Kelet Magyarország, 2010. szeptember (67. évfolyam, 204-229. szám)

2010-09-23 / 223. szám

2010. SZEPTEMBER 23., CSÜTÖRTÖK KECET Megyei tükör 5 <8> EREDMÉNYES AKCIÓ Lezárult a rendőrség Tispol akciója. Több száz szabálysértést is megállapítottak, melyből összesen 665 OOO forint pénzbírsá­got szedtek be. fotó: sipeki Péter Megteremtették a felnőttképzés feltételeit Csak a már tovább nem hasznosítható hulla­dékot szeretnék elhe­lyezni az új, modern lerakókba. nyíregyháza, a legjobb hulla­dék az, ami nem is keletkezik, azaz: olyan módon kell ösz- szegyűjteni, hogy azzal elő­segítsük az újrahasznosítást. Ezt szem előtt tartva bővítet­te eszközparkját a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Szi- lárdhulladék-gazdálkodási Társulás: szerdán bemutatták azokat a konténereket, ame­lyek a szelektív gyűjtéshez szükségesek.- A fejlesztés eredménye­ként a megye valamennyi településén és a kapcsolódó ll borsodi településen leg­alább egy szelektív hulladék- gyűjtő szigetet alakíthatunk ki, amelyeken elhelyezzük a hulladékgyűjtő edényeket - utalt az országosan is minta­értékű lefedettségre Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke. Környezeti előnyök A társulás munkaszerve­zete nevében Kosa Tímea, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügy­nökség Nonprofit Kft. (MFÜ) ügyvezető igazgatója arról beszélt: a hulladékhegyek csökkentése mindannyiunk feladata és felelőssége, s az első lépés a szelektív hulla­dékgyűjtés megszervezése, mely segít a hulladékoktól környezetbarát módon meg­válni. A szelektív hulladék- gyűjtés az újrafeldolgozás, vagyis a „recycling” első lépé­A gyermekek fogékonyabbak a szelektív gyűjtésre ILLUSZTRÁCIÓ: ÉKN-ARCHÍV se. Ennek során a lakosság ak­tív közreműködésével, anyag szerint szétválogatva gyűjtik a hulladékokat. A hulladék­nak, mint másodnyersanyag­nak a gazdaság vérkeringé­sébe való visszajuttatásából komoly környezeti előnyök származnak: jelentősen csök­ken a gyártás energiaigénye, környezeti terhelése.- A közbeszerzési eljárás eredményeként mintegy 20 OOO darab 120 literes (kere­kes) hulladékgyűjtő edényt, valamint 900 darab 1100 lite­res lapos fedelű szelektív hul­ladékgyűjtő konténert sike­rült beszerezni - mondta dr. Kovács Ferenc, a projektben több évig dolgozó országgyű­lési képviselő. Hozzátette: a hulladék­gazdálkodási rendszer célja, hogy a térségben keletkezett szilárd hulladék lehető legna­gyobb hányada újrahaszno­suljon, és csak a már tovább nem hasznosítható hulladék kerüljön az elkészült új, min­W A megye min­den települé­sén kialakíthatunk egy hulladék- gyűjtő szige­tet. SESZTÁK OSZKÁR den előírásnak megfelelő hul­ladéklerakókba. A projekt a Kohéziós Alap keretében az Európai Unió támogatásával, valamint a Magyar Állami Költségvetés és az érintett tagönkormány­zatok saját forrásából valósult meg. A lakosság számára fon­tos tájékoztatás, hogy az edé­nyekbe csak háztartási hul­ladék kerülhet! A leszállított hulladékgyűjtő edények újra feldolgozható HDPE-ből ké­szültek, kadmiumot nem tar­talmaznak, UV-sugárzásnak, vegyi és biológiai behatások­nak, alacsonyabb és maga­sabb hőmérsékleteknek el­lenállnak. KM-NYZS Személyre szabott szolgáltatások segítik az álláskeresőket, a tanulni vágyókat. nyíregyháza. Tavaly szep­temberben kezdődött és jövő év tavaszán ér véget az a pá­lyázati program, melynek célja, hogy a Váci Mihály Kul­turális, Művészeti és Gyer­mekcentrum felnőttképzési tevékenységet végezhessen, hogy megszerezze az intéz­ményi akkreditációt és há­rom képzést megvalósítson. Bohács József igazgató szer­dán az eddig végzett munká­ról számolt be és elmondta: a képzés személyi és tárgyi feltételeit megteremtették, szakembereiket felkészítették a felnőttképzési konzulensi feladatokra. Elkészítették a minőségbiz­tosítási szabályzatot, az erre jogosult testület pedig négy évre megadta az intézményi akkreditációt számukra. Lét­rehozták a Felnőttképzési Információs Szolgálatot, ahol személyre szabott szolgáltatá­sok - képzési szükségletek fel­mérése, képzési tanácsadás, előzetes tudásszint-felmérés, munkaerő-piaci adatbázis igénybevétele, álláskeresési technikák elsajátítása, pálya- orientációs tanácsadás - segí­tik az álláskeresőket, a tanul­ni vágyókat. Jelenleg számítógép-hasz­nálói, -kezelői tanfolyamra várják a látás- és hallássérült jelentkezőket, a cél, hogy a kurzus elvégzése után köny- nyebben találjanak munkát a fogyatékkal élők. km M Négy évre meg­kaptuk az akkreditációt. BOHÁCSJÓZSEF Mindenki kap egy szigetet Megújul a rápolti művelődési ház rápolt. Hamarosan megszé­pül Rápolt központja. A162 la­kosú szatmári kistelepülésen élők régi vágya valósul meg a múlt század elején épült mű­velődési ház felújításával. A kultúrház teteje ugyanis évek óta beázik, a homlokzat mál­ladozik. Most kicserélik a nyí­lászárókat, a tetőszerkezetet is. A közel 20 millió forintos beruházás részeként park és játszótér is kialakításra kerül a központban. A kistelepülés önerőből a projektet nem tudta vol­na finanszírozni, igy a kép­viselő-testület az EMVA- falufejlesztési alapból nyert támogatást a beruházáshoz. Makkal Klára verseskö­tetének 60 példányát küldte el a megyénk könyvtárainak. nyíregyháza, a Székesfehér­váron élő nyugdíjas óvónő, Makkai Klára igazán a múzsák kegyeltje: nemcsak verseket ír, hanem fest és énekel is. Megyénkhez is kötődik, hiszen Nagyhalászban szüle­tett, majd a nyíregyházi Leány Kálvineumban tanult tovább. Óvónői pályáját Miskolcon kezdte, közben népdalokat énekelt és bemondó volt a helyi rádióban is. Önmagát zongorán kísérve fellépett számos országban, Angliától a Szovjetunióig. Válása után Siófokra került idegenveze­tőnek. Jelenlegi férjét megismerve költözött Székesfehérvárra. A mostani, Föld és ég címet viselő könyve már a negyedik verseskötete.- Úgy gondoltam, hogy mi­után a szülőföldem Szabolcs megye, jó volna, ha a verseim W Azt szeret­ném, ha a sza­bolcsiakhoz is eljutnának a verseim. MARKAI KLÁRA ld d bZd­& eljutnának az ott élőkhöz is. Ezért döntöttem úgy, hogy 60 kötetet elküldök a megyei könyvtárnak, ahonnan a me­gye kisebb könyvtárai is hoz­zájuthatnak. Sokan biztatták- Talán lesznek olyan földi­jeim, akik kíváncsiak rám és | örömmel olvassák majd a verseimet. Mint mondja, előző kötetei után rengeteg biztatást ka­pott szóban, levélben, többek között dr. Béres Józseftől, a néhai miniszterelnök, An­tall József feleségétől és Boross Péter volt miniszterel­nöktől. * ONKORMANYZATI VÁLASZTÁS 2010 Népszerűsíteni kell a városi kerékpározást nyíregyháza, a kerékpárút kialakítása nem azt jelenti, hogy meglévő útra jeleket festünk, vagy csíkot húzunk a járdára. A kerékpározás azért fontos, mert tiszta marad a le­vegő. De ahol fákat és bokro­kat kell kivágni a kerékpárút építése érdekében, ott nem lesz jó levegő. Ezeket a gondolatokat Var­ga András, a Lehet Más a Po­litika képviselőjelöltje (Nyír­egyháza, 8. sz. vk., Érkert) mondta azon a sajtótájékoz­tatón, amelyet szerdán tartott a megyeszékhelyen a Szarvas utca és az Arany János utca sarkán. Mint mondta, a saj­tótájékoztatót stílszerűen az autómentes napra időzítette, a helyszínt pedig az indokol­ta, hogy ott kerékpárral nehéz közlekedni. Bár elismerte, hogy Nyíregyházán sok hely jól megközelíthető kerék­párral, azonban úgy gondol­ja, hogy ésszerű tervezéssel tovább lehet népszerűsíteni a kerékpáros közlekedést. Hatékonyabbá kell tenni a „Bringázz munkába!”-akciót, körforgalmak kellenének, ke­rékpártárolókat kellene kiala­kítani. Zárásként azt üzente a képviselőjelölteknek, hogy járjanak elöl jó példával: ők is ugyanúgy kerékpárral men­jenek dolgozni, mint ahogy teszi azt Varga András. Átalakítanák a szociális támogatások rendszerét A támogatás egyik részét egyenesen a közműszolgáltatóhoz utalnák. nyíregyháza. Az Éljen Nyír­egyháza Független Mozga­lom az érdekeltségi jutalék, mint ösztönző forma eltörlé­sét javasolja a megyeszékhely önkormányzata számára, mert mint a szervezet elnöke szerdai sajtótájékoztatóján el­mondta, a bírságra a köztiszt­viselők saját bevételi forrás­ként tekintenek az érdekeltté tételük miatt. Lengyel Károly azt mondta, a jól teljesítő köztisztviselők jutalmazásával egyetértenek, s egy új, az összteljesítményt figyelembe vevő értékelési rendszer kialakítását szorgal­mazzák. A szociális juttatásokkal kapcsolatban az az álláspont­juk, hogy nagyobbik részét nem pénzben kell eljuttatni a rászorultakhoz, ám a szociális kártya intézményét sem tart­ják jónak, hiszen az igy vásá­rolt élelmiszert egyszerűen el lehet adni, de jóval ez eredeti ár alatt. A támogatás egy ré­szét készpénzben adnáik, a fennmaradó részt pedig egye­nesen a közműszolgáltatóhoz utalnák, így egyetlen gyerek sem maradna víz, villany és fűtés nélkül Nyíregyházán. a ONKORMANYZATI VÁLASZTÁS 2010 Az MSZP ellensúly lesz az önkormányzatoknál nyíregyháza. - A kormány nem az ország valódi prob­lémáival foglalkozik, amit mond, szemfényvesztés, amit tesz, kárt okoz a ma­gyar társadalomnak. Ezért is fontos, hogy az MSZP valódi ellensúlya legyen a Fidesz antidemokratikus módszere­inek - mondta szerdai sajtó- tájékoztatóján Tukacs István országgyűlési képviselő.- A kétharmados többsé­get birtokló kormányzópárt eddig úgy vitte keresztül tör­vényjavaslatait, hogy kikerül­te a szakmai és a társadalmi egyeztetéseket. Ősszel újra in­dul a fideszes úthenger, hogy a gazdagokat még gazdagabbá tevő egykulcsos adórendszert elfogadtassa. A Fidesz túlígér­te magát, felelőtlen gazdasági és kommunikációs politikájá­nak több tízezer devizahiteles issza a levét. A kabinet vagy alkalmatlan a kormányzásra, vagy drasztikus megszorítá­sokra készül. Nyíregyháza eredményei vitathatatlanok, az MSZP-s polgármesterjelölt és képviselők ezért megér­demlik a választók bizalmát - érvelt Tukacs István. km Átépítik a faluközpontot ököritófülpös. Hozzákezd­tek a településközpont kö­zel 25 milliós támogatásból megvalósuló felújításához Ököritófülpösön. Az egész­ségház, a takarékszövetkezet és a művelődési ház közre­fogta teret parkosítják, az itt fellelhető két emlékművet pedig egy ellipszis alakú tér­rel fogják közre. Most érke­zett a hír, hogy 16 millió forint támogatást nyertek az egész­ségház felújítására is. Lakáskultúra "SAffMVntANSZ SAPIRO-TRANSZ Kft. %£/ Minőségi kültéri és beltéri nyílászárók, egyedi bútorok, lépcsők gyártása és forgalmazása. Fűrészáru értékesítés. Nyíregyháza, Fábián L u. 18. T.: 42/595-509, fax: 42/595-510 www.sapiro-transz.hu, e-mail: k.sapiro-transz@chello.hu

Next

/
Thumbnails
Contents