Kelet Magyarország, 2010. augusztus (67. évfolyam, 179-203. szám)
2010-08-16 / 191. szám
2010. AUGUSZTUS 16.. HÉTFŐ KELET-MAGYARORSZÁG 4 Hazai tálon KELET Szombat délelőttönként az Állatbarát Alapítvány Csatorna utcai Állatotthonában az érdeklődők megismerhetik és megérhetik az állatok viselkedését, és a gazdiknak is segítenek abban, hogy kedvencük szokásait, „modorát” Javítsák. FOTÓ: BEDNÁRIK MÓNIKA Húszmillió forintos program a Nyírség zöld jövőjéért NYÍREGYHÁZA. -Gondolkodjunk globálisan, cselekedjünk lokálisan - mondta Támba Miklós, a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége megyei Erdészeti Integrátorok Szövetsége elnöke a szervezet sajtótájékoztatóján, melyen a „Zöld Jövő” a Nyírségben című év végéig tartó programot ismertették. Ennek keretében a megye 10-14 éves diákjait próbálják különböző rendezvényekkel arra nevelni, hogy környezet- tudatosabban éljék mindennapjaikat, hiszen ez a kulcsa annak, hogy felnőttként is felelősségteljesen viszonyuljanak természtes és épített környezetükhöz bolygónk egésze érdekében. Az Európai Unió és a magyar állam közös finanszírozásában, az Új Magyarország Fejlesztési Terv részeként kapott csaknem 20 millió forintos támogatásból létrehoztak egy már működő honlapot (www.zoldnyirseg. hu), kiadványok, plakátok és szórólapok készülnek, és iskolai programok, valamint rendezvények tucatjaival kívánják elérni a fiatalokat. Több turnusban összesen ezer gyermek mehet majd el a Harangodi Erdészeti Erdei Iskolába. A program célja az, hogy legalább 300 ezer emberhez jussanak el a hulladék és energiagazdálkodás mellett az erdő, az erdő értékeinek bemutatását, a szemléletformálást, a fenntartható életmódot bemutató üzeneteik, kiadványaik. A Zöld Jövő programmal a széles közönség testközelben először augusztus 20-án, a múzeumfaluban találkozhat. Töltse fel képeit, videóit és nyerjen velünk! Az aloldalak a település életéről szólnak, a kulturális eseményektől a sportig. nyíregyháza. Fél éve indítottuk el települési aloldalainkat - portálunkon, a Szabolcs Online főoldalán balra fent látható ablakra kattintással láthatjuk a listát és eljuthatunk az aloldalakra. Az aloldalak a település életéről szólnak, a kulturális eseményektől a sportig. Ebben helyi tudósítóink is segítenek, ám ha ön olyat lát, amit szeretne megosztani közösségével, lehetősége van rá! Ugyanis az aloldalainkra egyszerűen bárki feltölthet képet, szöveget, videót, ezek egy része napilapjainkban is megjelenik. Egy szép park, épület, ballagás vagy bármi, amit érdekesnek talál, fotózza le és egy kis információval töltse fel települési aloldalunkra. Ehhez csak regisztrálnia kell, és máris közkinccsé teheti felvételeit! Látogasson el települése aloldalára - jobb oldali sávban a cikkfeltöltési lehetőségnél töltse fel a megosztani kívánt információt és képet is. Decemberben sorsolás Bővebb információt itt talál: http://video.szon.hu/ video/62748/cikkfeltoltes. Töltse fel videóját: http:// video.szon.hu oldalon a tag mezőbe kérjük írja be települése nevét. A feltöltők között decemberben wellness- hétvégéket sorsolunk majd ki! KM Még mindig tart a Kelet nagy nyári fotópályázata! NYÍREGYHÁZA. Lapunk nyári fotópályázatot hirdet: olvasóinktól azt kérjük, hogy küldjenek 6e olyan fotót, amit ezen a nyáron készítenek lakhelyükről, családivagy kulturális rendezvényről, utazásról, fesztiválról, de olyan régi képeket is várunk, amit a nyári pakolás során találtak meg. A képeket küldhetik e-mailben - kelet@inform.hu címre - vagy postán - Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. A beküldött képek a Szabolcs Online-on maradéktalanulmegjelennek, a Kelet-Magyarországban a legjobbakat közöljük. A megjelenő képek közül választjuk ki a nyerteseket, az 1. helyezett 50 ezer forint, a 2.30 ezer forint, a 3. pedig 20 ezer forint értékben nyer GPS-t. Szakképzés másképpen A kihaló szakmák felkarolása mellett is voksolt az regionális szakképzési fórum Nyíregyházán. nyíregyháza. Az Ipartestü- letek Országos Szövetsége (IPOSZ) már harmadik éve vesz részt abban a közös projektben, amelynek keretében a gazdasági kamarák, a munkaadók és a munkavállaló szervezetek segítik a Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottságokat egy közös álláspont kialakításában. Az IPOSZ ezt a szakmai egyeztetést igénylő tevékenységet a régióban működő ipartestületek bevonásával végezte regionális fórumokon. A végállomás a nyolcadik, nyíregyházi Észak-alföldi Regionális Szakképzési Fórum volt pénteken, a helyi Ipari Szolgáltató Ipartestület Dózsa György úti székházában. A nyíregyházi fórumra meghívást kaptak a régió három megyéjében működő ipartestületek, kamarák, gazdasági érdekképviseletek, szakszervezetek, TISZK-ek, önkormányzati szakemberek. Megvitatták a gazdasági kamara által készített felméréseket, a konferencián résztvevők véleményét, s a szakmai képzés helyzetét, különös tekintettel a kézműves szakmákra, továbbá a régióban lévő kistérségek sajátosságait. Mesterre bízva- Sikerült feltérképezni a hiányszakmákat ebben a régióGyakorlati oktatás a vásárosnaményl Lónyayban fotó: km-archív ban is - mondta el Géresi József országos alelnök, a fórum IPOSZ-os házigazdája - megnevezni a szakmákat, amelyek kellenek a munkaerő-piacnak. A feladat ezután, hogy a képzéseket is ez irányba tudjuk elindítani. Szerintünk például vissza kell állítani a duális képzést, ami azt jelenti, ne csak a tanműhelyekben, de a valóságos gyakorlatban is folytatódjon a tanulók képzése. Vissza kell állítani, hogy nyolc osztály elvégzése után egyenesen a szakmai képzés következzen, ne lehessen ezt a jövendő munkára betanítást segítő időszakot fiatal korra való tekintettel elodázni. A kihaló szakmákat fel kell karolni. Azt is meg kell oldani országosan, hogy ha valahol egy gyerek végzett s nem tud elhelyezkedni a munkaerő- piacon, az állami bértámogatással maradhasson egy esztendeig a mesterénél, s így meg van az esélye, hogy ha megfelel, akár majd ugyanott alkalmazni is fogják. A végső konklúziók között volt az is - fejezte be Géresi József-, hogy a szakképzési fórum résztvevői együttműködése esetén is több évre van szükség ahhoz, hogy e téren a szülőktől a munkaadókig az eltorzult szemlélet megváltozzon. Sötét helyett fényre vágynak FOTÓ: KM-ARCHlV Versenyre főzik a halászlevet és a szilvalekvárt NYÍREGYHÁZA. A Gyarmati Vigasságok után következik a Szatmári Fesztivál újabb epizódja: augusztus 18-19-én Túristvándi a helyszín, ahol a szatmári ifjúsági találkozó mellett nemzetközi halászléfőző versenyt is rendeznek a vállalkozó kedvű szakácsoknak. Augusztus 20-21-én Szatmárcsekén szilvalekvár- főző versenyt szerveznek, és éjjel is kavarják majd az üstökben a gyümölcsöt mindaddig, amíg a ciberéből sűrű, adalékmentes lekvár nem lesz. A főzéshez az éjszakai mulatozás is hozzátartozik, úgy, mint valamikor, nehogy elaludjanak a lekvárkavarók. Augusztus 21-én Tunyogmatolcson lesz hagyományőrző találkozó a Sza- mos-parti hazai és határon túli települések részvételével, míg 22-én a Szatmári Fesztivál záróprogramjaként a Szenke- parti nagyvásárt tartják meg Penyigén. KM fa AZ ELŐFIZETŐ fi KÉRDEZ i W A KELET VÁLASZOL A gyakran elromló köz- világítás miatt félnek a Toldi és Szarvas utca környékén élők. NYÍREGYHÁZA. - A Szarvas utcai buszmegálló és a tízemeletes házak között (régi KPVDSZ, Vécsey köz óvoda) hónapok óta visszatérő probléma, hogy nincs közvilágítás ezen a területen - írta levelében M. Renáta a Toldi utcai lakótelepen élők nevében! - Van úgy, hogy nappal égnek (mert ugye világosban ez nagyon fontos), este sötétedéskor viszont egy sem világít! Amikor betelefonálunk az E.ON-nak akkor megcsinálják, pár hétig jól működik, utána kezdődik élőről - panaszolja olvasónk. - Aki szokott arra járni tudja, hogy az iskola oldalában lépcső van, vak sötétben ezen közlekedni balesetveszélyes, mert az ember azt sem Villanyoszlopon... látja hova lép. A másik ok, amiért nagyon fontos lenne a folyamatos esti világítás: félünk. Nem egy rablásról lehetett hallani a környéken, a sötét miatt azt sem lehet látni ki volt az. Nem értjük, hogy miért nem tudják megcsinálni.- Valóban több alkalommal voltak kollégáink júliusban közvilágítási hibákat javítani a Toldi utcai lakótelepen - regált a levélben megfogalmazottakra az E.ON szakembere. - A hibákat azonban eltérő gondok- gallyazás elmaradása, zárlat- okozták, különböző javítási munkákat kellett elvégeznie a munkatársainknak. Minden esetben, ahol több lámpát érintett a meghibásodás, a bejelentés napján elhárítottuk a problémát. Jelenleg egy földkábel meghibásodásának elhárításán dolgoznak, a hibahely behatárolását követően a javítás a lehető leghamarabb megtörténik és bízunk benne, hogy a jövőben nem lesz a környéken ilyen jellegű közvilágítási hiba. Kézműves foglalkozás és lovaglás is szerepelt abban az egésznapos programsorozatban, melyet a Kistáltos Egyesület Gajdos Zsolttal, a Nemzeti Vágta győztesével szervezett annak a 32 gyereknek, akik az árvíz sújtotta Szendrőről érkeztek Nyíregyházára. FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Szépítse velünk! f Uefúvásos cellulóz alapúd födémhőszígeteles XI M mW N +áta/m2-től. ® 30/289-9891 lg? © Oo Cg ÚJ HELYEN! KIRÁLY Nyíregyháza. Debreceni út 107. (Platán Autóház helyén; NYITÁSI Háztartási fémpolc:. AKCIÓ! erejéig érvényes. 9750 Ft (BruttóK iSZEREK'KIS ■m HIRDETÉSEK