Kelet Magyarország, 2010. július (67. évfolyam, 152-178. szám)
2010-07-22 / 170. szám
2010. JÚLIUS 22., CSÜTÖRTÖK KELET-MAGYARORSZÁG KELET Ján Slota és Anna Belousovová itt még együtt menetelnek fotó: mti Slota lemond és Belousovová lesz az új elnök? Pozsony. Ján Slota kész lemondani a Szlovák Nemzeti Párt elnöki posztjáról - állítja a TA3. A pozsonyi hírtelevízió szerint a párton belül egyre nagyobb a nyomás, hogy Slota helyére Anna Belousovová al- elnök kerüljön. Slota pártja a június 12-i választáson 2006- hoz képest több mint 140 ezer voksot veszített, és alig haladta meg az ötszázalékos bejutási küszöböt. FH Magasabbak lesznek a felső- oktatási felvételi ponthatárok, mégis a tavalyinál több, úgy 96 ezer új hallgatóval számolhatnak a felsőoktatási intézmények - írta a Népszabadság. Azt ugyanis jogszabály írja elő, hogy a tavalyi 180 után az idén már 200 pontot kell minimálisan elérni a bejutáshoz, vagyis ez alatt senkit nem lehet fölvenni a képzésekre. mti Új közbiztonsági stratégia kell Budapest. Magyarországon újközbiztonsági stratégiára és búntetőpolitikára van szükség - közölte Orbán Viktor a napokban a Belügyminisztérium állománygyúlésén. A miniszterelnök szerint a közbiztonság nemzeti ügyének megteremtéséhez nem elég csupán a rendőrség működésének feljavítása: új búntetőpolitikára van szükség, melynek lényege, hogy nem a bűnözőket kell mentegetni, hanem az áldozatok oldalára kell állni. Helytelen, hogy Magyar- ország villamos- energia-szükségletét egy helyről, Paksról fedezi. Szükség van több alternatív energiára, így szélkerékparkokra. ILLÉS ZOLTÁN ÁLLAMTITKÁR JEGYZET Ladányi Tóth Lajos Kirúgásból lehet les Időzni kell a bűnözőket tűzzel-vassal - adta ki a jelszót .Ä1 a belügyminiszter újbóli székfoglalójakor. Noha az átadásátvételnél elmondta, hogy „első ránézésre nem találtunk jelentősebb csontvázakat”, az általa elképzelt stratégia kiépítését meggyorsította néhány vezető borítékolható leváltásával. Regnálása elején az árvízi védekezés és a tulajdon elleni bűncselekmény miatt Borsod került a fókuszba, ugyanis a statisztika és a rideg valóság a legfertőzöttebb megyeként tartja számon. Már csak azért is elszomorító az „élmezőnyt” mustrálni, mert a második helyen Szabolcs megye szerepel. A rendőrség egyszerre hajt és űz. S ha kell feltartóztat. Kedden Nagylaktól Magyar- csanádig tartott az autótolvajok filmszerű kergetése, a határsértők azóta hűs helyen töltik a hőségriadót. Előzőleg a röszkei határátkelőnél akadt fenn a rostán egy Bentley. Az ukránokat a 40 milliót érő luxusautó hamis azonosítói buktatták le. A járgány tulajdonosa Sámuel Eto’o, az Internazionale sztárja, aki egy estére adta kölcsön csapattársának, de csak hűlt helyét találta egy milánói szálloda mellett. Luxus lett volna kihagyni a ziccert, a rend éber röszkei őrei kapásból éltek is a lehetőséggel. A futball sokat nyom a latba a kormánynál. A labda az ő térfelükön pattog, a jelek szerint a lesreállítás a fegyverük lehet. Az akció kirúgással indult. 53ipnt5rm.hu Új alkotmány: decemberre már kész lesz a koncepció Schmitt Pál, az Országgyűlés elnöke beszél az Alkotmány-előkészítő eseti bizottság első ülésén, mellette Salamon László, a bizottsági elnöke fotó: mti Az ellenzék szerint három és fél hónap alatt nem lehet érdemi munkát végezni. BUDAPEST. Az alkotmányt előkészítő eseti bizottság keddi ülésén - kormánypárti többséggel - elfogadta a Salamon László (KDNP) elnök által előterjesztett menetrendet. E szerint a testület szeptember 30-ig várja az alapvető hatalmi ágak, az alkotmányban és a törvényekben nevesített állami szervek képviselői, illetve az alkotmányjog tudomány művelőknek felkérésre készített koncepcionális javaslatait. A menetrend már kész A bizottság szeptember 7-ig létrehoz hét munkacsoportot, amelyek a javaslatok alapján megkezdik és október 20-ig elő is készítik a feladatkörükbe tartozó rész-koncepciókat; ezeket a bizottság november 2. és 15. között tárgyalja meg. Az összegző munka- csoport november 30-ig alakítja ki a koncepció egységes szövegét, ezt tárja majd az Országgyűlés elé december 15-e után a bizottság. A hét munkacsoport közül egy-egy foglalkozik az alkotmányos alapértékekkel; az alapvető jogokkal és kötelességekkel; a kormányzati rendszerrel és a hatalomgyakorlás formáival; az igazságszolgáltatás, az alkotmány- és jogvédelemmel; a helyi önkormányzatokkal; a közpénzügyekkel; A kedden megalakult 45 tagú eseti bizottságba a Fidesz, valamint a KDNP összesen 30, az MSZP 7, a Jobbik 6, az LMP 2 tagot delegálhatott. Az új alkotmányt várhatóan 2011 második felében hirdetik ki. egy pedig összegzi az eredményeket. A bizottság kormánypárti többsége - amely ügyrendi javaslattal a vitát Schmitt Pál házelnök felhívta a bizottság figyelmét az alkotmány szerkezetének, preambulumának és nyelvezetének fontosságára is, és arra, hogy a magyar ember értse a saját alkotmányát, abban eligazodjon. Elmondta még, hogy köztársasági elnökként érzékenyebbnek kell lennie az alkotmány bármilyen módois lezárta - csupán egy ellenzéki módosító indítványt fogadott el: az LMP-s Szilágyi Péterét, miszerint a frakciók sítása iránt, hiszen a köztársaság elnöke az államszervezet demokratikus működésének az őre, a nemzet egyszemélyes megtestesítője. A felelősségem is nagy, hogy olyan alkotmány szülessen, amely majd hosszú távon kiállja az idő próbáját - fűzte hozzá azzal, hogy felhívta a testület tagjainak figyelmét a kollekmegjelölhetnek öt-öt társadalmi szervezetet, amelyek véleményét kikérik. „Mellőzzék a színházat” Elutasította a többség a Jobbik minden javaslatát, közte azt, hogy az „elcsatolt területeken élők” szervezeteit, képviselőit is hívják meg a munkába. Nem támogatta a kormány- oldal a szocialista Bárándy Péter javaslatát arról, hogy a bizottság hosszabbítsa meg saját mandátumát. A szocialista képviselő - Lamperth Mónikával egyetértésben - jelezte: három és fél hónap alatt nem lehet minőségi munkát végezni, ha csak nem létezik már kész koncepció. Kérte a Fideszt, hogy ha van ilyen, tegyék le az asztalra, és mellőzzék a színházat. Salamon László a bizottsági ülés után elmondta: vita volt arról, elegendő idő áll-e rendelkezésre a koncepció elkészítéséhez, ezzel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy az országgyűlési határozatban rögzített decemberi határidőt nem írhatja felül a testület. A kérdésre, hogy milyen lesz a koncepció, azt válaszolta: nem normaszöveget készítenek. Terjedelemben rövidebb, mint az alkotmány szövege, irodalmi műfaját tekintve pedig próza - fogalmazott a testület elnöke. mti tív bölcsességre, és arra, hogy széles körű társadalmi egyeztetést tartsanak, tanulmányozzák azokat az alkotmányokat, amelyek már kiállták az idő próbáját. Az alkotmány nem csupán jogi alaptörvény, a társadalom értékrendszerének foglalata, egy nemzet fő erkölcsi normája is - hangsúlyozta Schmitt Pál. „Hosszú távon állja ki az idő próbáját!” „Budapest legyen a Fidesz hadjárat Sztálingrádja” A Ceausescu-házaspár # I 11 I« 1 a //■ a Az MSZP Szanyi Tibort kérte fel az önkormányzati választások kampányfőnökének. Budapest. „Szanyi Tibor sikerrel vette a parlamenti választásokat, és az eközben szerzett tapasztalatok minden bizonySzanyi Tibor fotó: mti nyal hasznosak lehetnek az önkormányzati választásokon induló párttársai számára” - áll az MSZP-frakdó közleményében. Mint írták Szanyi Tibor kiemelt kérdésként kívánja kezelni Budapestet, mivel a főváros a „demokráciában eltöltött sok évtizedes történelme során még soha sem volt jobboldali”. A politikus fő célkitűzésének „a Fidesz erőszakos nyomulásának” megállítását tartja. „A Fidesz két hónap alatt felperzselte a magyar családok megtakarításait, így azt akarom, az az álmom, és ezért minden erőmmel küzdeni fogok, hogy Budapest legyen a Fidesz hadjárat Sztálingrádja” - mondta Szanyi. MTI Kézcsók: Orbán és Merkel fotó: epa Bemutatkozott Orbán Berlinben BERLIN. Orbán Viktor magyar miniszterelnök Angela Merkel német kancellár meghívására egynapos bemutatkozó látogatást tett a német fővárosban, ahol mindenekelőtt a nemzetközi gazdasági és pénzügyi válság leküzdését célzó erőfeszítésekről és az ezzel ösz- szefüggésben az Európai Unió előtt álló feladatokról folytattak megbeszéléseket. mti Valóban a volt román kommunista diktátor és felesége földi maradványait hántolták ki? BUKARESTAbukaresti Ghencea temetőben két egymás mellett fekvő sír keresztjén a Nicolae és Elena Ceausescu neve szerepel, de a temetői iratok szerint két román tábornok felesége nyugszik ott. Az exhumálást több évvel ezelőtt kérte a házaspár két gyermeke, hogy DNS-vizsgálat segítségével megbizonyodhassanak arról, valóban szüleik fekszenek a sírokban. A Ceausescu- házaspárt rögtönítélő bíróság döntése nyomán végezték ki 1989 decemberében, a romániai forradalom idején, és 1989. december 30-án temették el a őket, de erről semmilyen hivatalos papír nem készült. Lehat, hogy perelik az államot Négyéves pereskedés után Valentin Ceausescu és Mircea Oprean (a 2006-ban elhunyt középső Ceausescu gyermek, Zoe férje) kapta meg a sírok feletti használati jogot. Oprean elmondta, hogy beperelik a román államot, és kártérítést követelnek, ha kiderül, hogy nem Nicolae és Elena Ceausescu holtteste fekszik a sírokban. A DNS-vizsgálatok eredményeire várhatóan egy hónapot kell várni. mti Illés Zoltán: több szélkerékparkot kell építenünk Budapest. Ülés Zoltán, a Vidék- fejlesztési Minisztérium környezetvédelmi államtitkára szerint több alternatív energiára, így szélkerékparkokra van szükség. Mindezt olyan helyeken lehet megvalósítani, ahol az építkezés nem ütközik a természetvédelem érdekeivel. 2020-ig a magyar energiaigény 13 százalékát kell előteremteni megújuló forrásokból - mondta Ülés a Magyar Hírlapnak, mti Milyen házigazda volt Orbán Viktor? Budapest. „Orbán Viktor a visegrádi négyek kormányfőinek fogadásakor komolyan megsértette a diplomáciai protokoll és az udvariasság szabályait. Személyesen csak a lengyel kormányfőt fogadta, akivel a legjobbak a kapcsolatai. Iveta Radicovát, a miniszterelnökök között az egyetlen nőt, a külügyminisztérium államtitkára, Németh Zsolt fogadta” - írta a Sme című liberális napilap szerdán. A pozsonyi miniszterelnöki hivatal cáfolta a szlovák sajtó állítását: „A fogadási ceremónia Budapesten a szokások szerint zajlott le mindazzal együtt, ami ehhez hozzátartozik, beleértve a Szlovák Köztársaság miniszterelnökének fogadását Orbán Viktor magyar miniszterelnök által” - olvasható a hivatal közleményében, mti Devizahitelezés: mi lett volna, ha? Budapest. Nehéz utólag megmondani, mit lépett volna a Magyar Nemzeti Bank a válság kapcsán, ha több eszköz lett volna a kezében, de az biztos, hogy a devizahitelezés kérdésében közbeavatkozott volna - ezt Simor András jegybankelnök mondta egy gazdasági témájú könyvbemutatón szerdán. fh 0 devizaárfolyam! (2010.07.21.) Mi m PÉNZNEM árfolyam változás Euró 286,95 © -3,08 USA dollár 223,24 0+0,07 Svájci frank 212,29 © -0,14 Angol font 340,89 © +0,81 Román lej 67,17 ©+0,82 Ukrán hrivnya 28,26 0+0,01 Horvátkuna 39,72 0 *0.« Lengyel zloty 69,75 © -0,55 C> gazdasag.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB A feltételezett sírnál az exhumálók és a média képviselői fotó: epa í