Kelet Magyarország, 2010. július (67. évfolyam, 152-178. szám)
2010-07-14 / 163. szám
2010. JÚLIUS 14., SZERDA KELET-MAGYARORSZÁG KELET Megpecsételték a torony sorsát Robbanás és özönvíz mai napig félek a víztornyoktól. Debreceni egye- temista éveimben egy ideig a Dienes János utcában laktam, ahol a minigarzon egyetlen ablakából nap mint nap egy betonlábakon álló monstrumra láttam - már ha kedvem támadt egyáltalán kinézni rajta. A katasztrófafilmek hatására néha eljátszadoztam a gondolattal, hogy ha egy földrengés miatt megrepedne, majd dőlni kezdene felénk, vajon elérné-e a szobámat, vagy jobb esetben - a környéken persze hatalmas pusztítást végezve - megállna-e néhány méterre a házunk falától. És akkor még nem beszéltünk a nagy robajjal, szökőárként lezúduló víztömegről, ami minden mozdítható tárgyat és járókelőt magával sodorna a Dobozi lakótelep utcáiról. Ez a finoman szólva is apokaliptikus vízió azért persze nem okozott nekem álmatlan éjszakákat, mivel a lelkem mélyén biztos voltam benne, hogy mifelénk ilyesmi nem történhet meg. Mondom, hittem benne - egészen tegnapig. Ráadásul Fehér- gyarmaton még tornádó vagy földrengés sem kellett hozzá, csak némi felszabaduló metángáz. Szerencsére senki sem sérült meg, de ha a focipályán éppen akkor edzést tartanak, nagyobb baj is lehetett volna. Remélem, az új víztorony már egészen más technológiával készül, mert ez a technológia harminc évvel ezelőtt Békés megyében, most pedig nálunk elégtelenre vizsgázott. Mint ahogy remélem azt is, hogy ha vannak még hasonlóak az országban, akkor azokat,a következő hetekben tüzetesen átvizsgálják. zoitan.zaiaa@infomi.hu Nem tilos, de nem is higiénikus • A kánikulában gyakran látom, hogy sokan fürdésre használják a város szökőkútjait. Szülő a gyermekét engedi a vízben pancsolni, gazdi a kutyáját. Érdekelne, hogy mi erről az üzemeltető véleménye, lehet vagy sem fürdeni a szökőkutakban - kérdezte olvasónk Tóth Tiborné.- Nem tilos, a közterület-felügyelet sem tiltja, de nem is igazán higiénikus - válaszolt Márczi Imre, a Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Kft. műszaki igazgatója. A szökőkutak vizét különféle vegyszerekkel fertőtlenítik, (algaölőszer, klór stb.), melyek az általuk használt koncentrációban az emberi szervezetre ugyan nem ártalmasak, de érzékeny bőrűeknél bőrirritációt okozhatnak, melyet a hűsölők, illetve a szülők figyelmébe ajánlanak. km Nagy volt a riadalom, de szerencsére nem történt személyi sérülés.- Kedden reggel hatalmas robbanás vetette szét a fehérgyarmati fut- ballpálya mellett álló víztornyot. A lezúduló víz óriási pusztítást végzett a környéken, kidöntött egy villany- oszlopot is, így a városban és a szomszédos településeken élők ivóvíz és áram nélkül maradtak. „Reszketett a lábam” A Sport utcát a rendőrök hermetikusan lezárták, csak az ott lakók mehettek házaikba. A torony betonlépcsőjének egy darabját 40 méterre, az út közepére repítette a nyomás. Néhány másodperccel korábban egy férfi haladt ott el a kerékpárján.- Harmadmagammal jöttünk Penyigéről. Elől ment két barátom, én meg mögöttük. Hallottam, ahogy csobog a víz az árokban, mondtam is, hogy jól fel van töltve a torony, most biztosan lesz víz otthon. Egy pillanattal később pedig már azt hallottam, hogy úgy susog fenn a víz, mint amikor a fazékban fő - kereste a szavakat a történtek hatása alatt Kallós Endre. - A robbanás után beletapostam a pedálba, vissza sem mertem nézni. Csak azt láttam, hogy a villanyvezetékek össze-vissza járnak. Azt gondoltam, hogy nem is a robbanás lesz a vesztem, hanem ez. Még akkor is reszketett a lábam, amikor már túl voltam mindenen. Pernyák Sándor ezredes, megyei katasztrófavédelmi igazgató elmondta: szerencsére nem történt személyi sérülés. Nagyjából 700 köbméternyi víz zúdult szét a környéken, az okozta a rombolást. Az előzetes szakvélemények alapján feltehetően az üzemeltetés során felgyülemlő gáz robbanhatott fel, a szakértők bevonásával folytatandó vizsgálat azt hivatott tisztázni, hogy állhat-e emberi mulasztás a háttérben. Biztonsági kapcsoló Összeült a védelmi bizottság Fehérgyarmaton a katasztrófavédelem, a tűzoltók, a közműszolgáltatók és az ön- kormányzat részvételével. A bizottsági tagokkal a parlamenti ülés miatt telefonos összeköttetést tartott dr. Tilki Attila polgármester, ország- gyűlési képviselő.- Szó volt a hosszabb távú vízellátás normalizálásáról, az ehhez szükséges feltételek Csak egy alaktalan roncs maradt a tartály helyén megteremtéséről. Fel kell készülnünk ugyanis arra, hogy amennyiben az áramszolgáltató cég a helyreállítási munkálatai alatt szünetelteti a szolgáltatását, akkor aggregátorokkal meg kell oldani az elektromos energiaellátást - válaszolta kérdésünkre a polgármester. Nagy valószínűséggel me- tángáz-robbanás miatt szakadt darabokra a víztorony tartálya. Volt már ehhez hasonló eset 30 évvel ezelőtt Békés megyében, és akkor kiderült: a technológia magában rejti ezt a veszélyforrást, ezért előírták egy biztonsági rendszer beépítését. Lebontják a tornyot Mivel a fehérgyarmati víztorony a fenti eset után épült, elvileg itt működnie kellett volna ennek a biztonsági kapcsolónak. A Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Rendőr-főkaFOTÓK: MTI, TAIPUSZ ATTILA pitányság közveszélyokozás gyanújával ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást. Miután a torony annyira megdőlt, hogy életveszélyessé vált, a védelmi bizottság elrendelte a lebontását. Míg le nem bontják a tornyot, addig a rendőrség és az önkormányzat közösen őrzi a területet. Információink szerint az üzemeltetőnek van biztosítása, így a kár egy része feltehetően megtérül. km-szon Zsúfolásig megteltek a strandok és a fürdők medencéi Pótpénztárakkal készülnek a látogatói rohamra a megye strandjain. VáSAROSMAMÉHY, KISVArOA, c * v> MUla, - A június hónap viszontagságos időjárása nem kedvezett se nekünk, se a strandolni vágyóknak. A most tomboló kánikula miatt viszont az ilyenkor megszokottnál több fürdőzőt várunk a hétköznapokon is, és újabb teltházat a hét végére - mondta lapunknak a vásárosnaményi Atlantika Vízividámpark munkatársa Lapos Norbert.- Nem panaszkodhatunk a hét végi forgalomra, tömve volt a strand, illetve a mellettünk lévő kemping is szinte teljes kapacitással működött. Várhatóan az elkövetkező napok is ilyen látogatottságot hoznak majd, így a hét vége is. Este hét óráig tartunk nyitva, a sorban állás elkerülése és a várakozási idő csökkentése érdekében alkalmi pénztárakat állítunk fel - közölte Nagypál Béláné, az kisvárdai Várfürdőt üzemeltető cég vezetője. Sokan voltak a kisvárdai strandon is- Három hónapja nyitottuk meg a Nyírbátorban működő Sárkány Wellness és Gyógyfürdőt, valamint a strandot. Az elmúlt hét végén rekord számú vendég érkezett hozzánk, köszönhetően az időjárásnak. Teltház volt a fürdő mellett lévő kempingünkben is - mondta Horváth Gábor, a fürdő munkatársa. - Az elkövetkező hét végén is hasonló látogatottságra számítunk, nagyon sokan munkaidő után az •este 8 órai zárásig maradnak. FOTÓ: VINCZE PÉTER- A Sóstó Parkfürdő hétfőtől vasárnapig 9-től este 7-ig, a Tófürdő fél nyolcig van nyitva - tudtuk meg Soós Csillától, a Sóstó Gyógyfürdők Zrt. munkatársától. Az elmúlt hét végén végre kegyes volt hozzánk az időjárás, ez a forgalmunkon is látszódott, egy gombostűt sem lehetett leejteni strandjainkon.- Nagy tömegre számítunk ezen a hét végén is, ha szükség van rá, pótpénztárakat is nyitunk. KM A kölcsönigényeket soron kívüli elbírálják A nem várt költségekre is felvehetik a felrobbant Arany János utcai ház lakói a kamatmentes hitelt. ■wlwwnlli. - Az önkormányzat által az Arany János utcai házrobbanásban megsérült lakások helyreállítására létrehozott 5 millió forintos hitelkeretből eddig mindössze két lakó igényelt kamatmentes kölcsönt - tudtuk meg Nagy Lászlótól. Nyíregyháza alpok gármestere elmondta: ebből mindazok igényelhetnek, akiknek nem volt lakásbiztosítása, így a saját erőből kell az otthonuk rendbetételét kifizetni, és azok is, akik az előre nem tervezett költségeket nem tudják kiegyenlíteni.- A szakhatósági vizsgálatok során derült ki például, hogy az ajtók és ablakok, valamint az új gázkonvektorok cseréje miatt a kéményeket is át kell alakítani, korszerűsíteni kell, s ezek több tízezer forintos többletköltséget jelentenek a családoknak - említi az alpolgármester, s ezt az összeget a biztosító nem fizeti ki, erre nem terjed ki a lakásbiztosítás sem. A hivatal szociális irodáján nemcsak a hitelt lehet megigényelni, de rendkívüli segélyt is kérhetnek a károsultak. Fontos, hogy a lakók minél hamarabb jelezzék az igényüket, mert a szociális és lakásügyi bizottság soron kívül azonnal elbírálja a kérelmeket, hogy minél gyorsabban elkezdődhessen a teljes helyreállítás. A felmérések alapján több millió forintba kerül a tetőtér és a lakások felújítása, a tervek szerint talán már a jövő héten elkezdik a munkálatok „látványosabb” részét. Fólia borítja még mindig a tetőteret FOTÓ: SIPEKI PÉTER Marad a hőség HrfKKfWUL Vasárnapig marad az igazi strandidő hőséggel. A tikkasztó napsütés mellett a délutáni-esti órákban csak néhol fordulhat elő helyi zápor, zivatar. A hőmérséklet tovább emelkedik, így a 35 fok feletti forróság sem kizárt a délutáni órákban. mmmm ön megvonná a pártoktól az állami támogatást? Szavazók száma: 88,2010. VII. 13.19 óra Igen 98,72% 1,28% Következő kérdésünk: Ön csökkentené a Magyar Nemzeti Bank elnökének a fizetését? • http://www.szon.hu Szavazzon. Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. Ha NMNNii TIJÍ», niMMMHinr--------Rantehetem ki sem jövök a Hideg vízzel frissítem geteg folyadékot iszom hűvös szobából. fel magam. és pihenek. gyizom, hogy még jobban hűsítsem magami bCO-Ui « — Vízparton viselhető el csak a kánikula. A Jégkrém a legjobb „gyógymód”.- Nehezen viselem a meleget- kezdte Miskei Benjamin. - A vérnyomásommal is gondok vannak, ha tehetem ki sem mozdulok a hűvös szobából. Éjszaka nyitom csak ki az ablakokat, hogy nyugodtan tudjunk aludni. Fogarasi Zoltán szerint nehéz a hőség ellen védekezni. - Munkahelyemen betartjuk az elrendelt szünetet, ilyenkor hideg vízzel frissítem fel magam. Hétvégenként ebéd után sziesztázom. Fogarasi Anita kismamaként rosszul tűri a kánikulát. - Rengeteg folyadékot iszom, próbálom betartani a szabályokat; sokat pihenek és napközben csak az árnyékban tartózkodom. - Sok fagyi, strand és bőséges folyadék. Hanyecz Anita azt mondja, csak így lehet elviselni a hőséget.- Szeretünk strandolni, ami elviselhetőbbé teszi a rekkenő hőséget. Fagyizunk, hogy még jobban hűsítsük magunkat. Gidófalvi Kitti hasonló véleménnyel van. - Úgy gondolom, a napszemüveg, a naptej és az üdítőital a legfontosabb kellék egy délutáni sétához. A több napos kánikula csak a vízparton elviselhető. Hanyecz Bernadett szerint is ilyenkor a jégkrém a legjobb „gyógymód”.- A kellő folyadékmennyiséget gyakran egy hideg jégkrémmel vagy egy különlegesebb üdítővel pótolom. Ha strandolni megyünk, magas faktorszámú napvédőkrémet használok.