Kelet Magyarország, 2010. augusztus (67. évfolyam, 179-203. szám)

2010-08-03 / 180. szám

2010. AUGUSZTUS 3.. KEDD KELET-MAGYARORSZÁG KELET Kfnai márka lett FOTÓ:EPA Kínaiaké lett a Volvo- gyáruk leszPekingbenis Peking. A kínai Geely hétfőn le­zárta a Volvo ügyletet, amely­nek révén a kínai autóipari vál­lalat másfél milliárd dollárért megvette a Fordtól a svéd vi­lágmárkát. A Geely fenntartja a Volvo márkát és a gyártást is Svédországban, s évi 300 ezer Volvo gépkocsi kibocsátására képes gyárat létesít Pekingben is. A Geely 1986-ban jött létre, és akkoriban hűtőszekrény al­katrészeket állított elő. MTI Az idén júliusban az előző év azonos időszakához képest 19,2 százalékkal több, 4.359 új személygépkocsit adtak el Magyarországon a Datahouse Kft. adatai szerint. Egy hónap­pal korábban még csökkent az új-autópiac. Az összeállí­tás szerint január-júliusban 25.897 új autót adtak el, ami 40,4 százalékkal kevesebb, mint 2009 azonos időszaká­ban. MTI Ötszáznál több vizsgálatot végezaPSZÁF Budapest. A pénzügyi piacok több mint 500 szereplőjénél fogyasztóvédelmi témavizsgá­latot végez július 30-tól a Pénz­ügyi Szervezetek Állami Fel­ügyelete - jelentette be hétfőn a PSZÁF. A felügyelet a vizsgálat során azt ellenőrzi fokozottan, hogy a pénzügyi intézmények az általuk előre meghirdetett kondíciók és árak szerint nyújt­ják-e szolgáltatásaikat lakossá­gi ügyfeleiknek. MTI ■ ■A kormány ^ ^prioritásként tekint az alapellá­tás megerősítésére, támogatja a fiatal orvosok praxishoz jutását, és vonzóvá teszik a há­ziorvosi életpályát. RÉTHELYI MIKLÓS, MINISZTER „Turnézik’’ a kormányfő ■H , . íg egykoron Mátyás király álruhában in­dult országjáró körútra, hogy találkozzon alattvalóival, Orbán Viktor miniszterel­nök a személyét és a mun­kakörét felvállalva, álruhát mellőzve kerekedett fel hét­főn, hogy megbeszéléseket folytasson államtitkáraival. Nem csupán egy napról van szó, heteken át tartó talál­kozósorozatot tervezett, hogy egyeztessen velük a kormány előtt álló négy év teendőiről, valamint a szep­temberi akcióterv részlete­iről. Míg mások a nyaralás örömeit élvezik, a kormányfő tárgyal, egyeztet, készíti elő az újabb intézkedéseket, fel­adatokat, hiszen bőven van mit tenni annak érdekében, hogy az ország a válságból kikerülve végre a haladás útjára lépjen. Mint a napokban a kor­mány vezetője egyik beszé­dében elmondta, az új kor­mány és az új parlament már több olyan tabut ledöntött, amelyek akadályozták a sikereket. Szólt arról is, hogy olyan döntéseket is hoztak, amelyek bebizonyít­ják: a becsületesen dolgo­zóknak nemcsak erkölcsi, hanem anyagi elismerésben is részük lesz. A mostani egyeztetések után további hasonló, nagy horderejű dön­tések várhatók, hiszen az élet minden területén szükség van előrelépésre, legyen szó a gazdasági életről, az egész­ségügyről, az oktatásról, a közbiztonságról, vagy a vidékfejlesztésről. Létszámukat tekintve jó páran vannak az államtitkár­ok, így hosszabb időt vesz igénybe a kormányzati túra. A hatékonyságát, az eredmé­nyességét pedig a „bőrün­kön” érezzük majd. magyar@lnform.hu Látogatás az államtitkároknál Budapest. Egyenként tárgyal az államtitkárokkal az előt­tük álló négy év feladatairól a kormányfő a következő he­tekben, Orbán Viktor ugyan­is látogatássorozatra indul a minisztériumi vezetőkhöz. A miniszterelnök hétfőn kezdte meg útját a Matolcsy György vezette gazdasági miniszté­rium felkeresésével, kedden pedig a közigazgatási és igaz­ságügyi tárcánál egyeztet az egyes államtitkárokkal. A kor­mányfő mind a nyolc szaktár­cát meglátogatja és eligazítást tart terveiről. A Nemzetgazdasági Mi­nisztérium vezetőivel tartott megbeszélésen Orbán Viktor áttekintette a minisztérium felépítését, feladatait, illetve stratégiai céljait. mti Feljelentés a volt pártüdülő eladása ügyében BUDAPEST. A Jobbik hétfőn feljelentést tett az ORFK-n a balatonvilágosi Club Aliga el­adásának ügyében - jelentet­te be a rendőrség Teve utcai székháza előtt tartott sajtótá­jékoztatóján a párt képviselő­je. Hegedüsné Kovács Enikő azt mondta, hogy a rendszer- váltás előtt az MSZMP párt- üdülőjeként szolgáló épületet 2007-ben privatizálták, de miután a Kincstári Vagyon­igazgatóság eladta a területet, a szerződést titkosították. Vé­leménye szerint a szerződés titkosítása kimeríti a közérde­kű adatokkal való visszaélés fogalmát. MTI „Nagyon jó eszköz” Nagyra nőttünk! Akár 150 milliós hitel­kerethez is Juthatnak a vállalkozások. Budapest. Hétfőtől igényelhe­tő az új Széchenyi Kártya, új, forgóeszköz-hitellel, amelyet januárig további két konst­rukció követ, amivel összesen 150 milliós keret is rendelke­zésre állhat egy-egy cégnek - jelentették be a kormányszó­vivői tájékoztatón a kártyát kibocsátó KA-VOSZ Zrt.-ben. A meglévő konstrukció, a fo­lyószámla-hitel mellé elsőként a napi beszerzésekre szolgáló forgóeszközhitellel lép elő a K-VOSZ, amelyben a pénz felső határa 25 millió forint, futam­ideje három év. Szeptember­től igényelhető a beruházási, jövő januártól az önerő-hitel- mondta Nagy Anna kormány- szóvivő. A negyedik konstruk­ció célja az, hogy a kisvállalko­zások pályázhassanak az uniós programokra, amelyek utófi- nanszírozásúak. A programban ugyanaz az öt bankcsoport - közte a teljes takarékszövetkezeti hálózat- vesz részt, mint eddig, ami­vel 250-nél több helyen lehet igénylést benyújtani, amit 25 OOO OOO Ft a felemelt hitelkeret Fotó készül a kártyát népszerűsítő transzparensről fotó: mti, kovács a. 1 12 5 milliárd forintba kerül A kártya Jelenleg évente a kormánynak C milliárd adóbevételt hoz a Jj hitelek nyomán-25 millióig terjednek a hitelek most-36 hónap futamidőre szólnak hitelek legfeljebb két hét alatt elbírál­nak. Nincs tárgyi fedezet, és a kártyás hitelek olcsóbbak a banki kölcsönöknél - mondta a szóvivő. A hitel csak forint­ban vehető fel. Olció, életszerű Az elmúlt nyolc évben 179 ezer Széchenyi kártyás hitelt igényeltek, 786 milliárd forin­tot helyeztek ki. Ez a megol­dás nagyon jó eszköz a válla­latfinanszírozásban, olcsó és életszerű kialakítású - mond­ta Parragh László, az MKIK elnöke. Az egyik alapító szeretné, ha egy év alatt megdupláznák az évente kihelyezett össze­get. Azt is remélik, hogy ősz­től 50 millióra emelkedhetne a 25 milliós hitelkeret - ezt már a KA-VOSZ vezérigazga­tója, Krisán László mondta. A beruházási hitelt is 50 millió­ig tervezik, 10 évre. Tipikus vállalkozás Az eddig Széchenyi Kártyával pénzhez jutó „tipikus” ma­gyar vállalkozás 20-150 milli­ós éves árbevételű, 2-15 fővel működik, 20-40 millió hitelre van szüksége beruházáshoz, 5-20 millióra a napi működés finanszírozásához - válaszol­ta kérdésre Krisán László, fh Ezen a héten lép hivatalba az új államelnök BUDAPEST. Augusztus 6-án lép hivatalába ünnepélyes kere­tek között Schmitt Pál meg­választott köztársasági elnök; az egyórásra tervezett ünnep­ségen fellép Miklósa Erika és az új államfő is beszédet mond majd. Az ünnepséget a Sándor-palota melletti Szent György téren tartják, ide az elnöki hivatal tájékoztatása szerint 200 vendéget hívtak meg. mti Vádemeléssel zárult a nyomozás Budapest. A végéhez ért a nyo­mozás az Országos Munka- védelmi és Munkaügyi Főfel­ügyelőség (OMMF) volt elnöke és társai ellen indított korrup­ciós ügyben. A Nemzeti Nyo­mozó Iroda vádemelési javas­latot tett, az iratokat a Fővárosi Főügyészséghez továbbítják. Az Országos Munkaügyi és Munkavédelmi Főfelügyelő­ségnél egy névtelen bejelen­téssel kezdődött a vizsgálat még 2008 novemberében. A nyomozók a nyüvántartások- ban olyan ellentmondásokat fedeztek fel, amelyek arra utal­tak, hogy a hatóság nullás iga­zolást állított ki korábban már a felügyelet által megbírságolt cégeknek, így azok pályázni tudtak különféle tendereken, pedig igazolás nélkül ezt nem tehették volna. A lefolytatott nyomozás alátámasztotta a rendőrök gyanúját. MTI Befejezik a harci bevetéseket WASHINGTON. Az ígéreteknek megfelelően Irakban augusz­tus végére befejezik harci be­vetéseiket az amerikai kato­nák, s az erőfeszítések zöme katonairól civil területre te­vődik át - hangsúlyozta az amerikai elnök, Obama hétfői beszédében, amelyből előre nyilvánosságra kerültek részle­tek. Irakban szeptembertől 50 ezer amerikai katona marad, ők már nem vesznek részt had­műveletekben, hanem az iraki fegyveres erők kiképzésével, terrorelhárítással és az ameri­kai polgári tevékenység védel­mével foglalkoznak majd. mti MSZP: katasztrofális a kormány első 60 napja Budapest. Katasztrofálisnak minősítette gazdasági szem­pontból a kormány első hat­van napját Szekeres Imre, az MSZP gazdaságpolitikai kabinetvezetője hétfői sajtó- tájékoztatóján. Kiemelte: az Orbán-Semj én-kormány meg­alakulása óta a szocialista párt számításai szerint körülbelül 800 milliárd forintot vesztet­tek a devizahitelesek. Aki egy vagy két éve ötmillió forint svájci frank hitelt vett fel, an­nak most ötven százalékkal magasabb törlesztőrészletet kell fizetnie - tette hozzá. A bankadó kapcsán azt mond­ta: nagyrészt a hitelfelvevők és a betétesek fogják a bank­adót megfizetni. Arra is kitért: bízik benne, hogy az önkor­mányzati választás után érde­mi javaslatokat tesz le a kor­mány a jövő évi költségvetés tekintetében. MTI Medvegyev orosz el­nök hétfőn veszély- helyzetet hirdetett ki hét oroszországi régióban, a 34 halá­los áldozatot köve­telő, több százezer hektáron égő tüzek miatt. Több százezer munkás és több ezer katona küzd azért, hogy megfékezzék a lángokat. Képünkön: fáradtságtól kime­rült katonák pihenőt tartanak, fotó: epa Többet beszélünk nyáron A fesztiválhelyszínek­re a megnövekedett forgalom kezelésére mobilállomásokat tele­pít a T-Mobile. Budapest. A Balaton Sound idén kiugróan magas mobüintemet használatot is hozott. A fesztiválok ideje alatt az emberek az átlagnál sokkal többször veszik elő mobilte­lefonjukat, hogy megkeressék barátaikat vagy megosszák él­ményeiket- így megsokszoro­zódnak a hívások, az elküldött SMS-ek, és nő az adatforga­lom is. Ezeken az eseménye­ken nem egyedi eset, hogy több ezer órányi beszélgetést, valamint ezzel párhuzamosan több, mint 100 ezer MB adat- forgalmat kezelnek az érintett állomások néhány nap alatt. A T-Mobile a nyári időszak­ban, a forgalmas nyaralóhe­lyek és fesztiválok környékén hálózatbővítéseket hajt vég­re, sőt a nagyobb rendezvé­nyek helyszíneire mobilállo­másokat is telepít, amelyek kiszolgálják a megnövekedett hang- és adatforgalmat is. A megsokszorozódó forga­lomkiszolgálásra a T-Mobile több fesztivál környékére te­lepít úgynevezett mobil bázis- állomást. Ezek az állomások az átlagostól eltérő, megnöve­kedett hang- és adatforgalmat szolgálják ki, működési elvük megegyezik a fix bázisállomá­sokéval. A mobilállomásoknak köszönhetően sokkal több em­ber használhatja egy időben és egy helyen a mobiltelefonját. ÉKN f> DEVIZAÁRFOLYAM PÉNZNEM árfolyam változás Euró 281,93 0-2,43 USA dollár 215,91 0-2,04 Svájci frank 206,16 0-3,51 Angol font 340,94 0+0,39 Román lej 66,44 0-0,57 Ukrán hrlvnya 27,35 0-0,26 Horvát kuna 39,05 0-0,23 Lengyel zloty 70,73 0-0,26 1^ gazdasag.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB Két hét múlva postázzák a választási értesítőket Budapest. Az önkormányzat­ok két hét múlva hétfőn kez­dik postázni az értesítőket és ajánlószelvényeket az október 3-án tartandó önkormányzati választásokra; ekkor indul el a „verseny” az ajánlásokért. A személyre szóló, a vá­lasztás időpontját és helyét (és a személyes adatokat is) tartalmazó értesítőt, és az ajánlószelvényeket a válasz­tópolgárok egy boríték’ kapják majd meg auguszctf 16-a és 19-e között. (Augusz tus 20-a állami ünnep, így 2 önkormányzatoknak most korábbi öt helyett négy n alatt kell végezniük a kikü déssel.) mt c http://emtippek.szon.hu Letölthető. A választásról szóló új jogszabályok PDF126 kB

Next

/
Thumbnails
Contents