Kelet Magyarország, 2010. augusztus (67. évfolyam, 179-203. szám)

2010-08-23 / 196. szám

4 Hazai tájon KELJEI 2010. AUGUSZTUS 23.. HÉTFŐ KELET-MAGYARORSZÁG Nem oda Buda!- kiállítás nyílik Nyírbátorban nyírbAtor. Buda visszafog­lalásának emlékére kedden kiállítás nyílik a nyírbátori Báthori István Múzeumban. Délután négykor dr. Kedves Gyula ezredes, a HM Had­történeti Múzeum igazgatója Budavár visszafoglalásának stratégiai jelentősége 1849 májusában címmel tart elő­adást, majd öttől dr. Bene Já­nos megyei múzeumigazgató nyitja meg a Budavár a miénk! című tárlatot. A kiállítást bemutatja dr. Báthori Gábor hadtörténész. KM MttVIlCÜtdi-l­Dögén a Petőfi és a Kossuth út háromszögében, az I—II. világháborús emlékművet körülvéve, mintegy ezer négyzetméternyi park épül, a munkálatok a napokban kezdődtek, fotó: vincze Péter Q KM-INTERJU: A nyíregyházi közgyűlés frakcióvezetőit a mai testületi ülés három napirendi pontjáról kérdezzük Földes! István (FE) Költségvetés végrehajtása Városi drogstratégia Egészségügyi alapellátás A működés valamennyi területére az ésszerű, takarékos gazdálkodás és az elő­irányzatok szigorú betartására törekvés tükröződik. A bevételek és kiadások a költségvetésben előirányzatoknak meg­felelően vagy attól csekély mértékben eltérően alakultak. A második félévben nagy gondot kell fordítani a bevételek beszedésére, a kiadások mérséklésére, a betervezett fejlesztések elkezdésére, ill. befejezésére, a felújítások, karbantartás­ok jó minőségben való elvégzésére. Hitel- állományunk a tervezettnek megfelelően alakult. Frakciónk elfogadásra ajánlja a beszámolót. Jelen előterjesztés az elmúlt egy év elvégzett munkáját értékeli és a további feladatokat határozza meg a cselekvési tervben. Az előterjesztést a Kábítószer­ügyi Egyeztető Fórum 4 bizottsága állí­totta össze, megállapításai szakszerűek, hitelesek. El kell készíteni Nyíregyháza város egészségstatégiáját, egészségfej­lesztési tervét. Továbbra is minden eszközzel első­sorban a megelőzést kell támogatni, a kínálat csökkenését kell elérni, javítani a szükséges a rehabilitációt. A drogstra­tégiát és a cselekvési tervet támogatjuk, elfogadásra javasoljuk. A közgyűlés a város területére 2003-ban 44 területi ellátási kötelezettséggel bíró felnőtt háziorvosi, 27 házi gyermekorvo­si, egy hajléktalanok orvosi, 31 fogorvosi, 38 védőnői, 30 iskolaorvosi körzetet alakított ki. A megváltozó jogszabályi és népesedési feltételekhez igazodóan a háziorvosi körzetek átszervezése meg­történt. Frakciónk egyetért a beszámoló megállapításaival, mely a szükséges intézkedéseket számbaveszi. Országosan is elismerésre méltó fejlesztések történ­tek az alapellátás minden területén az elmúlt ciklusban, ezért támogatjuk és elfogadásra javasoljuk. Szokol Tibor (MSZP) A pénzforgalmi mérleg szerint a város 2010 első félévében a költségvetés teljesítése 44,4 %-os. A gazdasági vál­ság hatása érzékelhető például a nem lakás céljára szolgáló helységek bérleti díjának - az időarányos teljesítéstől való - elmaradásában. A helyi adókból, az építményadóból és az idegenforgalmi adókból a tervezettől több lett a bevétel, ugyanakkor kevesebb az illetékből és az iparűzési adóból. A kiadások közül figyelemre méltó a belváros fejlesztése és a panelprogram előrehaladása. Június végéig 150 db épületben 6334 lakás készült el. Nyíregyháza Város Kábítószerügyi Egyeztető Fóruma az országban elsőként szerveződött fórumok egyike, 2001- ben alakult meg, alapvető célkitűzése a városi drogproblémák kezelése és visszaszorítása. A Fórum azóta évente tájékoztatja a közgyűlést munkájáról. A jelenlegi beszámoló a 2009. év értéke­lését tartalmazza. A drogfogyasztás és a fiatal korban kezdődő alkoholfogyasztás növekvő mértékű, ezért szükség van a hatékony és szakszerű megelőzésre és a szenvedélybetegek gondozásra. A Drog- ambulancián kezelt szerhasználók száma a megyében 2009. évben 73 fő volt. Az egészségügyi alapellátás megszerve­zése és működtetése az önkormányzatok kötelező feladata. A város területén ezt a felelősségteljes munkát 44 felnőtt házi­orvos, 27 házi gyermekorvos, 31 fogor­vos , 38 területi védőnő, 30 iskolaorvos és 25 iskolai védőnő látja el. Az ellátás színvonalát a praxis-privatizáció, több új rendelő megépítése és a Szent István utca 70. szám alatti új ügyeleti épület átadása tovább javította. A felnőtt, a gyermek háziorvosi és a fogászati ügye­let biztosított. A hajléktalanok részére külön háziorvosi szintű gyógyító-meg­előző ellátást nyújtunk. Beigazolódott az, amit korábban is mond­tunk: ez egy PR költségvetés, mely az ön- kormányzati választásokig fog kitartani, nagyon nehéz helyzetbe hozva a követ­kező városvezetést. Az első félévi beszá­molóból látszik, hogy az eredeti előirány­zathoz képest minden változik. Egy­részt elmaradnak a bevételek, amelyek felültervezettek voltak, különösen a saját bevételeket illetően. Másrészt a működé­si kiadásokat alultervezték, amely azt je­lenti, hogy állandó likviditási problémái vannak a városnak. Harmadrészt több mint 2 milliárd forinttal nőtt az adósság- állomány, amelynek szintje igen kritikus. A beszámoló jól áttekinti az elmúlt idő­szakot. A droghasználat elleni védekezés 4 pillére (közösség, megelőzés, szociális munka és gyógyítás-rehabilitáció, kíná­latcsökkentés) közül mi a prevenció, va­gyis a megelőzés fontosságát hangsúlyoz­zuk. Szerintünk olyan élhető országra és városra van szükség, ahol a fiatalok nem az alkoholban és a drogban keresik a bol­dogságot, hanem az értelmes családi élet­ben, s a tartalmas szórakozást, kikapcso­lódást jelentő baráti közösségekben. Az anyagból kiderül, hogy a mai napig nem készült el a város egészségstratégiája, ez már a következő önkormányzatra hárul. A tájékoztató röviden, de lényegre törően felvázolja az egészségügyi alapellátás helyzetét Nyíregyházán. A legfontosabb alapinformációkat ugyan megkapjuk belőle, de az is látható, hogy a háziorvosi körzetek beosztását a jövőben át kell tekinteni. Emellett a kö­vetkező képviselő-testületre különösen nagy felelősség hárul majd, hiszen sok problémát kell megoldania a gyermek háziorvosi és az iskola-ellátási terüle­ten. Tudomásul vesszük, elfogadjuk a tájékoztató anyagot. Görög katolikusok napja Iskolaavatót tartanak kedden Porcsalmán PORCSALMA. Augusztus 24-én, kedden, 15 órától ünnepé­lyes keretek között adják át a porcsalmai Kiss Áron Álta­lános Iskolát. Az intézmény­avató szónoka dr. Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára lesz. KM Kiállítással és szent- misével ünnepeltek Ópályiban. ópályi. Együtt ünnepelték az államalapítást, Szent Ist­ván királyt és az új kenyeret a katolikusok és a reformá­tusok Ópályiban, ahol évek óta ekkor szervezik a görög katolikusok napját is. Az ün­nep színvonalát emelte, hogy Kocsis Fülöp görög katolikus püspök is részt vett a szent li­turgián. A községi ünnepség a szentmise után kezdődött a falusi múzeum udvarán. Kocsis Fülöp püspök atya, Bodnár Enyedi Zsolt és Bodnár Enyedi Éva református lelké­szek megáldották az új kenye­ret. Az áldás után a polgármes­ter megszelte az új kenyeret és szétosztotta a jelenlévők között. A szépszámú ünneplő közönség ezt követően a helyi termelők mezőgazdasági ter­mékeit és a Falusi Galériában az Ópályi 100 éve képekben című kiállítást tekintette meg. Kocsis Fülöp áldotta meg az új kenyeret fotó: tudósítónktól Szénné égett az összes holmi nyIregyhAza. Több járművel indultak a riasztást követő­en a nyíregyházi tűzoltók a Bazsalikom utcába, ahol egy garázs lobbant lángra eddig tisztázatlan okból. Szerencsére a károsult csa­ládi házában sem keletkezett nagyobb kár, ám a garázsban tartott bútorok a tűzoltók minden erőfeszítése ellenére szénné égtek. szón V ONKORMANYZATI VÁLASZTÁS ELŐTT város képviselők száma képviselők száma bejelentett várható polgármester­jelenleg az önkormányzati polgármesterjelölt lelőtt választások után Baktatórántháza 11 + 1 6+1- '- § Balkány 13+1 8+1 Pálosi László (Fidesz)­Csenger 13+1 7+1 Fórján Zsolt (Fidesz)- ' Demecser 11 + 1 6+1 Kiss Gyula (független) Bunkóczi Lajos (Fidesz) Jakab Ferenc (független)­Dombrád 11 + 1 6+1 Kozmáné Kasza Veronika (Fidesz)- fj Fehérgyarmat 13+1 8+1 dr. Tilki Attila (Fidesz)­Ibrány 13+1 8+1 Román István (Fidesz)- Ü Kemecse 13+1 6+1 Lipők Sándor (Fidesz)­Kisvárda 17+1 11 + 1 Leleszi Tibor (Fidesz) dr. Oláh Albert (független) HHhí Mándok 11+1 6+1 dr. Berecz László (Fidesz) Pekó László (független)­Máriapócs 9+1 6+1 Papp Bertalan (Fidesz) PMl Mátészalka 17+1 11 + 1 Szabó István (Fidesz) Nagyecsed 13+1 8+1 Szűcs Gusztáv (Fidesz) Kovács Lajos (független) Nagyhalász 13+1 7+1 Szoboszlai Zsolt (Fidesz)­Nagykállő 17+1 11 + 1 Kulja András (Fidesz)­Nyírbátor 17+1 11 + 1 Tóth Imre (Fidesz), Bállá Jánosné (MSZP)­Nyíregyháza 34+1 21 + 1 dr. Kovács Ferenc (Fidesz) Klánt/1 ác-íl* mC7D\ Nagy László (MSZP) dr. Gyüre Csaba (Jobbik) Priksz Gábor (LMP) Nyfrlugos 11 + 1 6+1 Hovánszki György (Fidesz) Nyírmada 13+^ÜI 8+1 Kálmán Béla (független) Nyírtelek 13+1 8+1 Kovács Judit (Fidesz)­Rakamaz 13+1 Mi Farkas Ernő (Fidesz) IfÜülfe > — in Tiszalök 13+1 8+1 Gömze Sándor (Fidesz)­Tlszavasvári 17+1 11 + 1 Rozgonyi Attila (független) Újfehértó 17+1 11 + 1 Puskás László (Fidesz) Nagy Sándor (független)­Vaja 11 + 1 ■íl+1 SBWTisza Tibor (FideszMM­Vásárosnamény 13+1 8+1 Jüttner Csaba (független) Filep Sándor (Fidesz) Záhony 11 + 1 6+1 Lesku Miklós (független) Háda Imre (Fidesz) . — Magyarázat: a +1 a polgármestert jelöli, ha nem tagja a képviselő-testületnek. Nyírteleken Ko­vács Judit a pol­gármesterjelölt nyíregyháza. Lapunk csütör­töki számában azt írtuk, hogy Nyírteleken dr. Szabolcsi Sza­bolcs a Fidesz-KDNP polgár­mesterjelöltje, ám a két szer­vezet Kovács Juditot indítja. A tévedésért az érintettek el­nézését kérjük. Száz éves lakosát köszöntötte Nagyszekeres nagyszekeres. Cégénydányá- don 1910. augusztus 18-án szü­letett hetedik gyermekként özvegy Kardos Bálintné Ilon­ka néni. Nehéz életútja 100. évfordulóján meghitt ünnep­ségen verssel, virággal, aján­dékcsokorral köszöntötték ro­konai, gondozói közössége és a község vezetői. Az ünnepelt és családtagjai FOTÓ: PÁLUR ENDRE Beruházások uniós források felhasználásával NYÍRTURA. Nyírturán már szer­dán megemlékeztek az állam- alapító Szent István királyról. A hagyományoknak megfele­lően a három történelmi egy­ház - a református, görög ka­tolikus, és a római katolikus egyházak - képviselői ünnepi szentmise keretében meg­szentelték az új kenyeret. Ezt követően a település polgármestere, Bagoly Zoltán ünnepi beszédében felidézte István király törvényeit, in­telmeit és az államiság kiala­kulását. Beszámolt a telepü­lés vezetője az elmúlt egy év során a községben pályázati keretek között megvalósult beruházásokról is. Az ünnep­séget követően a művelődési ház udvarán élőzenés vacso­rával látta vendégül az önkor­mányzat a jelenlévőket. Méltó megemlékezés a földosztás évfordulóján nyíregyháza. A Nagy Imre Társaság megyei szervezete konferencián emlékezett meg a névadó, volt miniszter által 1945. március 11-én, a Korona Szállóban kihirdetett, majd március 27-én, Magyarorszá­gon elsőként Tiszanagyfaluban megkezdett eseményről. A konferencián nemcsak a földosztásról, hanem annak történelmi körülményeiről, a mezőgazdaság helyzetéről és jövőjéről is szóltak az előadók: Sipos József történész, Kun István publicista és dr. Len­ti István kandidátus. Komi­szár Dénes helytörténész Nagy Imre kitüntetéseit mutatta Tiszanagyfaluban leplezték le az emléktáblát fotó: erdélyi tamás be, Tóth Sándor pedig már a helyszínen, Tiszanagyfaluban tartott emlékbeszédet. A 65 évvel ezelőtti eseményről a községházán emléktáblát ava­tott Kecskeméti László polgár- mester és Géczi Ferenc, a Nagy Imre Társaság megyei elnöke.

Next

/
Thumbnails
Contents