Kelet Magyarország, 2010. július (67. évfolyam, 152-178. szám)
2010-07-14 / 163. szám
2010. JÚLIUS 14., SZERDA KELET-MAGYARORSZÁG A csapatok partnerek voltak és alapvetően segítettek minket, hogy ne égjünk be. Kassai Viktor, a vébén négy meccset vezető bíró szerint sikeres munkát végeztek, amihez az elődöntőben is nagyban hozzájárult a játékosok viselkedése is. őSlfctt A hetedik helyen kiemelt, a világranglistán 46. Szávay Ágnes két játszmában nyert a román Liana Ungurt ellen, s ezzel bejutott a legjobb 16 közé a 220 ezer dollár összdíjazású, prágai salakpályás női tenisztornán. Szávay következő ellenfele a hazai közönség előtt szereplő Iveta Benesova (68.) lesz. Döntetlennel kezdett a Löki LABDARÚ6ÁS. Kedden elkezdte idei nemzetközi kupaszereplését a DVSC focicsapata. A Bajnokok Ligája selejtezőjében az észt Levadia Tallin vendégeként léptek pályára a debreceniek. Tavaly már találkozott a két együttes, akkor a Löki jutott tovább. Kedden a gól nélkül első félidő után a hazaiak a 61. percben Neemelo révén vezetéshez jutottak, ám Rezes a 90. percben egyenlíteni tudott. Visz- szavágó egy hét múlva Debrecenben. KM 9 ©VETERAN ATLÉTIKAI EB Fellépők a Kossuth téren JúUus 15, csütörtök, 20: Mandala Dalszínház ________________. Július 16, péntek. 19: Diné István - Konga Show________________ Július 17, szombat, 20: Hang-Szín Tanoda _________________ Július 18, vasárnap, 20: Szabolcs Néptánc Egyesület _______________ Július 19, hétfő, 19: Nyírség Táncegyüttes ______________________ Július 20, kedd, 20: Szabolcsi Koncert és Fúvószenekar és Mazsorett Csoport Július 21, szerda, 20:4 For Dance ____________________________ Július 2 2, csütörtök, 20: Mandala Dalszínház ____________________ Július 2 3, péntek. 20: Igrlce Néptáncegyüttes ____________________ Július 24, vasárnap: TV2 Road-show Lezárt belvárosi terek körül gyalogol majd a mezőny A Benczúr es Bessenyei terek körül nyomják majd a versenyzők. ATLÉTIKA. A közelgő veterán atlétikai Európa-bajnokság egyik stadionon kívüli versenye az utcai gyaloglás lesz július 18-án, vasárnap 6-22 óra között. A belvárosi helyszín korábbi futóversenyeken és kerékpáros viadalokon már bevált. A gyalogló verseny miatt Nyíregyházán a Kiss Ernő utcától a Bethlen Gábor utcáig le lesz zárva a Benczúr tér, a Bessenyei tér, a Széchenyi utca két teret összekötő szakasza. A szervező bizottság arra kéri az ezen a szakaszon lakókat, hogy ebben az időszakban ne parkoljanak ezen a szakaszon és az aznapra tervezett autós forgalmat szíveskedjenek a verseny előtti, illetve utáni időszakra tervezni. Az esetleges kellemetlenségért előre is elnézést kér a szervezőbizottság! km G A PROGRAM A pontos versenyprogramról a www. evacs2010.hu honlapon lehet tájékozódni. A versenyeket mindkét helyszínen ingyen lehet megtekinteni. M'.MUJ.hií.'UETTTl Labdarúgás. Edzőmérkőzések: Újfehértó-Hajdúszobosztó, nagykáltói pálya, 18. Volán-Sényő-Kótaj, 17.30. _______________________________________ Sakk. Nyírségi Torna nemzetközi torna, Inczédy szakközépiskola (Árok u. 53.), 8.30. Tenisz. I. osztályú férfi csb: NYVTC-Bp. Diegó, nyíregyházi Városi Stadion, 11. Galambröptetős megnyitó Két pályán versengenek majd a 17. veterán atlétikai Európa-bajnokság résztvevői. atlétika. Nagyszabású megnyitó ünnepséggel kezdődik július 14-én, szerdán a 17. Veterán Atlétikai Európa-bajnokság Nyíregyházán.- A Kossuth téren este fél nyolckor közel 500 postagalamb reptetésével a szervezők az összetartozást és a fair play szellemet kívánják szimbolizálni - kezdte lapunk tájékoztatását Máthé Csaba, a veterán EB szervezési igazgatója.- Ezután a Szabolcs Koncert Fúvószenekar és a majorettek bevonulása után következik a 41 ország táblájának és zászla- jánakbevonulása. Aköszöntő- beszédek és a zászlófelvonás után a Nyírség Táncegyüttes produkcióját nézhetik a versenyzők és a helybeliek, majd 21.45-kor lesz a tűzijáték. Az NYVSC Tiszavasvári úti pályája is időben elkészült, Az útlezárások miatt kérjük a megértést. MÁTHÉCSABA valamennyi atlétikai szert beszereztük, a viadal csütörtök 8 órától ezen, valamint a városi stadionban rendben elkezdődhet. A városi stadionban étkező, valamint ajándék sátrat alakítottunk ki és lesz egri, valamint tokaji borok, illetve tarpai pálinkák kóstolója is. Mindeközben esténként a Kossuth téren a verseny ideje alatt kulturális programok lesznek, amely a zárónapon, július 24-én a TV2 Roadshow- al zárul. Maratoni a négyes főúton- A verseny zárónapján, július 24-én, szombaton a maratom futás miatt reggel 5 órától 14 óráig a 4-es számú főút teljes szélességben a Tesco parkoló előtti szakaszától Nyírturáig le lesz zárva! - folytatta Máthé Csaba. - Ebben az időszakban a 4-es számú főút ezen szakasza a gépjármű-forgalomtól el lesz zárva, a kerékpárút viszont nyitott lesz, de ott csak a gyalogos, illetve a kerékpáros forgalom lesz megengedve.- A szervezőbizottság ezúton kéri a környéken lakókat, az aznapra tervezett autós forgalmat szíveskedjenek a verseny előtti, illetve utáni időszakra tervezni- hagsúlyozta még ki Máthé Csaba. km A résztvevők bíznak a nagy ugrásban, dobásban, futásban fotó: mán Szűcs Sándor (balra) tanítványai érmekkel tértek haza FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL Erős srácok, márki érmek Szűcs Sándor tanítványai ezúttal is kitettek magukért. erőemelés. Sikeresen szerepeltek a mérki fiatalok a nemrégiben Ásotthalmon rendezett fekvenyomó bajnokságon. A Szűcs Sándor, Varga Zoltán, Orosi József, Orosi Tamás, Bódi Attila, Bódi András összetételű junior csapat a harmadik, az Orosi József, Orosi Tamás, Bódi Attila, Varga Zoltán összetételű ifjúsági csapat a második helyen végzett. . Ami az egyéni teljesítményeket illeti, ezek közül ki- emelkedi Orosi József 67,5 kg- os súlycsoportban elért 150 kg-os, Szűcs Sándor 75 kg-os súlycsoportban elért 145 kg- os nyomása. Orosi az ifjúságiaknál abszolútban a második helyen zárt és egy újabb serleggel gazdagította gyűjteményét. KM Fekvenyomó bajnokság, eredmények Junior csapat: 1. Szeged DEO 60 pont, 2. Marwell Team Vésztő 53,3. Márk Kinizsi 50, 4. Tabl Fitness 40. ____________________________________________ Ifjúsági csapat: 1. Szeged DEO 66 pont, 2. Márk Kinizsi 41,3. Beled Delta 33,4. Barcs Városi SE 32. © LOVASSPORT Minden napra jutott egy elsőség Técsy Attilának, a Nyíregyházi FSE válogatott díjugratójának a fővárosban rendezett országos minősítőversenyen. Técsy a hatéves lovak kategóriájában, Enrique nyergében mindhárom versenynapon az élen végzett, és több más versenyszámban Is értékes helyezéseket szerzett. ________ Országos minősítőverseny, Nemzeti Lovarda. Első nap. 6 éves lovak: 1. Técsy Attila (Nyíregyházi FSE) Enrique nevű lován, 2. Técsy Attila Adél n. I. A/2 nyitott: 4. Técsy Attila Peron n. I. Második nap,6 éves lovak: 1. Técsy Attila Enrique n. I. A/2 nyitott: 4. Técsy Attila Caspar a I, A/3:2. Técsy Attila Peron n. I. Harmadik nap. 6 éves lovak: 1. Técsy Attila Enrique n. t.A/1 nyitott: 2. Técsy Attila Adél n. I. A/3:2. Técsy Attila Peron n. I. ©SAKK: NYÍRSÉGI TORNA A hetedik óra hozott döntetlent Izgalmas partikat hozott a Nyírségi Torna negyedik fordulója. sakk. A Nyírségi Torna nemzetközi sakkver^eny középső harmadában az éltáblákon döntetlenül végeztek mindkét csoportban. Az A-cso- portban Horváth Dávid ismét remekelt, döntetlenül végzett Gonda nagymesterrel. A holt- versenyes harmadik helyre felzárkóztak Kernazhitsky, Ianov nemzetközi mesterek, illetve Horváth Károly és Tóth Sarolta női Fide mester is. A küzdelem a hátsó táblákon is rendkívüli hevességű, Újhelyi András Balogh Dáviddal 136 lépés megtétele után a játszma 7. órájában állapodott meg döntetlenben. A B-csoportban az éllovas Molnár János és dr. Gunyecz Zoltán hamar döntetlenre adták játszmájukat. Az élen állókat egy öt főből álló csoport követte, akik megkísérelték a felzárkózást, de a kitartó küzdelem mindannyiuk számára csupán fél pontot eredményezett, így győzelemmel többen felzárkóztak a tömör élmezőnyhöz. A gyerekcsoportot már csak egyedül vezeti Egri Zsolt, aki a 7. fordulóban -az eddigi nyerések után - hullajtottá el az első fél pontot Shymon (UKR) ellen. Shymon és Kurilo (UKR) 6 ponttal üldözik Egrit, mögöttük két ukrán kisfiú, Lutso és Marhyshak rendelkeznek 5,5 ponttal. Rl © a csoportok Állasai ÁUás 3 forduló útin: A-csoport: 1-2. Gonda László, Horváth Dávid 3,5-3,5 pont, 3-12. Zámbó, Szőllősi, Borsos (UKR), Váltó, Molnár (SVK), Prokopishin (UKR), Kernazhitsky (UKR), Ianov (UKR), Tóth Sarolta és Horváth Károly 3-3. B-csoport: 1-2. dr. Gunyecz, Molnár J. 3,5-3,5,3-13. Kádár Karikás Marianna, Kovalcsik, Darai, Zelel I., Magyar A., Szlilágyi S„ Runda, Keserű, Molnár M. és Kéméndi 3-3. C-csoport: 1. Egri 6,5,2-3. Shymon (UKR) és Kurilo (UKR) 6-6., Vereség Fucsovics nélkül Csonka Gábor egyesben és párosban Is nyert fotó: mán László TENISZ. Hétfőn ismét pályára léptek a Nyíregyházi VTC teniszezői, újabb mérkőzést játszottak az I. osztályú férfi csapatbajnokságban. Ezúttal Fucsovics Márton nélkül, aki nem vállalta a játékot, így aztán izgalmas csatában, szoros küzdelemben, de hazai pályán kikaptak a nyíregyháziak. A bennmaradásért küzdő NYVTC szerdán ismét pálya- választó lesz és a fővárosi Diegó együttesét fogadja. KM Q TENISZ, FÉRFI I. OSZTÁLYÚ CSB NYVTC-Kecskeméti Petőfi TS 9:12 Egyesek:Békési Zoltán—Petőfi Norbert 3:6,2:6, Szabó Dániel—Csányl Szabolcs 0:6,6:7, Csonka Gábor-UJszászi Máté 2:6,6:3,6:2, Horváth Gábor-Kiss György 3:6,0:6, Szabó Zoltán-Tőth Péter 6:7,6:0,6:0, Kullfai Károly- Kősző István 6:1,6:3, ____________ Párosok: Szabó. Csonka-Újszászi. Kőszó 6:3,6:2, Kulifai, Szabó-Petőfi, Kiss 1:6,1:6, Horváth, Békésl-Tóth, Csányi 6:4,1:6,1:6.