Kelet Magyarország, 2010. augusztus (67. évfolyam, 179-203. szám)

2010-08-30 / 202. szám

2010. AUGUSZTUS 30., HÉTFŐ KELET-MAGYARORSZÁG KELET 15 GYÁSZHÍR A www.kelet.hu internetes oldalon is kinyilváníthatja részvétét Bennünk él egy arc, egy meleg tekintet, egy simogató kéz, egy sóhaj, egy lehelet. Bennünk él a múlt, egy végtelen szeretet, amit tőlünk senki soha el nem vehet. Te a jóságodat két marokkal szórtad, önzetlenül adtál rossznak és jónak. Mindig egy célod volt, a családodért élni, ezt a halál tudta csak széttépni. Míg köztünk éltél, mi nagyon szerettünk, hiányzol nagyon, soha nem feledünk. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GÁSPÁR ZSOLT órás 2010. augusztus 24-én, 38 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2010. augusztus 30-án (hétfőn) 15.00 órakor lesz a mátészalkai köztemetőben. Kérjük egy szál virággal róják le együttérzésüket. 52678 A gyászoló család Szerettél, szerettünk, Isten áldjon Kedvesünk! Mély megrendüléssel értesítjük mindazokat, akik szerették és ismerték, hogy féljem, édesapánk és nagyapánk, BAJNAY ZSIGMOND agrármérnök 2010. augusztus 27-én, 72 évesen elhunyt. A hamvasztás előtti búcsúz­tatására 2010. augusztus 31-én, 14 óra 30 perckor kerül sor refor­mátus szertartás szerint a kótaji temető ravatalozójában. A búcsúzni kívánókat kérjük, hogy kegyeletüket egy szál virág elhelyezésével szíveskedjenek kifejezni. A gyászoló család. t „Ha egy könnycsepp gördül az arcunkon, az azért van, mert szeretünk és hiányzol nagyon. " Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, tisztelték, szerették, hogy FELEDI ERNŐ életének 93. évében elhunyt. Temetése 2010. szeptember 3-án 14.00 órakor lesz az Északi temető főbejárati ravatalozójából. 2732 Gyászoló család. Fájdalomtól megtört szívvel tudatom, hogy BENKŐ JULIANNA életének 61. évében hirtelen elhunyt. Temetése 2010. szeptember 2-án 15 órakor lesz a nyíregyházi Északi temetőben. Gyászoló család. Kegyeleti hirdetéseit fotóval is feladhatja! ^_____________________________________________________________r* A kegyeleti hirdetéseket az interneten is megjelentethetik: http://www.kelet.hu MUNKAHELYET KÍNÁL Irodai értékesítéssel egészségügyi termékek forgalmazásához fő és mellékállásban agilis hölgy mun­katársakat keresünk. Rugalmas munkaidő, extra magas kereseti lehetőség.(Flx+Jutalék)Érd:20/ 3650-115 52846 Multinacionális cég kontroller munkatársat keres nyíregyházi központjába. Feltételek: szakirányú felsőfokú végzettség (pénzügy), angol nyelvtudás, Ms office gyakorlat. Angol nyelvű önéletrajzát kérjük az edina.pal@mondigroup.com címre elküldeni 2010. 09.15-ig. Részmunkaidőben (6órás)pénz- táros, jegykezelői munkára női mun­katársakat keresünk belvárosban lévő munkahelyen. 20/241-2124. __________________________________________52820 Tunyogmatolcsl Zalka Máté Vadásztársaság felvételt hirdet lfő hivatásos vadász részére. Érd.:06- 70/517-9181, 06-70/319-3055. ___________________________52122 18 évet betöltött nappali tagoza­tos diákok jelentkezését várjuk 3 műszakos munkára. Jelentkezni: Univerzum Üzletház, 1/129. Pen­sum; _____________________52898 OKTATÁST VÁLLAL A School of B. Szakképző lsk.(OM:101384) pótfelvételit hir­det autószerelő, karosszéria laka­tos, családpedagógiai mentor, pénzügyi-számviteli ügyintéző, színész, ügyintéző titkár, vámügy- intéző OKJ-s szakokra. Képzés Nyh. és Nagykállóban. Érd.: 42/ 563-077,30/903-9387 44682 Kozmetikus 0KJ tanfolyam indul gyakorlati hellyel. Tel.: 42/506-972 9894 Szerezzen _ szakképesítést :^?W: aKisosz-náii 2010. szeptember 10-én induló OKJ-s tanfolyamainkra még folyamatosan fogadunk el jelentkezéseket! • Élelmiszer-vegyi áru eladó • Ruházati eladó • Kereskedő boltvezető . Becsüs (ékszer szakirány) Tanfolyamainkra részletfizetést biztosítunk! Jelentkezni: Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 9.1/104. Telefon: 06-42-411 -365 ____' Nyilvántartási szám: 15-0237-05 Blztondágl őr (testőr, vagyonőr) tanfolyamot indítunk Nyíregyházán, Kisvárdán, Mátészalkán, Fehérgyar­maton. Összköltség: 47E Ft. Mun­kalehetőség, részletfizetés. Tel: 70/3370-366, 30/228-3281 FNytsz:04-0148-09 __________52706 Gyerek angol beiratkozás 3-11 éves korosztály! 2010. augusztus 30-31. Üdülési csekk elfoga­dóhely! Big Ben Nyelviskola, Dózsa Gy. u. 33., 42/400-813. NYSZ: 01090-2009 Kereskedő-boltvezető, Vendéglátó tanfolyam indul. Tel: 42/506-972 9889 Kisvárdán Szakács tanfolyam indul. Tel.:45/500-290 _________9sto Nincs munkahelyed vagy félted az állásod? Legyél képzett, nélkülözhe­tetlen munkaerői Tanulj szeptember 14-től ECDL számítógép-használói tanfolyamon, havi 15 000 Ft-ért! Jelentkezz, vagy érdeklődj itt: (42) 500-515, www.rutinsoft.hu/tanfo- lyam Fnysz: 15-0264-05 52490 OKJ-s képzéseink www.2007ka- pos.hu Kérje ingyenes tájékoztatón­kat! ________________________20818 Kisvárdán Kéz- és lábápolő, műkörömépltő OKJ tanfolyam indul gyakorlati hellyel. Tel.: 45/500-290 ___________________________________________9875 Számítástechnikai képzések szep­tembertől: ECDL, JOOMLA, GRA­FIKA. PCschool.hu, 42/406-968 44781 SZEPTEMBERBEN ESZPERANTÓ 100 órás tanfolyam indul: szom­bat: 8.30-14.45. Big Ben Nyelvis­kola, Dózsa Gy. u. 33., 42/400- 813. NYSZ: 01090-2009 TANDÍJMENTES Pénzügyi, Ügyvi­teli, Informatikai és Logisztikai képzések esti és nappali tagoza­ton! Nappalin középfokú nyelv­vizsgára felkészítéssel, vidékie­knek utazási támogatással. www.nyirsegszakkozep.hu, 42/ 314-180. 19397 biztonsági Or TESTŰR+VAGYONŰR NYÍREGYHÁZÁN 25.000-Ft. +20.000-Ft. Vizsgadíj 06 20/444­Felnőttképzési nytsz.: 13-0150-05 10.000.- FT KEDVEZMÉNY most beíratkozóknak, kezdő angol, német, olasz, spanyol nyelvtanfo­lyamainkra. Az akció további fel­tételeiről érdeklődj! Üdülési csekk elfogadóhely! Big Ben Nyelvis­kola, Dózsa Gy. u. 33., 42/400- 813. NYSZ: 01090-2009 VEGYES Akciós alma, akác tűzifa eladó, ingyenes kiszállítással Nyh. Kis- várda környékére is. 20/260-3280 35449 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Könyörülök azon, akin könyörülök, És kegyelmezek, akinek kegyelmezek. Annakokáért tehát nem azé, aki akarja, ( Sem nem azé, aki fut, Hanem a könyörülő Istené. (Rom. 9:15, 16) Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik szerettünket, ID. SZŰCS KÁROLY volt kömörői lakost utolsó földi útjára elkísérték, sírjára elhelyezték az emlékezés virágait és osztoztak velünk gyászunk fájdalmában. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindenkinek, aki HAGYMÁSI ISTVÁNT utolsó földi útján elkísérte. Köszönet a vigasztaló szavakért, a szere­tet virágaiért. A gyászoló család. MEGEMLÉKEZÉS EMLÉKEZÉS Ellobbant egy szál gyertya, Mely fennen loboghatna még. Csak az idő múlik, de feledni nem lehet, Hogy fiatalon tört ketté életed. Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk szeretett gyermekünk és testvérünk IFJ. TANKA GYÖRGY halálának 13. évfordulójára. Emberi törvény kibírni mindent, S mindig menni tovább Még akkor is, ha már nincs remény És nincsenek csodák. Szivükben örökké gyászoló szülei és testvérei. H Virágot viszünk egy néma sírra, De ezzel már Téged nem hozhatunk vissza. Drága szivét, dolgos két kezét áldd meg ó Atyám, És én megköszönöm, hogy Te voltál az Édesanyám. Mély fájdalommal emlékezünk BENYA JÓZSEFNÉ szül. Mazurák Ilona halálának 1. éves évfordulójára. Gyászoló lányod Éva és családja. 31 Gyászközlemények felvétele: Miért állna sorba? HIRDETÉSÉT FELADHATJA AWWW.KELET.HU OLDALUNKON KERESZTÜL Kelet-Magyarország szerkesztősége Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Információ 42/501-510 Kelet-Magyarország szerkesztősége Kisvárda, Szent László u. 25. 45/500-850 Kelet-Magyarország szerkesztősége Mátészalka, Kálvin tér 1. 44/500-880 Temetkezési Vállalat Nyíregyháza, Pazonyi tér 5. 42/408-445 Orfeusz Kft. Nyíregyháza, Selyem u. 37. 42/404-938 Takács Plusz Kér. Kft. Kemecse, Sport u. 8. 42/358-412 Lippai és Lippai Kft. Tiszavasvári, Köztemető 06-30/93-57-830 Jáger Sándor temetkezési vállalkozó Csenger, Tisza u. 46. 44/342-037 Baracsi Temetkezési Szolgáltató Kft. Nyírbátor, Vásárosnamény 06-30/27-17-004 Szatmár-Beregi Takarékszövetkezet Fehérgyarmat, Móricz Zs. u. 19. 44/511-ou- Vásárosnamény, Rákóczi u. 1. 45/470-251- Nagykálló, Árpád u. 12., fsz. 5. 42/506-464 Tiszavasvári Takarékszövetkezet- Ibrány, Lehel u. 3. 42/200-227-Kótaj, Kossuth u. 17. 42/208-314- Tiszabercel, Vásártér u. 5. 42/204-679 R-Port Informatika Kft. Újfehértó, Bartók Béla u. 8. 42/291-591 Virágbolt, Záhony, Ady E. u. 26/a. 45/425-214 ^PHOTO HALL Kisvárda, Szent L. u. 28. 45/411-594,

Next

/
Thumbnails
Contents