Kelet Magyarország, 2010. július (67. évfolyam, 152-178. szám)
2010-07-30 / 177. szám
2010. JÚLIUS 30., PÉNTEK KELET-MAGYARORSZÁG Pótfelvételire jelentkezhetnek augusztus 10-éig wriimnMázfc. Augusztus 10-éig lehet jelentkezni a pótfelvételikre az Oktatási Hivatalnál. A szeptemberben kezdődő tanévre egyelőre több mint 42 ezer diákot nem vettek fel a 140 ezer jelentkező közül, ők csak költségtérítéses képzésre jelentkezhetnek. Összesen 479 képzés közül lehet választani: 159 alapképzés, 6 egységes, osztatlan képzés, 254 mesterképzés és 6o felsőfokú szakképzés.- Egyetlen felsőoktatási intézménybe és egyetlen képzésre adhatják be a tanulók a papírjaikat - nyomatékosított Dux László, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára. A pótfelvételin a ponthatárokat ugyanott húzzák meg, mint az elsőkörös felvételin, tehát ez a lehetőség azokat érinti, akik a pótfelvételi lapon megjelölt képzésre nem jelentkeztek, vagy korábban más területre jelentkeztek és ott nem nyertek felvételt. A pótfelvételi eljárásra külön jelentkezési lap készült, amelyet a képzéseket meghirdető felsőoktatási intézményekben, valamint az Educatio ügyfélszolgálatán lehet beszerezni. A pótfelvételiről a www.felvi.hu honlapon tájékozódhatnak az érdeklődők. A kérelmeket az Oktatási Hivatalhoz kell eljuttatni, ahol azokat feldolgozzák. KM Kalandra éhesen, galambra édesen mosolygó gyerekek a nyíregyházi Kossuth téren. Bár kedvesnek tűnik a gesztus, ha belegondolunk, a szárnyasoknak korántsem mindegy, hogy milyen napi betevőt kapnak. Ha ugyanis számukra nem tetsző szemeket kapnak, az sokáig a begyükben marad. FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Gyakorlatban is hasznosíthatják ty: v,:j] c települési ALOLDALAINK Uir,5^!hf*a*.,.»wrt.,lwa A sikeres vizsga lehetőséget teremt visszakerülni a munka világába. Július 27-én vizsgázott 21 dombrádi és tiszakanyári lakos az „Újra dolgozni - Házi segítségnyújtás fejlesztése a dombrádi mikro- térségben” projekt keretében. A pályázaton nyert teljes ösz- szeg 26 millió 274 ezer 400 forintot jelentett. A résztvevők az elmúlt három hónapban az elméleti és gyakorlati képzés ideje alatt olyan új információhoz jutottak, amit a napi élet során a gyakorlatban is hasznosítani Dombrádi vizsgázók tudnak. Többek között gondozási-ápolási ismereteket, elsősegélynyújtást, fogyatékossággal kapcsolatos ismereteket, szabadidő-szervezést sajátíthattak el. A vizsgázók az elméleti és gyakorlati tudáson kívül (az anyagi támogatás mellett) FOTÓ: A SZERZŐ lehetőséget kaptak - a megszerzett segédgondozói végzettség révén - megjelenni a munkaerőpiacon. A pályázat révén a résztvevők eredményes vizsgát követő egy éves továbbfoglalkoztatása is megoldott - tájékoztatta lapunkat Palicz György. A MICHELIN Hungária Abroncsgyártó Kft. nyíregyházi munkahelyre az alábbi munkakörökbe munkatársakat keres: folyószámla koordinátor Feladata a vevői és szállítói folyószámlák felügyelete, ellenőrzése; Időszaki zárások koordinálása; jelentések, elemzések készítése; kapcsolattartás a külső partnerekkel, a cégcsoport cégeivel. Elvárások: • Felsőfokú gazdasági és mérlegképes könyvelői végzettség. • Adózási alapismeretek. • Hasonló területen szerzett szakmai tapasztalat. • Integrált könyvelési rendszer(ek) ismerete. • Angol- és/vagy francianyelv-ismeret. • Felhasználói szintű számítástechnikai ismeret. Feladata a szállítói folyószámlák kezelése; szolgáltatás- és áruszámlák analitikus könyvelése; a folyószámla analitika egyezőségének biztosítása; rendszeres és jó kapcsolattartás a külső partnerekkel, valamint a belső egységekkel. Elvárások: • Gazdasági középfokú és mérlegképes könyvelői végzettség. • Adózási alapismeretek. • Hasonló területen szerzett szakmai tapasztalat és integrált könyvelési rendszer(ek) ismerete előnyt jelent. • Angol- és/vagy francia alapszintű nyelv ismerete. • Felhasználói szintű számítástechnikai ismeret. Elvárások: • Felsőfokú szakirányú végzettség. • Ipari informatikaihálózat-ismeret (automatizálási ismeret előny). • Hasonló területen szerzett gyakorlat előny. • Angol- és/vagy francianyelv-ismeret. Sfflsi mérnök Elvárások: • Gépgyártástechnológus felsőfokú végzettség. • Gépgyártástechnológiai területen szerzett legalább 3 éves tapasztalat. • CNC-gépek programozásában szerzett gyakorlat (CAD-CAM használat). • SolidWorks- és SolidCAM-ismeret előnyt jelent. Ha hirdetésünk felkeltette érdeklődését, pályázatát az alábbi elmen várjuk: MICHELIN Hungária Kft. Nyíregyháza, Bottyán J. u. 15. E-mall: zsuzsa. kovacs@michelin.com (folyószámla kezelő és koordinátor pályázatok) tlborne.karako@hu.michelin.com (mérnökök) ÍH.'171771 Fő az óvatosság a sztrádán NYÍREGYHÁZA. A csütörtöktől vasárnapig tartó Forma-i Magyar Nagydíj miatt forgalmi változásokra kell számítani az M3-as autópálya Budapest és Mogyoród közötti szakaszán. A verseny után Budapest felé a 23-as jelzésű csomópontnál, illetve a Ring pihenőhelyen keresztül lehet felhajtani az M3-as autópályára. A verseny- pálya elhagyására az M3-as gödöllői csomópont Mo autóút útvonalon is lehetőség lesz. Vasárnap a Nyíregyháza felől Budapest felé közlekedőknek is ezt az útvonalat javasolják. VÁROSHÁZI SA JTOTA JEKOZTAT a Másodfokú készültség van Vls maior-kérelmet nyújtott be a nyíregyházi önkormányzat a belvízhelyzet miatt. NYteeevHáZA. Példátlan helyzetet idézett elő a megyeszékhelyen (is) az elmúlt napokban lezúduló csapadékmennyiség. A hét elején annyi eső esett, mint máskor másfél hónap alatt. Csabai Lászlóné polgár- mester másodfokú belvízvédelmi készültséget rendelt el, ami eddig egyáltalán nem volt jellemző Nyíregyházán. A helyzet súlyosságát érzékelteC FALS FA Labant Istvánná olvasónk jelezte: Nyíregyháza szívében az ablakuk alatt viharverten „áll" egy fa, várja az illetékesek segítő kezét, fotó: racskó tibor ' '""sál Hamarosan kiírják a kisebbségi választásokat Október 3-án tartják a települési kisebbségi önkormányzati választásokat is. HIRDETÉS ny(re6YKÁza. Két héten belül, vagyis augusztus 9-éig ki kell Írniuk a települési kisebbségi önkormányzati választásokat az érintett helyi választási bizottságoknak. A voksolásokat az önkormányzati választásokkal egy napon, október 3-án tartják.- Nyíregyházán jelenleg hét kisebbségi önkormányzat működik. A kisebbségi választói jegyzékbe felvettek számára a voksolás lehetőségét a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban biztosítjuk október első vasárnapján - közölte dr. Szemán Sándor címzetes főjegyző. A települési kisebbségi ön- kormányzati képviselők választásán csakis az a magyar állampolgár vehet részt, aki július 15-éig felvetette magát a kisebbségi választói jegyzékbe. Az Országos Választási Iroda internetes oldala, a www. valasztas.hu adatai szerint ezt 228 664-án kérték. Július 15-e után a jegyzékre már nem lehet felkerülni, az azon szereplő választópolgárok száma azonban csökkenhet. A jegyzékről ugyanis törölni kell az időközben elhalálozott, vagy választójogukat elveszítő embereket, illetve azokat, akik elköltöztek a településről vagy a fővárosi kerületből. A költözés tehát azzal jár, hogy a választópolgár sem a régi, sem az új lakóhelyén nem szavazhat, s nem lehet jelölt sem. Kivétel ez alól, ha az új lakóhelye is ugyanazon településen, illetőleg fővárosi kerületben van, mint a régi. KM-LTL ti, hogy csütörtökön is folyamatosan szivattyúzták a vizet.- Eddig egyszer sem nyújtottunk be vis maior-kérelmet, mert úgy gondoltuk korábban, hogy egy ekkora településnek meg kell oldani a helyzetet. Most viszont muszáj élni a lehetőséggel, akkora a gond - mondta a városvezető, majd hozzátette: - Két csapadékelvezetési pályázatunkat is elutasították a közelmúltban. Folyamatosan egyeztetünk a szakemberekkel, keressük a megoldást. Van, ahol annyira keskeny az utca, hogy csakis lakossági együttműködéssel lehet előrelépni. A városból kivezető 41-es út jobb oldalán, Kistelekiszőlőn, Borbányán, a Vaskapu, a Lapály és az Ezüstfenyő utcán volt a legkritikusabb a belvízhelyzet. Sajnos, nagy eső esetén ez visszatérő probléma. A tűzoltók 64 esetben szivattyúzták a vizet, 4 utcában homokzsákos védekezést kellett alkalmazni. Összesen 4 házat kell lebontani - vont mérleget Gere- benics Károly, a polgári védelmi kirendeltség vezetője. KM Másfél mázsás lesz a haltál TtsZALÖK. Hatalmas haltál elkészítését ígérik a hét végi, tiszalöki VI. Országos Családi és Társasági Halsütő és Halfőző Fesztivál szervezői. A tervek szerint a 160 kilós gasztronómiai különlegesség pontyot, harcsát és süllőfiiét tartalmazna, és lenne rajta 40 kiló burgonya, paprika, paradicsom és más zöldségféle. A halsütő- és főzőversenyre eddig húsz háromfős csapat nevezett. A fesztivál pénteken délután kezdődik és vasárnap ér véget. km Az oldal támogatója •Home |- • T • ■ Együtt. Veled T EEISöiííSIíftMííS Sz&risiett&i hívunk mindönkit NyfrosaMyba a 2010.AUŰUSZTUS 1 — r„ lapcsAnkafe Maíy»: MÜV.KW*«! Héí uéwfll Hunytuk u. ÍJ « 08,00 Ruggell dotatíö wognyuo 13.50 Kőrútok, Anakegyüttsetk bamulétójé 1B.00 S2ATMÁR T ÁNCEGYÜTTES ' 16.00 .hfjSWüf'l 17.00- 18.00 : IvxV/, h burmootké» I »yyÜtUMf 8k1kr:!.us<t 20.00 22.00 22.30 Tűzijáték í.«iP bél ÉykséMm, z napos vidámpark. Tbmbotfl, érték«» ríyemménytaki A rendezvény támogatói ;<Ktgy«l látogatható. Qvamknak: 200 Ft, fi HIRDETÉSEK