Kelet Magyarország, 2010. augusztus (67. évfolyam, 179-203. szám)

2010-08-27 / 200. szám

785686 2010. AUGUSZTUS 27., PÉNTEK KELET-MAGYARORSZÁG 16 Képes krónika Csak túlérett paradicsommal szabad bombázni a fejet fotó: epa Negyvenezren vettek részt az idei paradicsomcsatán Helyi lakosok és turis­ták vegyesen vettek részt Bunol világhírű éves paradicsomcsatá­jában szerdán. bunol. Az úgynevezett Toma- tina során több száz tonna érett piros paradicsommal do­bálták meg egymást a harcias kedvűek. A hagyományoknak megfelelően idén is pontosan egy órán át tartott a tumultus - ezután a lakosok a takarító­brigáddal közösen szabadítot­ták meg a vörös színtől a házak homlokzatát és az utcákat. A Tomatina hagyománya egy negyvenes években rendezett baráti paradicsomcsatából nőtte ki magát, azóta minden évben megrendezik a kelet­spanyolországi város, Bunol utcáin augusztus utolsó szer­dáján. A „Tomatina” a Franco- diktatúra idején 1959-ig tiltott volt, 1980 óta Bunol rendezi a turistalátványossággá vált paradicsomünnepet. Erre az alkalomra Európa, Ázsia és Amerika sok országából ér­keznek turisták. A csatában a cél, hogy lehetőleg minél több paradicsomot vágjanak a töb­biek fejéhez. A szigorú bizton­sági előírások szerint a muní­ciót elhajítás előtt gondosan szét kell lapítani, nehogy bár­kiben kárt tegyen. mti Brazil tűztornádó Igen látványos, amint ez a ritka jelenség méteres lángjaival mindent fölemészt maga körül. © További videók video.szon.hu Fogamzásgátló: az agynak is jó? WASHINGTON. Ritkábban fordul elő az agyi erek tágulata azok­nak a nőknek a koponyájában, akik hosszabb ideig szednek női nemi hormont tartalma­zó fogamzásgátlót. Amerikai idegsebészek számoltak be megfigyelésükről az Ideg­sebészek Társaságának 7. kongresszusán. A felismerés a súlyos érelváltozások meg­előzésében a változás korába jutó nőknek eddig nem ismert lehetőséget nyújthat. MTI ÓLAM, A FIAM! Büszkén áll minden fotózásnál fia mellé a láma apuka. A kicsi augusztus 7-én született a Nyíregyházi Állatparkban. FOTÓ: BALÁZS ATTILA C MEGER EGY MOSOLYT Egy fickó üvöltve rohangál az j - Ezért kell így üvöltened? A Józsira építkezésen. tegnap rádőlt az egész fal, és még-Mi történt?-kérdezi tőle a mester, csak meg se mukkant. __________-Egy tégla ráesett a lábamra. © További viccek humorjzon.hu HIRDETÉS KELÍT Ausztráliai fogságban van Krokodil Dundee Az ausztrál adóhatósá­gok több millió dolláros feltételezett hátraléka miatt nem engedik ki az országból Paul Hogant. Sydney. A 70 esztendős, Los Angelesben élő színész a múlt hét végén érkezett Sydneybe, hogy részt vegyen édesany­ja temetésén. Alig landolt a repülője, kezébe nyomták az adóhatóság végzését, amely megtiltja, hogy adótartozá­sa rendezése előtt elhagyja Paul Hogan fotó: epa az országot. A színész jogi képviselője úgy értékelte az esetet, hogy Hogant gya­korlatilag „foglyul ejtette Ausztrália”. Mint mondta: a történtek Hogan Los Angeles­ben maradt feleségét, Linda Kozlowskit és 12 éves fiát is megrázták. Az ausztrál adó­hatóság öt éve küzd, hogy bebizonyítsa, Hogan 1986-os kasszasikere, a kis költség- vetésből leforgatott Krokodil Dundee óta offshore bank­számlákon bújtatta el megke­resett jövedelmét. Egy múlt havi jelentés szerint a színész 38 millió ausztrál dollárnyi (7,5 milliárd forintnyi) eltit­kolt jövedelem utáni adóval tartozik. Hogan, aki korábban soha nem került bíróság elé adómulasztás miatt, tagadja, hogy bármi törvénytelent tett volna, és nem ismeri el, hogy adótartozása lenne. mti Az Empire State Building közelében építik a riválist Az ESB tulajdonosának tiltakozása ellenére egy új felhőkarcoló építésé­ről határozott New York város tanácsa. WASHINGTON. A Vornado Realty Trust egy 66 emele­tes irodaházat fog felépíteni Manhattan középső részén, mindössze két utcasaroknyi- j ra az emblematikus Empire State Buldingtől. Az új felhő- { karcoló csaknem ugyanolyan magas lesz, mint New York 1931-ben átadott, legneve­zetesebb épülete, ezért az ESB egyik társtulajdonosa, Anthony Maikin meg akar­ta akadályozni a rivális to­ronyház felépítését. Maikin arra hivatkozott, hogy a 15 Penn Plaza nevű új épület megbontja majd a város jel­legzetes távlati sziluettjét. A Vornando szóvivője szerint viszont az új felhőkarcoló „nagyszerű kiegészítője lesz New York kontúrjának”, mti A19 esztendős Szegődy Enikő most fog bele kezdeni má­sodik szakmájába: a műkö­kűr-pedikűr szakma fortélyait szeretné elsajátítani. FOTÓ: JANICS ATTILA A pápának énekelhet „SuBo” XVI. Benedek pápa és Susan Boyle szeptember 16-án személyesen is találkoznak fotó: epa Susan Boyle („SuBo”) énekel a Nagy-Britanni- ába látogató pápának. I London. Legnagyobb álma I válik valóra azzal, hogy a pá­pának énekelhet - mondta el szerdán Susan Boyle, egy brit tehetségkutató műsor nagy felfedezettje. A 49 esztendős skót háziasszony, aki tava­lyi televíziós bemutatkozása után pillanatok alatt világhír­névre tett szert az interneten, I XVI. Benedek pápa négyna­pos nagy-britanniai látogatá­sán szerepel majd. A szeptem­ber 16-ai glasgow-i szabadtéri szentmisén, amelyet a katoli­kus egyház feje celebrál, egy nyolcszáz tagú kórussal együtt lép fel, de három vallá­si dalt önállóan ad elő. Elének- li majd A nyomorultak című musical I Dreamed A Dream című számát is, amellyel a Britain’s Got Talent tehetség­kutató műsorban kápráztatta el a közönséget. Az egyedül élő Boyle, aki sosem volt házas, és egy íz­ben tréfásan elárulta, hogy még soha nem csókolták meg, korábban a helyi katolikus templomi kórusban énekelt, és kivette részét a templom körüli munkából is. „Mindig is Őszentségének akartam énekelni, és nem tudom sza­vakba önteni a boldogságo­/ mat, hogy ez végre valóra válik” - mondta Boyle. Nagy-Britanniában közel harminc éve nem járt kato­likus egyházfő: Utoljára II. János Pál pápa kereste fel a szigetországot 1982-ben lel­kipásztori úton. MTI Négy napig aludt az óriás kisfiú Nagyot aludt Szasa Pehtelevl3évesvol- gográdi kisfiú, aki már „csak” 120 kilót nyom. j MOSZKVA. Szásához az őt gyám­ként nevelő nagymamája hívta ki a mentőket szombaton, mert unokáját nem lehetett reggel felébreszteni. Több felnőtt fér­fi nem kis erőfeszítésére volt szükség, hogy az alvó óriást a mentőkocsiba tegyék. Már at­tól tartottak, hogy a kómába esett, de kiderült, hogy a fiú­nak tüdőgyulladása van, s ez annyira legyengítette a szerve­zetét, hogy az egyszerűen „ki­kapcsolódott”. Szasa négy nap után felébredt, de csütörtökön még kórházban volt. A sajtó először tavaly szá­molt be a kisfiúról, amikor kritikus állapotban kórházba került, s ott kiderült, hogy testsúlya 180 ldlogramm, alig tud beszélni, és nem tud járni. A vizsgálatok tisztázták, hogy elhízását hormonális rendelle­nesség okozza. Diétára és test­mozgásra fogták, s fél év alatt 60 kilogrammot fogyott, mti Michael és Diandra fotó: epa Michael Douglast exfelesége perli new York. A hamarosan moziba kerülő Tőzsdecápák-folyatás- ból származó jövedelmének fe­léért perli volt felesége Michael Douglast. Az Oscar-díjas szí­nész ügyvédei szerint Diandra Douglas csupán azokból a filmekből részesedhet, ame­lyeket a sztár 1995-ben történt különválásuk előtt forgatott. A volt feleség a válás óta több mint 6,3 millió dollárt kapott Douglas filmjei után. mti J

Next

/
Thumbnails
Contents