Kelet Magyarország, 2010. július (67. évfolyam, 152-178. szám)
2010-07-07 / 157. szám
2010. JÚLIUS 7., SZERDA KELET-MAGYARORSZÁG Hazai tájakon KELET Az együttműködési szerződés aláírói fotó: tudósítónktól Együttműködési megállapodást írtak alá Záhonyban ZÁHONY. Együttműködési megállapodást kötöttek a napokban a Záhonyi Polgári Védelmi Kirendeltség szervezésében a kirendeltség illetékességi területén található polgárőr egyesületek vezetői. Mivel a célok közösek, hiszen valamennyien az állampolgárok élet- és vagyonbiztonságának, biztonságérzetének erősítésén fáradoznak, a civil szervezetek vezetői megállapodtak abban, hogy erőiket, a rendelkezésre álló eszközeiket és lehetőségeiket a közös cél és egymás kölcsönös segítése érdekében a kölcsönös előnyök szellemében szervezetten alkalmazzák. A megállapodást a következő személyek írták alá: Halász Bertalan (Benk), Varga Béla (Eperjeske), Gyüre István (Fényeslitke), Lázár István (Mándok), Battyányi Bertalan (Tiszabezdéd), Szél Endre (Tiszamogyorós), Kovács Gyula (Tiszaszentmárton), Turóczi Tibor (Tuzsér), Pokol Barnabás (Záhony), Pócsik László (Zsurk). A Záhonyi Polgári Védelmi Kirendeltséget Gyenge László pv. századod képviselte. A találkozón a résztvevők előadást is hallhattak a kirendeltséghez tartozó 12 település veszélyforrásairól, illetve a területen található veszélyes üzemekről. Tájékoztatást kaptak a polgári védelmi feladatokról, a bennük való közreműködés lehetőségeiről. Varga Béla, az eperjeskei polgárőr egyesület vezetője, és egyben a megyei polgárőr szövetség képviselője örömét fejezte ki az együttműködés aláírásával kapcsolatban, mely egy hosszú folyamat eredménye, továbbá reményét fejezte ki, hogy az együttműködést éles helyzetben soha nem kell alkalmazni. A projektről a napokban tájékoztatót tartott Csécsi Attila projektvezető, Farkas Ernő polgármester, és Zajácz Miklós, a művelődési ház igazgatója FOTÓ: JÁSZAI JÁNOS Média- és vizuális szakkörbe is jelentkezhetnek rakamaz. Az élethosszig való tanulás jegyében „Élj a lehetőséggel” címmel pályázatot nyújtott be a Rakamazi Városi Művelődési Központ az Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatóságához. A benyújtott projekt kedvező elbírálásban részesült, melynek következtében a művelődési központ 67 millió 143 ezer 40 forint vissza nem térítendő támogatásban részesült. A projekt időtartama 15 hónap: május l-jén kezdődött és 2011. július 3i-éig tart. A pályázat három területet ölel fel: az iskolarendszeren kívüli programok támogatása fiatalok részére, digitális és nyelvi kompetenciák fejlesztő programok kizárólag hátrányos helyzetűek számára, demokratikus jogok gyakorlását segítő kompetenciák szintén hátrányos helyzetűek számára. A program keretében több szakkört is indítanak: médiaszakkör, táncszakkör, digitális világ szakkör, zöldek csoportja, virtuális klub-, sport és életmódszakkör, vizuális szakkör. Lesz továbbá önismereti, személyiségfejlesztő tréning, pályaorientációs tréning, álláskeresési tréning. A lakosság számára nyelvi (angol, német) képzéseket is szerveznek. Három búcsú s zarándoklat lesz júliusban Máriapócson MÁRIAPÓCS. A máriapócsi nemzeti kegyhelyen három zarándoklatot rendeznek júliusban. A motorosok zarándoklatára július 17-én, szombaton várják az érdeklődőket. Másnap, július 18-án rendezik meg Illés próféta búcsúját (az Exarhátus zarándoklata). Július hónap utolsó zarándoklata július 25-én lesz, ekkor tartják a Debrecen- Nyíregyházi Római Katolikus Egyházmegye búcsúját. A vakációban is tanultak Hagyomány már Leveleken, hogy számítás- technikai táborokat rendeznek a nyári szünetben. LEVELEK. A hagyományaikhoz híven - immár nyolcadik éve - az idén is megrendezik a nyári szünetben a számítás- technikai táborokat a leveleki Gárdonyi Géza Általános Iskolában. Az alsósok június 21. és 25. között kapcsolódhattak ki a számítógépek között, a felsősök augusztus elején táboroznak majd. Ajándék a legjobbaknak- A kezdő tábor programjának összeállításánál mindig ügyelek arra, hogy a gyerekek élvezzék a foglalkozásokat. Hétfőn ügyességi, logikai és memóriajátékokkal melegítettünk be a hétre. Már az első nap is értékeltem a gyerekek teljesítményét. A legjobbak idén is az IDG Magyarországi Médiaszolgáltató Kft. ajándékait kapták - tájékoztatta lapunkat ifi. Borsodi László ■ ■Szóvolt a tá- w # borban ^ az internet veszélyéről. IFJ. BORSODI LÁSZLÓ M iuJi A leveleki számítástechnikai tábor résztvevői Herczku István igazgatóval fotó: ifj. borsodi László informatikai tanár, számítástechnikai szakmérnök. - Kedden ismerkedtek a gyerekek az internet szolgáltatásaival. Sokan - fiatal koruk ellenére - naponta használják ezeket. Ezért sok időt szántam a rájuk leselkedő veszélyekre és az azoktól való védekezésre is. Szerdán számítógépes grafikával ismerkedtünk és rövid rajzfilmeket, animációkat készítettünk. Ezen a napon tett látogatást a táborban az IDG Magyarországi Médiaszolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója, Bíró István és a terjesztési igazgató, Babinecz Mónika. A legügyesebb tanulók értékes ajándékokat kaptak, de a többieknek sem maradt üres a kezük. Bemutató versről, meséről- Csütörtökön verset és mesét dolgoztak fel a gyerekek bemutató készítéssel. A jól és kevésbé jól sikerült rajzok sok mosolyt csaltak az arcokra. Pénteken mindenkinek önállóan kellett bemutatnia, hogy mit tanult a héten. Az elkészült animációk és bemutatók azt mutatják, hogy nem töltöttük hiába az egy hetet a táborban. A tábor megszervezésében idén is sok segítőm akadt. Volt tanítványaim Nagy Adrienn és Somogyi Róbert, valamint fiaim Borsodi Máté és Balázs segédkeztek a tábor gördülékeny lebonyolításában. Ugyan Jánosné és Varga Zsolt szülőknek, valamint Herczku István igazgató úrnak köszönöm a tábor megrendezéséhez nyújtott támogatást. Falatkák és gyógyteák a szünetben Kerékpáros ügyességi versenyen is bizonyíthatták tudásukat a fiatalok FOTÓ: ISKOLA Az újfehértói piacon tanulmányozták a zöldségeket, a gyümölcsöket a diákok. kálmánháza. Az egészséges életmód jegyében „témahetet” szervezett újszerű tanulásszervezési eljárások bevezetésével a kálmánházi Benedek Elek Általános Iskola és Óvoda a TÁMOP pályázat keretében a tanév végén. Zenés reggeli torna- Hétfőn tanórák keretében a tanórák anyagában jelenítettük meg az egészséges életmódjelentőségét - tájékoztatta lapunkat Garay Lászlóné, az oktatási intézmény igazgatója. - Délután Bosák János mentőssel már gyakorlati feladatokat hajthattak végre elsősegélynyújtásból tanulóink.- Másnap zenés reggeli tornával kezdtük a napot, majd Gurbán Csaba rendőrhadnagy előadását hallhatták a gyerekek az iskolai erőszakról és azok következményeiről. Morvái Szabolcs százados segítségével KRESZ és kerékpáros ügyességi vetélkedőn vehettek részt a legügyesebbek. Délután egyéni sport- versenyen próbálhatták ki ügyességüket tanulóink. Szerdán Föld-napi vetélkedőt rendeztünk csoportokban a művelődési házban. Ezen a napon Molnár Ibolya, a Nyíregyházi Arborétum vezetője környezetvédelemről tartott előadást. Az l., 2. és 3. osztályosok az újfehértói piacon tanulmányozták az egészséges táplálkozáshoz szükséges zöldségeket, gyümölcsöket.- Csütörtök reggel ismét zenés reggeli torna várta a diákokat. A tízórai szünetben könyvbemutató volt a reformkonyha ételkészítésének lehetőségeiről. Délután „tűzharc” bajnokság volt az alsósoknak, 4 diákunk pedig a nyíregyházi katasztrófavédelmi versenyen szerepelt eredményesen.- A zárónapon a tízórai szünetben a szülők által készített egészséges „falatkák” és gyógyteák kóstolására nyílt lehetőség. Délután Kissné Spák Ágnes kozmetikus tartott előadást és bemutatást a mindennapi testápolásról, arcápolásról, a felsősök pedig kosárlabda-bajnokságon vettek részt. Az egészséges életmód kapta a főszerepet a témahéten. GARAY LÁSZLÓNÉ Éremözönnel tértek haza A verseny után most edzőtáborban készülnek a következő feladatra a fiatalok. ÚJFEHÉRTÓ, ÉRPATAK. Csukrán Mihály és tanítványai a napokban részt vettek azon a Kistérségi és Sporttalálkozón, amelyet immár ötödik alkalommal rendeztek meg Érpatakon. A tanítványok 3 kupát, l ezüst és 3 bronzérmet gyűjtöttek be. A gyermekfocitornát Csukrán Mihály csapata, a Mályváskerti Zöldsasok nyerték meg. Egyéni számokban is sorozatos sikereket arattak: fekve nyomó súlyemelésben Balázs Zsolt ezüstérmet, míg félnehézsúlyú szkander Csukrán Mihály a tanítványaival versenyben Szemán Márk bronzérmet, gyermek sakkversenyben pedig Szemán Ákos szintén bronzérmet szerzett. Az edzések és versenyek után jöhet a lazítás, ugyanFOTÓ: TÓTH MARGIT is a szorgalmas tanítványok edzőtáborba mentek Csukrán Mihállyal Nagykállóba, július l-jétől. Az edzések mellett lesz lehetőség a pihenésre, illetve a feltöltődésre is - tájékoztatta lapunkat Tóth Margit. Időre húzzák majd a kompot Balsán BALSA. Az idén immár negyedik alkalommal rendezik meg a Szárnyas-Hal Gasztronómiai Fesztivált Balsán a Tisza-par- ton július 17-én. Az ünnepélyes megnyitó 10 órakor lesz, amelyet a komphúzó verseny követ. Míg a versenyzők az ételt főzik, fellép az óvodai csoport, a Romvalter Duó, a Bodrog Néptáncegyüttes, a sényői tánccsoport. Lesz íjászbemutató, s megmutatja tudását a Nyíregyházi Főiskola lovas szakosztálya is. Nem lesz hiány zenéből sem, koncertet ad a Prométheus (17-30 órától) és a Bergendy Koncert-, Tánc-, Jazz- és Szalon Zenekar (19.30 órától). Este 21 órától különleges tiszai tűzijátékot láthatnak az érdeklődők.