Kelet Magyarország, 2010. július (67. évfolyam, 152-178. szám)

2010-07-28 / 175. szám

2010. JÚLIUS 28., SZERDA KELET-MAGYARORSZÁG KELET Ettfnzm Borbás Lászlóné, fehérgyarmati olvasónktól: W Ne légy a természet sür- . gető vetélytársa, elvégez ő mindent a maga idejében! B.L, A nyírteleki Ke­rekesek Klubja tagjai rendszeresen szervez túrát az ország különböző tájára, sőt még külföldre Is eljutnak két kereken. Képen az egerszatóki kirándulás pihenője közben. FOTÓ: GREKSZA JÁNOS reggel ezzel kezdem a napot, megnézem a horoszkópot, általában ebéd után olvasom át tüzetesen az újságot az elejétől a végéig. Bevallom, a sport nem köt le, azt gyorsan átfutom, egyébként viszont minden érdekel. Különösen a Fórum-oldal, ahol az olvasók i véleménye köszön vissza” - | mondta a besenyődi születé­sű, Nyíregyházán élő Tamás j Zoltánná, akit előfizetői hűsé- j gért ajándékcsomaggal jutái- j máztunk. km-ltl Tamás Zoltánná nyíregyháza. „Komolyan mondom, nem is tudnék Kelet nélkül élni” - reagált leplezetlen pátosszal Tamás Zoltánná az olvasói szokását firtató kérdésre. Több fronton hűséges: 45 esztendeje előfi­zetője a megyei napilapnak, és onnan ment nyugdíjba, ahol közel négy évtizeddel korábban elkezdett dolgozni. „A Kommunális Szolgáltató Vállalat főkönyvelője voltam. Többek között a szennyvíz- szippantás, a kéményseprés és a cserépkályhagyártás is a 280 főt foglalkoztató cég te­vékenységi körébe tartozott. Nagyon sok emberrel álltam napi kapcsolatban, így az­tán furcsa érzés, amikor egy ismerős nevével szembesü­lök a gyászhírekben. Korán Elbúcsúzott a tiszteletes FOTÓ: A SZERZŐ Kézfogással bú­csúzott a hívektől Utoljára állt szószékre Veress Imre, hivatali megbízatását teljesítve, az ópályi refor­mátus templomban. Húsz pünkösd alkalmával szolgál­hatott az ópályi gyülekezet­nek a tiszteletes úr és lelkész felesége. Felidézte teológiai tanulmányait, papi hivatásá­nak fontosabb eseményeit. Beszélt az alázatosságról és az önteltségről. A tisztele­tes úr ige magyarázásában felülemelkedett a hétközna­pi gondokon és Pál apostol Korinthusiakhoz írt leveléből idézett: „a régiek elmúltak, ímé újjá lett minden”. Szám­talan könnycsepp hullott az istentisztelet folyamán a gyülekezet jelenlévő tagjai szeméből. A lelkész házaspár munkáját elsőként a szom­széd, Varró Jánosné Jutka vi­rággal és ajándékkal köszönte meg. A presbitérium nevében Csástyu Antalné köszöntötte a búcsúzó lelkészt. Az istentisz­telet végén Gonda Ferencné kérésére a 82. Halleluja éneket énekelte el a gyülekezet: „Is­ten velünk viszontlátásra...”. A tiszteletes úr megköszönte azt a sok jót, amit Opályiban kapott ő és a családja, és Isten áldását kérte az egyházközség tagjaira. Végül kézfogással búcsúzott el híveitől. Au­gusztustól az ötgyermekes család máshol talál otthonra, Ópályiban pedig új lelkész veszi át a szolgálatot. ERDÉLYI MIKLÓS, POLGÁRMESTER © LAKÓHELYEM - On is lehet szerkesztő! Tisztelt Olvasóink! Bizonyára sokan ismerik és böngészik lapunk internetes portálját, a Szabolcs Online-t (vrwwjzon.hu) is. Megyei hlrportálként fontosnak tartjuk, hogy településeinkről minél több információ jusson el az ott élő emberekhez, ezért indultak el a .lakóhelyem" aioldalak, me­lyeken az olvasók megtalálhatják a saját településükről szóló híreket. A Szabolcs Online-on jelenleg 21 település aloldala szerepel. Ezek a felületek interaktívak: azaz bárki feltölthet rá képeket, cikkeket, Információkat, amelyeket meg akar osztani lakóhelye közösségével, illetve kereshetik az oldalak „felelőseit", akiknek elérhetőségeit feltüntetjük az oldalakon. Mikor kezdik? A Kelet-Magyarország június 29. számának első oldalán adta hírül a jó hírt, hogy az M3-as autópálya tovább épí­tésének lehetősége megvaló­sulni látszik! Ekkor írják alá a kivitelezővel a szerződést. De sajnos azóta se találtam arra utalást vagy tájékozta­tót egyetlen médiában sem, hogy végül is aláírásra ke­rült-e a dokumentum, avagy sem. Azt tudom, hisz megírta a lap e szerződés aláírásától számított három hónap el­teltével kezdődhet a munka. Na én pontosan erre lennék kíváncsi, és nagyon meg­köszönném, ha valaki erre vonatkozó jó hírrel tudna szolgáim! Tudom, előzetesen már a nyomvonalat érintő helyiségek polgármesterei is össze akarnak fogni annak érdekében, hogy ez a munka mielőbb elkezdődhessen, és mielőbb át tudják adni az M3- as e szakaszát. SZ. ISTVÁN Látásvizsgálat Augusztus 3-án, kedden 9-től 17 óráig Nyírteleken, az Idősek Otthonában (ÖNO) Szegedi Sándor diplomás optometrista tart computeres látásvizsgálatot. A vizsgálat lehetőséget ad látásélesség felmérés mellett szürkehá- lyog-szűrésre és állapotfel­mérésre egyaránt. Akinek szüksége van szemüvegre, a látásvizsgálatért akkor sem kell fizetnie. ZAJDER KATALIN Nyilvános Nagyon örültem Pólyák József, július 23-án megje­lent cikkének. Én csak egy alkalommal szerettem volna igénybe venni a nyilvános Jól esett a megérdemelt ebéd FOTÓ: OLVASÓNKTÓL Mezítlábas focival ünnepeltek LAKÓHELYEM ©TELEPÜLÉSI ALOLDALAINK lakohelyem.szon.hu A Szorgalmatosért Egyesü­let Polgárőr Tagozata július 24-én, az új előírásoknak megfelelően levizsgázott. Kalapos György, a csapat vezetője köszöntötte a megjelenteket, majd Papp Ferenc tartott oktatást. A rendezvényen részt vett Labancz Péter, a megyei Polgárőr Szövetség régió fe­lelőse. A sikeres vizsgát egy finom ebéddel és mezítlá­bas focival ünnepeltük meg. A kis csapatunk egy nagyon jó hangulatú délutánt töl­tött együtt. NAGY PÉTERNÉ, EGY. ELNÖK WC-t Nyíregyházán, de akkor is zárva volt: Itt, a Szent István u. 69. szám környékén is nagy szükség lenne egy mobil WC-re. Évek óta jelez­zük ennek hiányát, de sajnos eredménytelenül. Biztosan ez is ki lenne használva, mivel ez a város legforgal­masabb tere. Itt a kórház, ahol rengeteg ember fordul meg naponta. Vajon egyszer valóra válik kérésünk? Higi­énia szempontjából lenne a legfontosabb. BORNEMISZA GÁBORNÉ Csodás gyógyulás Szeretnék köszönetét mon­dani a Nyíregyházán találha­tó Ceragem Központ összes dolgozójának a lelkiismeretes munkájukért és a kedvessé­gükért, ami egy beteg ember­nek fél gyógyulást jelent. A még egy márciusi újságban olvastam a „Civilizációs be­tegségek gyógyításáról” című cikket, aminek hatá­sára elmentem hozzájuk. Kétkedve fogadtam a hírt, de hajtott a kíváncsiság. Ren­geteg különféle betegségem van, amire szerettem volna gyógyulást találni. Mikor félve beléptem az ajtón, láttam, nem vagyok egyedül. Mindenről pontos tájékozta­tást kaptam. Úgy avattak be a gyógyászat rejtelmeibe ezek a kedves, mosolygós embe­rek, mintha valamiféle orvosi konferencián lettem volna. Nagyon kellemesen csalód­tam. Azóta sem hagytam abba a terápiát. EGY NAGYKÁLLÓI HÁZASPÁR Elhanyagolt Nyíregyházán, a Szőlő utcában van egy ház, ami korábban kigyulladt. Mára már veszélyessé vált az épület, már fa nő ki belőle. A kapu kidöntve, mindenhol parlagfű és dudva, amerre a szem ellát. Valamit tenni kel­lene, mert a környéken élők nagyon megszenvedik ezt az állapotot! EGY OTT LAKÓ dombján pihenő­padokkal ellátott sétányt alakított ki az Idegenforgal­mi és Szabadidő Centrum Nonprofit Kft., mely kedvelt sétáló- és pihenő­helye lett a vár és környékére látoga­tóknak. FOTÓ: VINCZE PÉTER A kisvárdai Vár és a motel közötti tó ©TISZTELT OLVASÓNK! Ezen az oldalon a Ketet-Magyarországhoz érkező olvasói leveleket, fényképeket közöljük. Lehetőségeinkhez mérten minden olyan írást megjelentetünk, amelynek tartalma nem ütközik érvényes jogszabályba, valamint nem sért személyiségi és kisebbségi jogokat, jó ízlést. Ha a levelet részleteiben találjuk ilyennek, azokat a részleteket kihagyjuk. A levél megjelentetése azonban nem jelenti azt, hogy szerkesztőségünk bár­milyen részletében egyetértene az abban leírtakkal. Szerkesztőségünk nem késztet levélírásra és nem szervez levélírókat - csak a beérkező levelekkel foglalkozunk. A leveleket az élvezhetőbb olvashatóság érdekében általában rövidítjük, az azonos mondandójúakat összevonjuk. Az oldalt civil vélemények számára tartjuk fenn, politikusok leveleit csak abban az esetben közöljük, ha személy szerint szólították meg őket, és erre kívánnak válaszolni. Ha olvasóink közül valaki nem ért egyet egy itt megjelent levél tartalmával, természetesen válaszolhat a levélírónak. Az olvasói oldalon továbbra is csak a teljes névvel és címmel érkező, telefon­számmal is ellátott, így telefonon leellenőrizhető, valós feladóval rendelkező leveleket közöljük. Gyakorlásként át is léptették őket Az oktatás ideje alatt gyakorlásképpen kitöltöttük az egyik „nyugdíjpénztáros” nyilatkozatot. NYÍREGYHÁZA. Nemrégiben egyik nap 16 órakor felhívták édesanyámat, hogy meg tud-e jelenni 17 órára egy állásinter­jún Nyíregyházán, ugyanis feltöltötte önéletrajzát az egyik álláskereső oldalra, itt találtak rá. Elment az állásin­terjúra, ahol nagyvonalakban elmondták neki, mivel foglal­kozik a cég, és havi nettó 100 ezer forint fix fizetést, plusz jutalékot ígértek. Továbbá tá­jékoztatták arról, hogy más­nap 12.30-tól részt lehet vermi minden kötelezettség nélkül egy tanfolyamon, s utána eldöntheti, hogy akar-e ott dolgozni vagy sem. Sőt, azt is megkérdezték, van-e olyan ismerőse, akit érdekelne ez az ajánlat, így kerültünk mi is a tanfolyamra. A megaddtt idő­pontban megjelentünk (3-an), ahol szívélyesen fogadott az oktatás előadója. Bemutatta a céget, miszerint egy függet­len vállalkozásról van szó, aki magánnyugdíjpénztárakkal áll kapcsolatban. Felada­tuk, ügyfelek tájékoztatá­sa az egyes magánnyug­díjpénztárak hozamairól, va­lamint új ügyfelek belépteté­se, ill. a régiek átléptetése. Nem adták oda Az oktatás ideje alatt gyakor­lásképpen kitöltöttünk egy „nyugdíjpénztáros” nyilat­kozatot, mindenki saját ada­taival (név, lakcím, szül. idő, hely, TAJ-szám, adóazono­sító, munkáltató adatai, je­lenlegi magánnyp. neve, tel. sz. stb.) és aláírás. Az oktatás utolsó részében tájékoztat­tak a kereseti lehetőségről is, ahol kiderült, hogy nincs is semmilyen fix fizetés, csak is jutalékos rendszerben mű­ködnek (az állásinterjún nem ezt mondták). Miután véget ért a tanfolyam, magunk­kal akartuk hozni a kitöltött nyomtatványokat, mivel ez csak gyakorlás volt. De nem engedték! Már ezt furcsálltuk, de nem tulajdonítottunk neki nagyobb jelentőséget. Még aznap este felhívott az ügyintéző, hogy hiányzik az átlépési nyilatkozatomról (amit ugye csak gyakorlás­ként töltöttünk ki) az adóazo­nosító jelem és diktáljam be, amit hirtelen nem tudtam, hi­ába erősködött. Néhány nap múlva a barátnőmet keresték telefonon, adategyeztetés céljából a gyakorlásként beírt nyugdíjpénztártól, közölték, Százezer forint fix fize­tést és plusz jutalé­kot ígértek. OLVASÓ az átléptetése folyamatban van, és remélik, elégedett volt a tanácsadóval. Ezek után elmondta neki, ő azt a nyom­tatványt egy tanfolyamon töl­tötte ki gyakorlás céljából, és nem is akart átlépni semmi- lyenmagánnyugdíjpénztárba. Másnap felkerestük a cég ve­zetőjét, hogy számon kérjük mi történt, de ő csak hebe- gett-habogott, annyit mon­dott, nem tud semmiről, de láthatóan csak kifogásokat és kibúvókat keresett. Kérdezem én: miért hirdet­nek fix kereseti lehetőséget? Miért nem adták ide a saját adataimat tartalmazó nyom­tatványt, ha azt semmilyen hátsó szándékkal nem akar­ták felhasználni? Hogy került fel Budapestre az állítólagos gyakorlás céljából kitöltött át­lépési nyilatkozatunk? Ilyen egy korrekt cég, így akarnak „X” nyugdíjpénztárnak ügy­feleket átléptetni? NÉV, CÍM A SZERKESZTŐSÉGBEN

Next

/
Thumbnails
Contents