Kelet Magyarország, 2010. augusztus (67. évfolyam, 179-203. szám)

2010-08-31 / 203. szám

2010. AUGUSZTUS 31.. KEDD KEI1T Hazai tájakon 7 Nincs több akadály az ajaki általános iskolában LAKÓHELYEM © TELEPÜLÉSI ALOLOALAINK lakohelyem.szon.hu ajak. Augusztus 29-én, va­sárnap volt az Ajaki Általános Művelődési Központ és Alap­fokú Művészetoktatási Intéz­mény évnyitója, valamint az épület akadálymentesítési és átalakítási beruházásának átadása. Az ünnepségen be­szédet mondott és a beruhá­zást átadta Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Me­gyei Közgyűlés elnöke. Az eseményre a Rozmaring óvoda és bölcsőde óvodásai és az iskola tanulói készültek műsorral, továbbá az egyhá­zak helyi vezetői is megáldot­ták az intézményt. Felavatták a névadó Arany János szobrát Az avatási ünnepség egy pillanata FOTÓ: ÖNKORMÁNYZAT kékcse. Egy négynapos ün­nepségsorozat várta csü­törtöktől vasárnap estig az érdeklődőket Kékesén. Az egyik kiemelkedő esemény szombaton Arany János szob­rának a felavatása volt.- Nagy örömmel tölt el min­ket, hogy új iskolánk, óvo­dánk épült és hogy nevet is kapott az intézmény. Arany János nevét. Külön köszönet a szobor készítőjének, Borsi Antal szobrászművésznek e csodálatos, bronzba öntött alkotásért.- Hitem szerint ez a jövőbeli Kékcse számára nem pusztán egy szép művészi alkotás, ha­nem annál sokkal fontosabb: „lélek a bronzban, iránytű a hétköznapokban” - mondta el érdeklődésünkre lapunk­nak Szekeres Katalin polgár- mester. A település egyházának képviselői, Kölönte Zsolt tiszteletes, valamint Kerekes Tibor László római katoli­kus plébános áldotta, illetve szentelte meg az intézményt és a névadójának szobrát. Az érdeklődők megtekintették az iskola aulájában elkészült Arany János emlékkiállítást is. VP Szentelés közben FOTÓ: ÖNKORMÁNYZAT ©A KELET VIGYÁZ A GYEREKEKRE!! Vígan táncolnak és mozognak NYÍREGYHÁZA. A RE-flex Mo- derntánc Stúdió felvételt hirdet csoportjaiba 4 éves kortól 20 éves korig. Tanulha­tó technikák: esztétikus test­képzés, jazz- és moderntánc. A beiratkozás szeptember 2-án és 3-án lesz 15-18 óra között az Evangélikus Általá­nos Iskola aulájában (Luther utca 7.) • Hegesztő (AW1, C02, ív, láng) • Gázfogyasztóber. szerelő • Érintésvédelmi, Villámvédelmi • Villanyszerelő • Kazánkezelő tanfolyamok indulnak szeptemberben! Nyírség Szakmai Továbbképző Kft. S 42/311-220,06-30/9556-934 Ny. sz: 15-0165-05 AL-1733 HIRDETÉS Pápai áldás a ministránsokra Csoportkép Rómában fotó: magánarchIvum A Szent Péter téren 80 ezer fiatal köszöntötte a szentatyát. NYÍREGYHÁZA, RÓMA. Nem mindennapi találkozónak le­hetett részese megyénkből 50 ministráns fiatal augusz­tus első hetében. A templomi oltárnál végzett kiemelkedő szolgálatuk jutalmaként részt vehettek Rómában a nemzet­közi ministránstalálkozón, ahol 80 ezer társukkal együtt hallhatták XVI. Benedek pápa szavait a hit érdekében vég­zett szolgálatról. Először Rómában- A13-18 éves fiatalok számá­ra minden az újdonság erejé­vel hatott, hiszen ők először lehettek Rómában - eleve­nítette fel az élményeket la­punk számára Bákonyi János atya, a Debrecen-Nyiregyházi Egyházmegye ministránsre- ferense, aki egykoron két évig tanult az örök városban. Igaz, ministránstalálkozónak ő is először lehetett részese.- A rutint, tapasztalatot Kiss Tibor atya jelentette a küldöttségünkben, hiszen ő mint korábbi ministránsrefe- rens több ilyen találkozón is rész vett. A helyi plébánosok javaslatára azokat a fiatalokat vittük el, akik sokat segéd­keznek a miséken az oltárnál. Utazott velünk diák Nyír­egyházáról, Fényeslitkéről, Gávavencsellőről, Mérkről, Vállajról, Rakamazról, A fiatalokra nagy hatást gyakorolta szentatya személye. BÁKONYI JÁNOS Geszterédről, Mátészalkáról, Napkorról, Nyírcsaholyból, Nyírtelekről, Újfehértóról, Vásárosnaményból.- Az első - keddi napon - a Szent Péter teret teljesen megtöltötte az európai or­szágokból érkezett 80 ezer ministráns. Imádságok, püs­pöki beszédek hangoztak el. A teret lezárták a fiatalok számára, más hívők, zarándo­kok akkor nem léphettek be oda. Szerdán is a Szent Péter téren folytatódott a program. A szentatya helikopterrel ér­kezett, megtett egy kört a tér felett, s csak utána szállt le. Utána átült XVI. Bendek pápa a nyitott pápamobilba, s azzal ment a ministránsokhoz, on­nan köszöntötte őket.- Szerencsénkre nagyon jó helyen álltunk, a közelünk­ben ment el a szentatya. Utá­na több nyelven, így magya­rul is köszöntötte a fiatalokat. Pápai áldást mondott minden ministránsra, beszédében pe­dig kiemelte a hűséget és a hivatás megtalálásának fon­tosságát. A tolmács szerepét én töltöttem be, valamint se­gített Csordás Gábor püspöki titkár is, aki Bosák Nándor püspököt kísérte el Rómába.- Minden nemzet megha­tározott színű sapkát, sálat és pólót kapott, amiket aztán a fiatalok nagy lelkesedéssel cserélgettek a Szent Péter té­ren az ismerkedések során. Sikerült megtekintenünk a négy legnagyobb bazilikát is Rómában. Az első nap reg­gelén a Szent Péter bazilika altemplomában található magyar kápolnában misén vehettünk részt. A misét ce­lebrálta Bosák Nándor püs­pök úr és dr. Németh László, a Pápai Magyar Intézet rekto­ra - folytatta Bákonyi János atya. - Hazafelé megtekintet­tük Assisit is, valamint éjsza­ka megálltunk Velencében is. Rómában a nagy tömeg-' ben senkit sem veszítettünk el, Velencében azonban egy fiatalember lemaradt a cso­porttól, de szerencsére aztán hamarosan meg is lett. A szolgálat fontossága- A nemzetközi találkozót érté­kelve hadd mondjam el, hogy a fiatalokra nagy hatást gya­korolt a szentatya személye, aki egyben megerősítette szá­mukra a szolgálat fontosságát. Ugyancsak megerősítést kap­tak a szolgálatra a résztvevők magas számától is, mert lát­hatták, hogy a katolicizmus, az egyetemesség szellemében milyen sokan látják el ugyan­azt a ministráns szolgálatot az oltárnál. KM-MML Kemencében sülnek majd a finomságok A kulturális műsorok mellett finomságokból sem lesz hiány. KÉK. Negyedik alkalommal rendezik meg a Kéki Kemen- cés Napok programsoroza­tot szeptember 3-án és 4-én Kék községben az általános iskola és a Kékház udvarán. Pénteken 14 órakor köszön­tővel nyitja meg a programo­kat Poór Sándor polgármes­ter a Kékház udvarán, aztán kezdetét veszi a kenyér- és pizzasütés, valamint az I. Kéki Kemencés-kupa. Szombaton 7.30 órakor zenés ébresztővel és fogatok felvo­nulásával kezdődik a nap. A A hagyományokat őrzik a kéki kemencék archIv fotó: m. magyar László kemencés sütő- és főzőver- hivatalos megnyitó 10 órakor seny 8 órakor kezdődik. A lesz, majd 10.15 órakor fogat­hajtó bemutatót láthatnak az érdeklődők. A program további részében lesz foci­meccs, bábszínház. Az ebédet követően a kemecsei BMX- esek mutatkoznak be, majd azt követően a kultúrműsor­ban bemutatkoznak a helyi művészetoktatási iskola nö­vendékei, fellépnek a sényői moderntáncosok, lesz továb­bá musical és népdal. Sztárvendégeket is láthatnak a vendégek az esti órákban. Színpadra lép MC Hawer és Tekknő, Josh és Jutta, majd az Unisex együttes ad koncertet. A programsorozat zárásaként 20.30 órakor tűzijáték fokoz­za majd a hangulatot. Hiányt pótolnak az új térségi szolgáltatások A projektnyitó résztvevői: Pethő István (Petneháza alpolgármestere), Simon József (Ramocsaháza polgármestere), Molnár Tibor (körjegyző), Vitális Ferencné (Nyfrlbrony polgármestere), Vári Zoltán (intézményveze­tő) FOTÓ: ÖNKORMÁNYZAT Megteremtik a mikro- körzet négy települését ellátó családsegítő és gyermekjóléti szolgá­latot. RAMOCSAHÁZA. Projektnyitó nap keretében mutatta be a ramocsaházi önkormányzat nevében Simon József pol­gármester az önkormányzat által elnyert TIOP-3.5.1-09/1- 2009-0008 „Demens klien­seket ellátó központ kiala­kítása a kistérségi szociális szolgáltatások fejlesztésére” című projektet. Az elmon­dottak alapján országosan is csak elenyésző részben ellátott demens betegek 20 férőhelyes nappali ellátására lesz lehetőség a 285 négyzet- méter alapterületű bővítés után. Vári Zoltán, a projekt szakmai vezetője kiemelte, hogy a feladat: integrált ellá­tás kialakítása a kistérségben élők szolgálatában a meglévő szolgáltatások kiegészítése­ként. E mellett új ellátásként megteremteni a mikrokörzet négy települését ellátó csa­ládsegítő és gyermekjóléti szolgálatot. A közbeszerzési eljárás a szerződéskötés előtti fázis­ban van, az építkezés várha­tóan az ősszel elkezdődhet. A projekt 100 százalékban az Európai Únió és a Magyar Köztársaság által közösen fi­nanszírozott, a teljes költség 49 586 OOO Ft.

Next

/
Thumbnails
Contents