Kelet Magyarország, 2010. augusztus (67. évfolyam, 179-203. szám)
2010-08-28 / 201. szám
KELET 2010. AUGUSZTUS 2B.. SZOMBAT KELET-MAGYARORSZÁG Hack Péter fotó: internet Pártalapítást tervez Hack Péter Budapest. Pártot alapítana Hack Péter jogász, az SZDSZ egykori országgyűlési képviselője. A politikus interjújában elmondta: az önkormányzati választásról lecsúsztak, a négy év múlva esedékes országgyűlési választáson viszont elindulnának. „Van helye a magyar palettán egy piacorientált, nyugati értékeket, az európai együttműködést fontosnak tartó új centrumerőnek”. MTI Románia első hét havi költségvetési hiánya a bruttó hazai termék (GDP) 3,9 százalékára ugrott azok után, hogy az első félévben csupán 3,4 százalék volt. A deficit 20 milliárd lejt tett ki. Az IMF által nyújtott 20 milliárd euró értékű mentőcsomag további részleteinek folyósítása a 6,8 százalékos éves GDP-arányos költségvetési hiány teljesítését követeli meg. Hat gyerek megölésével vádolják a NATO-t kabul. Egy afgán tartományi rendőrparancsnok azzal vádolta a NATO-t, hogy harci gépei - tálib lázadókat támadva - hat gyerek életét oltották ki a kelet-afganisztáni Kunar tartomány hegyvidékén. Halilulla Ziaji, a tartományi rendőrség vezetője szerint a gyerekek csütörtökön vashulladékot gyűjtöttek a hegyekben, amikor a NATO-gépek bombákat dobtak le rájuk. MTI 33 Mint ahogy minden tárca, úgy az elnöki hivatal is megkapta a kiadáscsökkentő intézkedések jegyzékét. Az intézkedés a köztársa sági elnök bérét is érinti. IVETA RADICOVA Csökkenni fog a szlovák politikusok bére Pozsony. „Csökkenni fog a szlovák politikusok bére a kormány takarékossági intézkedéseinek következtében” - közölte Iveta Radicová, szlovák miniszterelnök. A bércsökkentés, amely a köztársasági elnököt, a minisztereket és a parlamenti képviselőket is érinteni fogja, várhatóan tíz százalékos lesz. A közalkalmazottaknál jövőre tíz százalékos bércsökkentés valósul meg. mti A gazdálkodók igényei szerint Több szakmában idén először előrehozott szakképzés is indul Magyarországon. Budapest. „A szakképzés megreformálásának fontos feladata, hogy a gazdaság szereplőit, elsősorban a Kereskedelmi és Iparkamarát is szorosan bevonják a szakképzés megszervezésébe, irányításába” mondta Garai Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért felelős miniszteri biztosa az országos szakképzési tanévnyitó értekezleten pénteken Budapesten. Az idei az első olyan szakképzési tanév, amikor több szakmában a hagyományos, 4-5 éves képzés mellett úgynevezett előrehozott szakképzés is indult. Ennek lényege, hogy az általános iskolát végzett tanulók a szakiskolában három szakképző évfolyam elvégzését követően szakmai vizsgát tehetnek, és 17 éves korukra szakképesítést Czomba Sándor ismét megerősítette, hogy - elsősorban a manuális készségeket igénylő szakmákban - a képzési idő rövidítését, valamint a gyakorlatorientált képzés megerősítését tervezik. Madarász Sándor, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium politikai főtanácsadója a készülő új közoktatási törvényről szólva elmondta: a törvényt 2011 tavaszára tervezik elfoszerezhetnek. Az eddigi gyakorlat szerint 4-5 évet kellett szakiskolába járniuk a fiataloknak, hogy szakmai vizsgát tehessenek. Garai Péter hangsúlyozta: az előrehozott szakképzés tapasztalatainak feldolgozása alapján döntenek arról, hogy milyen mértékben gadni, és bevezetése a jövő tanévtől, fokozatosan történne. Hangsúlyozta: a törvény egyik mottója a „megőrizve megújítani” lenne, és deklarálnák, hogy a pedagógusok kezében van a jövő. A törvény, - amelyet kerettörvényként terveznek kidolgozni - a szülő, a diák és a pedagógus összhangjára, közös érdekeinek megjelenítésére is hangsúlyt helyezne. és hogyan honosodjon meg a 9. osztályra épülő hároméves szakképzés. Hároméves szakképzés Czomba Sándor, a Nemzet- gazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára már korábban jelezte: a kormány átalakítja a szakképzés rendszerét, és azt tervezi, hogy fokozatosan bevezeti a 9- évfolyamtól kezdődő hároméves szakiskolai képzési rendszert. Garai Péter a tervekről elmondta: a kamarával közösen tervezett feladatok többek között a gépészeti, építőipari, kereskedelmi, vendéglátó-ipari szakképesítések tartalmi elemeinek átdolgozása a gazdaság igényeinek megfelelően, valamint a szintvizsgák rendszerének kibővítése. Hozzáfűzte: a hiány-, illetve preferált szakképesítések körének meghatározása a regionális fejlesztési és képzési bizottságok keretein belül történne. A miniszteri biztos ismertette: megfontolják azt is, hogy a hároméves képzés végén letett szakmai vizsga után egyfajta gyakornoki rendszerben történő egyéves továbbfoglalkozatási rendszert vezessenek be. „Ez gyakorlatilag a pályakezdő szakmunkás munkabérének támogatását jelenti maximum egy évre. Megszervezik a képzés felügyeleti rendszerét is, amely a gyakorlati és az elméleti oktatásra egyaránt vonatkozik” - mondta Garai Péter. Emellett tervezik a szintvizsgák minél szélesebb körben történő bevezetését, mivel a tapasztalatok szerint ezek nagyon jó minőségellenőrzési módszerként működnek, valamint szakmák szerint differenciált iskolai normatív finanszírozási rendszert vezetnének be. Nagy kihívás, de... Czomba Sándor a tanévnyitón hangsúlyozta: a kormány azon célkitűzése, hogy tíz év alatt egymilliómunkahelyetteremt, nagy kihívás, de nem megvalósíthatatlan feladat. „Magyar- országon jelenleg mindössze 500 000 ember vesz részt a termelésben, ráadásul az inaktívak és a munkanélküliek között 900 000 olyan ember van, akiknek semmilyen szak- képesítése nincs - mondta. - Az, hogy egy befektetés hová települ, az az infrastruktúra és az adórendszer mellett attól is függ, hogy rendelkezésre áll-e megfelelő minőségű és meny- nyiségű szakképzett munkaerő.” Felhívta a figyelmet a pályaorientáció és a pályakövetés fontosságára, és hangsúlyozta: változtatni kell azon, hogy az iskola közelsége, vagy épp a kollégium megléte befolyásolja a szakmaválasztást, nem pedig az, hogy valójában mi szeretne lenni, és miben lát alternatívát, perspektívát a diák. Elmondta: a szakképzési rendszert azért kell átalakítani, mert a jelenlegi, 5-6 éves képzés után kiadott bizonyítvány mögött gyakran nincs a munkaerőpiacon, a gyakorlatban is értékelhető tudás. MTI Az országban ma 500 ezren vesznek részt a termelésben. CZOMBA SÁNDOR „Megőrizve megújítani...” Románia nem tudja megakadályozni... Bukarest. Valentin Mocanu román államtitkár - aki az elmúlt napokban a francia hatóságokkal tárgyalt a román állampolgárságú illegális roma bevándorlók ügyéről - egy bukaresti sajtótájékoztatón kijelentette: Nyugat-Európá- ba való visszatérésüket nem akadályozhatják meg, csak azokat a román állampolgárokat tarthatják az országban, akiknek bírósági döntés tiltja Románia elhagyását. „Nem áll rendelkezésünkre olyan törvényi keret, amely- lyel megakadályozható azoknak a román állampolgároknak a szabad mozgása, akik ellen nem született az ország elhagyását tiltó bírósági ítélet. Nincs olyan adminisztratív eljárási lehetőség sem, amivel megsérthető a román állampolgároknak az a joga, hogy az Európai Unióban szabadon utazzanak” - mondta az államtitkár. A francia hatóságoknak elmagyarázták, hogy a román hatóságok nem tudnak azonnali intézkedéseket hozni, mti Csökkent egy kissé a munkanélküliség Május-júliusban a munkanélküliségi ráta 11 százalék volt, 0,1 százalékponttal kisebb, mint április-júniusban. Budapest. A férfiak munka- nélküliségét 11,4 százalékos, a nőkét 10,5 százalékos rátaérték jellemezte a május-júliusi időszakban. A közlemény szerint az idén január-márciusban volt a legmagasabb, 11,8 százalékos a ráta. Február-áprilisban nem változott, majd azóta folyamatosan csökken: március-májusban 11,4 százalék volt. Csökkenő tendencia Az első három hónapban a munkanélküliek száma 497,8 ezer volt. Tavaly május-júliusban a munkanélküliek száma 407,2 ezer, míg a ráta 9,7 százalék volt. Az idén májusjúliusban a 15-74 éves foglalkoztatottak létszáma 3 millió 789 ezer fő volt, 0,6 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. A vizsgált időszakban a 15-64 éves foglalkoztatottak létszáma átlagosan 3 millió 757 ezer fő volt, 22 ezer fővel maradt el az előző év azonos időszakitól, de 9 ezer fővel felülmúlta az előző 3 havi, április-júniusit. A korcsoportra számított 55,5 százalékos foglalkoztatási ráta az előző év azonos időszakához viszonyítva 0,3 százalékponttal csökkent. Kétmillió fölött A 15-64 éves férfi foglalkoztatottak létszáma 2 millió 10 ezer volt, 60,5 százalékos rátával: a nőket 1 millió 748 ezer fős, 50,6 százalékos foglalkoztatottság jellemezte. MTI Újabb felszámolási hullám 0 devizaárfolyam! (2010.08.27.)!$ • 111 PÉNZNEM árfolyam változás Euró 283,74 0+0,72 USA dollár 222,22 0+0,30 Svájci frank 218,03 0 + 1A3 Angol font 346,35 0+0,29 Román lej 66,76 0 +0.01 Ukrán hrivnya 28,29 0+0,04 Horvátkuna 38,96 0 +0,06 Lengyelzloty 71,26 0+0,35 Cft gazdasag.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB Huszonkét százalékkal több a felszámolás alatt álló cég a Közép- Magyarország régióban. Budapest. Egy felmérés szerint némileg a cégalapítási kedv is visszaesett, miközben az erőteljes válság hatására a Budapestet is magában foglaló régióban hasonló mértékben nőtt a végelszámolás alatt álló vállalkozások száma is. Adatok szerint az idén az első félévben 3885 vállalkozást kezdtek el felszámolni, míg tavaly ilyenkor csak 3032-t. Június önmagában is csúcsot hozott, hiszen ebben a hónapban 756 céget vontak felszámolási eljárás alá, amit egyetlen hónap sem közelített meg az elmúlt másfél évben: az előző év júniusához képest például 49,4 százalék a különbség a cég szerint. Ez azonban nem a legnagyobb eltérés az adatok szerint az előző év hónapjaival összehasonlítva: az idén februárban például a tavalyi év második hónapjánál 73 százalékkal több, 582 felszámolási eljárás indult meg. A felszámolásokhoz hasonlóan az idén a január-júniusi időszakban a tulajdonos saját döntésén alapuló vállalkozás-megszüntetés, a végelszámolás is több sokkal több volt, mint az előző év első felében. A 2009 első félévi 3567 végelszámolásnál 21,4 százalékkal több az idei első hat hónapban újonnan indított 4535 eljárás. Az idei rekordhónap április, amikor 927 vállalkozás végelszámolása indult el. mti JEGYZET Ladányi Tóth Lajos Gyalázat a káoszban merre Sam ellát, a CNN nézőiéként kényelmes foteljából háborgó víztengerrel szembesül. Az óceánon túliakat is foglalkoztatja a duzzadó katasztrófa híre, a pakisztáni nép felfoghatatlan tragédiája. Ráadásul a lesújtó helyzet tovább fokozódik, mivel a monszun által megerősödött Indus bőgve törte át a gátat. Komplett városokat ürítettek ki, eddig 400 ezren hagyták el féltett otthonukat, 1500-an hunytak el az áradások következtében, közel 5 millióan vesztették el otthonukat, több mint 10 millió ember esdekel a humanitárius segélyszállítmányokért. Ezek olyan adatok, amiket képtelenség hová tenni. A 43 milliárd dollárra becsült kárról nem is szólva. Emberek sokasága éjszakázik jószágaikkal és a házaikból kimentett csekélyke vagyonukkal a szabad ég alatt a menekülttáborokban. Mindeközben feltartóztathatalanul hömpölyög az Indus. Nem lebecsülve, elmasza- tolva a „mi árvizünket”, ez azért mégis más a lépték. Az ár nem pusztán a természetet tépázza meg, éhínséggel, társadalmi feszültséggel, egészségügyi káosszal, járvánnyal fenyeget Pakisztánban. A tálibok nem ismernek kíméletet, a mentési munkálatokra fittyet hányva, pontosabban éppen azokat kihasználva pokolgépes merényletekkel sokkolják az ezer sebből vérző országot. És az anarchia végét senki nem látja. A vallásosak hisznek abban, hogy ki áll az ítélet mögött. Az embertelenség nem ismer országhatárokat. lada@infomn.hu Újabb várost kellett kiüríteni karacsi, THATTA. Újabb nagyobb pakisztáni várost kell I kiüríteni az árvízveszély miatt. Ezúttal a 300 ezer lakosú, műemlékeiről nevezetes Thatta lakosságát szólították fel a város elhagyására a hatóságok, mert az Indus folyó ott is áttörte gátját a térségben. Becslések szerint péntekre virradóan körülbelül százhetvenötezer ember már eleget is tett e felszólításnak a déli Szindh tartományban lévő városban. A hatóságok megpróbálják helyreállítani a gátat, de fennáll a veszélye annak, hogy a lakott területet két napon belül elönti a VÍZ. MTI