Kelet Magyarország, 2010. szeptember (67. évfolyam, 204-229. szám)

2010-09-24 / 224. szám

2010. SZEPTEMBER 24.. PÉNTEK KELET Háttér 3 Vita a Mandala Dalszínház körül Mandala a szabatérin - kivételeznek velük? fotó: km-archív A többi művészeti cso­port a dalszínháznak megítélt támogatás­nak csak a töredékét kapja. nyíregyháza. Egy hónappal a nyíregyházi önkormányzat döntése után lángolt fel a vita a Mandala Dalszínház támo­gatási szerződése kapcsán. Szakmai alapon- Etikátlannak tartom azt a döntést, amivel egy leköszö­nő önkormányzat egy általa favorizált csoportot olyan helyzetbe hoz, hogy jóval több pénzt kaphassanak, mint a többiek. Ráadásul nem ismer­jük a döntés szakmai indokát- mondja Demarcsek György, a Nyírség Táncegyüttes veze­tője. - Én nem hiszem, hogy az az ifjúság nevelését ennyi pénzért, századszor játszott musicalekkel kell megoldani!- Úgy gondolom, annak alapján kellene támogatáso­kat osztani, hogy szakmailag ki, mit tett le az asztalra. A Nyírség Táncegyüttes az ál­tala képviselt színvonalhoz képest szerény, 4 millió fo­rintos pályázatot nyújtott be erre az évre, és kaptunk végül kettőt...! A kétévente meg­rendezésre kerülő nemzet­közi néptáncfesztiválunkat legutóbb 6 millió forinttal tá­mogatta a város. Az arányta­lanság itt is szembetűnő!- Nyíregyháza kulturális életében eddig példa nélkül álló támogatásról van szó ­mondja Szabó Dénes Kossuth- díjas karnagy, a Cantemus Kórusintézmény igazgatója.- Nem tudom, mennyire volt átgondolt ez a döntés. Nem szerencsés, hogy a jelenlegi önkormányzat öt évre kész helyzet elé állítja az új testü­letet. Tiszteletre méltó, amit a Mandala Dalszínház csinál, de a kultúrára szánt forinto­kat arányosabban kellene el­osztani. Állami támogatás- Az évi előadásszámunk alapján, ami jóval megha­ladja az előírt 140-et, az előadóművészeti törvény sze­rint jogosultak lettünk állami támogatásra, egyedül a nyír­egyházi művészeti csoportok közül - mondja Dobos László, a dalszínház igazgatója. - Eh­hez azonban öt évre szóló közszolgáltatási szerződést kellett kötnünk a várossal.- A működésünkre eddig sem kapunk többet, mint ed­dig - ezért a 7 millió forintért mi 70 előadást tartunk éven­te Nyíregyházán és környé­kén. A megyei önkormányzat ugyanígy megkötötte velünk a szerződést 6 millió forintra, amiért közel 80 előadást tar­tunk. A szabadtéri előadások­ra vonatkozó 18 milliós tételt ettől külön kell választanunk. Húsz éve folyamatosan jelen vagyunk a szabadtérin, ahol az előadások 2/3-a mindig a Mandala Nyár égisze alatt zaj­lott. Az elmúlt öt évben min­dig ennyi pénzt adott a város a szabadtérire, csak eddig ezt három szervezet kapta. Az­zal, hogy a Mandala kapja, az állam mégegyszer ennyit hozzátesz, amit az önkor­mányzatokon keresztül juttat el hozzánk. így ez a többlet­pénz Nyíregyháza kulturális életét gazdagítja. Az augusztusi közgyűlésen 18 igen és 2 nem szavazattal, 8 tartózkodás mellett fogadta el a testület a közszolgáltatási szerződés megkötéséről szóló előterjesztést. A frakciók szemével Földesi István, a Függetlenek Egyesülete frakcióvezetője lapunknak azt mondta, lehet, hogy az összeg aránytalanul soknak tűnik, de a Mandala előadásai nagy tömegeket mozgatnak, a dalszínház so­kat tett már le az asztalra. - A szerződés módosítható, így nem igaz, hogy öt évre megkö­ti a városvezetés kezét, aki ezt állítja, abból az irigység beszél - mondta a frakcióvezető. Szokol Tibor MSZP-s frak­cióvezető azt mondja, a szín­házi törvénnyel függ össze a szerződés megkötése, amivel szerinte nincs semmi gond, hiszen a kőszínházat is folya­matosan támogatja az önkor­mányzat.- Nem elegáns az utolsó előtti közgyűlésre behozni egy hosszútávra szóló, je­lentős anyagi terhet vállaló közszolgáltatási szerződést, legyen szó az élet bármelyik területéről - ezt már dr. Vinnai Győző, a Fidesz-KDNP frak­cióvezetője mondta, s hozzá­tetette: a következő testület­nek át kell tekintenie a város kulturális koncepcióját azért, hogy színvonalas, de nagy tömeget vonzó kulturális ese­mények, fesztiválok jöhesse­nek létre. - Át kell tekinteni az e tárgyú szerződéseket, s ez valószínűleg érinti majd a Mandalával kötött közszol­gáltatási szerződést is. km Fejedelmi emlékművet állítanak a bevételből VAJA. Húsz hazai és határon túli képzőművész összesen 46 alkotást ajánlott fel a vajai XII. Jótékonysági képaukció­ra, melynek szeptember 25-én ll órától a Vay Ádám Múzeum ad otthont. A művészek az in­tézmény baráti körének aján­lották fel munkáikat, hogy a bevétellel hozzájáruljanak egy vajai Rákóczi-emlékmű állításához. Jövőre lesz a 300. évfordu­lója annak, hogy a szabadság- harc vezetője 1711-ben Vaján járt, ezt szeretné megörökí­teni a születendő emlékmű, amelynek formájáról egyelő­re még elképzelésük sincs az ötletgazdáknak. KM Eltűnnek a firkálások a falakról FOTÓ: SIPEKI PÉTER Vegyszeres búcsú a nyíregyházi falfirkáktól NYÍREGYHÁZA. Csütörtökön reggel megkezdődött a nyír­egyházi belvárosban az épü­leteket csúfító graffitik eltá­volítása. A Nyíregyházi Városüze­meltető- és Vagyonkezelő Kft. munkatársai a Hősök te­rén, a Béke-háznál kezdték a munkát, majd folytatják a Kossuth, a Benczúr, a Besse­nyei, a Szabadság, a Kálvin és az Országzászló tér épületein, a Mártírok terén, a Zrínyi, a Bercsényi, az Egyház és a Síp utcákon, továbbá a Széchenyi utcán egészen a Jósa András Múzeumig. A Vásárhelyi Pál Építőipari és Környezetvédelmi-Vízügyi Szakközépiskola diákjai ál­tal készített felmérés alapján Nyíregyházán 3552 falfirka több mint 7500 négyzetmé­ternyi felületet csúfít el. A városi önkormányzat költségvetésében 2 millió fo­rintot különtített el arra, hogy ezeket szakszerűen eltávo­lítsák, amelyből most 500 négyzetmérenyi fal lesz tiszta és graffitimentes. Jó képet fest kilenc óvoda A kicsik műsorral kedveskedtek a vendégeknek fotó: sipeki Péter Az ezüstszínű bababa­rát festéktől nem lesz penészes, vizes a fal. nyíregyháza. Aranyos műsor­ral kedveskedett a Búzaszem Óvoda kis csoportja Gombos Edinának szerda délelőtt. A médiaszemélyiség egy festék­gyár reklámarcaként látogatta meg a Platinum Kid jótékony- sági programban érintett ki- lenc Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei óvoda egyikét.- Örömünkre szolgál, hogy az ablakcsere és a hőszigetelés korszerűsítése mellett gyerek­barát festékekhez juthattunk, így megszépült környezetben fogadhatjuk az óvodásokat - mondta Imre Lászlóné, a Bú­zaszem Óvoda vezetője. Még tavasszal pályázhattak ma­gyar fal- és kerítésfestékek­re, mely révén közel 9 ezer kisgyermeket érint a program országszerte. A bócsai fes­tékgyár kezdeményezésére a következő megyei intézmé­nyek nyertek még el összesen 163 vödörnyi támogatást, ami több mint 8 ezer négyzetmé­ter felület kifestésére elegen­dő: Tündérkert Óvoda (Nyír­egyháza), Egyesített Óvodai Intézmény Varázsceruza Óvo­da (Tiszavasvári), Kastélykert Óvoda (Nyírtelek), Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Óvoda (Tiszakanyár), Négy Évszak Óvoda Kertvárosi Tag­óvoda (Mátészalka), Napközi Otthonos Óvoda (Nagyecsed), Micimackó Napközi Otthonos Óvoda (Szakoly), Napsugár Óvoda (Geszteréd).- Az ezüstszínű bababarát festéktől nem lesz penészes, vizes a fal, oldószer- és szag­mentes, és távol tartja a bak­tériumokat és a gombákat. Egészséges környezetben tölthetik napjaikat az óvodá­sok, aminek én kisgyermekes anyaként is nagyon örülök - jegyezte meg Gombos Edina. Q MEGKÉRDEZTÜK: Ön hogyan büntetné a falfirkátokat? BUSÁK GYÖRGY: Nem BUSÁK GYÖRGYNÉ: Sze- SZABÓ HANNA: Kétsze­tudom, hogyan lehetne rencse, hogy eltávolít- résén Is megbüntetném véget vetni ennek. hatók a mázolmányok. afalflrkálókat. SZILÁGYI ZSOMBOR: MOLNÁR LEVENTE: CIVA MIHÁLY: Jó tanu­Véresen komoly elret- Pénzbüntetés és helyre- lópénz lenne egy alapos tentést javaslok. állítás a jó megoldás. testfestési- Régóta Nyíregyházán élek. A szívem megszakad, amikor azt látom, hogy az alig né­hány hete, hónapja felújított lakótömbök falát összefúj- kálják festékkel. Nem tudom, hogyan lehetne véget vetni ennek a vandalizmusnak, és vajon mi örömük van ebben a „művészeknek” - válaszolta Busák György. Felesége, Busák Györgyné is elítéli a rongálást.- Négy unokám van, fiatalok, de eszükbe sem jut ilyet tenni! Még szerencse, hogy egy spe­ciális anyaggal eltávolíthatók a mázolmányok - mondta. Szabó Hanna kétféle büntetést róna ki a falfirkálókra. - Leta- karíttatnám velük, amit raj­zoltak, és legalább 15-20 ezer Akció lefújva osem értettem, P"" miféle egészségte­len örömérzet járja át annak a testét- lelkét, aki kukákat borongat az utcán, buszvárók ülőhelyeit és üvegtábláit zúz­za szét, vagy éppen „beleve- gősödött” boros üvegét vágja földhöz a csendesnek hitt, holdvilágos éjszakában. Bár jóval nesztelenebb, cseppet sem esztelenebb, értelmetlen rongálás a falfirkálás is. A fújkálók az esetek több­ségében nem tehetségüket, kreativitásukat akarják meg­mutatni az ágyban, párnák közt szunnyadó városlakók­nak, egyetlen céljuk, hogy elhúzzák a csíkot, esetleg primitív üzeneteket hagy­janak hátra a bosszankodó utókornak. Ha elégedettek a munkájukkal (és annyi eszük van, amennyi látszik), egyedi névjegyüket is odabiggyesz­tik munkájuk mellé, nagyban segítve ezzel a rendőrség későbbi munkáját. Nyíregyháza utcáit jelenleg több mint 3500 falfirka „dí­szíti”, eltávolításukra pedig milliókat áldoz a városveze­tés közös adóforintjainkból. Jobb helye is lenne ennek a pénznek, de - miként a klasz- szikus vandalizmusból eredő károk helyrehozatalára - erre is kénytelenek vagyunk áldozni a városkép és min­dennapi komfortérzetünk érdekében. Cseppet sem vígasztal, hogy a belvárosi „szórványemlékeket” a speciális vegyszernek köszönhetően szinte gyerek­játék (lesz) eltávolítani a több ezer négyzetméter­nyi felületről, és hogy a lemosás, költségeit tekintve, elhanyagolható az újrafes­téshez képest. Az viszont megnyugtatna, sőt elége­dettséggel töltene el, ha azok költségén és azokkal sikáltatnák tisztává a falakat, akik elcsúfították azokat. Kár, hogy ilyen (re)akciókra nem ad lehetőséget a hazai jogrendszer. istvan.palia@inform.hu A Balkárryhoz tartozó CsrtTytanyár: milyen növényrttkaság látható? a) páfrányfenyő b) orchidea c) tiszafa d) mamutfenyő A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el forintos büntetést szabnék ki rájuk. Ha a fiatal vagy a szülei nem tudnak vagy nem akar­nak fizetni, ledolgozhatják a bírságot még több falfirka-el­távolítással - felelte az apácza- is diák. Szilágyi Zsombor vére­sen komoly szankciót szabna ki. - Minden eset után vágják le az elkövető egy-egy ujját! Meglátjuk, hogy az ujjai fogy­nak el hamarabb, vagy a lelke­sedése! Molnár Levente hatal­mas pénzbüntetéssel sújtaná és az eredeti állapot helyreál­lítására kötelezné az épület- rongálókat. Civa Mihály tovább folytatná az „alkotómunkát” - magukon az elkövetőkön! - Jó tanulópénz lenne nekik egy alapos testfestés!

Next

/
Thumbnails
Contents