Kelet Magyarország, 2010. augusztus (67. évfolyam, 179-203. szám)
2010-08-31 / 203. szám
6 Megyei takte rafT 2010. AUGUSZTUS 31. KEDD A jobboldalt erősítenék MkumHáZé* Visszalépteti ön- kormányzati képviselőjelöltjeit a Fidesz javára a szabolcsi megyeszékhelyen a Magyar- ország a Magyaroké Magyar Nemzeti Párt. Kántor József pártelnök szerint az Esztergomban történtekhez hasonlóan Nyíregyházán is összefogás kezd kibontakozni a parlamenti ellenzéki pártok között a Fidesszel szemben, ezért pártja ezzel a gesztussal kívánja segíteni a kormányzó párt győzelmét az önkormányzati választáson. Az egyetlen kivétel a 8. számú választókerület, ahol az MMMNP a Szent Korona Hívei Mozgalommal egyetértésben Kormány Tibor személyében saját jelöltet állít. C A KELET VIGYÁZ A GYEREKEKRE!■ Lehetnének kenguruk, emuk is! KELET-V@ROSVFTA NYÍREGYHÁZA A V@rosvitás levelezőinket nem győzte meg a Nyíregyházi Főiskola rektorának indoklása. nyíregyháza. Szombati számunkban foglalkoztunk a Nyíregyházi Főiskola nemrégiben épített kapujával. V@rosvitás levelezőink nemtetszésüknek adtak hangot, az intézmény rektora, dr. Jánosi Zoltán pedig azt mondta: „Míg Magyarországon nem megszokott, addig Finnország tele van ilyen alkotásokkal..., az alkotás szimbolikusan a starthelyzetet, a főiskolások útnak indulását is kifejezi”. Művészet vagy (zlésterror? Zajácz János ennek kapcsán azt írta: a főiskola előtt a kerékpárút új burkolatot kapott, ami a réginél egy teljes méterrel keskenyebb. De miért? Csak nem a szoborra kellett a pénz? - teszi fel a kérdést. Babosi György ezt írja: „a kapuban még az az „előnyös”, hogy ha évek múlva elkezd fakulni a festése, esetleg leperegni róla, biztos, hogy az utolsó lesz, amire pénzt kölA pályázatra érkezett: Dienes Attila: Hangullám tenek”. Dr. Daragó László is elolvasta az indoklást: azért jó ez ide, mert Finnország, Svédország tele van ilyenekkel. „Lehetne tenni egy kengurut, meg emut is, mert azzal meg Ausztrália van tele. Lehetne tenni amerikai zászlót is, mert azzal az USA van tele. Csakhogy ez Nyíregyháza. Ha a házát valaki hupililára akarja Szári-Varga Géza: Tört vonalak festeni, előbb engedélyt kell hozzá kérnie a hivataltól. Van ám városkép, meg harmónia, meg ilyesmi. Gondolom, ez a dolog harmonizál a Sóstói úttal, a sóstói erdővel, meg Nyíregyháza történelmével, sajátosságával - ez utóbbi még talán elmegy, tekintve, hogy mik történtek itt a közelmúltban. Na, de ez egy főiskola, Imre Péter: Fények kapuja nem egy Op-art galéria. Mert lehet alternatív mindenki, de ha kötelezővé teszik, az nem művészet, hanem ízlésterror. Amikor a kilencvenes éves elején megláttam a stadion „lendületes” szoc-reál bejáratát, rosszul lettem. Most át kell értékelnem a véleményemet: nem is olyan rossz, hiszen mindig kell valamilyen Kovács László Putu: Embery tudás viszonyítási alap” - mondja dr. Daragó László. Vasúti átjáró ihlette? Méhesné Kruták Klára is úgy gondolja, nem muszáj nekünk mindig másokat utánozni. Cservenyák Katalin azt írja: „Nem akarom megbántani azt, aki ezt a (érzésem szerint balesetet szenvedett vasúti átjáró ihlette) kaput megálmodta, mert biztosan volt vele célja. Nekem olyan, mint egy derékba tört karrier. Csak az jutott eszembe, hogy ezen a főiskolán képzőművészek is tanítanak. Ráadásul olyan hallgatókat, akiknek feltehetőleg jó a kézügyességük. Kreativ elmék házon belül El tudtam volna képzelni, hogy azt mondják az illetékes tanszékvezetőnek: a kollégákkal dugják össze a fejüket, készítsenek terveket együtt a tanárok, vagy tanárok-diákok közösen, vagy csak a diákok, majd csinálják meg együtt a legjobbat. Ennek akár még üzenete is lehetne. Például az, hogy van itt egy szellemi műhely, egy közösség, ahol kreatív elmék 2010-ben megalkották a főiskola kapuját” - véli V@rosvitázónk. Masa Richárd: Napszárny Pályázat a versenyképes Nyíregyházi Főiskoláért NYÍREGYHÁZA. Hallgatói és intézményi szolgáltatásfejlesztésre nyújtott be pályázatot a Nyíregyházi Főiskola. A projekt összköltsége 527 millió forint, a támogatás mértéke ötszázmillió forint. A hosszú távú cél, hogy a Nyíregyházi Főiskola megfeleljen a 21. századi felsőoktatási intézményekkel kapcsolatos, elvárásoknak, nagyobb hatást gyakoroljon környezete munkaerő-piaci folyamataira, és rugalmasan válaszoljon annak változásaira. A rövid távú célok között elsődleges az intézmény munkaerő-piaci alkalmazkodóképességének javítása, a gyakorlatorientált képzések fejlesztése. Konkrét célok: belső és külső gyakorlóhelyek kialakítása, fejlesztése, melyek nemcsak az előírt szakmai gyakorlati kötelezettség sikerességét biztosítják, de speciális ismereteket is nyújtanak. Az NYF hallgatói-oktatói ügyfélszolgálatának korszerűsítése mellett a projekt eredményeként 15-20 fős hegesztőtechnológiai labort, ügyvitel-technikai labort alakítanak ki, a kor követelményeinek megfelelően. km G ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOK 2010 Növekszik a bizalom a szocialista párt iránt NYÍREGYHÁZA. Nagy László szocialista polgármesterjelöltnek és az MSZP 15 képviselőjelöltjének is sikerült összegyűjtenie az ajánlószelvényeket - jelentette be Csabai Lászlóné polgármester. Mint mondta, az elmúlt 4, 8, 16 év eredményei mellett az ajánlószelvényeket gyűjtő jelölteket egyértelműen megerősítette a lakosság, hogy a város jó úton jár, és ezen kell tovább haladni. Nagy László úgy látja, egyre inkább csalódottak az emberek a jelenlegi, kapkodó, elhibázott kormányzati lépések láttán, ezzel szemben egyre nő a bizalom az MSZP iránt. - Korrekt kampányt szeretnénk folytatni, melyben nincs helye ártó, Nyíregyháza presztízsét romboló hangoknak - mondta. Csabai Lászlóné arra hívta fel a figyelmet, hogy amíg Nagy László 12 éves munkássága és élete nyitott könyv a szavazópolgárok előtt, a Fidesz színeiben induló Kovács Ferencről sajnos nem sokat tudni. - Ezért kényszerült az MSZP kérdéseket feltenni neki, amire korrekten megfelelt. Sajnálatos, hogy a Fidelitas túlreagálta ezt a dolgot. A napokban találkozót szervezünk a város gazdasági társaságainak vezetőivel. A nyílt és őszinte tájékoztató beszélgetésre várjuk a többi párt polgármesterjelöltjét is! - tette hozzá, km-pi Lóerők „vágtathatnak” ősztől a Lókert utcán nyIrcsaholy. Szeptember 2-án régóta várt, ünnepi pillanatokat élhetnek át Nyírcsaholy lakói, ugyanis átadják az Észak-alföldi Regionális Tanács 2009. évi LEKI pályázati forrásából felújított Lókert és Szegfű utcákat. A gyülekezőt a polgármesteri hivatalban tartják, 11 órától köszöntőt mond Hanusi Péter polgármester, Fülöp István országgyűlési képviselő és Lakatos István, a megyei Területi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke. A programot az óvodások vidám műsora zárja. km-pi ■ LEGFŐBB KINCSÜNK Lehet szép autónk, nagy házunk, legértékesebb kincsünk mégis az egészségünk. Jól tudják ezt Nyírbogát lakosai is, akik örömmel nyújtották karjukat az ingyenes vérnyomásmérési lehetőség láttán. FOTÓ: PALICZ ISTVÁN G MEGKÉRDEZTÜK: Tetszetős a főiskola új kapuja? m -Ä FARKAS ANGELIKA: Ne- KORMÁNYOS ENIKŐ: kém tetszik az ú| kapu. Meglepő és absztrakt. KIS LÁSZLÓ: Nincs semmi köze a főiskolához. SZABÓ ÁKOS: Jól eltalált, korrekt alkotás.- Első ránézésre nem egyszerű megállapítani, mit szimbolizál. Nekem mégis tetszik a Nyíregyházi Főiskola új kapuja, és a választott színekkel is meg vagyok elégedve- válaszolta a tyukodi Farkas Angelika. - Eléggé meglepő és absztrakt alkotás, nem igazán lehet megállapítani, hogy mit ábrázol, de kétségtelenül feldobja a teret - vélte Kormányos Enikő. - Első ránézésre azt mondanám, hogy ez egy darab lemezből összehajtogatott csúszda, aminek nehéz megfejtem a jelentését - felelte a balkányi Kis László - és szerintem nincs semmi köze a főiskolához. A nagykállói Kovács András és a barátja Takács Krisztián szerint elég nehéz megmondani, hogy mi akar ez lenni. - Túl modern és elvont stílusú alkotás, ami nem illik a Nyíregyházi Főiskolához - válaszolták. - Egy jól eltalált, a fiatalságot, a lendületet, a sportot illusztráló korrekt alkotás az új kapu. Mindenki megcsodálja, aki erre jár - mondta Szabó Ákos. ANGOL HASZNÁLTRUHA-KERESKEDÉS ' 1 .EGYHÁZÁN EMMHb|L TMBMUMk a Rákóczi Utca 14. SZ. alatt (a PRODUCT áruház helyén) Extra minőségű divatos felnőtt- és gyerekruhák, kiegészítők: 2490 Ft/kg Szeptemberién] r~mm mamut**!**** f *rm -yjlt |V*v « .teljesen! uiitobbezer.darabos m mm Óriási választék 600 m-ett! HIRDETÉS