Kelet Magyarország, 2010. július (67. évfolyam, 152-178. szám)

2010-07-28 / 175. szám

2010. JÚLIUS 28., SZERDA KELET-MAGYARORSZÁG 2 Mindenfelől KELET Tony Hayward fotó: epa Veszteséges a BP, távozik a vezérigazgató London. Az idei második ne­gyedévben 1992 óta először kellett veszteséget elkönyvel­nie a BP-nek az olajömléssel kapcsolatos költségek miatt - közölte a cég. Megerősítették, hogy októbertől távozik poszt­járól a társaság vezérigazgató­ja: Tony Hayward helyére az amerikai Bob Dudley kerül. Április-június között a társa­ság vesztesége adózás után 17,1 milliárd dollár volt. mti 18 ezer 337-en haltak meg új­influenzában a világon 2009- től idén július 12-ig az Egész­ségügyi Világszervezet adatai alapján. Ez derül ki az Orszá­gos Epidemiológiai Központ hetilapjából. A WHO a világjár­vány jelenlegi helyzetét érté­kelő összeállításából kiderül, eddig 214 ország és tengeren­túli terület/közösség jelentett laboratóriumi vizsgálattal iga­zolt HlNl megbetegedést, fh Félmilliárd fölött van az EU népessége Brüsszel. Az Európai Unió né­pessége átlépte a félmilliárdos határt 2010-ben - közölte ked­den az Európai Unió statiszti­kai hivatala, az Eurostat. Az EU 27 tagállamában 1,4 millióval élnek többen az egy évvel ko­rábbihoz képest. Az Eurostat szerint Magyarországon volt a harmadik legmagasabb a halálozási ráta, 13 ezrelékkel. Magyarországon a születési arányszám 9,6 ezrelék volt. fh A Mexikói­öbölben tör­tént olajszennyezés után megváltozik annak kultúrája, hogy hogyan kezelik a cégnél a biztonsá­gi kérdése­ket. ROBERT DUDLEY, A BP ÚJ VEZÉR« IGAZGATÓJA Cáfolja, hogy az MNB vezetésére kérték volna fel Budapest. Radovan Jelasic, a szerb jegybank magyarorszá­gi születésű távozó elnöke az MTI-nek határozottan cáfolta, hogy felkérést kapott volna, le­gyen egy későbbi időpontban a Magyar Nemzeti Barik elnöke, nem készül a magyar jegybank élére. A Press című belgrádi bulvárlap keddi számában exk­luzív értesülésre hivatkozva azt írta: Jelasic válthatja Simor Andrást az MNB élén. mti JEGYZET Dankó Mihály Miért ennyi­re magas? mm z élelmiszeren kívül az energia Ijk az, mely nélkül az ember nem tud 2S i létezni. Fűteni, vi­lágítani, utazni pedig kell! Úgy tűnik, ezzel a szolgáltatók kel­lően vissza is élnek. Nem vé­letlen, hogy vizsgálni szeretné az energia kiskereskedelmi árát a Gazdasági Versenyhiva­tal. Hisz még a szakemberek sem tudják, hogy a nagyke­reskedelmihez viszonyítva, miért olyan magas az eladási ár. Nem véletlen az sem, hogy egyes nagy cégek akkora nye­reséggel zárnak. Nincs is igazi verseny sem. Gondoljunk csak bele, micsoda panaszáradat indult el, amikor az egyik gáz- fogyasztótól át akart menni valaki a másikhoz. Azonnal volt adminisztrációs ok, ilyen, olyan költség, ami megriasz­totta a hűtlenkedni akarót. Az ő tevékenységükben nincs semmi kockázat, emelkedik a nyersanyag ára (pl. az olajé), máris begyűrűzik az eladási árba. Ha csökken, az a változás már csiga lassúsággal ér el. Irigykedünk azokra az orszá­gokra, ahol energiahordozók bővében vannak. Nekünk nem jutott elég olaj, gáz vagy szén. Bár az ún. alternatív energiák (nap, szél, melegvíz) talán se­gíthetnének, de ezek kiaknázá­sa még gyermekcipőben jár. Apropó állam. Nem lehet engedni a végtelenségig, hogy a polgárokat kizsigereljék a szolgáltatók. Az alamizsna­ként adott támogatások nem jelentenek megoldást. Be kell avatkozni, s ha már szinte min­dent elprivatizáltunk, legalább nyomással kell élni a szolgálta­tókra. danko@lnform.hu Csökkenhetne, mégsem csökken BUDAPEST.Ágazati elővizsgála­tot fontolgat a Gazdasági Ver­senyhivatal (GVH) arról, hogy miért magas az energia kis­kereskedelmi árrése - mond­ta el Polony Gergely, a GVH energetikai piaci szabályo­zással foglalkozó munkatársa kedden. Miért Magyarorszá­gon a legdrágább az energia? Kaderják Péter, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára úgy fogalmazott, hogy hiába csökken a nagykereskedelmi ár, az nem jut el a végfelhasz­nálóhoz a kiskereskedők ma­gas árrése miatt. Polony Ger­gely a fogyasztói tudatosság szükségességére is felhívta a figyelmet. A fogyasztóknak jelezniük kellene a problé­mákat, mert a GVH-nak nincs módja folyamatosan, mélysé­gében vizsgálni a piacot, mti Ferihegy: „nem tiszta...” Márton Attila: Kifo­gásolható Ferihegy utasbiztonsága - há­rom hónapon belül minősíthető újra. Budapest. Leminősítették a Ferihegyi repülőteret, mert egy európai uniós ellenőrzés során olyan eszközök jutottak át a biztonsági ellenőrzésen, amelyeket ki kellett volna szűrni. A budapesti reptér az úgynevezett „unclear”, nem tiszta kategóriába került. Csaknem agy tucat ponton Márton Attila légügyi biztos a keddi kormányszóvivői tá­jékoztatón kifejtette: április 28-án új uniós direktíva lépett életbe, ennek betartását Feri­hegyen május végén ellen­őrizték, és csaknem egy tucat ponton problémásnak talál­ták a repülőteret. Emiatt ke­rült Ferihegy a nem tiszta ka­tegóriába, így azok az utasok, akik Budapesten szállnak feí és egy uniós ország repterén átszállnak, teljes körű szemé­lyi ellenőrzésen eshetnek át, mivel harmadik országból ér­kező utasnak minősítik őket. A légügyi biztos elmondása szerint már felállítottak a Fe­Legkorábban másfél-három hónapon belül minősíthetik ' újra. MÁRTON ATTILA éááM Ferihegy - beszállás (Illusztráció) FOTÓ: ARCHIV rihegyi repülőteret üzemel­tető Budapest Airporttal (BA) együtt egy munkacsoportot. Ez azokat a feladatokat fogja koordinálni, amelyek ahhoz kellenek, hogy a reptér újra „clear” (tiszta), azaz bizton­ságos besorolást kapjon. A repteret Márton Attila szerint legkorábban másfél-három hónapon belül minősíthetik újra. Egyelőre nem tudnak arról, hogy bármelyik légitár­saság emiatt ne indítana jára­tokat Ferihegyről, de - mint mondta - ha a besorolás hosz- szú ideig nem változik, akkor ez reális lehetőség. A biztos közölte: javasolni fogja, hogy a Nemzeti Közlekedési Ható­ságból szervezzék ki a légügyi hatóságot, és önálló szerv­ként működtessék tovább. Nam beszélhet róla Hardy Mihály, a BA vállala­ti kapcsolatok igazgatója a kormányszóvivői tájékoztató után újságíróknak elmond­ta: a konkrét problémák­ról biztonsági okokból nem nyilatkozhatnak. A vizsgá­lat által feltárt hibák döntő többségét már kijavították, és amint a pontos jegyző­könyvet kézhez kapják, in­tézkedni fognak a további lépésekről is. Ferihegyen ko­rábban is adódtak problémák az utasbiztonsággal: 2006 augusztusában korlátozó in­tézkedéseket rendeltek el, és azokat az Európai Bizottság csak 2007. december 7-én oldotta fel. Akkor az utasok és poggyászaik átvizsgálását nem tartották megfelelőnek, emiatt a Ferihegyről európai uniós célállomásra érkező já­ratok utasait elkülönítetten kezelték, a tranzitutasokat és poggyászaikat ismételten el­lenőrizték. MTI 0 http://kmtippek.szon.hu Letölthető. A polgári légi közlekedés­re vonatkozó EU-s szabály PDF 79 kB hallgatták meg Lista: „döntsön a bíróság!” Budapest. Lázár János azt sze­retné, hogy bíróság mondja ki, jogszerű-e a szociális támoga­tással visszaélők adatainak közzététele. Hódmezővásár­hely polgármestere, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civi- és vallásügyi bizottságának keddi ülése után újságíróknak elmondta: az adatvédelmi biztos jogsze­rűtlennek tartja a „felelősségi lista” nyilvánosságra hozá­sát, határozata azonban nem kötelező erejű, ezért a döntő szót a bíróságnak kell kimon­dania. A hódmezővásárhelyi ön- kormányzat júliusban listát közölt honlapján azok nevé­vel, akik magukat rászoru­lónak vallva segélyt igényel­tek, azt azonban nem vették át, vagy a felajánlott közcélú munkát visszautasították, s ezzel „ténylegesen rászoruló­kat szorítottak ki a támogatási rendszerből”. Az MSZP szerint kettős büntetést jelent a szegények­nek a lista, amelyet az LMP szegényellenes intézkedés­nek tart. A Jobbik véleménye szerint a potyautasokat ki kell dobni a szociálpolitikai rend­szerből. MTI Tanúként Demszky Gábor: Kizárt, hogy gyanúsított le­gyek a Főkert-ügyben. Budapest. Ezt a főpolgármes­ter kedden közölte újságírók­kal azt követően, hogy a BRFK gazdaságvédelmi osztályának a nyomozói egy órán keresz­tül tanúként hallgatták meg a fővárosi cégnél folyó nyomo­zással kapcsolatban. Sem ok, sem körülmény Mint mondta, semmilyen ok vagy körülmény nem mutat arra, hogy gyanúsított lehet. Demszky Gábor azt is han­goztatta, nem érez sem po­litikai, sem semmilyen más felelősséget a Főkert-üggyel kapcsolatban. Elmondta, a nyomozótisztek kérésének megfelelően - a nyomozás ér­dekei miatt - nem adhat sem­milyen tájékoztatást a meg­hallgatáson elhangzottakról. Annyi azonban elmondott, hogy a kérdések „csak a Fő­kertre vonatkoztak”. Jelez­te továbbá: szívesen segíti a nyomozást további informáci­ókkal is, ha erre szükség lesz. Újságírói kérdésekre csak any- nyit mondott: a nyomozók minden kérdésére kimerítően válaszolt, meghallgatásáról pedig egy háromoldalas jegy­zőkönyvet vettek fel. „Udvariassági gesztus” Az MTI kérdésére a főpol­gármester azt mondta, sze­rinte a rendőrség részéről „udvariassági gesztus” volt, hogy a Városházán, a saját irodájában hallgatták meg, ezt nem ő kérte a hatóságtól. Elmondta azt is, amikor elő­ször hallotta, hogy a Főkert ügyében meghallgatják, ak­kor meglepődött, ugyanak­kor természetesnek nevezte, hogy bármelyik másik nyo­mozásban meghallgathatják főpolgármesterként. Hozzá­tette: lehetségesnek tartja, hogy más ügyben is tanúként hallgatják majd meg, de erre még nem kapott „jelzést”. A meghallgatáson részt vett a főpolgármester ügyvédje is. Prandler János, aki egy, az irodától távolabbi ajtón távozott a meghallgatásról, ugyancsak elhárította az új­ságírói kérdéseket, csak any- nyit erősített meg, hogy a Főkert egyik ügyéről volt szó. Ő is kizártnak mondta, hogy gyanúsított legyen Demszky Gáborból. Úgy fogalmazott, „nagyságrendben nem erről volt szó”. A BRFK gazdaságvédelmi főosztályának két nyomozó­ja egy órán át tartózkodott Demszky Gábor irodájában, majd a kérdésekkel próbálko­zó újságírók kíséretében, szó nélkül távoztak. mti Demszky Gábor: Szívesen segítem a nyomozást fotó: mti, szigetváry zs. MSZP: Álljanak elő a sarokszámokkal! BUDAPEST. Az MSZP azt köve­teli, hogy Orbán Viktor álljon ki az emberek elé, és mutassa be a 2011-es költségvetés sa­rokszámait. Mesterházy Atti­la, az MSZP pártelnök-frakció­vezetője szerint egyértelművé kell válnia a nemzet számára, hogy merre tart az Orbán-kor- mány. Az MSZP emellett fel­szólítja a kormányt: úgy vál­toztasson az adórendszeren, hogy ne a kispénzű emberek szenvedjék meg a következ­ményeket; és kéri, a kabinet mutassa be azt a cselekvési tervet, amelyben garantálják, hogy a bankadót a bankok nem terhelik át az emberekre, illetve megismerhetővé válik, a kormány miként tervezi sta­bilizálni a forintot. MTI Családi adózást javasol a Jobbik Budapest. A Jobbik családi adózás bevezetését javasol­ja a kormány által tervezett egykulcsos személyi jövede­lemadózás helyett. Lenhardt Balázs, a párt országgyűlési képviselője kedden, Buda­pesten hangsúlyozta: a Jobbik olyan családi adózási rend­szert tartana elfogadhatónak, amely a három-, vagy akár a négygyermekes családok ese­tében az egész család számára adómentességet biztosítana. Hozzátette: egy ilyen, francia mintára bevezethető közte­herviselés a jelenlegi tragikus demográfiai helyzet orvoslá­sára is alkalmas lehet. MTI Kérdőív-kampányt indít az LMP Budapest. Országos kérdő­ív-kampányt indít a Lehet Más a Politika (LMP) annak érdekében, hogy az állampol­gárok kifejthessék vélemé­nyüket a saját településükön, kerületükben felmerülő prob­lémákról. Jávor Benedek, a pártfőpolgármester-jelöltje hangsúlyozta: reményeik sze­rint a beérkező válaszokból körvonalazódhatnak a legfon­tosabb helyi problémák, a kér­dőíveken beérkező megoldási javaslatokat pedig beépíthetik a párt programjaiba. mti * DEVIZAÁRFOLYAM | (2010,07.27.) Mi M PÉNZNEM árfolyam változás Euró 285,02 © -2,15 USA dollár 219,25 0-3,31 Svájci frank 207,33 0-3,59 Angol font 339,05 0-5,63 Román lej 67,10 0 -0,36 Ukrán hrivnya 27,77 0 -0,42 Horvát kuna 39,31 0-0,35 Lengyel zloty 71,02 Q+0,05 ^ gazdasag.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB

Next

/
Thumbnails
Contents