Kelet Magyarország, 2010. szeptember (67. évfolyam, 204-229. szám)
2010-09-24 / 224. szám
2010. SZEPTEMBER 24., PÉNTEK 8 Hazai tájon mm Szüreti felvonulás és vigasság Kálmánházán RÁUtÁliHÁZA. Hagyomány már Kálmánházán a szüreti felvonulás és a szüreti nap megrendezése. Az idén szeptember 25-én elevenítik fel a régi hagyományokat a településen. A művelődési háznál 9 órakor nyitják meg a rendezvényt, majd megkezdődik a fogatok feldíszítése. Az érdeklődők tradicionális tevékenységekkel is megismerkedhetnek. Láthatják a kádár, a fafaragó munkáját, valamint a bőrözés, a szíjgyártás folyamatát. A szüret jegyében feldíszített fogatok 12 órakor indulnak el a művelődési háztól, s bejárják a település utcáit. A 16.30 órakor kezdődő kulturális műsorban fellépnek a helyi óvodások és iskolások, a kálmánházi asszonyok, műsort ad a Guba táncegyüttes, a Future Dance School. A sztárvendég Baby Gabi lesz, aki 18 órától ad koncertet. Azt követően a művelődési házban szüreti bál kezdődik, amely minden bizonnyal a hajnali órákig is eltart majd. Zajlik a sóstói fürdő felújítása, a munkagépek a napokban a nagymedencét is elérték. fotó: racskó tibor Pályára állított tehetségek Az igazi tehetség több, mint egy tiszta hang - véli dr. Bánhidiné Maróti Magdolna. nyíregyháza, a két legnagyobb kereskedelmi csatornán egymással párhuzamosan zajlik egy-egy tehetségkutató show, s aki figyelemmel kíséri ezeket, tudja, hogy sok Szabolcs megyei énekes is megmérettette magát a versenyben, többen pedig a tévé képernyőjére is kerültek. Az X Faktor középdöntőjébe jutottak közül hatan - Bánhidi Krisztián, Kádár Szabolcs János, Muri Enikő, Némethy Brigitta, Szabó Mariann és Szirota Jennifer - dr. Bánhidiné Maróti Magdolna korábbi tanítványai. Azonnal kitűnik a tehetség Az egykori énekesnő az elmúlt évtizedekben a ZIG Singers, a Nine for Song és a Hang-Szín Tanoda vezetőjeként, s középiskolai énektanárként több ezer fiatallal foglalkozott, s indított el a pályán olyan sikeres művészeket, mint Kárpáti Norbert vagy Pankotay Péter.- Annak örülök, hogy odafigyelnek a tehetségekre, és esélyt adnak arra, hogy megmutassák magukat, annak viszont kevésbé, hogy a mögotDr. Bánhidiné Maróti Magdolna több művészt is elindított a siker felé vezető úton illusztráció: sipeki Péter tűk álló háttérsztori többet számít, mint maga a produkció - mondta lapunknak az énektanárnő, aki nagyon büszke egykori tanítványaira.- Egy hangon azonnal meg lehet hallani, ha kiugró tehetségről van szó, de az sem ritka, ha valaki ezzel nem rendelkezik, ám a hangja képezhető, ő maga pedig szorgalmas, és mindent megtesz a siker érdekében. A tehetségkutató verseny középdöntőjébe jutottak között van ilyen is, olyan is, Szirota Jennifert például 12 éves korában hozta el hozzám az édesapja, és már akkor tudtam, hogy ő egy addig sosem hallott tehetség. Az igazi tehetség nem csak a hangi adottságokon múlik, szakmai alázat és szerénység nélkül egy tiszta hang semmit sem ér, és örömmel látom, hogy a tanítványaim ezt a leckét sem felejtették el. Minden egyes fellépés és verseny alatt együtt izgultam a fiatalokkal, és nincs ez másképp most sem: velük énekelek a tévé előtt ülve, s nem tagadom, időnként elérzékenyülök, mialatt hallgatom őket. Egy pedagógus számára kevés nagyobb öröm van annál, mint hogy a tanítványa sikert ér el, talán csak az, ha ezt rövid idő alatt többször is átélheti. Számomra ez éppen egy ilyen időszak, amit nagyon jó megélni. km-sza € ON KORMÁNYZATI VÁLASZTÁS 2010 € ONKORMANYZATI VÁLASZTÁS 2010 C ONKORMANYZATI VÁLASZTÁS 2010 Hírhedt helyett híressé tennék a lakótelepeket HYfcWSYt*ÁZA. A város két lakótelepe között alig van különbség, már ami a problémákat és megoldandó feladatokat illeti - hangzott el a Jobbik csütörtöki sajtótájékoztatóján. Seres Magdolna, a párt Jósavárosban (3. vk.) induló képviselő-jelöltje szerint elhibázott lépés volt a Huszár lakótelepi iskola bezárása és a roma tanulók „szétszórása” más, jól működő iskolákban, mert a magatartási problémákkal és tanulási zavarokkal küzdő gyerekek visszahúzzák az osztályuk előrehaladását.- Nyissuk meg újra a guszevi iskolát, ahol zavartalanul segíthetjük felzárkózásukat, beilleszkedésüket fejlesztő és gyógypedagógusok bevonásával. Továbbra is szorgalmazzuk a szociális kártya és boltok bevezetését, a pedagógusok erkölcsi és anyagi megbecsülésének helyreállítását, és hogy a közpénzből fenntartott hajléktalanszállók munkásszállóvá alakuljanak az ott élők közfeladatú foglalkoztatása révén - mondta. Lukovics Gergő, a Jobbik örökösföldi (10 vk.) jelöltje a zöldfelületeket szeretné megóvni, növelni. Mindkét lakótelepen növelni szeretnék a közbiztonságot, megoldani a parkolási gondokat, javítani az utak, járdák állapotát, és kilakoltatni az önkormányzati bérlakásokból azokat a lakókat, akik képtelenek kulturáltan élni, viselkedni, és kárt okoznak környezetüknek. KM „Nem Paradise a neve, hanem Hotel Sóstó” Minden egyes szavazat _ számít október 3-án Mind a tizenöt MSZP-s képviselőjelölt konkrétumokkal megalapozott szórólapot juttatott el a választókhoz. NYÍREGYHÁZA. Dr. Kovács Ferenc, a Fidesz-KDNP nyíregyházi polgármesterjelöltje választási programjában többek között a sóstói Paradise Hotel fejlesztését irányozta elő. Aranyos Gábor, az MSZP városi elnökségi tagja ekképpen reagált erre szerda délután Sóstógyógyfürdőn, az ominózus szálláshely szomszédságában: „Mint ahogy a bejáratnál is öles betűk hirdetik, Hotel Sóstónak hívják ezt a helyet. Dr. Kovács Ferenc műjégpályát építene ide, amivel az a gond, hogy a városnak hosszútávú szerződése van egy évek óta jól működő belvárosi műjégpálya üzemeltetőjével. Olcsó a bérelt jégidő, ráadásul a diákok számára ideális helyen található. Konkrétumok- A fideszes polgármesterjelölt szerint az MSZP-nek nincs programja - folytatta Aranyos Gábor, s azt mondta: mind a tizenöt képviselőjelöltjüknek konkrétumokkal megalapozott szórólapja jutott el a választópolgárokhoz, emellett a központi anyaghoz is bárki hozzáférhet. Ami pedig a plakátügyet érintő gyanúsítást illeti: a szocialistáknak semmi közük mindahhoz, amit a Fidesz sugall - mondta. km NYÍREGYHÁZA. A lakhatási körülmények alakulása meghatározó tényező a gazdaság fejlődése szempontjából, így legalább a pályára állításig támogatni kellene, eldöntendő viszont, hogy mit, hogyan, mennyire és kiket - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján dr. Pápai László, a 4. sz. választókerület LMP-s önkormányzati képviselőjelöltje.- A lakásállomány fenntartását és az új építést energia-hatékony technológiák alkalmazásával lehet és kell ösztönözni, a célnak legmegfelelőbb módon, nyilvánosan és átláthatóan, rendszeres ellenőrzés mellett a lakhatás rendszerszerű támogatása nem kerülhető meg - mondta a képviselőjelölt.- Találkoztam olyanokkal, akik azt mondták, hogy nem mennek el október 3-án szavazni, mert a nagy pártokra nem voksolnának, a kicsikre pedig minek. Jó, ha tudjuk, hogy Nyíregyházán 21 jelöltből hatot nem közvetlenül választanak meg az állampolgárok, hanem a nem nyertes jelöltekre leadott szavazat alapján. Annak a szavazata sem vész kárba, aki „vesztes” egyéni jelöltre szavaz. Orosi képviselő-jelöltként arra biztatom a helyieket és a más választó- körzetben élőket is, hogy érezzék fontosnak a jelenlétüket bármilyen politikai háttért is választanak szándékaiknak, menjenek el, szavazzanak mellette - mondta dr. Rácz Éva, a 15. vk. képviselőjelöltje. i€ ONKORMANYZATI VÁLASZTÁS2010 Akcióterv készül a zöldfelületekért, parkokért NYÍREGYHÁZA. Az elmúlt időszakban folytatott szakmai konzultáció-sorozat alatt kiderült, a megyeszékhely mind a 15 választókerületében kiemelten fontos kérdés a meglévő parkok és zöldfelületek állapota, a területük növelése - mondta dr. Kovács Ferenc, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje és hozzátette: minden területre elkészült annak a Parkosítási és Zöldfelületi Akciótervnek az alapja, mely a 2010-2014 között elvégzendő feladatokat foglalja össze.- A jelenlegi városvezetés megvalósíthatatlan projektötleteket vázolt a Bencs- programban, de amikor döntéseket hoztak, nem vették figyelembe a szakmai anyagokat. Hiba volt a Sóstói Parkerdő magántulajdonba adása, a Ferenc körúti engedély nélküli fakivágás, a SZÉSE-pálya kálváriája - sorolta Kovács Ferenc, aki a Magyar Építészkamara Táj- és Kertépítészeti Tagozatának korábbi elnökét kérte fel a szakmai stáb vezetésére. Szabó Gábor elmondta: a belvárosi zöldfelületek fejlesztése a beépítettség miatt nehézséget jelent, ezért itt elsődleges cél a rehabilitáció, ami funkcióbővítéssel is együtt jár. Fontos a városkörnyéki természeti értékek megóvása, a lakótelepeken nem csak a zöldterületek aránya kevés, de a játszó- és közösségi tereké is.- Ha a városvezetésre felhatalmazást kapunk, egységes, szakmailag megalapozott és fenntartható parkosítási és zöldfelület fejlesztést hajtunk végre, ami a városlakók komfortérzetét is növelni fogja - mondta Kovács Ferenc. TÖBB TUCAT HELYSZÍNEN SZÁMTALAN ELŐADÁS ÉS PROGRAM! m ’ Isi r/N£/V is "‘"MM ■'itt11'! IPw-'' Öve re «*• LABORLATOGATASOK NYELVÉSZETI JÁTÉKOK ELŐADÁSOK ^CSÖVES MEGFIGYELÉS, SPORTTL ROBOT bemutató KIÁLLÍTÁS BEMUTATÓK BOTANIKUS KERT LÁTOGATÁS ; ÖNFEJLESZTŐ »> ■ SZIMULÁTOR BEMUTATÓ BORKÓSTOLÁS, BORKULTÚRA MŰSZAKI ÉS MEZŐGAZDASÁGI TUDOMÁNYOK ECESZSEGDIAGNOSZTIKA INTERAKTÍV BEMUTATÓK A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. Nemzeti Fejlesztési Ügynökség ÚMFT infovonal: Oó 40 638 638 nfu@nfu.aov.hu • www.nfu.hu HIRDETÉS