Kelet Magyarország, 2010. augusztus (67. évfolyam, 179-203. szám)

2010-08-13 / 189. szám

2010. AUGUSZTUS 13., PÉNTEK KELET-MAGYARORSZÁG 8 tmwte KELET Díszpolgári címet kap a Vállajról elkerült irodalmár LAKÓI II.1Y LM ö TELEPÜLÉSI ALOLDALAINK iakohaiy0m.szon.hu VÁLLAL Díszpolgári címet adományoz Vállaj község ön- kormányzata augusztus 22-én Papp Tibornak. Papp Tibor Tokajban szü­letett 1936-ban. Nyolc éves korában került Vállajra anyai nagyszüleinek a házába, s ettől kezdve egészen addig, ameddig 1957-ben az ország elhagyására nem kényszerült, vállaji lakos volt. Mindeddig mintegy 25 könyve jelent meg, közöttük az Európa Kiadó által kiadott ja”, melyben a szerző Vállaj hányatott életét és szenvedé­sét mutatja be a II. világhábo­rú alatt és közvetlen utána. A Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével (1996) és József Attila-díjjal (2003) ki­tüntetett Papp Tibor jelentős avantgárd költőként, a párizsi Magyar Műhely szerkesztője­ként, valamint a számítógé­pen programozott irodalmi művek nemzetközileg elis­mert alkotójaként van jelen irodalmunkban. Papp Tibor személyesen veszi majd át a kitüntetést az önkormányzat ünnepségén - tájékoztatta lapunkat Vilmos István, Vállaj polgármestere. Az elmúlt szomba­ton a már hagyo­mányos milotai diófesztiválon több érdekes, játékos fel­adat is várt az ifjabb és idősebb érdek­lődőkre a Szatmár Leader Közhasznú Egyesület munka­társainak jóvoltá­ból. Az egyik ilyen „próbatétel” során a túrlstvándl vízima­lom makettjének kerekét megforgatva különböző ajándék- tárgyakat nyerhettek a fesztivál vállalkozó kedvű vendégei. FOTÓ: SIPEKI PÉTER C MILOTAI FESZTIVÁL! FALATOK Egyeztető fórumot tar­tott a német kisebbség VÁUAJ. A napokban rendez­ték meg Vállajon a „Szatmári Svábok jövője a történelmi Szatmár területén” elnevezé­sű egyeztető fórumot. A rendezvényen dr. Latorcai Csaba nemzetiségekért és ci­vil szervezetekért felelős he­lyettes államtitkár, valamint Kozma Péter, a megyei köz­gyűlés alelnöke tartott tájé­koztatót. A meghívottak ma­gyar oldalról a megyei német kisebbségi önkormányzatok elnökei, valamint a határ túl­oldaláról a német fórum ve­zetői voltak.- Azért is tartom fontosnak az ilyen egyeztetéseket, mert a 2010-es kisebbségi önkor­mányzati választásokon a német kisebbség is megyei szervezetet alakíthat, így a második legnagyobb kisebb­ségi szervezetté fejlődött a megyében - tájékoztatta la­punkat Vilmos István, Vállaj polgármestere, aki egyben a német kisebbségi önkor­mányzat elnöke. Görög katolikus parókiát szenteltek Csengerben CSRNMR. Tíz évvel ezelőtt augusztus 7-én megépült és átadásra került Csengerben a Makovecz Imre által tervezett görög katolikus templom. Az egyházközösség méltókép­pen ünnepelte meg a temp­lom elkészültének 10. évfor­dulóját. Szombaton délelőtt ünne­pélyes keretek között a kerület papjai és a hívek jelenlétében Kocsis Fülöp hajdúdorogi megyéspüspök megszentelte és átadta az egy év leforgása alatt a támogatók és a hívek erejéből megépülő parókiát. Ignácz András parókus meg­köszönte a támogatóknak, az önkormányzatnak, Apáti György polgármesternek az önzetlen segítséget. Csenger polgármestere em­lékplakettet adományozott Fülöp atyának, megköszönve segítségét, jelezvén támogató szándékát az egyházközösség jövőbeni terveinek megva­lósításához, a közösség meg­erősítéséhez. FODOR LÁSZLÓ Kalandtábor Tiszabecsen Otthonra lel már a gyűjtemény Az O’sváth gyűjtemények otthont adó épületének látványterve FOTÓ: KM-REPRODUKCIÓ Könyvek, festmények, személyes tárgyak, ereklyék alkotják az értékes gyűjteményt. csínorr. A csengeri integrált városfejlesztési stratégiában szerepel annak az épületnek a kialakítása, mely végleges helyéül szolgál az O’sváth gyűjteménynek. Többirányú fejlesztés A napokban kapta az értesí­tést az önkormányzat vezeté­se arról, hogy túljutott az első fordulón az a pályázat, mely Csenger város „funkcióerősí­tő integrált városfejlesztése” címen több mint 4.80 millió forint beruházást jelenthet a városnak. Az integrált városfejlesztési stratégiában egy behatárolt akcióterületen belül gazdasá­gi, közösségi funkciók, közte­rületek fejlesztése szerepel. A gazdasági fejlesztések he­lyi vállalkozók bevonásával együtt valósulhatnak meg. A projektben szerepel a Hő­sök terének, az Idősek park­jának felújítása, a városköz­pontban megközelítőleg egy kilométernyi járdaszakasz térburkolása, fásítás, a római templom kupolájának cse­réje, a református műemlék templom tetejének, környe­zetének, valamint a város- központban több épület teljes homlokzatának a felújítása. Kialakításra kerül az az épü­let is, amelyben helyet kap az O’sváth György által felaján­lott felbecsülhetetlen értékű magángyűjtemény, amelyet a család több generáción ke­resztül gyűjtött össze. Könyvek, festmények, személyes tárgyak, ereklyék alkotják ezt az igen értékes gyűjteményt, amelyek magas biztonsági és technikai körül­ményeket igényelnek az elhe­lyezésükhöz, tárolásukhoz. FODOR LÁSZLÓ Zenei tábor lesz Nyírbátorban Nyírbátor. Első alkalommal rendez fúvószenei tábort Nyírbátorban a Bátor Park Panzióban augusztus 13. és 22. között a Nyírbátori Kul­turális Nonprofit Kft. A tábor művészeti vezetője Fazekas Mihály, a Nyírbátori Kon­certfúvós zenekar karnagya. A táborozok koncerttel is bemutatkoznak a közönség­nek a nyírbátori zenei napok keretében. Augusztus 20-án 19 órától a Szabadság téren, augusztus 22-én 10 órától a Sárkány Wellness és Gyógy­fürdőben adnak koncertet. Vidám hangulat Csengersimán CSENGESS! MA Fesztivált rendez augusztus 14-én a csengersimai sportpályán a Csengersimáért Egyesület és a település önkormányzata. A programsorozat 11 órakor Költő Zoltán polgármester köszöntőjével kezdődik, majd kutyás bemutatót láthatnak az érdeklődők. A Szivárvány Színház 12.30 órakor mutatja be műsorát, ezt követően az Ugrós zenekar lép a színpad­ra. A délután során koncerte­zik még a Nelson együttes, s a Beatles dalokból is felhangzik majd egy összeállitás. Az FG4 együttes Illés és Fonográf számokat játszik majd 20.30 órától. Apáti György polgármester beszédet mond az avatóünnepségen FOTÓ: FODOR LÁSZLÓ A kerékpártúrázás so­rán a diákok ellátogat­tak a környék neveze­tességeihez. TtSZABECS. Hagyományőr­ző bentlakásos kalandtábort rendezett Tiszabecsen a Nyír­ségi Többcélú Kistérségi Tár­sulás a nyíregyházi kistérség településein élő gyermekek számára. A kedves házi­gazdák kínálga­tásának nemigen lehetett ellenállni a szombati milotai diófesztiválon. Balogh Attiláné és Bartháné Mikola Kajakozás a Tiszán A táborba jelentkező fiata­lokat különjáratú autóbusz szállította a tábor helyszínére, ahol kerékpártúrán, éjszakai tájékozódó futáson, kajak-ke­nu elméleti, gyakorlati okta­táson vettek részt, túráztak, íjászkodtak, strandröplab- dáztak, rögbiztek, fociztak, valamint kézműveskedtek. A kerékpártúrázás során ellátogattak a környék neve­zetességeihez, felfedezték a kultúrtörténeti emlékeket az ország keleti csücskében: jártak a tiszakóródi Túr bu­kógátnál, a szatmárcsekei Kölcsey-háznál, a tiszacsécsei A tiszabecsi gát tetején fotó: triznerné szabó anita Móricz-háználésatúristvándi hettek is a gyermekek a víz- rendezvényről Triznerné Sza- vizimalomnál, ahol a jó idő- esések alatt - tájékoztatta bó Anita, a NYITÓT oktatási- nek köszönhetően füröd- szerkesztőségünket a nyári és közművelődési referense. KIM % MF Tünde rendezők is hozzájárultak kedvességükkel a rendezvény sike­réhez. FOTÓ: SIPEKI PÉTER

Next

/
Thumbnails
Contents