Kelet Magyarország, 2010. július (67. évfolyam, 152-178. szám)

2010-07-05 / 155. szám

988476 2010. JÚLIUS 5., HÉTFŐ KELET-MAGYARORSZÁG Htaaritá|Mi Sportpályát avattak szombaton Mándokon Mándok lakosságát az új sportpálya avatására invitálta a település önkor­mányzata szombat délután. Pekó László polgármester ünnepi köszöntője után gaz­dag kulturális program mel­lett Mándok és a Nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem csapatának futballmérkőzé­se jelentette az izgalmakat, majd a létesítményt megál­dották a település lelkipász­torai. Ezek után az ünnepé­lyes átadás következett, amit Buzánszky Jenő olimpiai baj­nok, az aranycsapat hátvéd­je, Tőkés László püspök, az Európai Parlament alelnöke, valamint dr. Szabó Ferenc a futballpálya beruházója adott át a településnek - tájékoztat­ta szerkesztőségünket Nemes Tibor. Meggyeztek Meggyesen a testvértelepülések is Nemzetközivé vált a hétvégén Nyírmeggye­sen a Meggyfesztivál, hiszen külföldről is eljöttek a test­vértelepülések delegációi. A község polgármestere, Ertsey Péter megnyitó beszé­dében örömmel köszöntötte a nagy létszámú közönséget. Hangsúlyozta, hogy ez a ti­zedik Meggyfesztivál, és az elmúlt 10 év alatt sokat tettek a községért az önkormányzati képviselők és a pedagógusok is. Fülöp István országgyűlési képviselő rövid beszédében elmondta: a diplomája meg­szerzése után Nyírmeggye­sen kezdte a tanári munkáját, és azóta is figyelemmel kíséri a település életét. Jó időben már 10 órakor megnyitották az ízek utcá­ját. Az önkormányzati sá­torban nagy volt a keletje a lapcsánkának és a meggyes süteménynek. Voltak, akik kecskepörköltet főztek, az erdélyi vendégek természe­tesen erdélyi ételekkel álltak elő. A kárpátaljai meghívottak saslikot készítettek ukrán, il­letve ruszin módra. A meggy­ből készült ételek versenyén a zsűri az első díjat Török Lászlónénak ítélte oda, má­sodik lett Révai Jánosné. Kü- löndíjat kapott Fodor Tímea és Török Sándorné. Két helyi lány népdalokat énekelt, de sikert arattak az indián ze­nészek is. Estére többek kö­zött a Republic együttes is fel­lépett. KM Ők ketten meggyes ruhában sütöttek, főztek fotó: nábrádi lajos ■émmmMíí ÜAA Részletek a www.kelet.hu oldalunkon! Fodor Lászlónak!!! Születésnapod alkalmából kívánunk minden jót!!! Kunék!!! 90. születésnapján a Tiszadobon élő SZEGEDI IMRÉT köszönti sok szere­tettel felesége, két lánya Julianna és g) Edit, valamint uno- I kái és dédunokái. CTl Az állatmenhelyek számos kidobott állatnak adnak ide­iglenesen otthont, bízva abban, hogy hamarosan gazdát találnak a számukn Ennek érdekében a nyíregyházi Állatba­rát Alapítvány szonr baton örökbefogad napot rendezett, s a szerencsés ebek gondos gazdára találtak, búcsút intve a továbbra is állatmenhelyen élő magányos társaik­nak. FOTÓ: RACSKÓ TIBC UDVARIas ESTÉK Mátészalkán mAtészalka. Az idén nyáron is megrendezik csütörtökön­ként az UDVARIas ESTÉK programsorozatot a mátészal­kai városi művelődési köz­pont belső udvarában. Július 8-án (csütörtökön) 20 órától Tangó címmel Horgas Eszter fuvolaművész estjét hall­hatják az érdeklődő^. Július 15-én 20 órától Tóth Zoltán előadásában: Svejk! Vacsoráz­zunk! című zenés vacsora lát­ható két részben. Július 22-én 20 órától a mátészalkai Pátria zenekar ad koncertet. Július 29-én Horváth Margit és Pus­kás Tivadar Anconától a szí­nészotthonig címmel mutatja be műsorát, augusztus 5-én pedig bábelőadás lesz. A tajház éjszakája Dadán Buczkó Imre festőművész kiállítására zsúfolásig megtelt a kiállítóterem FOTÓ: KÓRIK CSILLA A rendezvény részt­vevői csoportosan bejárták a település kulturális értékeit, nevezetességeit. tiszadada. Ötödik alkalom­mal rendezték meg a napok­ban Tiszadadán a tájház éjsza­kája kulturális rendezvényt. Délután a zsúfolásig megtelt közösségi házban először a Terra - Dada Kamarakórus adott hangulatos műsort, majd Buczkó Imre művésze­ti író, esztéta, alkotóművész „Airport Art” című kiállítása nyílt meg. Az alkotások vará­zsát mi sem tükrözi jobban, mint hogy az alkotó egyike azoknak a művészeknek, akik a legélethűbb módon tudnak vizet és felhőt festeni. A kiállítás megnyitását kö­vetően az alkotó „Airport Art” című képzőművészeti albumát mutatta be Karafa Sándorné könyvtáros - pedagógus. Míg a képzőművészet iránt érdeklő­dők az alkotásokkal ismerked­tek, addig az édességek szerel­mesei a süteményversenyre nevezett 20 különféle házi sü­teményt kóstolták, s szavaztak a legfinomabbakra. A verseny eredményhirdetését követő­en nyílt meg a Koponyák tit­kai - titkok koponyái kiállítás. Ennek külön érdekessége volt a 2009-ben talált tiszadadai mamutkoponya és a csak erre az estére kölcsönzött, honfog­lalás kori trepanált koponya, melyet állandó kiállítás kereté­ben a Vasvári Pál Múzeumban lehet megtekinteni. A kiállítást Baloghné Szűcs Zsuzsanna, a Vasvári Pál Múzeum igazgató­ja nyitotta meg, aki előadást is tartott a honfoglalás kori koponyalékelés történeti hát­teréről. Este hét órától került sor a Községi kul - túra címet viselő rendezvényre, ahol a rendez­vény látogatói csoportosan bejárták Tiszadada kulturális értékeit, megismerték neve­zetességeit. Ilyenek a közös­ségi ház kiállításai, a Till Aran Tárház, a Holló László Em­lékház, valamint az alig egy éve megnyílt hagyományőrző táj ház. A kulturális sétát estébe nyúló utcai rajzverseny zártád a közel 300 vendég elégedett­ségére - tájékoztatta lapunkat ifj. Kovács Géza. Megújul, bővül az egészségügyi központ CSEN6ER. Ünnepélyes keretek között a csengeri népjóléti intézmény belső udvarán - ahová egyébként a bővítést tervezik - megrendezték szombaton a „Csengeri alap­szintű kistérségi járóbeteg­szakellátó központ” ünnepé­lyes alapkőletételét. Az urnát, melyben a meg­épülő intézmény bizonyos dokumentációi kaptak helyet, Apáti György polgármester és dr. Semjén Zsolt miniszterel­nök-helyettes helyezték el. A kibővülő szakellátások révén a térség lakóinak csak indo­kolt esetben kell a súlypon­ti kórházak szolgáltatásait igénybe venniük.- Azt gondolom, hogy a legjobb befektetés a jövőbe, ami csak létezik, az egész­ség és a tudás. Az egészség­ház és az iskola. Lehet mérni egy ország teljesítményét makroszámokkal, hogy GDP, nemzeti össztermék, deficit. Lehet ilyen szavakat monda­ni, de a valóságot nem ezek a statisztikai, pénzügyi számok jelentik. Az igazi valóság az, Alapkőletétel közben FOTÓ: FODOR LÁSZLÓ hogy az iskola, vagy Csenger esetében az egészségház fel­épül.- Mindennek a végső célja, hogy az ember, a közösség gazdagodjon - mondta dr. Semjén Zsolt miniszterelnök helyettes. fodor László Nagy Béláné Baktalórántháza Közelgő születésnapja alkalmából köszönti a Nagy Család minden tagja: szerető férje, 3 gyermeke, menye és veje! Szeretjük! Puszi! Kőpáier Benedeknek. Gávavencsellőre! 2. születésnapod alkalmából nagyon sok boldogságot kívánunk neked. Szerető családod! HIRDETÉSEK V

Next

/
Thumbnails
Contents