Kelet Magyarország, 2010. szeptember (67. évfolyam, 204-229. szám)
2010-09-02 / 205. szám
785686 2010. SZEPTEMBER 2.. CSÜTÖRTÖK 16 Képes krónika A gép és alkotói: a „száguldó szörnyeteg” 1600, a laptopokéhoz hasonló, kompakt lítium-ion akkumulátort használt a rekord eléréséhez fotó: internet Rekordsebességet ért el az elektromos automobil- MINDEN CSEPP TEJECSKE SZÁMÍT A tíz ujját nem is, de a szája szélét mindig megnyalja étkezés után a friss tejjel táplált őzgidácska. fotó: epa Minden elődje rekordját megdöntötte a Buckeye Bullet elnevezésű amerikai elektromos autó. BÉcs. Utah állam sivatagjában egymérföldes szakaszon óránkénti 495 kilométeres átlagsebességet ért el, míg csúcssebessége 515 km/h volt. A Buckeye Bullet karbonszálakból épült, hossza meghaladja a kilenc métert, tömege az 1,8 tonnát. A 800 lóerős járművet az Ohiói Állami Egyetem hallgatói fejlesztették ki a sportautókat gyártó Venturi cég közreműködésével. A járművük 100 km/h-val döntötte meg az elektromos autók eddigi, 1999-ben felállított sebességrekordját. A csapat 2004-ben már átlépte az 500 km/órás sebességhatárt, bár akkor a meghajtás alapja még üzemanyagcellás volt. MTI Túl magas volt, kitették a suliból London. Kiraktak egy 14 éves diáklányt az iskolájából Brazíliában, mert túl magas, ezért nem fér el rendesen az iskolabuszon. A 203 centis bakfis lan- galétaságát egy ritka betegség okozza. A lány megpróbálja hasznosítani magasságát: mo- dellkedni szeretne. Első fellépésén, egy menyegzői show-n lépkedhet végig a kifutón. A világ legmagasabb kamaszlánya a 16 éves amerikai Marvadene Anderson: 208 centis. mti 360 fokos fordulat egy kerékpárral Remélhetőleg ennek a kerékpárnak a vezetője nem szédülős! ® További videók vldeo.szon.hu MEGER EGY MOSOLYT- Hogy van a feleséged?- Beteg.- És veszélyes?- Ilyenkor nem, csak ha egészséges. O További viccek humor.szon.hu KELET-TAXI i UTflZZONUElÜNK! 111111 KEHI „Örömfiúkat” csempésző banda került rendőrkézre Férfi prostituáltakat csempésző bandát számolt fel a spanyol rendőrség. MADRID. A csempészeti útvonal végállomása az ibériai ország volt, ahol a férfiakat viagrával, kokainnal, marihuánával, a poppers néven ismert partydroggal és más stimuláló kábítószerekkel látták el, hogy képesek legyenek szexuális szolgáltatásokat nyújtani a nap 24 órájában. Tizennégy, többségében brazil állampolgárságú embert tartóztattak le, akiket a szervezet működtetésével vádolnak. Szintén őrizetbe vettek 17 feltételezett prostituáltat is, mivel illegálisan tartózkodtak az országban. Egyelőre nem tudják, hogy a prostituáltak nőknek vagy férfiaknak nyújtottak szexuális szolgáltatásokat. A prostitúció több milliárd dolláros iparág Spanyolországban. A bordélyok tele vannak Latin-Ameri- kából, Afrikából és Kelet-Euró- pából érkezett örömlányokkal, az utak mentén is szinte mindenütt látni prostituáltakat, és még patinás napilapok is megtűrik hasábjaikon a testüket árulók hirdetéseit. mti Kábítószer-birtoklással vádolják Paris Hiltont Kábítószer-birtoklással vádolják a hatóságok Paris Hilton amerikai hírességet. LOS ANGELES. A People magazin meg nem erősített értesülései szerint október 27-én kell Paris Hilton fotó: epa bíróság elé állnia. A rendőrség a hét végén Las Vegas területén állította meg az autójában utazó szálloda-örökösnőt és egyik barátját, mert marihuána szagát érezték. Az ellenőrzés során a 29 éves fotómodell és színésznő táskájában kokaint találtak, ezért rövid időre őrizetbe vették. Ügyvédje azzal védekezett, hogy a táska nem a hírességé, Paris Hilton pedig azt mondta, rágógumicsomagnak hitte a szert. A botrányairól híres szőkeséget júliusban a dél-afrikai labdarúgó világbajnokságon is őrizetbe vették, mert a brazil-holland rangadón marihuánát szívott. Később Korzikán találtak kannabiszt kézitáskájában. Mindkét alkalommal szabadon engedték. MTI- FOTÓMODELL Bianka már több fotózáson is részt vett, de állítása szerint nálunk érezte legjobban magát. Ezzel a képpel szeretteinek és barátainak szeretne kedveskedni. fotó: racskó tibor J.K. Rowling milliókat adott a gyógyításra J.K. Rowling, a Harry Potter-kötetek írónője milliókat adott a szklerózis multiplex kutatására. LONDON. Tízmillió fontot (3,5 milliárd forint) adományozott a szklerózis multiplex kezelésére és kutatására létrehozandó klinikai központnak a Harry Potter-kötetek révén világhírűvé vált J.K. Rowling. Édesanyjával ez a kór végzett A hatalmas vagyonnal rendelkező írónő édesanyjával ez a betegség végzett, ez vezette arra, hogy támogassa a Felakasztotta magát, miután visszavonták kivégzését - nem tudni, hogy tudott-e halálbüntetése eltörléséről. SAN QUENTIN. Felakasztotta magát egy halálra ítélt rab a kaliforniai San Quentin börtönben, néhány nappal azután, betegség kutatásának ügyét. Reményei szerint a klinika „a kiválóság központja lesz a regeneratív neurológia terén”. Az Anne Rowling nevét viselő intézmény a skóciai Edinburgh egyetemén működik majd - jelentette be a szerző kedden. A legnagyobb privát adomány A skóciai egyetem történetében az írónőtől érkezett az eddigi legnagyobb privát adomány. J.K. Rowling hosz- szú ideje a történelmi skót város lakója. Édesanyja 45 évesen hunyt el 1990-ben, mielőtt Rowling hírnevet szerzett magának. MTI hogy életfogytiglanra enyhítették büntetését. A 70 éves férfi lepedőjéből készített kötelet, amelynek végét cellája rácsára kötözte. A férfit betörés közben elkövetett gyilkosságért ítélték halálra több mint 20 évvel ezelőtt. Időközben változtak a szellemi beszámíthatóság kritériumai Kaliforniában, és a múlt héten J.K. Rowling FOTÓ: INTERNET egy bíró fogyatékosnak ítélte az addig siralomházban élő rabot, aminek folytán a férfi nem végezhető ki. Életfogytiglanra módosult büntetése, amely semmilyen körülmények esetén sem enyhíthető. A börtön szóvivője azt mondta: nem tudja, hogy az öngyilkos rab tudott-e halálbüntetése visszavonásáról. mti Összeszurkálta, mert szép volt SAO PAULO. Tűket és szöget döfött szomszédja kislányába egy férfi Brazíliában, mert dühítette a másfél éves gyermek szépsége. A 28 éves férfi két tűt és egy szöget szúrt a lány testébe, mert az szerinte túl nagy figyelmet kapott szépsége okán. A kisgyermek otthon nem tudta megmondani, hogy mi baja, de keserves bőgése miatt anyja kórházba vitte. Az orvosok fedezték fel a tűket és a szöget, amelyeket sikeresen ki- műtöttek a lánykából. A férfit a gyermek édesanyja leplezte le: észrevette, hogy szögek és tűk vannak a zsebében és értesítette a rendőrséget. A hatóság elrendelte a szomszéd elmeorvosi vizsgálatát, mti Korcsmáros Fruzsina Kegyelmet kapott, de meghalt HIRDETÉS VIGYÁZZUNK AGYEREKEKRE!