Kelet Magyarország, 2010. július (67. évfolyam, 152-178. szám)

2010-07-27 / 174. szám

285686 2010. JÚLIUS 27., KEDD KELET-MAGYARORSZÁG 16 Képes krónika Csillogó-villogó fogadtatásban volt része a professzornak fotó: internet Alufóliába csomagolták be a főiskolai tanáruk irodáját Vakációjáról hazaterve erősen meglepődött a a főiskola természettu­domány-tanára. ST. peter. A minnesotai ok­tató irodája csillogott-villo- gott. Diákjai ugyanis teljes egészében alufóliával vonták be. Fólia került a számítógép képernyőjére, a székekre, a plafonra, a telefonra, de nem menekülhettek a könyvek és az írószerek, sem pedig a víz­forraló. A professzor beval­lotta, ez egyfajta hagyomány az iskolában. Ha szabadságra megy, növendékei mindig várják valamilyen érdekes meglepetéssel. Legutóbb rózsaszín dekorációt kapott minden. A mostani tréfához a hallgatóknak 3100 méternyi fóliára volt szüksége. mti Kiüti magát az autómosóban Fájdalmas lecke arról, hogyan ne mosd a kocsidat egy autó­mosóban. ________________ © További videók vMeo.szon.hu Egyenesben lesz az új ütköztető Párizs. Nagyobb részecske- gyorsítót építenének az ősrob­banás kutatói. Az új szerkezet - a svájci, 27 kilométer kerü­letű alagútban felépített nagy hadronütköztetővel ellentét­ben - nem egy gigantikus kör­ben, hanem egyenes vonalban gyorsítaná az ütköztetésre szánt részecskéket. A 10 mil­liárd euróból megvalósítható kísérleti eszköz felépítéséhez egy 50 kilométer hosszú alag- útra lenne szükség. mti KELET Háromkerekű Harley-ján ment Putyin a „randira” Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök nagyra becsüli a motorosok „szabad lelkét”. SZEVASZTOPOL. Putyin egy Harley Davidson Lehman há- romkerekűn utazott a dél-uk­rajnai Szevasztopolba, hogy részt vegyen a régió legna­gyobb motoros találkozóján, ahol ötezer motoros adott randevút egymásnak. Putyin, aki éppen Ukrajnában tárgyalt az oroszbarát kormánnyal, feltűrt ujjú fekete inget, feke­te nadrágot, napszemüveget és ujjatlan motoros kesztyűt öltött, és Harley-ján hajtott a találkozóra. A jelenlévők hatalmas ovációban részesí­tették az orosz vezetőt, aki a motort „a legdemokratiku­sabb közlekedési eszköznek” nevezte, és elmondta, hogy nagyra becsüli a motorosok „szabad lelkét”. Ugyanakkor felszólította őket, hogy közös erővel népszerűsítsék a biz­tonságos vezetést. mti Ötvenméteres zuhanást élt túl egy 15 éves új-zélandi fiú Csoda hogy túlélte: 16. emeleti lakásuk erké­lyéről esett ki a tini. Wellington. A tizenéves éle­tét valószínűleg az ment­hette meg, hogy az épület parkolójának fémből készült tetőszerkezetét áttörve, a zu­hanás erejét tompítva csapó­dott a betonpadlónak. A fiút törött csuklóval, bordákkal, és belső sérülésekkel vitték a kórházba. Az orvosok szerint az állapota stabil, és teljes fel­épülésre számíthat. mti Molly idén érettségizett, szép- egyszer sikeres újságíró legyen, tembertől a Debreceni Egye- fotó: racskó tibor Potyogtató galambok kergették el a zenekart Az Only By The Night című albumot népszerűsíti a banda fotó: internet FHTSTaI Elefántborjú született július 20-án Hollandiában, a rotter­- Miért sírsz Móricka?- Apukám kalapáccsal ráütött az ujjára.- De hát ezért neked nem kellene dami állatkertben. Az ormá­nyos apróság 75 kilogrammal jött a világra. fotó:Epa sírnod.- Először én is csak nevettem... O További viccek humor.szon.hu A Kings of Leon ameri­kai popegyüttes kitar­tott, ameddig tudott a St. Louis-i koncerten. los Angeles. Amikor már har­madszor pottyantottak a fejük feletti traverzekről a basszus- gitáros fejére a galambok, a fiúk bedobták a törülközőt. „Az első két szám alatt több­ször eltalálták Jared Followill basszusgitárost. Amikor a har­madik dal közben egy potya- dék az arcára, majd néhány a szája mellé esett, nem bírták tovább” - fogalmazott Any Mendelsohn, a nashville-i banda szóvivője a pénteken félbehagyott koncertről ki­Négy tonna könyvvel, valamint horvát és kül­földi kortárs írókkal a fedélzeten hajóznak ki. SPLIT. Az Észak-adriai Krk- szigetről július 31-én indul az úszó könyvesbolt. Az attrak­tív tengeri turné augusztus 14-én Makarskán ér véget, addig a kultúra hajója sok adott közleményben. „Ez nemcsak gusztustalan, de betegséget is okozhat. Tény­leg megpróbáltak helytállni” - jegyezte meg a szóvivő. A három Followill fivérből, és unokatestvérükből alakult tengerparti városban kiköt, turisták és helyi lakosok is­merkedhetnek az írókkal és munkáikkal a fedélzeten. A hajóra várják például Vagyim Zeland orosz írót, akinek Transurfing című könyve világsiker, Bruce Sterlinget, a tudományos-fantasztikus könyvek amerikai szerzőjét, a horvátok közül Slavenka Grammy-díjas banda dobosa a Twitteren is elnézést kért a rajongóiktól. „Annyira sajnál­juk, St. Louis. Mindenkitől elnézést kérünk, aki annyit utazott értünk” - írta Nathan Followill. MTI Drakulic, Miro Gavran, Enes Kisevic lesz ott mások mel­lett az úszó könyvesboltban. A nagy könyves hajóra bár­ki fölmehet, „bogarászhat” a standokon. Van is miből, mert 20 kiadó kínálja köny­veit a regénytől, a verseken, gyermekkönyveken át a tu­dományos irodalomig min­denféle műfajból. MTI „Boszorkányság” miatt halnak meg LONDON. Mintegy 200 boszor­kánysággal vádolt nőt lincsel­nek meg vagy kergetnek ön- gyilkosságba a megalázással évente Indiában. Az áldozatok többsége egyedülálló, vagy öz­vegy, és gyakran a földjük, illet­ve pénzük megszerzése a cél. A megvádolt nőknek válogatott megaláztatásokon kell keresz­tül menniük. Arra kényszerítik őket, hogy vizeletet igyanak vagy székletet egyenek nyil­vánosan, majd meztelenül vé­gighajtják a falun a szerencsét­leneket. Az elmúlt 15 évben több mint 2500 nővel végeztek ily módon. A boszorkányság nevében elkövetett gyilkossá­gok ellen már elfogadtak egy törvényt Jharkhand, Bihar és Chattisgarh államokban, de azt ritkán alkalmazzák. mti A Plastiki a Harbour hídnál fotó: mti A palackokból épült hajó sikere Sydney. Megérkezett a Plastiki névre keresztelt hajó az auszt­ráliai Sydney kikötőjébe, mi­után hat fős legénységével áthajózta a Csendes-óceánt. A 15 ezer kilométeres utat meg­tett vitorlást 12.500 műanyag palackból építették. mti Kihajózik az úszó könyvesbolt

Next

/
Thumbnails
Contents