Kelet Magyarország, 2010. augusztus (67. évfolyam, 179-203. szám)
2010-08-21 / 195. szám
2010. AUGUSZTUS 21., SZOMBAT KELET-MAGYARORSZÁG Ezt az évet még szerein valahogy végigjátszani. Az év végén várhatóan befejezi pályafutását Ronaldo, a brazilok 33 éves bajnok labdarúgója már több mint száz napja nem játszik sérülése miatt. A péntek délutáni középfutamok során eldőlt, hogy a vasárnapi hét 500 m-es döntő közül ötben lesz magyar hajó a poznani kajak-kenu világbajnokságon. A K-l-ben érdekelt Szalai Tamásnak és a Széles Gábor, Varga Dávid kenupárosnak nem sikerült bejutnia a legjobb kilenc közé. Hazai pályán betlizett a Győr labdarúgás, a Győri ETO FC hazai pályán 2-o-ás vereséget szenvedett a horvát Dinamo Zagreb csapatától csütörtökön a labdarúgó Európa Liga-selejtező utolsó, 4. fordulójának első mérkőzésén. A vendégek mindkét gólját Ante Rukavina szerezte a 19., illetve a 28. percben, s ezzel a magyar bajnoki bronzérmes szinte reménytelen helyzetből várja a jövő csütörtöki, a helyszínt ismerve egyébként is forrónak ígérkező zágrábi visszavágót. MVT:T.TT:TlíW.rr:HlimÁi:l.ll|M Nyíregyháza Spartacus-Mezőkövesd Városi Stadion szombat, 17.30. V.: Solymosi (Takács G.,, Berettyán) 1 Vojinovics 44 Kovacsevics 7 Lakatos 29 Goia 25 Hurt 19 Nácim 5 Zabos 27 Demjén 9 Pákolicz 18 Bajzát lOAndorka A Keleti-csoport további mérkőzései Szombat: Vác-Kazincbarcika, 17.30. Vecsés-REAC, 17.30. Diósgyőr-Békéscsaba, 17 30________________________________________________________________ Vasárnap: Újpest ll-MTK II, 16.30. Bőcs-Orosháza, 17.30. DVSC ll-DEAC-Cegléd, 17.30. Makó-Hajdúböszörmény, 17.30. Mwrm-nnr.Tnii A 4. forduló menetrendle Péntek 1 Pápa-Haladás 5-1 (1-1) Szombat .. _ .... Vldeoton-Ferencváros ____________________________ ' r""' * " ”_________17.30 Stófok-Kaposvár ■ 19.00 Paks-Zaiaegerszeg _ 19.00 Ulpest-Vasas _____________________________________________________________20.00 Kecskemét-Szoinok 20.00 Vasárnap Bp. Honvéd-Debrecen _____________________________________________________17.30 Győri ETO-MTK 20.00 © HÉTVÉGI SPORTMŰSOR Szombat Labdarúgás. Másodosztályú serdülőbalnokság: Nyírsuli-Mezőkövesd, Városi Stadlon.U13.11.U15.13. __________________________________________________________ Vasárnap Lovassport. Ecsed Ménes Díjugrató Kupa, Fábiánháza, 9. Agresszívabb játék kell! Naciméknak (19) a siker érdekében fel kell venniük a második vonal agresszivitását fotó: czeglédi zsolt Szombaton hazai pályán is bemutatkozik a Spartacus, csak a győzelem az elfogadható. labdarúgAs. Nagy nap volt a pénteki a Szpari focistái számára, hiszen az új szezonban végre a hazai bajnokik helyszínén, a stadion centerpályáján tréningezhettek. Szombaton jön a hazai premier, mégpedig a Mezőkövesd ellen. Kupasiker után bajnoki Miként ismert, a nyíregyháziak a nyitányon ikszeltek Hajdúböszörményben, az eredmény és a játék is joggal keltett csalódást azokban a Szpari-szimpatizánsokban, akik ott voltak a hajdúsági derbin. Emiatt is szombaton este csakis a győzelem az elfogadható eredmény Zaboséktól. Szerdán Cigándon kupáztak a nyíregyháziak, a győzelem mindenképpen kellő önbizalmat kell hogy adjon a hét végi bajnoki találkozóra. A pénteki gyakorlás végén Brekk János a következőképpen vélekedett a szombati összecsapásról.- A szerdai kupamérkőzés megadta az alaphangulatot, ám van bennem még bizonytalanság, hiszen Kovacsevics és Bajzát nem végzett teljes értékű edzésmunkát - kezdte Brekk mester. - Persze velük, vagy nélkülük is nyernünk kell. Tudjuk, hogy a mezőkövesdiek nagyon készülnek, többször láttuk őket játszani, elemeztük is őket, de nem túlságosan mélyen, hiszen az a lényeg, hogy mi hogyan tudunk majd játszani.- Arra törekszünk, hogy ők alkalmazkodjanak majd a mi játékunkhoz - folytatta a Szpari vezetőedzője. - Hibázni lehet, de küzdeni, visz- szatámadni, harcolni kötelező! Döntő lehet, hogy minél hamarabb gólt szerezzünk, lehetőleg már az első helyzetből, ehhez megfelelő összpontosításra lesz szükség. Azt az agresszivitást fel kell vennünk, ami a második vonalat jellemzi, mert e nélkül nem nyerhetünk. Jó játékkal kell kirukkolni- Hiába vannak egyénileg képzettebb játékosaink, a sikerért küzdeni, csúszni- mászni is kell. Ebben előbbre kell lépnünk, mert ez lehet a sikerünk egyik záloga. Bízom benne, hogy ennek szellemében, jó játékkal rukkol ki a csapat a hazai szurkolók előtt és csakis a győzelem az elfogadható eredmény - így Brekk János A pénteki edzés jó hangulatú volt, már Erdélyi is a többiekkel gyakorolt, miként a fiatal Makkai, aki végül nem a ferencvárosiaknál folytatja. Remélhetőleg a játékosok megfogadják a Brekk János által felvázoltakat, és örömet szereznek majd a szurkolóknak és persze önmaguknak. KM-ML © ELOBEN A SZON-ON A szombaton 17.30-kor kezdődő mérkőzésről internetes portálunkon, a www.szpn.hu oldalon on-line közvetítésben számolunk be. Tovább roboghat a Löki Homoki került a gépezetbe Laczkó (jobbról) gólt felelt, növelve a Debrecen előnyét és esélyét a továbbjutásra fotó: czeglédi zsolt A nyíregyházi stadion szerencsét hozott a Debrecennek. labdarúgAs. A Debrecen kétgólos előnyt csikart ki a Liteksz Lovecs ellen a labdarúgó Európa Liga-selejtező negyedik fordulójának első összecsapásán. A magyar és a bolgár bajnokcsapat Nyíregyházán ütközött meg, ennek ürügyén a Löki ultrái gyorsan felmondták a földrajzleckét, tudatván: milyen népcsoport lakik a városban, később azt sem felejtették el kihangsúlyozni, hogy nagyon utálják ezt a sz... várost. Mindazonáltal a többség saját együttesével és a meccsel foglalkozott, no meg áldotta Malinauskas kapus nevét. Jóllehet a hajdúsági körökben a légiós eleddig leghátul Debreceni-Liteksz Lovecs 2-0 (2-0) Városi stadion, ,7000 néző, v.: Trattu (ciprusi). _____________________________ Debrecen: Malinauskas - Bemáth, Komlósi, Mijadinoszki, Laczkó - Czvitkovics, Kiss Z„ Varga, Szakály P. (Dombi, 76.), - Kabát (Farkas, 81.), Coulibaly (Yannick, 86.). Klubmene- dzsen Herczeg András. Liteksz Lovecs: Golubovic - Berberovic, Barthe, Petkov, Venkov - Tom (Cvetanov, 78.), Cvetkov, Jelenkovic, Sandrinho kullogott a népszerűségi listán, csütörtök este is többen a szívükhöz kapdostak, midőn játékba avatkozott - ha nem mutat be néhány tetszetős bravúrt, most aligha bizakodhatna a továbbjutásról a DVSC. A Liteksz ugyanis több Gól: Coulibaly (22.), Laczkó (33.) Kiállítva: Barthe (70.). ______________________ Mesterszemmel Herczeg András: Összességében jó hangulatú mérkőzés volt, gratulálok a csapatnak a győzelemhez, de nagyon nehéz visszavágó vár ránk. _________ Petko Petkov:-Célunk az volt, hogy gólt rúgjunk és ne veszítsük el a mérkőzést. Egyik sem valósult meg, így jelentősen csökkentek esélyeink a továbbjutást illetően. nagy helyzetet dolgozott ki, melyeket kivétel nélkül elpackázott. Eközben az első félidőben aktívabb „hazaiak” két szögletrúgást követően szereztek nemzetközi szinten jelentősnek mondható előnyt, amit a folytatásban képtelenek voltak növelni. Sőt, a szünetet követően a balkániak terelgették tetszetősebben, nem mellékesen veszélyesebben a labdát - tíz emberre fogyatkozva sem fújtak hátraarcot. A lényeg viszont az eredmény, győzött, és megúszta kapott gól nélkül Debrecen, ez pedig reménykeltő a visz- szavágót ületően... KM-KT A Nyíregyházi FSE továbbra is a családias légkörre, a baráti összetartásra épít. röplabda. Rohamtempóban kezdte meg a felkészülést a Nyíregyházi FSE extraligás j női röplabdacsapata. Kolozsi j János edző erdei futást irány- | zott elő az első tréningen - hiába, bírni kell majd a strapát az október elején rajtoló bajnoki idényben. Annál is inkább, mivel rögtön a nyitányon a címvédő, az elmúlt évadban mindent besöprő BSE otthonában lesz jelenése a gárdának, majd mindjárt a második körben letudják a I városi ütközetet a Betonút NRK-val szemben! Tlzenketten a keretben Manapság, persze még nem ez az elsőrendű téma. Jóllehet, pikáns lesz Botos Fruzsina fellépése az NYFSE szerelésében, aki éppen a „szomszédtól” távozott a nyáron... A Kolozsi-társulat négy titánt is soraiba szólított: a Homoki-ikrek, Anikó és Judit, valamint Balázsi Adrienn és Tóth Dorottya eleddig az örökösföldi utánpótlás-műhelyben pallérozó- dott. A felnőttkeret emígyen tizenkét fővel „üzemel”. A diadalmenetet bemutató, a honi élvonalba berobbanó együttes egyetlen búcsúzója Simon Szabina, aki Ausztriában vállalt munkát. Egységben az erő- Az egyesület eddig is nagy hangsúlyt fektetett a családias légkörre, a baráti összetartásra, ettől a jövőben sem kívánunk eltérni - nyomatékosította Kolozsi János, az NYFSE edzője. - Ebből próbálunk erőt meríteni a következő, minden bizonnyal kőkemény szezonban, ami hatalmas kihívás elé állítja a csapatot. A szakmai stábot is azért bővítettük, mert továbbra is bízunk az alapcsapatban, amely kivívta ezt a számunkra szenzációs lehetőséget, miközben Botos Fruzsina személyben azt gondolom, meghatározó embert igazoltunk. A főiskolások az edzőmecs- csekkel sem hanyagolják: szeptemberben például egynapos villámtúrát tesznek Miskolcra, ahol kétszer játszanak a házigazdákkal, majd a szlovákiai Igló vendégeként négyes tornán szerepelnek. Főpróba gyanánt Gödöllőn lesz jelenésük a nyíregyháziaknak: a nagyszabású nemzetközi eseményen horvát, román, és szlovák ellenfél mellett a Vasassal, no meg a hazaiakkal találkoznak. KM-KT Lévai továbbra is bevethető FOTÓ: KM-SPORT (Todorov, 66.), Milanov - Niflore (Janev, 72.). Edző: Petko Petkov. >