művelődési Központ (4700 Mátészalka, Kölcsey F. utca 2.) színházteremben KÖZMEGHALLGATÁST TART. A közmeghallgatást megelőzően az engedélyezési dokumentáció a felügyelőségen megtekinthető. A dokumentációval kapcsolatos észrevételeket a közmeghallga­tás időpontjáig a felügyelőséghez lehet benyújtani, illetve azt a közmeghallgatáson szóban lehet megtenni. Korai munkakezdéssel hírlapkézbesítőt keresünk Nyíregyháza Ságvári Kertváros területére. Érdeklődni a 06-20/958-9916-os telefonszámon. M3 autópálya, Kálmánháza-pihenő benzinkútra Érettségi vagy Kereske­delmi végzettséggel Kutas, Shopos, Gyors étkeztető munkatársakat keresek. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal lehet! E-mail cím: dienesker@t-online.hu. Mobil: 30/ 9532-425 Nyírbátori munkahelyre keresek forgácsolókat, lakatosokat és sze­relőket. Jelentkezni önéletrajzzal: puskar.szabolcs@hsakft.hu. Érd:06- 30/441-0047. ___________84167 Nyíregyházi Kft. keres Autocad és Inventor programban jártas, gya­korlattal és nyelvtudással rendel­kező mérnököt. 3D-s szoftverek ismerete előny. Jelentkezés önéle­trajz beküldésével az alábbi címre: iroda@nyirlift.hu. _________84609 Önállóan dolgozni tudó faiparban jártas asztalost felveszünk. Nyír- Sziget Kft. Debreceni út 263. (Régi 4-eS). _____________84542 Stabil múltú és jellemű vállalat, ÉRTÉKESÍTÉSI KÉPVISELŐT keres. Magas jövedelmet és profi hátteret biztosítunk. Várjuk fényképes szak­mai önéletrajzát: amunka@velvet.hu 83849 Szobafestő szakmunkást felveszek. Hőszigetelésben jártas előny. Tel.: 0630/9357-894. _________84675 Vállalkozási osztályra gyakorlattal rendelkező épületgépész mérnö­köket és technikusokat keresünk. Érd: 42/504-147 _______847« Az apróhirdetések folytatódnak a 15. oldalon. HIRDETÉSEK

Next

/
Thumbnails
Contents