Kelet Magyarország, 2010. július (67. évfolyam, 152-178. szám)
2010-07-27 / 174. szám
993732 2010. JÚLIUS 27.. KEDD KELET-MAGYARORSZÁG KELET Mindenféle 7 Mulattat asszor Augusztusban Rohodon és Magyon, szeptemberben Kemecsén lép fel FOTÓ: KM Roberto büszke arra, hogy ízig-vérig szabolcsi, és ezt hangoztatja is. NYÍREGYHÁZA. Sűrű programja közben egyenesen Duna- szegről futott be Roberto, a mulatós masszőr, aki a Szigetközi Mulatós Fesztiválon többek között Korda György, Tabáni István és Bódi Guszti társaságában mulatta az időt. A nagyszabású rendez- f vény műsorvezetője, Dukai Regina tévéinterjút készített vele az egyik országos csatorna számára. Roberto ízig-vé- rig „szabolcsi gyerek”, amit büszkén vállal. Aradszky László is mondta neki, hogy becsülje meg a származását. Kicsit dances, kicsit romás- Nagyon szeretem köny- nyeden szórakoztatni a közönséget. Második önálló albumom, a Ragyogj csillag is csupa olyan számot tartalmaz, ami kicsit mulatós, kicsit dances, kicsit romás - említette a Hálózat TV Házibuli Attilával produkciójának aktív résztvevője. Tilinger Attila csapatában Roberto Nótár Mary, L. L. Junior és Aradszky László mellett ragadja kezébe a mikrofont. Az országjáró Road Show augusztusban Rohodra és Magyra, szeptemberben pedig Kemecsére érkezik, tehát a közelben élők is láthatják, hallhatják. - A nevem olyan, mint például Postás Józsié vagy Bunyós Pityué. Szerintem elég ütős, könnyű megjegyezni. Öt éve lettem masszőr, nemrégiben Kiszel Tünde is a kezem alá került, jó barátságban vagyok vele, de említhetem Gáspár Beát is, akit szintén masszíroztam már. Megyén kívül- Két önálló és három válogatáslemezem jelent meg eddig, két albumomat már Romániában is kiadták. Ezeken kizárólag csak saját dalok szerepelnek, de a fellépéseken ismert, mulatós dalokat is szoktam előadni. Az az igazság, hogy többet lépek fel a megyén kívül, úgy látszik, senki sem lehet próféta a saját hazájában. Kicsit furcsa ez a helyzet, együtt élek vele, azonban ahová meghívnak, ott teljes odaadással igyekszek jó hangulatot teremteni. km-ltl JABIL PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Munkahelyi takarítási feladatok ellátására A Jabil Circuit Magyarország Kft. tiszaújvárosi gyára pályázatot hirdet a gyár teljes belső részének takarítására és gondozására. Az elvégzendő takarítási feladatok a gyár három épületére terjednek ki, beleértve a bérelt gyárépületet is. Elvégzendő feladatok részletezése: • a gyártórészek, irodai részek, valamint kommunális helyiségek takarítása kézzel vagy gépi erővel, • a takarítással kapcsolatos speciális tevékenységek elvégzése, • az épület homlokzat üvegfelületeinek külső-belső tisztítása, hulladékgyűjtés. Pályázati ajánlatot nyújthat be minden magyarországi telephellyel rendelkező egyéni és társas vállalkozás, illetve gazdasági társaság, melyek tevékenységi köreiben a fentiekre vonatkozó megfelelő tevékenységi kör szerepel. Pályázat leadási határidő: 2010. augusztus 11. A pályázatokat az alábbi címre kérjük küldeni: Jabil Circuit Magyarország Kft., Urbán László részére 3580 Tiszaújváros, Huszár Andor út 1. A pályázati anvaa átvehető, illetve bővebb információ: Urbán László karbantartás vezető Tel.: 30-206-9321 E-mail: laszlo_urban@jabil.com ............................. .............................. . .■iJ.iu.u.ijjL . ...............■......................'. ■ ) ■ .'! Az érszűkület kezelése Dr. Khaled Nashwan eljárását több mint 25 nagydíjjal jutalmazták Az Időben elkezdett kezeléssel elkerülhető a tragédia. Magyarországon mintegy félmillió ember szenved alsó végtagi érszűkületben. A statisztikai adatok szerint az Európai Unió tagállamaihoz képest hazánkban közel duplája a szív- és érrendszeri betegségek előfordulása. A verőerek falán lerakodó anyagok először az erek falának meg- vastagodását, rugalmatlanná válását, majd elmeszesedését okozzák. Az elmúlt években nem hiába kapott számos rangos nemzetközi nagydíjat, elismerést, sőt becsület- rendet dr. Khaled Nashwan, aki Nashwan-ParasoundPlus nevű találmányával sikeresen vette fel a harcot a sokak életét megkeserítő érszűkület ellen. A sebészorvos-feltaláló olyan készüléket fejlesztett ki, mely javulást eredményez a legtöbb érszükületes beteg számára. Ezt több száz betegen elvégzett kezelések bizonyítják. A berendezés lényege, hogy infra-, hallható hangot, és bizonyos frekvenciájú ultrahangot bocsát a beteg területre speciális frekvencia ütemben. A húsz napon át tartó, esetenként fél órás kezelések többek közt a mellékerek keringésképzésére serkentik a szervezetet. Az ennek köszönhetően kialakuló érpályák átveszik a beszűkült foér funkcióját. Egyben javul az érfalak tápanyag felvétele, azaz visszanyerik rugalmasságukat, ami jelentőséggel bír az érelmeszesedés késleltetésében, megelőzésében. Kérdésként merülhet fel, hogy mikor is kell érszűkületre gondolni? Nos, a tünetek széleskörűek. Ha valaki mással nem magyarázható végtagi fájdalmat érez, végtagjai sápadtak, hidegek, bizonyos távolságú sétát követően lábikragörcsei jelentkeznek, vagy lábfáradékonyság keseríti meg az életét, végtagjai gyakran zsibbadnak, fáradékonyság, szédülés,esetlegesen fulzúgás kínozza, akkor köny- nyen lehet, hogy érszűkület a diagnózisa. A legtöbben csak későn jönnek rá, hogy e betegség nehezíti az életüket, pedig az érszűkület korai stádiumban való felfedezése többnyire jobb esélyt biztosít a beteg számára. Az alsó végtagi érszűkület okozta üszkösödés szomorú végső kimenetele nem más, mint a végtag amputációja( csonkolása). A kockázati tényezők minimalizálásával, mozgással, helyes táplálkozással, a dohányzás elhagyásával, valamint a stresszes életmód lehetőség szerinti kiküszöbölésével nagyon sokat tehetünk annak érdekében, hogy a kockázati tényezőket csökkentsük, de természetesen akadnak „nehezebben kezelhető” örökletes tényezők is. Ha az érszűkület mégis előjön, akkor nem marad más, mint az orvosi megoldás. Az időben való kezelés lényeges szempont. Felmérések szerint a tünetmentesek az érszükületes betegek 15%- át képviselik. Az eljárást alkalmazó centrumok minden megyeszékhelyen, így Debrecenben és Nyíregyházán is megtalálható a kezelőközpont. A rendelők minden önkéntes egészségpénztárral szerződésben állnak. Felvilágosítás: www.medhungary.com vagy 06-70/210-15-13, 06-30/265-93-60, 06-20/327-68-35, 06-72/551-714 J ArB I L PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Munkahelyi kertészeti feladatok ellátására A Jabil Circuit Magyarország Kft. tiszaújvárosi gyára pályázatot hirdet a gyárhoz tartozó külső parkolók és az ahhoz tartozó zöldterület, valamint a belső terület gondozására, takarítására. Elvégzendő feladatok részletezése: • az említett területeken a növények gondozása, ápolása és öntözése a megbízó által biztosított kerti csapokból, • szükség esetén új növények telepítése, vagy azok cserélése, fűnyírás, • a területek takarítása (kézi és gépi takarítás), hulladékgyűjtés stb., • téli időszakban csúszásmentesítés, kézi és gépi hóeltakarítás, szükség esetén azonnali rendelkezésre állás. Pályázati ajánlatot nyújthat be minden magyarországi telephellyel rendelkező egyéni és társas vállalkozás, illetve gazdasági társaság, melyek tevékenységi köreiben a fentiekre vonatkozó megfelelő tevékenységi kör szerepel. Pályázat leadási határidő: 2010. augusztus 11. A pályázatokat az alábbi címre kérjük küldeni: Jabil Circuit Magyarország Kft., Urbán László részére 3580 Tiszaújváros, Huszár Andor út 1. A pályázati anyag átvehető, illetve bővebb információ: Urbán László karbantartás vezető Tel.: 30-206-9321 E-mail: laszlo_urban@jabil.com HIRDETÉSEK u