Kelet Magyarország, 2010. július (67. évfolyam, 152-178. szám)
2010-07-07 / 157. szám
2010. JÚLIUS 7., SZERDA KELET-M AGYARORSZÁG 6 Megyei tükör KELET Hárommilliós adomány a fehérgyarmati kórháznak FEHÉRGYARMAT. Évente mintegy ezer újszülött, illetve ezer- hatszáz csecsemő és gyermek gyógyítását segítik azok az eszközök, melyeket kedden kapott a Szatmár-Beregi Kórház Gyermekosztálya a K&H Gyógyvarázs programjának köszönhetően.- Az osztályunkon évente 360-380 újszülött kerül a koraszülött osztályra. A modern inkubátor nagy segítséget jelent azoknál az újszülötteknél, akiknek hőháztartását támogatnunk kell. A csecsemő és gyermekosztályon, illetve a gyermek fertőző osztályon évente ezerhatszáz gyermek gyógyítását végezzük, az adományból vásárolt pulzoximéter a modern, minőségi orvoslást segíti ezeknél a kis betegeknél - mondta dr. Erdész Csaba osztályvezető főorvos.- A bank a program keretében az elmúlt hat évben a megyében - a mostani 3,2 millió forintos támogatással együtt - összesen 18,6 millió forint értékben adományozott olyan alapműszereket, melyek a mindennapi gyógyítás során nélkülözhetetlenek - mondta az ünnepélyes átadáson Harsányi Ferenc fehérgyarmati fiókigazgató. © SOCIETAS-S A JTOTA J E KOZTATl Nem akar újabb Zuschlag- ügyet a megújult mozgalom nyíregyháza. Tisztújítást tartott nemrégiben a Societas. Az MSZP ifjúsági szervezete új országos elnököt választott a budapesti Sass Szabolcs személyében, a li fős elnökség egyik tagja pedig Aranyos Gábor nyíregyházi irodavezető lett. A keddi sajtótájékoztatón elhangzott: „Societas Baloldali Ifjúsági Mozgalom” néven folytatja működését a politikai szervezet, amelynek célja minél több helyi szervezet létrehozása, valamint az önkormányzati választásokon induló fiatal, tehetséges baloldali jelöltek támogatása.- Levonva a múltbeli konzekvenciákat (Zuschlag-ügy), szigorítottuk az alapszabályt. Erőteljesen fellépünk a korrupció ellen, ha bármelyik tagunknak tudomására jut ilyen információ, jeleznie kell. Aki bírósági ügybe keveredik, azonnal kizárjuk a Societasból. A városi irodavezető hozzátette: a Fidesz „hűségnyilatkozatát” Orbán Viktor kicsinyes hatalmi játékának tartja, | az új kormány gazdaságpolitikáját - ahol a gazdagok tovább gazdagodnak, a minimálbér pedig a létminimumot sem fedezi - kifejezetten elhibá- zottnak. km-pi Jövőre megszépülhet a tér Több mint 130 millió forintot fordítanak a Hősök terének átalakítására. Támogatták A közgyűlés Fidesz frakciójának tagjai is támogatták a rekonstrukciót, mert fontosnak tartják a város egyik legfontosabb terének megújulását.- Számunkra is elfogadható javaslat volt, hogy a később megvalósuló Piaccsarnok felújításából felszabaduló összeget erre a célra használja fel a város - mondta a frakció nevében Palicz György képviselő. új elemként viszont a Zöld irodaház főbejáratával szemben egy gyalogút vezet majd a tér közepéig. Az irodaház előtti járdát átépítik és a Kossuth tértől is lesz egy szintbeni átvezetés a Hősök terére, elsőbbséget adva a gyalogosforgalomnak. A növénytelepítés során főként sövényekkel bővül a tér, ezek kis kazettákat képezve szeparálják majd el az ott lévő emlékműveket. A harmadik elem egy vizes játék elhelyezése - ám előfordulhat, hogy ez utóbbi elmarad, egyeztetések lesznek ugyanis arról, hogy mind a három, korábban felsorolt elem megvalósuljon-e. Ha nem, az a legvalószínűbb, hogy erről mond le az önkormányzat, és nem szednék fel azt a díszburkolatot sem, melyet nemrégiben azért kellett lerakni, mert annyira rossz állapotban volt, hogy nem akarták a cserével megvárni, amíg a program erre lehetőséget ad. A korábban felsorolt elemekhez díszvilágítás is kapcsolódik, a 130 millió forintos programhoz az önkormányzatnak 15 százaléknyi önerőt kell biztosítania.- Az engedélyezési szintű tervdokumentáció elkészült, ám a közbeszerzési eljárás még nincs közzétéve, ezért úgy gondolom, hogy az őszi kezdés jöhet szóba, ami a növénytelepítések szempontjából ideális - mondta Giba Tamás, aki szerint ez esetben jövő májusra, júniusra újulhat meg a Hősök tere. km nyíregyháza. Ha minden a tervek szerint alakul, ősszel elkezdődhet a Hősök tere átalakítása, így jövő májusra-jú- niusra teljesen megújulhat a megyeszékhely egyik központi tere.- Három részre bontható a beruházás, a díszburkolat-építésekre, a növénytelepítésre és egy vizes játék létrehozására - mondta lapunknak Giba Tamás alpolgármester. - A burkolat nem a klasszikus rendeltetésszerű közlekedést szolgálja, ám a meglévő közlekedési struktúra nem változik, Ilyennek álmodták meg a Hősök terét a tervezők ILLUSZTRÁCIÓ: KM-REPRODUKCIÓ Adminisztrációs munkát kaptak a látássérültek NYÍREGYHÁZA. A Fehér Bot Alapítvány nyíregyházi Rehabilitációs és Oktatási Központja kedden tartotta meg a Munkával a társadalmi integráció felé elnevezésű programjának záró konferenciáját. Az érintettek megvitatták a ll hónapja tartó projekt eredményességét. Kiderült: a program jóvoltából számos látássérült tudott elhelyezkedni a munkerőpiacon, közülük néhánynak a káliói önkormányzat adott adminisztrációs, illetve telefonközpontos munkát.- Nagy erőfeszítéseket tettünk azért, hogy segítsük a megváltozott munkaképességűek munkába helyezését, amely a pályázat sikerének kulcsa volt. Könnyebb dolgunk volt azoknál a cégeknél, szervezeteknél, akik állami támogatás igénybevételével tudtak munkát adni az érintetteknek - mondta Petrus József, az alapítvány rehabilitációs mentora. km-tg Petrus József Kátyúzni fognak városszerte NYÍREGYHÁZA. JÚ1ÍUS 12-étŐl július 16-áig kátyúzási munkálatokat végez a Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Kft. a Garibaldi, a Dugonics, a Bottyán János, Orgona utcákon. Feltöltik a kátyúkat a Család, a Szalag utca, a Törzs utca és a Semmelweis utcák által határolt területen is. Gitárhősök Nyírbátor. Megjelent A Vörös Postakocsi című folyóirat nyári lapszáma, melyet Nyírbátorban, a XVIII. Szárnyas Sárkány Hete fesztivál keretében mutatnak be július 9-én 22.30 órától a Kulturális Központ teaházában. A nagyhalászi Fekete Csenge 2009. július 3-án Nyíregyházán született. Édesanyja: Horváth Tímea, édesapja: Fekete Csaba. Fogadóóra NYÍREGYHÁZA. Priksz Gábor, a Lehet Más a Politika megyei Területi Választmány tagja tart fogadóórát július 8-án, 16-18 óra között a Víz utca 7/b alatt. 2 éves 05.08. Kiss Balázska, Nyíregyháza Tiszta szívből gratulálunk neked születésnapod alkalmából. Sok boldogságot kívánunk. Kiss Mama és Papa § 8 Tamás Csabának Demecserbe, névnapja alkalmából sok boldogságot kíván: Szülei, barátnője és a Nagy család jS I Simon Edinának Gégénybe, születésnapja alkalmából sok boldogságot kíván: a Tamás család r és Rena. o 8 ÖZV. JUHÁSZ ISTVÁNNÉ hétvégén ünnepelte Kemecsén, családi körben 96. születésnapját, jő egészségben. JÓNI KATÁNAK és GALYAS JÓZSEFNEK Isten éltesse még 100 évig. Szerető családja. Eljegyzésük alkalmából szívből gratulálnak és hosszú, boldog közös jövőt, szép életet kívánnak barátaik és munkatársaik. Gaál Csabikét 2. születésnapja és névnapja alkalmából szeretettel köszöntjük és sok boldogságot kívánunk, apának Is névnapjára: Józsi bátyja, Móni nénje, Szandy.Bea.Jocó és Vikii 80. születésnapját ünnepelte a napokban a komorói Kovács Józsefné. Köszönti őt 5 gyermeke, veje, menyei, 10 unokája és 5 dédunokája. Bodnár Putriknak Gemzsére! 1. születésnapod alkalmából azt kívánjuk neked, hogy öröm és boldogság legyen mindig veled. Arcod mosolyogjon, sose lásson könnyeket, legyen vidám számodra az élet! Erő és egészség kísérjen utadon, légy boldog minden szünnapodon! Szüleid, testvéred és nagyszüleid. HIRDETÉSEK